Háztörténetek – Walter-áruház (Állami lakótelep)

A Walter-áruház az Állami lakótelepen az 1920-as években (képeslap részlet)

Walter László (1896–1930) Munkácson született. Az I. világháború idején tartalékos zászlósként, majd 1917-től hadnagyként szolgált, ez alatt kétszer a kis ezüst vitézségi éremmel, a Károly csapatkereszttel és a porosz királyi harcos érdeméremmel tüntették ki. A pestszentlőrinci Állami lakótelepre költözve 1922-ben megalapította tűzifa- és széntelepét, majd divatáruüzletét (bazár és áruház). A bolt egy egykori lőszergyári épületben, az Államitelep 35. számú házában működött, 1927-ben és 1928-ban átalakította az üzletet, illetve a portált. A telepen kívül, a Bartók Lajos utca 12–14. szám alatt fűszer- és csemegeüzletet nyitott, ahol 1925-ben üzletet, 1926-ban szoba-konyhás lakást és istállót, 1927-ben faaprítót épített. Tagja volt az államitelepi kaszinónak, sportegyesületnek, a kereskedők egyesületének, a Baross Szövetségnek. 1930. december elején megoperálták, azonban december 20-án elhunyt.

Halála után a papírt, könyvet, írószert, piperét, fűszert, tejet, fát és szenet árusító boltot előbb testvére, dr. Walter József,[1] majd 1931 februárjától édesanyja, özv. Walter Mihályné sz. Vass Erzsébet vette át, aki a Bartók Lajos utca 12. alatti második üzletét 1932-ben nyitotta meg, s több képeslapot is kiadott.

A Walter-áruház az 1930-as években (képeslaprészlet)

A boltokat 1937 áprilisában a Vecsés és Vidéke Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet[2] vette át és szinte mindent árusítottak (tej, fűszer, csemege, vegyi áru, papír, könyv, gazdasági cikk, kerékpár és alkatrészek, edények, táblaüveg, elektromos és rádiócikkek, illatszer stb.), a boltvezető Gyarmati Jenő lett. A szövetkezet 1948-ban szűnt meg, az üzletet a XVIII. kerületi Közért vette át.

Az épületet az Állami lakóteleppel együtt az 1970-es évek végén bontották le.

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2022.08.31

Források:

Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931) 356. o.

Budapesti Közlöny, LI. évf. 228. sz. 1917. október 3. 4. o.

Pestszentlőrinci építési jegyzékek

Pestszentlőrinci iparlajstromok

OSZK-gyászjelentésgyűjtemény


[1] Ő pénzügyminiszteri titkár volt, 1932-ben a Bartók Lajos utca és a mai Margó Tivadar utca sarkán építette fel emeletes villáját és később is tevékenyen részt vett az Állami lakótelep ügyeiben, szorgalmazója és támogatója volt a Szent László templom építésének. Tagja volt a városi képviselőtestületnek.

[2] 1941-től neve Pestszentlőrinc és Vidéke Termelő Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

TÁMOGATÓK