Válogatás című kiállítása
2026. március 25-én nyílik a Nemcsics Emlékház Színország Galériában.
Mottó: „…minden alkotása lényegi kérdések felvetése és válaszkísérlet egyszerre”.


Néhány gondolat Varga-Amár Lászlóról és művészetéről
Varga-Amár László
Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Munkácsy Mihály-díjas festőművész. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja és annak közgyűlési képviselője, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Képzőművészeti Tagozatának elnöke, a BP Art Kulturális Egyesület alelnöke, a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának a tagja, a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának a képviselője.
2005-ben a Magyar Kultúra Napján Kölcsey-díjban részesült.
Budapesten született, él és alkot.
Cs. Tóth János így látja Varga-Amár László művészetét:
Pályájára a figurativitás újszerű megjelenítése, az antropomorf tartalmak ironikus, de inkább bizarr működtetése a jellemző. Érdekes, hogy nem érezzük magunkat idegennek, sőt inkább otthonosan mozgunk képei világában. Az optikai elemek, a figurák elmozdulnak a síkban és mély emberi tartalmakat hordoznak. Egymás mellé helyezve képeit ott vannak a végtelen, üres térben létező magányos emberek innovatív módon, már-már rafináltan forgatja, átszúrja egymáson a figurákat, hogy mint építmények egész műalkotássá váljanak. A kompozíciók térbeli elhelyezésén van a hangsúly. Nem a perspektíva érdekli, hanem a színek és a kontrasztok adta hangulatból bomlik ki a vizuális lényeg. Megszokhattuk nála, hogy a faktúra is szellemi izgalmat rejt és egy többlépcsős keletkezéstörténetbe segíti elvinni a nézőt. Szinte aszketizmussal, hihetetlen odaadással, gondos aprólékossággal, máskor eleven gesztussal építi fel képeit. Munkáiban mindig benne van a személyessége, ami nem véletlen, mert többszörösen is köze van a képekhez. Keresi a világ nagy kérdéseinek feltárását, ugyanis minden alkotása lényegi kérdések felvetése és válaszkísérlet egyszerre. Vezet bennünket, hogy ne csak addig lássuk az ösvényt ameddig már magunk is eljutnánk, hanem segít behatolni a mélyebb összefüggésekbe. ……………
A kisugárzás minden munkájára jellemző, de az egyedi látásmód mögött nem csupán szarkasztikus egyénisége, hanem megélt életútja is tükröződik. Egyfajta felajzott életlátás és életvitel, teljes kiszolgáltatottság és teljes megmentettség egyszerre jellemzi eddigi pályafutását. A művek karaktere hatásosan jelzi, hogy alkotójuk a világ megélésében nem ismer tréfát. Igenis meg akarja váltani, át akarja művészetével alakítani a világot. Hisz abban, hogy a művészetet nem szárazon, hidegen kell prezentálni, hanem a személyiség teljességével úgy, hogy kulturális élményt adjon a műalkotás.

