Tomory Lajos az észak-magyarországi Gömör vármegye (ma Szlovákia) egyik falucskájában, Harmacon született id. Tomory Lajos református kántortanító és Pál Terézia gyermekeként 1912. március 31-én.
Testvérei: Ilona (1914) és Mária (1921). Harmacon járt elemi iskolába. 1923-ban Rimasimonyiba költözött a család. Tomory Lajos 1931-ben érettségizett a rimaszombati gimnáziumban. 1935-ben elvégezte a pozsonyi tanítóképzőt, 1938-ban pedig polgári iskolai tanári oklevelet szerzett.
1931-től tanított, először Balogiványiban, majd 1935-től Rimasimonyiban, ahol még azon az őszön feleségül vette Gál Bőd Jolánt. Leányuk, Viola 1937-ben született. Tomory a rozsnyói evangélikus fiú- és leányiskolába került. Innen hívták be tényleges katonai szolgálatra 1944/45-ben.
Szülőföldjén 1945 után lehetetlenné vált a helyzete. Több környékbeli tanítóval együtt „feketelistára” került, csak a szökés segíthetett. A magyarellenes szlovák politika, az állástalanság és a kényszermunka fenyegető veszélye űzte 1946 végén Magyarországra. Volt rozsnyói igazgatója szerzett neki állást Pestszentlőrincen, az Erzsébettelepen. Itteni vezetőjének, Lessó Gyulának a leánya, Ilona lett Tomory Lajos második felesége. Majd’ 50 évig éltek nagy szeretetben, boldogságban.
Lelkes naplóíró volt. II. világháborús katonanaplója és az 1956-os eseményeket bemutató lőrinci naplója mellett kiváló kortörténeti dokumentum az a 12 éven át (1984–1996) vezetett krónika is, melyben a gyűjteményt érintő feladatok, kérdések mellett a kerületi élet fontos eseményeivel, számtalan életmódtörténeti aprósággal ismertet meg minket a szerző.
A tanár
Egykori tanítványai és kollégái szerint kedves, szelíd, határozott, jó humorú pedagógus volt. Derűs jókedv, sziporkázó tudás, végtelen egyszerűség, mély emberség jellemezte.
Igen kreatív volt, remekül rajzolt. Rimasimonyiban számos segédeszközt készített (térképeket rajzolt, növényeket, állatokat szemléltető képeket festett). Tankertet állított, itt ismertette meg kisdiákjait a meteorológiával, a természet, a virág- és gyümölcstermesztés szeretetével. Maga is nevelt speciális csemegeszőlő-fajtákat. Kántorkodott, férfikórust vezetett, alkalomadtán helyettesítette a lelkészt.
1947-ben a Kond utcai iskolában, a Vajk-sziget iskola elődjében kezdte XVIII. kerületi tanári pályafutását, majd a Nagyenyed utcában (a Brassó iskola elődintézményében), később az Ady utcai, illetve a Kassa utcai iskolában tanított.
A Hengersor utcai iskolában, a Vörösmarty iskola elődjében már iskolaigazgatóként dolgozott. 1956-ban már a Bajcsy-Zsilinszky utcai (most Sztehlo) iskola igazgatójaként hirdette meg szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak: gyűjtsenek régiségeket. A Hengersor utcában iskolai krónikát szerkesztett. Számos rajza maradt fenn, melyeket kollégáiról, kollégáinak készített. A kerületi természetjáró szakkör vezetője, nyári táborok szervezője is volt. Számos helytörténeti sétát vezetett.
1957–1972 között a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának kerületi vezetője. 4 évig a budapesti, majd 8 évig az országos vezetőség tagjaként, az Ifjúsági Vöröskereszt című lap főszerkesztőjeként országos hírnévre tett szert.
Az első gyűjtemény
Rimasimonyi községben – ahol fiatal tanítóként dolgozott – falumúzeumot hozott létre. Az egyetlen tanterem mellett lévő kis helyiség lett a „múzeum”. A néprajz, népművészet a szívügye volt: végigjárta a falut, begyűjtötte a ládákat, rokkákat, festett korsókat, tányérokat, kézimunkákat. Amikor Rozsnyóra került, utódja gondozta az anyagot a világháború végéig. Rimasimonyiban maradt családja az orosz katonák elől, amit tudott, megmentett. Néhány szép darab ma is a család tulajdonában van.
A gyűjteményalapító
„Így kezdődött: 1956 szeptemberében határoztam el, hogy ennek a településnek /a Szemeretelep!/ régi és jelenlegi emlékeit összegyűjtöm, s az iskolában helytörténeti múzeumot létesítek. Azt terveztem, hogy a lakosság fokozatos letelepedését (honnan, mikor jöttek?) feltérképezem, régebbi épületeiről, csütörtöki kis piacáról fényképeket készíttetek, a tárgyi és szellemi értékeket összegyűjtöm…”
Egyre gyarapodó gyűjteményét egyik helyről a másikra kellett költöztetnie. Mindig talált alkalmat arra, hogy kiállításokat rendezzen, bemutassa a település történetét, iskolahálózatának kialakulását, a régi taneszközöket, tankönyveket. A helytörténet kiváló szakemberévé vált.
Tomory Lajos 1981. január 2-án nemes gesztussal a kerületnek ajándékozta 25 éve gondozott, féltve óvott gyűjteményét, melynek eszmei értékét akkor 500 000 forintra becsülte.
A kerületi múzeumban ma is jelen van Tomory Lajos több évtizedes fáradhatatlan munkája. A könyvek, melyek nevét és munkáját őrzik: Pestszentlőrinci képeskönyv (1957); Séták a XVIII. kerületben; Budapest XVIII. kerülete történetének bibliográfiája; Pestszentlőrinc Krónikája; Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról.
Tomory Lajos Pestszentlőrinc kiemelkedő személyisége, a „Budapestért” emlékérem tulajdonosa volt. Polgáraink közül ő az egyetlen, aki két ízben kapta meg a „Pro Urbe Pestszentlőrinc–Pestszentimre” címet: 1996-ban életművéért, 1997-ben a Pestszentlőrinc Krónikája egyik szerzőjeként.
Tomory Lajos neve az utolsó évtizedekben „megváltozott”. Egyszerűen, ám tisztelő szeretettel „Lajos bácsi” lett. Utolsó munkahelyétől, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjteménytől 1997. december 31-én vált meg. Gazdag élet zárult le 1998. május 17-i halálával. A lőrinci temetőben nyugszik.
Utódai tisztelettel őrzik emlékét. A 2000-es évek elején dr. Schmidt Jánosné kezdeményezésére avatták fel a Tomory-termet, mely az oktatástörténeti kiállításnak adott helyet. A 2011-ben megnyílt új állandó kiállítás is továbbvitte ezt a hagyományt.
2012-ben, születése 100. évfordulóján, a XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény felvette alapítója nevét. 2016-ban területi múzeum besorolást kapott, 2018. március 19-től önálló intézményként működik a Tomory Lajos Múzeum.
