Az alábbiakban Ébli Gábor ismertetőjéből olvashatnak részleteket, melyet a Színország Galériában 2026. szeptember 27-én 16 órakor nyíló, az MMA támogatásával megvalósuló kiállítás katalógusába írt.
Nemes Judit művészetének számos témakörét a tér hívta életre. Három legfrissebb egyéni kiállítása ezt járja körbe. 2025-ben a kőszegi Festetics–Chernel Palota egykori lóistállójából előkelő egyszerűséggel felújított kiállítótérben, majd 2026 tavaszán Rákosmente műemlék villájában, az Erdős Renée Házban, illetve 2026 őszén a pestszentlőrinci Nemcsics Emlékházban az életpálya elmúlt húsz évéből plasztikai jellegű, a síkfestészetből a térbe kilépő alkotások kerültek a középpontba. A válogatás másik kulcsa a színek szerepe.
A térbeli nyitás és a színkísérletek közös kiindulópontja, hogy a kilencvenes években a művész a nagymamájától örökölt logikai játék átalakításával fedezett fel egy geometriai rendszert, és az elemek variálásával hozta létre mértani absztrakt festményeit. A színeket is ilyen ökonomikusan használta, az egyes kompozíciókhoz mindig csak néhány színt választott. Ilyen, permutációs műveinek címében az első két számjegy az évet, a görög betű a színkódot, végül a számsor a geometriai alakzatok variációs rendjét jelöli.
A síkbeli festmények azáltal léptek ki a térbe, hogy Nemes hajtogatva is elképzelte őket. Az ún. „geometrikus totemoszlopok” úgy jöttek létre a kétdimenziós festményekből, mintha azokat az oszlopok élén tovább csusszanva, a művész a szomszédos oldalon folytatta volna. Egy síkbeli geometrikus táblakép rásimul egy geometrikus térbeli tárgyra, a négyzet alapú oszlopra. A 3×3 centiméteres papírszeleteket, amelyekre a művész a kompozíciók kis egységeit vázlatként megfestette, a légáramlat meg-meglibbentette a párizsi műteremben. (Férje munkája révén Nemes Judit 1990–2015 között Párizsban, majd Hollandiában élt és alkotott.) A sorozat további fejlesztéseként adódott az ötlet, hogy az oszlopokon a motívumok el-elmozduljanak, táncoljanak, függőlegesen is vándoroljanak. Így jöttek létre ezek a festett felületű, absztrakt, matematikai szobrok, amelyeken a szín- és formakombinációkat „olvashatjuk” vízszintesen, mint az éleken túl rendre folytatódó történetet, és függőlegesen, mintha a kis részkompozíciókat és a tekintetünket felemelné a fuvallat. Bár egzakt elemekből építkeznek, ezek a térplasztikák érzelmi asszociációkat is rejtenek. Az egyik 2016-ban készült mű Rilke költészetének inspirációjára született. Egy hollandiai kiállításra vártak Rilke egy szerelmes versével párbeszédbe lépő munkákat. Festés közben a művész úgy alakította a kompozíciót, hogy az egységnyi motívumok a négy oldalon egymást szinte kergetik. Közelednek vagy távolodnak, a végén sorba rendeződnek? A kérdés nyitott marad, ahogy az emberi kapcsolatokban is.
A második műtárgycsoport szintén a hajtogatás elvére épül, de más módon. 1995-ben Bartók Béla halála ötvenedik évfordulójára Hann Ferenc szentendrei művészettörténész emlékkiállítást rendezett. Nemes Judit a Mikrokozmosz-ra komponált munkákkal szerepelt a tárlaton. Ahogy Bartóknak ez a műve kis, önálló etűdökből áll, amelyek egésze egyúttal magasabb egységet alkot, úgy Nemes is kicsi, 6 centiméteres papírlapkákat festett meg, majd ezeket fa alapra rögzítette. A mini festményekből állt össze a nagy egész. A sorozatot megvette a Zenetörténeti Múzeum, és az ezen az elven született újabb munkáinak azóta is rendre zenei címet ad a művész.
Szintén dobozba rejtett kompozíciók adják a térben szerveződő művek harmadik egységét. A térbeliség itt két réteg egymásra hatásában nyilvánul meg. A művész a fa alapra, illetve a dobozművet felülről záró plexire is felvisz egy struktúrát. A befogadón múlik, hogy ez a két szint miként viszonyul egymáshoz. Ahogy a néző elmozdul, úgy a két réteg fedheti vagy éppen kitakarhatja egymást. Ebből a csoportból a mostani katalógus a hagyományos színkombinációk mellett olyan, 2019. évi művet is közöl, amely Nemes által korábban nem vagy alig használt, frivol színekre épül.
Az egyetlen térbeli műtárgycsoport, amely nem két, hanem csak egy évtizedre nyúlik vissza, a Braille-írást felhasználó reliefeké. A 2010-es években a Bízz vakon! közhasznú egyesülettől egy díjtárgy megtervezésére és elkészítésére kapott felkérést Nemes Judit. Az egyesület a látássérültek társadalmi elfogadottságának növelésén fáradozik. Elhatározták, hogy évente díjjal ismerik el a legfőbb támogatóikat. A művész olyan tárgysorozatot talált ki, és valósított meg évente eltérő formában, amely a Braille-írás dudorjai révén a térbe kilépő festményekből áll. A sorozat titka, hogy a gyengénlátók a Braille-feliratot tapogatással el tudnák olvasni, ha a képzőművészeti kiállításokon nem lenne bevett szabály, hogy tilos a művekhez hozzáérni; míg az ép látásúak látják ugyan a jeleket, de nem tudják azok értelmét megfejteni. Épen és gyengén látók csak együtt tudják dekódolni a festményeket. (A műveket Nemes Judit matt lakkal vonta be, így gyengénlátók – ha az adott kiállításon a teremőrök megengedik – bátran hozzáérhetnek, mert a lakkréteg könnyen tisztítható.)
A négy térbeli műtárgyblokk így a vizuális jelenségek szintjén a kétdimenziós festészet és a tér, a három dimenzióba építkezés viszonyát, illetve a művész színpalettájának bővülését szemlélteti, egyúttal gyökeresen új megközelítéseket kínál Nemes alkotásaihoz. Míg műveit zömmel a geometrikus művészet esztétikai, kompozíciós kérdései felől szokás értelmezni, látható, hogy azok tartalmi üzenete a Rilke által megidézett emberi kapcsolatoktól az inkluzivitás, a különböző akadályokkal élők társadalmi elfogadásának ösztönzéséig ível.
