A Színország Galéria programjai 2024-ben

Gazdag évet zárt a Nemcsics Emlékház és Színország Galéria, amely 2024-ben a ház működtetése és Nemcsics Antal hagyatékának szisztematikus feldolgozása mellett a Tomory Lajos Múzeum együttműködő partnereként két országos pályázaton (NKA, MMA) nyert támogatást négy jelentős kiállítás megrendezésére. 2024-ben az emlékház különböző életkorú és irányultságú, sokféle területen tevékenykedő művészek munkáiból válogatott. 2024 tavaszán két ismert hazai festőművész, Németh Géza és Kondor János munkáit láthatták az érdeklődők.

Németh Géza A valóság másik arca című kiállításának 2024. március 7-i jó hangulatú megnyitóján az emlékház megtelt látogatókkal. A Színország Galéria rendezvényét Koppány Attila képzőművész „vezényelte le”. A mintegy 30 résztvevő nagy tetszéssel fogadta Németh Géza 11 nagyméretű, a 30 nm-es teremben rendkívül hatásosan elhelyezett, egymással „feleselő” festményét. A kiállítás 2024. március 31-ig szerdai és szombati napokon volt látogatható. A négy hét alatt a látványos, elgondolkodtató képeket kb. ötvenen tekintették meg. A kiállítás beharangozója és a lapozható formátumú katalógus megtalálható az interneten (https://www.bp18.hu/18-keruleti-ertektar/hirek/meghivo_nemeth_geza_kiallitasara; https://www.tomorylajos-muzeum.hu/a-valosag-masik-arca-nemeth-geza-kiallitasa-ele/; https://anyflip.com/ymkwt/pkaa/basic).  A jól sikerült megnyitóról a BP18 stúdió hosszú videót készített, ennek 12 perces változata a https://youtu.be/cBwH19Y1tv0 oldalon látható.

Alig egy héttel a nagynevű művész, Németh Géza kiállítása után egy dunántúli, a fővárosba ritkán látogató művész egyéni hangú festményeit csodálhatták meg a látogatók. Kondor János A megörökített idő című, kifejezetten a Színország Galéria számára összeállított kiállítása 2024. április 11-én, a költészet napján nyílt. A megnyitón Heilauf Zsuzsanna, a Tomory Lajos Múzeum igazgatója, a kerület díszpolgára köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket. Az alkalomhoz és a bemutatott képekhez illően Farkas György tanár-zenész előadásában gitárral kísért megzenésített verseket hallhattunk.
A sokféle problémát feldolgozó, rendkívül gazdag, hiszen 27 kisebb-nagyobb méretű, izgalmas témájú és változatos kidolgozású festményt tartalmazó kiállításnak kerületszerte jó visszhangja volt. A csak szerdán és szombaton nyitva tartó kiállítást április végéig, tehát alig 3 hét alatt majd 40 érdeklődő kereste fel.
A beharangozó és a 36 oldalas, lapozható formátumú katalógus az interneten megtekinthető (https://bp18.hu/18-keruleti-ertektar/hirek/kondor_janos_a_megorokitett_ido; https://www.tomorylajos-muzeum.hu/kondor-janos-kiallitasa-ele-a-megorokitett-ido/; https://online.fliphtml5.com/gggym/wbqz/). A BP18 stúdió Kondor Jánossal készített rövid interjúját a https://youtu.be/Y-wN3CTf_9I oldalon tettük közzé.

A két nyári, Kvasznay Margit, illetve Nagy Imre Gyula műveiből összeállított, jó hangulatú kiállításának megnyitója is teljes nyilvánosság előtt, 25-40 fő részvételével zajlott. Kvasznay Gulyás Margit kiállítását a BorArtRoom élő podcast adásban közvetítette. (Megtekinthető a Nemcsics Emlékház-Színország Galéria Facebook oldalán a 2024. május 21-i bejegyzéshez csatolva. Ebben 22:18-31:42 perc között Nemcsics Ákos kurátor fontos információkat mond el az emlékházról.) Nagy Imre Gyula Színek és formák c. kiállításának látogatói kedvelték a Nemcsics Antal kései alkotásaihoz jól társítható, erőteljes színvilágú, széles ecsetvonásokkal készült, már-már komor képeket, melyek a magyar geometrikus művészet fővonalában helyezkednek el, ugyanakkor kifejezetten egyéni hangvételűek. 

Az évet késő ősszel Barabás Márton Európa-szerte nagy sikert aratott kollázsainak, illetve Nemcsics Antal életműve 3. fejezetének bemutatásával zártuk. Barabás és Nemcsics közel azonos pályát járt be: mindketten a természetelvű festészettől indultak, és számos téma és technika kipróbálása után jutottak el a nevükhöz leginkább kötődő geometrikus absztrakcióhoz. A Munkácsy Mihály-díjas Barabás Mártonnak a Színország Galéria méreteihez is jól illeszkedő, főként kisebb, az elmúlt 30 évben készült kollázsokból és könyvobjektekből összeállított, 2024. október 9-én nyílt, reprezentatív kiállítása.  A kiállításon megcsodálhattuk a finom vonalakkal, ragyogó színekkel kombináló művész rajztudását, a ritmusváltásokra hangolt és a felidézés eszközét alkalmazó, az újragondolás felé terelő geometrikus térplasztikák ötletességét. Hogy a kiállított, változatos és fejlődő motívumokban gazdag tárgyak valóban, minden oldalról felfedezhetőek legyenek, a kurátor a kisebb tárgyakat megvilágított, üveges vitrinben helyezte el. A megnyitó nagyszámú résztvevőinek külön élményt jelentett a művész részletes, az alkotómunka finomságait is feltáró tárlatvezetése. Kár, hogy a kiállítás későbbi látogatói ennek a feltárulkozásnak nem lehettek részesei.

