100 éve indult az első rendszeres autóbuszjárat Pestszentlőrinc központjából, azonban a rossz utak, a drágaság, és a fővárosi monopólium miatt – habár igény lett volna rá – az 1950-es évekig nem terjedt el ez a közlekedési forma a XVIII. kerületben.
1926 január végén rendszeres buszjáratot indítottak az 50-es és 42-es villamos végállomása (a mai Szarvascsárda tér) és Vecsés között.[1]
100 évvel ezelőtt nem volt éppen ideális Dél-Pestkörnyék vasúti közlekedése:
„A MÁV környéki menetrendjére jellemző, hogy Budapestről Vecsésre, Üllőre és Monorra reggel 7 óra 35 perctől délután 1 óra 25 percig nem lehet kiutazni, Vecsésről Budapestre reggel 8 óra 4 perctől délutáni 2 óra 28 percig nincsen forgalom, délután valamivel kedvezőbb a közlekedés. Így például délelőtt Vecsés, Kertekalja, Üllő és Monor sem a főváros kereskedői részéről nem közelíthető meg, sem pedig, akinek valamelyes ügye van Budapesten, nincsen módjában elintézni.” – indokolta az Ujság című lap tudósítója a buszjárat szervezését.[2]
Végül Vecsés község vette kezébe az ügyet és a tehetősebb polgárok bevonásával megszervezte az összeköttetést. A nyolc kilométeres szakaszon óránként jártak a buszok, melyekről a lőrinci végállomáson hatpercenként induló villamosokra lehetett átszállni Budapest felé.
Április elsejétől a viszonylatot kiterjesztették a 24 kilométerre lévő Monorig, ahová kétóránként indultak járatok a pestszentlőrinci villamos végállomásról. A 24 férőhelyes busz a Baumeister (akkor Jedlovay) vendéglőtől, az Üllői út 177. (mai számozás szerint Üllői út 517.) elől indult kilenc, tiezenegy és tizenhárom órakor. Az út 45 perces volt, a viteldíj 15.000 koronába került. Tavasszal hat járat közlekedett naponta Monorra, valamint kettő csak Vecsésig, viszont hétvégén és ünnepnapokon éjszakai járatot is indítottak.[3]
A buszjáratot Kornhaber Adolf (1856–1937) lovassági tábornok és fia, Kornhaber Vilmos (1899–1981) nyugalmazott főhadnagy, budapesti lakosok üzemeltették.[4] 1930-ban Kornhaber Adolf nevén egy Bp. 17-211 rendszámú Ford márkájú „különleges” autó volt, míg Kornhaber Vilmosén a Bp. 21-957 rendszámú Itala személygépkocsi.[5]
1926 augusztusában Hirmann György magánvállalkozó Kőbányáról indított autóbusz-járatokat: „Az első a kőbányai piactértől a Liget téren, a Gyömrői úton, a Vilmos császár úton (ma Teleki utca) és az Üllői úton át Pestszentlőrincig a Szarvas csárdáig terjed.”[6] – az egy kocsival fenntartott járat tehát lényegében a mai 17-es viszonylatnak felelt meg.[7] Azonban a fővárosi tanács elutasította a kérelmet, ezért Hirmann a kereskedelemügyi minisztériumhoz fellebbezett. A főváros közigazgatási bizottsága memorandummal fordul a minisztériumhoz, ugyanis az autóbusz-közlekedés a főváros területén monopólium volt. „A főváros képviselői kifejtették, hogy ezt az autóbuszjáratot a közlekedés javítása szempontjából nem tartják komolynak.”[8]
A minisztérium végül 1926 szeptemberében elutasította Hirmann György kérelmét és visszavontak minden korábban kiadott engedélyt.[9] 1926 decemberében egy vállalkozó az Apponyi tér (ma Ferenciek tere) és Pestszentlőrinc között szeretett volna járatot létesíteni, de az ő kérelmét is elutasították.[10]
1927 decemberében a Beszkárt négy éjjeli sínautóbusz-járatot szervezett, ezek közül az egyik a Rókus kórháztól a Népszínház utcán át Pestszentlőrincig közlekedett. „Valamennyi éjjeli járat két óra harminc perckor indul és az említett külső végállomásokról három óra harminc perckor fordul vissza és négy óra után pár perccel ér a Központi Vásárcsarnokhoz.”[11]A sínautóbuszt 1931. december 12-étől PL jelzésű éjjeli autóbusszal váltották le, amely az Oktogon térről 2.30-kor indult Pestszentlőrinc Ráday Gedeon utcáig közlekedett, vissz 3.30-kor fordult. A viteldíj változatlanul 40 fillér volt.[12]
Viszont az éjszakai buszjáratok nem voltak mindig megfelelők. Ugyan 1933-től már a főváros felé a nagyvásártelepet is érintették az autóbuszok, azonban ezek hajnali 3 és 4 óra között érintették a telepet, miközben az csak 6 órakor nyitott. Szombatonként ugyan két kocsit indítottak Pestszentlőrincre azonban az egyik mindig zsúfolva, a másik mindig üresen ment.
