„Eddigi 22 éves osztályfőnöki munkám során ez volt a legszínvonalasabb pályaorientációs foglalkozás.”
A 2022/23-as tanév utolsó másfél hónapjában 53 alkalommal fogadták a múzeumpedagógusok a Külső-Pesti Tankerület összes hetedikes tanulóját a Lázár Ervin Programnak köszönhetően.
A múzeum bemutatása után többek közt olyan foglalkozáson vehetett részt az idelátogató mintegy 1300 diák, amely reményeink szerint a sikeres pályaválasztásukat támogatja. Ennek érdekében ugyanolyan fontosnak tartjuk az előkészületeket, mint az iskoláról, szakmáról, hivatásról történő döntés pillanatát.
A múzeumpedagógusok saját fejlesztésű társasjátékában különböző benyomásokat szerezhettek a diákok arról, hogyan viszonyulnak magukhoz és másokhoz, mire tartják magukat alkalmasnak, mely tulajdonságaik, képességeik számítanak erősségnek. Ezen kívül kerületi, hivatásukban, szakmájukban kiemelkedő történelmi személyeket ismerhettek meg. Időnként rácsodálkoztak a tanulók, hogy melyik híresség karakteréhez állnak közel. A játékban nem volt vesztes, mindenki csak nyerhetett: ismereteket magáról, társairól, helytörténetről, példaképekről. Az osztályfőnökök számára olyan helyzeteket villantottunk fel, amely őket is segíti pedagógiai munkájukban, ezt elégedettségi kérdőívünk 100%-ban igazolta vissza.
Bízunk abban, hogy a színvonalas programokkal a tizenévesek érdeklődését fel lehet kelteni a múzeumlátogatás, a kultúra iránt is, hiszen a jövő látogatóit most áll módunkban formálni, s a világ olyanná alakul, amilyenné gyermekeinket neveljük.





