HERRICH KÁROLY
(Makó, 1818 – Budapest, 1888) vízépítő mérnök, birtokos
1841-ben szerzett mérnöki oklevelet a pesti egyetemen. Fontos szerepet vállalt a Tisza szabályozásában. Közel 30 évig dolgozott azért, hogy a megfelelő hajóút és az árvízvédelmi töltések megépüljenek. A hatalmas munka az Alföld valamennyi vármegyéjét érintette, az átvágásokon és töltésépítéseken tízezrek dolgoztak egyszerre. Az 1879-es szegedi nagy árvíz idején mégis sok kritika érte. Az 1870-es években a Duna, a Körös-Berettyó és a Temesköz árvízvédelmével is foglalkozott.
Sokat tett a magyar mérnökök szakmai rangjáért és elismeréséért. Jelentős magánvagyona volt, Pesten több bérházat birtokolt. Szent Lőrinc pusztán az 1860-as években vásárolt nagyobb területet.
Egykori nyaralója, ahol sok időt töltött családjával, ma a Bókay-kert főépülete. A lőrinci birtok egy részén házhelyeladásba kezdett (parcellázás), a Pest felé eső oldalon. Itt alakult meg a mai Kispest, Budapest 19. kerülete. Halála után, az 1800-as évek végén három lánya örökölte a megmaradt lőrinci birtokot.
TUDTAD-E, HOGY…
… a Tisza szabályozása 1846 áprilisában indult meg, Vásárhelyi Pál tervei alapján?
Herrich Károlynak köszönhető, hogy végig megmaradtak Vásárhelyi tervei mellett. Az igazi országépítő feladat méretét a mai autópálya-építésekkel lehetne csak párhuzamba hozni. 1867-ig, a kiegyezésig Herrich Károly irányításával teljesen kiépült a Tisza folyószabályozási és ármentesítési rendszere.
… Miközben Európa legsűrűbb vasúti hálózata épült meg Magyarországon, Herrich még harcolt a vasút ellen, a hajóutak mellett?
A magyarországi „közgazdasági nyomorúságok” fő forrásának a vasutak rendszertelen elszaporodását, azok meggondolatlan építését és a vízi utak teljes elhanyagolását tekintette.
Birtokán, a későbbi Pestszentlőrincen éppen egy helyi érdekű vasútvonal megépítése (ma az 50-es villamos vonala) vezetett a település fejlődéséhez, a parcellázás megindulásához, komoly hasznot hajtva a Herrich-családnak.
… Herrich Károly Reitter Ferenccel és Ybl Miklóssal együtt szervezte meg a Magyar Mérnök és Építész Egyletet 1867-ben?
Ez az egyesület volt a mérnöki szakma legbefolyásosabb szervezete az 1940-es évek végéig.
… Herrich Károlynak négy gyermeke született?
Három lánya – Szidónia, Leona, Melanie – megérték a felnőttkort, fia – Károly – fiatalon meghalt. Bókay Árpád lett Szidónia férje.
Herrich Károly bort is termelt lőrinci birtokán, a Bókay-kertben ma is látható impozáns borospincéje. Érdekesség, hogy a ház körül gyöngytyúkokat tartottak.
A bókaytelepi Városház utcát korábban róla nevezték el (Herrich utca).