Az éjszakai autóbuszjáratot 1942. szeptember 28-án szüntették meg.[13]
Soroksárpéterire 1927. augusztus 28-án indult el az első buszjárat Kiss József vállalkozó szervezésében, amely szintén a pestszentlőrinci villamos végállomástól, vagyis a Szarvas csárdától szállította az utasokat Vecsésen – ekkor még a mai Királyhágó utca volt Pestszentlőrinc és Vecsés között a határ – keresztül Soroksárpéterire.[14]
1928. február 12-én, vasárnap délután fél öt órakor Kornhaber Adolf Pestszentlőrinc–Vecsés között közlekedő Ford típusú, Bp. 17—217. forgalmi rendszámú autóbusza tíz utassal Lőrinc határában az árokba fordult és felborult.
„Az alig 30 kilométeres sebességgel haladó autóbusz egyszerre zegzugos irányba kezdett cikázni az országúton. A következő pillanatban rémes recsegés, ropogás és jajkiáltások hallatszottak: az autóbusz az országút mentén futó árokba rohant bele. Egy pillanat alatt teljesen fölfordult a meglehetősen nagy jármű, kerekei égnek álltak és a súlyos alváz alatt üvegcserepek, elhajlott fa- és vastörmelékek között véresen feküdtek az autóbusz utasai.”[15] Az utasok mindannyian többé-kevésbé súlyosan megsérültek – leginkább Loykó Adolf, aki koponyatörést és agyrázkódást szenvedett –, öt sebesültet a kispesti mentők (dr. Tüzes József, dr. Tóth Ferenc) részesítettek elsősegélyben, majd kórházba szállították őket.[16] A sofőrt, a 24 éves Farkas Józsefet a kispesti rendőrség őrizetbe vette.
„Azon a helyen, ahol a szerencsétlenség történt, az országút elhanyagolt állapotban van. Csak nehéz munkával sikerült a súlyos alváz alatt az üvegcserepek, fa- és vastörmelékek közé szorult utasokat kiszabadítani. Az autóbusz vezetője sírva panaszolta, hogy napok óta hiába igyekezett megjavíttatni az autóbuszt, amelynek tönkrement a rugózása és kormányberendezése.[…] A vizsgálat megállapította, hogy az autóbusz kormányszerkezete korhadó facövekkel volt megerősítve és a rugólapok szét voltak már rázva.”[17]
Be kellett szüntetni a Bauer Jenőt tulajdonában lévő (Ford-típus) Soroksárpéteri autóbusz járatot is, amely ritkán közlekedett a rossz úton, drága volt (kezdetben 80 fillér, majd 50 fillér – miközben vonaton 18 fillérért lehetett utazni), és 1928 februárjában a már nem üzemelt a gidres-gödrös úton. 1928 novemberében ismét elindult a közlekedés. A Baumeister vendéglő és Soroksárpéteri között mérsékelt díjszabás mellett reggel félnyolctól este féltízig félóránként közlekedtek a járatok.[18] 1929 januárjában ismét nem volt közlekedés: „Eddig meg lehetett úgy is közelíteni, hogy a pestszentlőrinci végállomásról egy autóbusz járt a községbe, egy ócska Ford-kocsi, ami azonban a drága viteldíj, főként azonban a hihetetlenül rossz út miatt jobblétre szenderült.”[19] Bauer Jenőnek (Pestszentlőrinc, Bókay Árpád u. 133.) 1930-ban két Ford márkájú különleges autója (B. 64-055, B. 37-152) és egy Ford személyautója (B 24-471) volt.[20]
1929 elején felmerült, hogy Soroksárpéteri és a budapesti Határ út között Wekerletelepen keresztül a BSzKRt autóbuszjáratot létesít, ebből azonban semmi sem lett, hiába kísérelt meg mindent Szász Tibor községi jegyző.[21]
Ugyanakkor Pestszentlőrinc és Vecsés között 1929 tavaszán is volt autóbuszos összeköttetés, majd a villamos vonal meghosszabbítása után az új végállomásra helyezték át a buszok indulását.[22]
1930-ban a pestszentlőrinci, kispesti és pesterzsébeti lakosok szorgalmazták, hogy villamos- vagy autóbuszjáratot indítsanak a három település között, ugyanis ügyes-bajos dolgaik miatt szükséges lett volna az átjárás. A főváros pedig gyors autóbuszjáratokat tervezett Újpestre, Rákospalotára, Pesterzsébetre, Kispestre, Pestszentlőrincre.[23]
