Nagy örömmel osztjuk meg a hírt:
a 21. Múzeumpedagógiai Évnyitón a Tomory Lajos Múzeum rangos elismerésben részesült.
Múzeumpedagógiai Nívódíjat kaptunk a „Mi leszel a végén?” című pályaorientációs foglalkozásunkért, amelyet Jásperné Nagy Melinda és Mayer Adél múzeumpedagógus kollégánk fejlesztett, illetve valósított meg, és amelyen idén tavasszal közel 1300 kerületi 7. osztályos diák vett részt.
Az alábbiakban olvasható a program méltatása:
A Tomory Lajos Múzeum több korosztály számára (általános iskola 3. osztálytól egészen a középiskola 10. osztályig) kidolgozott pályaorientációs foglalkozása egy valós, pedagógusok által felvetett témára reagál. A ,,Mi leszel a végén?” címet viselő múzeumi társasjáték erősségei; a múzeum gyűjteményének tárgyi anyagához való kreatív kapcsolódás mellett, továbbá, hogy a XVIII. kerület helytörténetében fontos szerepet betöltő történelmi személyeket is beemeli a programba. A foglalkozás során a közös játékon keresztül a változatos demonstrációs tárgyak és eszközök segítségével a régi korok mesterségeivel, hivatásaival is megismerkednek a diákok, miközben személyiség- és közösségfejlesztő elemei is vannak a programnak. A pedagógusok számára is segítséget nyújt a téma további feldolgozására, ezt online segédanyag is támogatja.
A múzeumpedagógiai programot a pályaorientációs téma múzeumi és helytörténeti szempontú feldolgozásának újszerűsége, a múzeum és a pedagógusok közötti példaértékű párbeszéd ,valamint az adaptálhatósága miatt is díjazásra javaslom.
Demeter-Guba Erzsébet
múzeumpedagógus, múzeumi koordinátor
Gödöllői Királyi Kastély
A díjat 2023-ban első ízben kapta meg az intézmény, a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum társaságában. Nagyon büszkék vagyunk kollégáink teljesítményére, és köszönjük a csapatnak, a múzeum további munkatársainak és segítőinknek, a kerületi pedagógusoknak, fenntartónknak – a XVIII. kerületi önkormányzatnak, a Lázár Ervin programnak, hogy mindez megvalósulhatott. És a kerületi sajtó képviselőinek, hogy segítettek a pályázathoz szükséges kisfilm megvalósításában.
Heilauf Zsuzsanna
igazgató





