Órák manapság majdnem mindenhol előfordulnak, így van ez a Malévnál is. A tömegtermelés elindulása óta ezek az időmérő eszközök egyre széles körben terjedtek, elkezdődött az ár-érték arányban való jelentős kategorizálódás.
A hordozható órák eredete az ókorig nyúlik vissza: kisméretű, az adott földrajzi szélességre kalibrált napórákat készítettek, gyakran díszes kivitelben.
Az első mechanikus zsebórák a reneszánszban születtek meg, ekkor találták ki, hogyan lehet a rugót óraszerkezetekben is alkalmazni. Ezáltal csökkent az addig toronyóra nagyságú szerkezetek mérete, így azok bekerülhettek a házakba. Ezeket az új találmányokat többféle kivitelben készítették, igazodva az aktuális divathoz, valamint a megrendelő igényeihez. A zsebórák, habár sokáig pontatlanul mérték az időt, késtek-siettek, pénzbeli értékük csak kevesek számára volt megfizethető. Nekik viszont az igényeikre voltak szabva: áttört fedéllel, hogy ne kelljen elővenni társaságban – udvariatlanságnak számított – vagy a török korban mohamedán motívumokkal díszített tokkal. Órákat gyakran ajándékoztak, illetve számon tartottak, mint értékes, arannyal és drágakövekkel egyenértékű hagyatékot. Érdekesség, hogy a mechanikus órák pontosságát évszázadokig napórákkal igazították helyre, előfordult, hogy ennek érdekében a napórát beépítették a tokba, a szerkezet mellé.
Az iparosodás korától kezdve az órák előállítása egyre könnyebbé vált, egyre többet tudtak gyártani egyre szélesebb társadalmi réteg számára. Mind az alapanyag, mind a szaktudás – ami évszázadokig ritka és értékes kincsnek számított – egyre inkább „tömegtermékké” vált, a munkaerőt gyakran pótolták a gépek. Ennek előnye, hogy az időmérő eszközök több emberhez jutottak el, hátránya, hogy minőségük hanyatlani kezdett és már nem képviseltek magas értéket. Ettől persze lehettek pontosak, sőt, az évtizedek előrehaladtával egyre pontosabbá váltak.
A „reklámóra” előzményének tekinthető az az időszak, amikor az órát, mint értéket ajándékozták, díszes kivitelben, lehetőleg az ajándékozott igényeihez szabva. Ez a reneszánszban, illetve a török korban élte virágát. Napjainkra ez a gesztus ugyanúgy felfedezhető, csak a korszak igényeire szabva.
A műtárgy előző tulajdonos Róka Kálmán.