Az 1930-as években a Pestszentlőrinc–Vecsés és Pestszentlőrinc–Monor buszjáratokat a vecsési Petz Mihály nyugalmazott tiszthelyettes, tűzmester[24] üzemeltette, vecsési állomása a községházánál (Fő utca 60.) volt. Halála után özv. Petz Mihályné Leimeter Anna vette át a vállalat irányítását, míg a buszt ifj. Petz Mihály vezette.[25]
Petz Mihály nevére Pestszentlőrinc–Vecsés között 1930 májusában adtak ki egy darab autóbuszra személyszállítási engedélyt, majd 1933 szeptemberében a Pestszentlőrinc–Vecsés–Monor útvonalon kapott engedélyt „rendszeres járatú társaskocsi gépjáróművállalat üzembentartására”[26]. Az engedélyt 1943-ig rendszeresen meghosszabbították.[27] 1943 januárjában a vecsési és monori járatot a BART vette át.
Petz Mihály nevén (Vecsés, Új utca 70.) 1930-ban egy B. 21-025 rendszámú Fiat személyautó volt – valószínűleg ugyanez 1937-ben, az 1933-as átrendszámozás után a CA-582 rendszámú Fiat magánhasználatú személygépkocsi (Vecsés, Fő u. 1.).[28] Ifjabb Petz Mihálynak az 1930-as évek közepén volt két Rába gyártmányú autóbusza CT-018 és CT-019 rendszámmal.[29] 1941-ben már özv. Petz Mihályné nevén volt az autóbusz vállalat.
A vecsési autóbuszok 1931-ben 9, fél 11, 12 és fél 3 és 5 órakor indultak az 50-es villamos végállomásáról, a vecsési községházától pedig 8, 10, 11, és 4 órakor. 1936-ban napi kilenc járat volt Vecsés és Pestszentlőrinc között (Üllőig és Monorig egy reggeli és egy délutáni járat menti ki), az első busz Vecsésről 6.45-kor, az utolsó Pestszentlőrincről 19.00 kor indult, tíz perc alatt tette meg az utat, Monorra 35 perc alatt ért el. A viteldíj Vecsésig 40 fillér Monorig 1 pengő, a két napig érvényes tértijegy 70 fillér, illetve 1.40 volt.[30]
1937-ben áprilisában a BART (Budapesti Autóbuszközlekedési Rt.) 216-os viszonylatszámmal indított buszjáratot Pestszentimre és Pestszentlőrinc, Szarvascsárda tér (42-es villamos végállomása) között. Az 50 filléres viteldíj mellett azonban a buszok ritkán közlekedtek, ezért a 29 helyet nem töltötték meg az utazók, a járat veszteséges volt.[31] Ráadásul még bosszúságot is okozott, hiszen a Rákóczi (ma Margó Tivadar) utcában haladó BX-164. rendszámú busz, noha vezetője figyelmeztetve lett a lassításra „úgy végig fröccsentett egy ott haladó urat, hogy annak ruhája, kézelője, keze, cipője egy sár lett”.[32] „A szentlőrinci Rákóczi-úton eddig is sokat panaszkodott a lakosság az üzlettulajdonosokkal együtt az iszonyú nagy por miatt, de mióta a pestszentimrei autóbuszok is ott járnak, a helyzet egyenesen kibírhatatlan. Ablakot, avagy boltajtót nem lehet nyitva tartani ebben a nagy hőségben, mert a locsolatlan úton az állandó porfelhők azt lehetetlenné teszik.”[33] – végül júliusban az egyes buszok előtt megoldották az utca locsolását. A busznak megállója volt a Rákóczi (Margó Tivadar) utca és Üllői út sarkán. Úgy tűnik, egy darabig még ez a járat is megmaradt, mert 1939-ben megoldást keresnek a Rákóczi (Margó Tivadar) út kiépítésére „különös tekintettel a nagy autóbusz-forgalomra”.[34]
Ugyancsak 1937 áprilisában indult járat 243-as számmal Pestszentimre és Pestszenterzsébet, Magyar utca (51 villamos végállomása) között. A pestszentimrei 216-os autóbusz 1937 novemberétől már hat fordulóval Pestszentimre és Budapest között, a Szent István kórházig járt, a Nagykőrösi úton érintve Kispest és Pesterzsébet határát. Innentől kezdve zsúfolásig tele volt. 1938 februárjában 217-es jelzéssel Gyál-pusztáig meghosszabbították, naponta tíz járat indult a Szent István kórháztól 6.30 és 21.00 között.[35]
