Volt Lőrincnek egy olyan műemléke, amely ma már ugyan nem létezik, de a Gilice tér közepére ma is bárki odaképzelheti a kör alakú, erkélyes kilátót, mely nagy idők tanúja volt, szolgált császárt, birtokost, apácát – 210 éve épült, 100 éve újították fel és 80 éve pusztult el a lőrinci Gloriette.
1814 szeptemberében a Napóleoni háborúk utáni rendezés érdekében Európa hatalmai a bécsi kongresszuson[1] egyezkedtek. I. Ferenc osztrák császár a két nagyhatalmú uralkodót, I. Sándor orosz cárt és III. Frigyes Vilmos porosz királyt októberben meghívta Magyarországra is. Ennek keretében Budát és Pestet látogatták meg, de kiruccantak a közeli Szent Lőrincre, ahol a birtokos, III. Grassalkovich Antal és a bérlő, Mayerffy Xavér Ferenc gondoskodott a szórakoztatásukról, erre az alkalomra épült a Gloriette nevű kilátó a mai Gilice tér 142 méter magasságban lévő középpontján.[2]
A legenda
1814-ben a sajtó így tudósított az eseményről:
[Október 27-én] „Tsötörtökön reggel a’ Rákos mezején Hadi gyakorlás volt. — Mind a’ Gyalogság, melly Hiller és Bianchi regementekből, ’s Oklopsia, és Jurasich Gránatéros Batalionokból állott; mind a’Lovasság, melly Rosenberg és Resch Dragonosokból, ’s a’ Palatinális Huszár Regementből állott, ki volt állítva. Először a’ Felségek a’ Gyalogságot nézték meg, ’s előtte elmenvén, távuldadón megállottak, és magok előtt Szakaszonként elléptették. Az Hadi nép különös serénységgel, ’s renddel tette fordúlásait. Azután a’ Lovassághoz tértek, melly az a’ Barakkok, ’s a’ város között kétrendben állott.— Először a’ két Német Regement előtt mentek el, azután a’ Huszárok előtt. Ez egyedül maga olly számos volt, mint öszveséggel a’ két Német regement. Minekutánna a’ nézésnek vége lett, megindúlt a’ Huszárság előre ’s ágyúkkal űzvén a’ képzelt ellenséget, mintegy maga után húzta a’ Német regementeknek, ’s a’ tulajdon két Osztályainak fordulásit. Folytában a’ sebes fordulások, ’s az általok végbe vitt ellenség keríttése olly szerentsésen ment végbe, hogy az ágyúzás és sebes sarkalás végre elhatározta a’ hadi gyakorlásnak czélját, ’s megállapította ’s öszve szedte a’ széljel munkálkodó Lovasságot. Rendbe szedvén magokat a’ Seregek, szakaszonként hadi musikával mentek el a’ Felségek előtt,’s a’ Nézőket azon gyönyörőséggel töltöttek el, mellyet képes minden szívbe önteni a’ szép és rendes Lovasság. Hizelkedés nélkül elmondhatni, hogy a’ Palatinális regementnek mind renszerént való Vitézei, mind Velitessei a’ szép tsínos öltözet, pontos fordulás, és igazi rendtartás által minden Nézőkben tellyes gyönyörűséget gerjesztettek.”[3]
1875-ben – az események után hatvan évvel – készült az első cikk az uralkodói látogatásról, mely a korabeli tudósítások alapján mutatta be a pest-budai tartózkodást, és a rákosi hadgyakorlatot, ebben Szentlőrinc még nem szerepelt.[4] Két évvel később jelent meg Galgóczy Károly Pest megyei monográfiája, mely szerint III. Grassalkovich Antal tartott Szentlőrincen nagy vadászatot, melyre meghívta a Budán tartózkodó három uralkodót, I. Ferenc osztrák császárt, I. Sándor orosz cárt és III. Frigyes Vilmos porosz királyt, akik innen nézték a vadászatot. Grassalkovich erre az alkalomra építette a kilátót.[5] A Vasárnapi Újság 1903-ban tudni vélte, hogy a fejedelmek őzre és szarvasra vadásztak.[6] Borovszky Samu és Chobot Ferenc szerint a vadászat során innen nézték az uralkodók a hajtást, illetve itt határozták el a bécsi kongresszus megtartását.[7] 1924-ben a helyi lap már úgy tudta, hogy itt „vadászat ürügye alatt egyeztek meg a porosz király, az orosz cár és az osztrák uralkodó Lengyelország felosztására nézve”.[8]
1926-ban a Kispest–Szentlőrinc című lap a hadgyakorlat legendáját[9] osztotta meg olvasóival: a lovas roham közben a nézőközönség megriadt, egymást taposták halálra, tizennégy ember halálát okozva.[10] 1931-ben tovább színesedik a történet, a 14 halottal nem törődve felvonult a ménes, gulya, birkanyáj, melyet ökörsütés és a vénasszonyok versenye zárt.[11] Szintén 1931-ben írja Elek Boldizsár, hogy szerinte 1813-ban itt négy vadászkastély épült és a három uralkodó az itteni vadászat közben elhatározta a bécsi kongresszust és Szent Szövetség létrehozását.[12]
Kubinyi Vilmosnak a pestszentlőrinci katolikus egyház történetét feldolgozó művében a hadgyakorlat leírásában a 14 halottat követelő lovasroham mellett megjelenik egy új elem: „András-huszár” bravúrosan megmentette egy 6-7 éves gyermek életét.[13] A Kispestet, Pestszentlőrincet és Pestszentimrét bemutató 1937-es kötetben egyszerre szerepel a vadászat, a hadgyakorlat, halottak és András huszár, az állathajtás mellett a betyárok bemutatták az állatbefogást és a 100 éves vénasszonyok versenyét is jelentősen kiszínezte a képzelet.[14] A későbbi beszámolók is ezeket a történeteket elevenítették fel, de néhány messziről jött újságírónál még ennél is kuszább mese kerekedett a szabadon választott elemekből.
