Panteon-emléktábla 2024

A 18. kerületi Értéktár Bizottság köszöni a 2024. március 14-ig beküldött lakossági ajánlásokat.

Idén sem volt könnyű a sok értékes ember közül, egymással alig összevethető érdemek alapján kiválasztani azt az ötöt, akinek nevét a 2024. évi emléktáblán megörökítjük. Szabályaink szerint az elmúlt fél évben elhunyt díszpolgárokról mindenképpen megemlékezünk, a többiek kiválasztásánál figyelembe vesszük az esetleges évfordulókat, az életművek hatását, a településünkhöz való kötődést, és ügyelünk arra, hogy különböző korszakokból és foglalkozási körökből válasszunk, illetve hogy a férfiak mellett a nők, a lőrinciek mellett az imreiek is képviselve legyenek.

A fenti elvek szerint, a javaslatok alapos mérlegelése után a Települési Értéktár Bizottság 2024. március 15-én az alább felsorolt 28 jelölt közül – két elhunyt díszpolgárunk, Maitz László dr. orvos és Tóth Nándor tanár mellett – kiválasztotta azt a három, lakóhelyünk életében fontos szerepet játszó, a település hírét „messze földre” elvivő személyiséget, akinek neve idén bekerül Pestszentlőrinc-Pestszentimre Közéleti Panteonjába. A 2024. szeptemberi ünnepségen tehát a korábbi 32 kiválóság mellett Herrich Szidónia, Hofherr Albert, Maitz László dr., Schéner Mihály és Tóth Nándor emléke előtt tiszteleghetünk.

Balkay Adolf (1831-1927) vadászati szakíró
Brenner János (1927-1997) – a Lakatos ltp. tervezője
Chochol Károly (1935-2023) fotóművész
Dien Gizella (1906-2010) képzőművész
Dora Péter (1917-1999) orvos
Forintos Anna (1937-2021) festőművész
Füsi Nagy Géza (1946-2008) Afrika-kutató
Herrich Szidónia (1863-1946) – a Bókay-kert kialakítója
Hofherr Albert (1868-1923) gyáros
Horváth Anna (1919?-1996?) geológus, pestszentimrei növénygyűjtő
Horváth Elemér (1890-1968) utazó, rovarszakértő
Huller Ágoston (1944-2019) képzőművész
Maitz László (1944-2023) főigazgató főorvos
Nádasdi Mihály (1947-2018) galériatulajdonos
Orbán Kálmán (1945-2020) pestszentimrei református lelkész
Regőczi István (1915-2013) lelkész
Regős János András (1945-2021) orvos, alpolgármester
Romhányi József (1908-1976) gyermekgyógyász
Sánta Ferenc (1927-2008) prózaíró
Schéner Mihály festőművész (1923-2009)
Szerján Irén (1901-1959) községi gondozó
Szili József (1929-2021) irodalomtörténész
Szili Sándor (1939-2020) országgyűlési képviselő
Tihanyszegi Mária (1957-2004) zeneiskola-igazgató, az újévi koncert megálmodója
Tóth Lászlóné Sipos Katalin (1948-2021) iskolafejlesztő igazgató
Tóth Nándor (1931-20023) tanár, iskolaigazgató
Vargáné Csizmadia Ilona (1938-2017) bölcsődevezető
Virág Csaba (1933-2015) a Havanna ltp. tervezője

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.