„Pestszentimrén nincsen autóbusz-végállomás, tehát a távolabbi községekből érkező kocsik, már alig tudnak magukba fogadni újabb utasokat. Hajnaltájt az autóbuszmegállót fekete felhőként lepi el a tömeg. Munkások, tisztviselők, diákok, diáklányok, háziasszonyok izgatottan várják az autóbuszkocsikat. A tömeg percről percre nő. Csatlakoznak azok is, akik a zsúfoltan érkező vonatokról maradtak le. Idegesség, lökdösés, kiabálás, veszekedés, gyakran verekedés: ez a hajnali kép a megálló előtt. És befut a kocsi. Tömve van. A tömeg megrohanja, majd hogy fel nem dönti. Minden hiába, nincsen hely, a kocsi megy tovább. Néha meg sem áll, annyira zsúfolt és a vezető fél a tömeg haragjától. Sietve rohan befelé, a munkát és kenyeret jelentő főváros felé, a környező iskolák felé, a környék piacai felé, maga mögött hagyván az elkeseredett emberáradatot… […] Gyálligeten van az autóbusz végállomás, s mire hozzánk ér a kocsi, telve van. Pestszentimrének három megállója van, első a Kallina-féle kocsma előtt [Nagykőrösi út 49., Dózsa György út sarka], az utolsó a Sudár-vendéglő közelében. Az első és utolsó állomás között nincsen telefon, tehát a beérkező autóbusz sofőrje nem tudhatja, mennyien várnak még a város végén így aztán előfordul, hogy egyes kocsikat, amelyek a város elején üresen maradtak, visszaküldenek, mondván: nincsen reá szükség, s a város végén álló utastömeg a beérkező autóbuszokba nem fér be.”[36] A BART azonban benzinkorlátozás miatt nem tudott több kocsit járatni.
„Az összekötő autóbusz vonal a BART kezelésében van hosszú évek óta. A Szent István kórház elől indulnak a kocsik Pestről Szentimrére kijutni, — eltekintve a már 80 fillérre, sőt 1 pengőre emelt viteldíjtól, — aránylag egyszerű. Az ember néhány órai várakozás után felkapaszkodik a kifelé menő egyik autóbuszra és elálldogál egy-két utas lábán Pestszentimréig. Hogy közben letépik a ruháját, kékre-zöldre nyomkodják, s heringként préselődik, azt már a szentimreiek nem is tartják sérelmesnek… Viszont Pestszentimréről Budapestre vagy Kispestre jönni, kissé komplikáltabb. Pestszentimrének két autóbuszmegállója van, úgynevezett alsó és felső megállók, a község két végében. A Gyál felől jövő autóbusz először az úgynevezett alsó megállónál áll meg — ha megáll, s a Kalina vendéglő előtt szedi fel az utasokat. A vendéglő és a szentimrei mozi közötti kis közbe [Dózsa György út] van a felszállás. Itt enyhe napokon legalább 60—70 ember ostromolja meg a kocsit, amely már többnyire teli van mire ideér gyáli és gyálligeti utasokkal, úgy hogy a nagy tolongásban az autóbuszt feldőlés fenyegeti. Szinte humorosnak hat a kocsiban elhelyezett tábla: «Férőhely 46 személy részére». Régi pestszentimrei utasok mondják, hogy nem emlékeznek rá, hogy 70—80 személynél kevesebb utas lett volna valaha is a kocsiban. Számtalan esetben már zsúfoltan érkezik az autóbusz a Kalina vendéglő elé, s itt meg sem áll. Az meg egyenesen a ritkaságok közé tartozik, hogy a felső megállónál utasokat venne fel a kocsi. Ezért akik a község Pesthez közeleső részében laknak, reggelenként szinte rohannak a város másik végére, a Kalina vendéglő elé, mert itt mégis van valami remény arra, hogy a kocsiba jussanak. Fedett váróterem, természetesen nincsen. De vajjon kinek jusson eszébe, hogy esőben megáznak, télen összefagynak, nyáron elájulnak a várakozók? 7 órakor jönne Pestszentimréről az első BART autóbusz Pest felé. 8 óra tájban szinte feketéllik az országút azoktól a gyerekektől, asszonyoktól, munkásoktól, akiket nem vett fel a BÁRT, mert nem volt helye.”[37]
