Helytörténeti írások

A név megtévesztő – nem hagyományos tojásról van szó, hanem zsebóráról. Azonban ez a „tojás” ugyanolyan értékes, mint egy szép húsvéti hímes tojás. A „nürnbergi tojások”-ként ismert, 1600 körül, Nürnbergben

Amilyen sikeres volt Bánky Vilma a némafilmekben, éppoly sikertelen a hangosfilmek – vagy más néven beszélőfilmek – terén: erős akcentusa, gyenge, halovány hangja és hangorgánuma sem volt ideális. Így 1930.

1925-ben Bánky Vilma Amerikában érkezését óriási reklámkampány előzte meg “Magyar Rapszódia” címmel, amit maga Samuel Goldwyn szervezett az ifjú színésznőnek. Plakátokon, képeslapokon és újságok címlapján szerepelt az arca, előre beharangozva

„Sietve mentünk ki az állomásra és valóban, néhány perccel a vonat indulása előtt sikerült is megtalálnunk. »Ez Ő«, mondotta manazserem minden bemutatkozás helyett. A hatalmas filmkirály, aki már annyi ezer

Ferihegyet elsősorban repülőteréről és a valaha szolgált nemzeti légiközlekedési vállalatról, a MALÉV-ról ismerjük. A ma Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek átkeresztelt terület azonban gazdag múlttal dicsekedhet: történetét a XVIII. század végéig

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.