Az emlékház utolsó, karácsony előtt nyíló, három hónapon át nyitva tartó időszaki kiállítása hagyományosan a 2019-ben elhunyt Nemcsics Antal életművéből válogat. A modern magyar képzőművészet népszerűsítése mellett ugyanis a 2020 óta működő Nemcsics Emlékház és Színország Galéria legfontosabb feladata a Nemcsics hagyaték szakszerű gondozása. Nemcsics Antal szerteágazó életművének, a feleségével, Takács Magdával együtt végzett munkának a bemutatása 2021-ben kezdődött. 2022-től folyik a hagyaték időrendi és tematikus feldolgozása.  A negyvenes-ötvenes évek grafikai munkáiból összeállított Fehéren feketén, majd a Színes élővilág c. kiállítások után az ötvenes-hatvanas években készült alkotásokból válogattunk. A teljes anyag alaposabb megismerése után a Szőnyi igézetben festett hangulatos életképekre helyeztük a hangsúlyt. Ezeknek a műveknek a középpontjában – a korszakkal ellentétben – nem a harc, a konfliktusok, hanem a lírai, csendes témák állnak: a bajai vásártól a balatoni hajózáson át a falusi utcaképekig. A retrojellegű kiállításon jól látható, hogy Nemcsics az akvarelltechnika megújításával még a korszakra jellemző munkásportrékat is képes volt egyedivé, szellőssé varázsolni. Különösen nagy örömünkre szolgált, hogy a Nemcsics Antal életművének 3. szakaszát bemutató A festő és modellje c. kiállítás megnyitóján még a korábbiaknál is nagyobb volt az érdeklődés: a házigazdákkal együtt majd 50 fő volt jelen, köztük a 18. kerületi Művészeti Egyesület több tagja is.

Mindkét kiállítás beharangozója megjelent a bp18 kerületi újságban és honlapon, a Tomory Lajos Múzeum honlapján (tomorylajos-muzeum.hu/partnerek/nemcsics-emlekhaz/) és FB oldalán, a 18. kerületi Értéktár Bizottság FB oldalán (www.facebook.com/ertektar18), illetve a kerületrészeket összefogó csoportokban (18ker, Szemeretelep, 18. kerületi Művészeti Egyesület stb.). A helyi sajtón kívül kiállításaink hírét eljuttattuk a museum.hu-hoz és az m5 csatornához is. A megnyitókon készült videók és a kiállításokhoz készült katalógusok lapozható formában az interneten is megtalálhatóak.

Lapozható kiállítási katalógusok elérhetőségei:
Kollázsok és könyvtárgyak: https://online.fliphtml5.com/vstrr/ixfl/ 
A festő és modellje: https://online.fliphtml5.com/vstrr/jjiz/

A kiállítás-megnyitókon készült videók elérhetőségei:
Kollázsok és könyvtárgyak: https://youtu.be/SNnEwN7rUHI
A festő és modellje: https://youtu.be/UOYo4oIeWLk

A hivatalosan heti két alkalommal nyitva tartó, de egyeztetéssel más időpontokban is ingyenesen látogatható emlékház kiállításait 310 fő tekintette meg egyénileg vagy családdal, de szervezett csoportokat is fogadtunk. A megnyitókon kb. 190 fő vett részt. Nemcsics Csongor a Múzeumok éjszakáján és a Kulturális Örökség Napjain 47 főnek bemutatókat és az év során a Tomory Lajos Múzeum munkatársai segítségével 7 iskolás csoportnak foglalkozást is tartott.

2024-ben a Nemcsics Emlékház és Színország Galéria működését a családtagok kb. 1170 óra ingyenes munkával és kb. 400.000,- Ft ráfordítással biztosították. Az emlékház a pályázatokon elnyert támogatásokból a kiállításokhoz szükséges kellékek (két üveges tároló és egységes, fehér képkeretek), illetve a kiállítási katalógusok előállítási költségeit fedezte. A kiállítások megvalósítása során ebben az évben is jelentős szellemi és anyagi terhet vállaltak a Nemcsics fivérek, a Nemcsics katalógust szerkesztő Nemcsics Ákos, az emlékház Facebook oldalát működtető Nemcsics Klára, a Tomory Lajos Múzeum munkatársai és a Települési Értéktár Bizottság tagjai is. Az önkormányzat a médiaanyagok készítésén kívül az értéktár bizottság költségvetéséből 100 000 Ft-tal támogatta az emlékházat.

Reméljük, hogy az emlékház működése 2024-ben is elnyerte a látogatók tetszését, élvezték a kerületünkben szinte sosem látható művészek kiállításait, és a jövőben is szívesen jönnek el hozzánk.

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.