1938. március 28-án Pestszentlőrincen is elindította a BART első járatát a Szarvascsárda tér – Üllői út – Széchenyi utca – Vasútállomás – Jegenyefasor – Erzsébet királyné (ma Felsőcsatári) út – Rákoskeresztúri köztemető útvonalon.[38] A vonalat a vasútállomásnál két szakaszra osztották, a viteldíj a Szarvascsárda tér és a vasútállomás között, illetve az állomás és köztemető 10-10 fillér volt. A társaságnak napi legalább 24 járatot kellett fenntartani, ezt két kocsival oldották meg, melyek reggel hét és este nyolc között közlekedtek félóránként. „A miniszter kikötötte, hogy az Üllői úton, a villamos vonala mentén a BART helyi közlekedési igényt nem elégíthet ki.”[39] Kezdetben kevés volt az utas az új járaton, és a pestszentimrei járathoz hasonlóan ez is felverte a port az Erzsébet királyné (Felsőcsatári) úton.[40]
Nem kellett sokat várni az első balesetre, május 26-án Balla Márton 13 éves kisfiú a Tisza István (ma Teleki) utcában robogó BX-189 rendszámú autóbuszra felkapaszkodott, majd onnan leesett. Agyrázódást szenvedett, és a lábát törte. Decemberben Somorjai Géza gyógyszerészt gázolta el az Üllői út 123. (ma Üllői út 443.) előtt a BX-182 rendszámú busz. Habár a pestszentlőrinci és kispesti tisztviselők – akik haza szerettek volna járni ebédelni – egy Üllői úti autóbuszjárat beállítását kérték a BSzKRT-tól a villamos mellé, a BART végül az egyetlen pestszentlőrinci járatot (Szarvascsárda tér – köztemető) is megszüntette 1939. október 30-án.[41]
„Aztán régebben volt autóbuszközlekedés is az Erzsébet-telep és Pestszentlőrinc között. A város nem támogatta, beszüntették. Azóta télen térdig érő sárban, nyáron meg fojtogató porfelhőben kell az erzsébettelepi háziasszonyoknak a piacra bejárni. – Kiásnám а tíz körmömmel a szemét, — mondja felháborodva egy erzsébettelepi asszony, — ha tudnám, ki az oka, hogy nekünk naponként három-négy kilométert kell innen az Isten háta mögül gyalogolnunk? Legszívesebben elszakadnánk Pestszentlőrinctől!”[42]
A háború után a Pestszentlőrinc–Vecsés (napi öt járattal) és Pestszentlőrinc–Monor (napi négy járattal) közötti buszközlekedést a BART 1945. július 27-én indította újra.[43] 1948. március 8-án a BART indította el 235-ös jelzéssel az oly régóta várt Pestszentlőrinc–Budapest járatot is a villamossal párhuzamosan a Nagyvárad térig. A viteldíj azonban magas volt, 1,50 helyett 2 forint 40 fillérben állapították meg, és ritkán is közlekedett.[44] 1948 májusától – a tiltakozás hatására – leszállították a jegyeket (vonaljegy 1,60, átszálló 2 forint). A Beszkárt Budapesten 1948. szeptember 1-jétől csökkentette az általános autóbusz tarifát (1,50 lett az átszállójegy), és a BART is hasonlóan tett. „A BART valóban leszállította az átszállójegy árát, de nincs köszönet benne. A 2.– forintról 1.50 forintra leszállított jegy mellé 50 filléres pótjegyet kell váltani annak, aki a téglagyári utazik s 1.– forintos pótjegyet vétetlen azokkal az utasokkal, akiknek az útjuk az 50-es jelzésű villamos végállomásáig tart. Nem értjük, hol itt az árleszállítás? Ezenkívül példátlan az is, hogy Budapesten felszálló pestszentlőrinci utasok részére »megkülönböztető« jegyet adnak. Ha valaki nem szól külön a jegykezelőnek, hogy Lőrincre akar utazni, kidobta a pénzét, mert a budapesti jegy a BART-on nem érvényes.”[45] Gyerekjegy sem volt a buszon.
»Van autóbuszunk, de nincs benne köszönet.« Ezt szokták mondani a reggeli csúcsforgalom idején, amikor a Bart autóbuszok vezetői kajánul nevetnek az állomásoknál várakozók felé, s meg sem állva tovább robognak a zsúfolt kocsikkal. A reggeli időben ugyanis már a 42-es villamos végállomásánál megtelnek az autóbuszok, s így csak a véletlen folytán utazhat néha a sietős pestszentlőrinci dolgozó, autóbusszal, ha történetesen a téglagyárnál vagy másutt akar felszállni.”[46] A 15-20 percenként közlekedő autóbuszok a reggeli csúcsforgalom idején gyakran már a Béke térnél megteltek utasokkal.
Az Üllői úti vonalat végül a főváros (Beszkárt) vette át 1949. január 31-én, innentől kezdve 35-ös viszonylattal működött – betétjáratokkal, változó hosszúsággal – egészen 1980-ig.
Az első fővárosi járat Pestszentlőrincen a 17A viszonylat volt, amelyet 1947. február 20-ától a kőbányai Zalka Máté (ma Liget) tértől a Gyömrői úton érte el az Erdész (ma Csévéző) utcát. A menetjegy 80 fillér volt. Ez 1947. november 16-tól 17-es viszonylattal közlekedett. Már 1948 augusztusában felmerült, hogy a Gyömrői úti járatot hosszabbítsák meg a 42-es villamos végállomásáig (Szarvascsárda térig), ennek azonban feltétele volt, hogy a város a Ráday Gedeon utcát rendbe hozza, az ugyanis autóbusz közlekedésre teljesen alkalmatlan volt, az esőzések beálltával lehetetlen volt rajta közlekedés.[47] A 17-es vonalat végül 1949. november 1-jén hosszabbították meg a Szarvascsárda térig.[48]
Valószínűleg Pestszentimrén is újraindította Gyál felé a BART a járatokat, azonban erről kevés információ van.[49]
Pápai Tamás László
Tomory Lajos Múzeum
2026. január 13. – február 17.
[1] Bogyay József lőrinci földbirtokos már 1910-ben kezdeményezte egy részvénytársaság létrehozását a Budapest – Kispest – Pusztaszentlőrinc – Monor közötti automobilomnibusz közlekedés beindítására. Nemzeti Sport, VIII. évf. 9. sz. 1910. február 26. 4. o.
[2] Ujság, II. évf. 19. sz. 1926. január 24. 24. o.
[3] 8 Órai Újság, XII. évf. 74. sz. 1926. április 1. 8. o., Kispest–Szentlőrinc, XXX. évf. 14. sz. 1926. április 3. 4. o., 17. sz. 1924. április 24. 2. o., 18. sz. 1924. május 1. 2. o.
[4] Kispest–Szentlőrinc, VI. évf. 48. sz. 1925. november 28. 4. o., 49. sz. 1925. december 5. 2. o., XXX. évf. 14. sz. 1926. április 3. 4. o.,
[5] https://magyarjarmu.hu/tortenet/rendszamok/
[6] Az Est, XVII. évf. 286. sz. 1926. augusztus 28. 8. o.
[7] Budapesti Hírlap, XLVI. évf. 220. sz. 1926. szeptember 29. 8. o.
[8] Uj Nemzedék, VIII. évf. 220. sz. 1926. szeptember 29. 7. o.
[9] Budapesti Hírlap, XLVI. évf. 220. sz. 1926. szeptember 29. 8. o.
[10] Budapesti Hírlap, XLVI. évf. 293. sz. 1926. december 24. 12. o.
[11] Budapesti Hírlap, XLVII. évf. 276. sz. 1926. december 4. 22. o.
[12] Mai Nap, VIII. évf. 282. sz. 1931. december 11. 4. o.
[13] Magyar Hírlap, XLIII. évf. 9. sz. 1933. január 12. 7. o., 8 Órai Újság, XXVIII. évf. 219. sz. 1942. szeptember 26. 8. o.
„Igen sokan vagyunk, akik a környékre, Kispestre. Pestszentlőrincre a külön autóbuszjáraton megyünk éjjel haza és mindén szombaton megismétlődik, hogy az éjjeli járat két kocsija közül az egyik agyonzsúfoltan, 70—80 személlyel indul útnak, annak ellenére, hogy a kocsin csak 35 ülő és 15 állóhely van, míg a másik kocsi üresen elmegy, holott tíz—tizenöt utas le is marad. Miért küldenek két kocsit, ha az egyik üresen nézi, hogy a másik milyen túlzsúfolt? Miért nem engednek fel utasokat a másik, az üres kocsira is. Utasítsák a kalauzokat, hogy csak annyi utast vegyenek fel egy kocsira, mint amennyi hely van, a többieket pedig engedjék felülni a jelenleg mindig üresen elrobogó másik autóbuszra.” Pesti Napló, LXXXIV. évf. 251. sz. 1933. november 5. 16. o.
„A pestszentlőrinci éjjeli autóbuszjárattal kapcsolatban tolmácsolom a foglalkozásukból éjszaka hazatérő pestszentlőrinci lakosok jogos panaszát. Szombatonkint Pestszentlőrinc felé két kocsi is indul ugyan, de az egyiket érthetetlenül mellékutcában rejtik el, a Technológia éjszakai homályba vont oldalán. Az utasoknak, akik a sötétség dacára is felfedezik a kocsit, a túlbuzgó kalauz érthetetlenül azt hangoztatja, hogy a második kocsi nem indul. Hogy kinek a számára spórolja a helyet, egészen rejtélyes. A jóhiszemű utasok kénytelen kelletlen hetvenen is bezsúfolódnak a legfeljebb 50 utas számára épült kocsiba és elkeseredéssel látják később, hogy a második kocsi mégis megy, mégpedig félig üresen. Az igazi kálvária azonban a kispesti határútnál kezdődik, ahol a már túlzsúfolt első kocsiba most már életveszélyes körülményeket idézve elő, préselik be a második kocsi 15—20 főből álló utasközönségét, mert a második kocsi az utóbbi időben nem megy ki a Villanytelepig. Sejtelmünk nincs, hogy miért nem? Azt azonban tudjuk, hogy a közönség, amely elvégre is 40 fillér útiköltséget fizet, megkívánhatja, hogy se ruhájának, se testének épségét a túlzsúfoltsággal ne veszélyeztessék és hogy a másik kocsi is közlekedjék egész a Villanytelepig. Szerkesztő úrnak e sorok közléséért hálás köszönetet mondanak a Pestszentlőrincre éjszaka utazó utasok.” Budapesti Hírlap, LIV. évf. 142. sz. 1934. június 26. 11. o.
[14] Friss Újság, XXXII. évf. 191. sz. 1927. augusztus 25. 5. o., Kispest – Szentlőrinc, XXXI. évf. 34. sz. 1927. augusztus 20. 3. o.,
[15] Friss Újság, XXXIII. évf. 36. sz. 1928. február 14. 1. o.
[16] Loykó Adolf (41) pestszentlőrinci Ganz-gyári magántisztviselő, Bauer Mihály pestszentlőrinci tisztviselő, (őket Nagy Samu műszaki tisztviselő szállította az Árendássy patikába oldalkocsis motorkerékpárján), Nagy Ilona (19) háztartási alkalmazott, Sánta Erzsébet (34) vecsési szülésznő (őket Csathó Kálmán író szállította kórházba Minerva kocsiján) ,Kovács Sándor (34) kelenvölgyi gyári művezető, Schwanda Tamás (25) műszaki rajzoló, Kassa Károly cementgyáros, Anderics József pestszentlőrinci vendéglős, Urbán Gottlieb kereskedő, Lengyel Lajosné vecsési úrasszony.
[17] Népszava, LVI. évf. 36. sz. 1928. február 14. 5. o.
[18] Kispest-Szentlőrinc, XXXII. évf. 3. sz. 1928. január 21., 7. sz. 1928. február 18. 4. o., 44. sz. 1928. november 3. 3. o.
„Magánautóbusz-járata is volt Pestszentimrének. A Vadász (Brigád) – Kossuth Ferenc (Eke) utca sarki Schneider kocsmától a Wekerle (Szélső) – Soroksári (Dózsa György) – Nemes – Kisfaludy – Lőrinci u. útvonalon a Pestszentlőrinc Szarvascsárda villamosvégállomásig vezetett az útja. A rossz útviszonyok nem adtak hosszú életet számára. Egy másik járat hosszabb ideig bírta, ez a Kalina kocsmától indította régi Mercedes buszát a villamoshoz.” Pándy Tamás: 100 éves falu a városban. Budapest, 1998.
[19] Népszava, LVII. évf. 1929. január 17. 5. o.
[20] https://magyarjarmu.hu/tortenet/rendszamok/
[21] Friss Újság, XXXIV. évf. 8. sz. 1929. január 10. 4. o., 124. sz. 1929. június 5. 3. o.
[22] Népszava, LVII. évf. 14. sz. 1929. január 17. 5. o., Pesti Hírlap, LI. évf. 75. sz. 1929.április 4. 25. o.
[23] Újság, VI. évf. 75. sz. 1930. április 2. 35. o., Városok Lapja, XXV. évf. 18–19. sz. 1930. szeptember 1. 316. o.
[24] 1887-ben született. Czeigler Gusztáv – Clauser Mihály et al.: A magyar tüzér. A magyar tüzérség története. Budapest, 1939. 109. o. és vecsési házassági anyakönyv, 6/1908.
[25] https://magyarjarmu.hu/tortenet/autobusz-vallalkozok/petz-mihalyne/
http://www.vecsesikonyvtar.hu/index.php/kikicsda/item/1776-petz_mihalyne
Ifjabb Petz Mihály 1905-ben született Vecsésen. Valószínűleg még 1951-ben is űzte az ipart, mert 1951-ben izgatás és személygépkocsi felajánlási kötelezettségének elmulasztása miatt elítélték, ekkor Pándon lakott. Később a MÁVAUT Pánd-Monor járatán volt sofőr.
[26] Közgazdasági Értesítő, XXVIII. évf. 42. sz. 1933. október 21. 25. o.
[27] https://monoldal.blogspot.com/2020/11/regi-monori-buszjaratok-monor-pand-1.html
[28] https://magyarjarmu.hu/tortenet/rendszamok/
https://magyarjarmu.hu/rendszam-adatbazis-proba-1937/#
[29] Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, LXIX. évf. 115. sz. 1935. július 11. 5. o.
https://magyarjarmu.hu/rendszam-adatbazis-proba-1937/#
[30] Kispest-Szentlőrinc, XXXV. évf. 45. sz. 1931. október 31. 3. o., Kispest-Szentlőrinc, XLI. évf. 37. sz. 1936. szeptember 5. 4. o., Friss Újság, XLIII. évf. 124. sz. 1938. június 2. 5. o.
[31] Nemzet, II. évf. 15. sz. 1938. január 20. 7. o.,
[32] Kispest-Szentlőrinc, XLII. évf. 23. sz. 1937. június 5. 1. o.
[33] Kispest-Szentlőrinc, XLII. évf. 25. sz. 1937. június 19. 3. o.
[34] Pestszentlőrinci Újság, XIII. évf. 15. sz. 1939. április 8. 1. o., 20. sz. 1939. május 13. 2. o.
[35] Nemzet, II. évf. 15. sz. 1938. január 20. 7. o., Fővárosi Közlöny, XLIX. évf. 9. sz. 1938. február 15. 186. o., Kispest-Szentlőrinc, XLIII. évf. 24. sz. 1938. június 11. 3. o.
[36] A Mai Nap, XVIII. évf. 290. sz. 1941. december 19. 3. o.
[37] A Mai Nap, XX. évf. 144. sz. 1943. június 30. 7. o.
[38] Ezt a járatot már 1937 decemberében szorgalmazták. Kispest-Szentlőrinc, XLII. évf. 49. sz. 1937. december 4. 1. o.
[39] Bálint Sándor: A BART története 1937-től 1947-ig. In: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985). 486. o.
[40] Pestszentlőrinci Hírlap, XI. évf. 12. sz. 1938. március 26. 1. o., Pesti Tőzsde, XIX. évf. 15-16. sz. 1938. április 14. 5. o., Pestszentlőrinci Újság, XIII. évf. 28. sz. 1939. július 8. 2. o.
[41] Esti Újság, III. évf. 120. sz. 1938. május 28. 8. o., Új Magyarság, V. évf. 243. sz. 1938. október 27. 6. o., Az Est, XXIX. évf. 272. sz. 1938. december 15. 10. o., Pestszentlőrinci Újság, XII. évf. 51-52. sz. 1938. december 17. 8. o., Ujság, XV. évf. 239. sz. 1939. október 20. 6. o.
[42] Magyar Újság, II. évf. 120. sz. 1940. május 30. 4. o.
[43] Népszava, LXXIII. évf. 153. sz. 1945. július 29. 3. o., Szabadság, I. évf. 158. sz. 1945. július 29. 4. o.
[44] Szabad Lőrinc, 1948. március 14. 5. o., 1948. április 4. 1. o.
[45] Szabad Lőrinc, 1948. szeptember
[46] Szabad Lőrinc, 1948. november 21. 1. o.
[47] Szabad Lőrinc, 1948. június és augusztus
[48] Ez megfelel a mai 217-es járatnak. https://www.buszhalo.hu/jarattortenet/17_117_217.html
[49] Pándy Tamás: 100 éves falu a városban. Budapest, 1998. és „Pestszentimre, Paula-utca 10. Autóbusz megálló mellett.” Hírlap, IV. évf. 775. sz. 1949. január 30. 11. o. Fővárosi buszjáratot csak 1957. április 3-án kapott a városrész, amikor 54-es jelzéssel Gyált a Boráros térrel összekötötték a Nagykőrösi úton.