Haltenberger Mihályé a legutolsó korabeli beszámoló, mely szerint Ferenc, Sándor és Frigyes Vilmos a torony erkélyéről nézték végig a tiszteletükre rendezett hadgyakorlatot, igaz csillag alatt lakonikusan megjegyzi, hogy más adat szerint vadászatot rendeztek.[15]
„A szájról szájra hagyományozó emlékezet mind több színnel és egyre nagyobb jelentőséggel ruházta fel e pusztai látogatást. Természetesen az események kiszínezése a szájhagyomány sajátja, ám eredményezhet bizonyos torzulásokat is. Próbáljuk ezért elkülöníteni a monda hangulatos részleteit, s a történelmi valóságot!”[16]
Hat év múlva, 1820. szeptember 29-én I. Ferenc családjával ismét ellátogatott Szentlőrinc-pusztára. Mayerffy Xavér Ferenc – aki a századfordulótól volt bérlője a lőrinci majornak – gazdaságát szemlélte meg, ahol tiszteletére nagy állatfelvonulást rendeztek, az uralkodó a Gloriette-ről tekintette meg a látványosságot:[17]
„Gyönyörű kilátású dombon áll egy kerekded kő épület, melly körül még alkalmatos nézőkarok készíttettek, hogy a’ Felségek és Fő Vendégek magasabbról mindent kellemetesebben és tellyesebben láthatnának. Ezen állás előtt nagy akol készíttetett, mellybe a’ külömbféle marhák behajtathatnának. Mellékesen voltak a Kanászoknak, és Gulyásoknak tanyáik.”[18]
Az udvar 15 hintón kocsizott ki, de számos érdeklődő jött Pestről kocsival, lóháton, gyalog. 200 szarvasmarhát vezettek elő Grassalkovich herceg örkényi gazdaságából, volt gulyás bemutató – állat befogás, billogozás, szarvtalanítás, tinók járomba hajtása. Ráckevéről juhnyájat hajtottak fel, majd Mayerffy disznai, Orczy Lőrinc hevesi ménjei következtek. Volt lovas vágta, majd falusi tánc, ahol Bihari János húzta a talpalávalót.
„Ezen táncznak nézésére magok a Felségök is a’ felső állásról a’ gyepre le jönni méltóztattak, s atyai szelédséggel, és nyájas leereszkedéssel nézték ezen jó szívű népnek vigadozásait. […]Ezután Ő Felségük az egész Tsászári Királyi Famíliával, és a’ Külföldi Vendégekkel megszemlélni méltóztattak a’ Kanászok, és Gulyások tanyáját, ahol bográtsokban elkészülvén az ebéd, ők a’ Felségek előtt falatoztak. Így végződtek a’ mezei mutatványok, mellyeknek helyét, eddig névtelen dombot, Nemes Mayerfy Ferencz Ur, az Árendás, Ő Felségének tiszteletére örök emlékezetül Ferencz halmának nevezett, s másoktól is igy neveztetni kívánja.”[19]
Az épület sorsa
Kubinyi Vilmos szerint – miután a körülötte fekvő erdő leégett – az 1848–1849-es szabadságharcban is szerepet játszott az épület. A környék legmagasabb pontjaként harcászati támaszpont lett, innen indítottak támadást Rákoskeresztúr felé.[20]
Az 1870-es években a szentlőrinc-pusztai birtokot felparcellázták, melyből jelentős területet vásárolt Herrich Károly vízépítő mérnök és Cséry Lajos ügyvéd is. A hely, ahol a kilátó állt, éppen a Herrich- és a Cséry-birtok határát képezte.[21] A majorságot Cséry vásárolta meg, a kilátóépület azonban Herrich Károly tulajdona volt, azt a környező szőlőbirtokosok présházként használhatták.
Ugyanis az 1880-as években a Gloriette-től délre eső telkeket[22] Cséry Lajos szőlőbirtokoknak parcellázta, a hatvan darab 800 négyszögöles birtokból vásárolt többek között Lónyay Menyhértné szentlőrinci villatulajdonos, Göttmann Károly gazdatiszt, illetve Krepuska Lajos, Krepuska Géza öccse.[23] Ettől délre, a 140 méter magas, korábban Lúdhegynek (Gansberg), majd Sashegynek (Adlerberg) nevezett részen Cséry kavicsbányát nyitott – 1934-ben ebben a kavicsbányában, mely ekkor a Varjú család tulajdonában volt, egy megkövesedett hajóroncsot találtak. 1939-ben a kavicsbányát Kispest város vásárolta meg.[24] A Gloriette-től északra, a mai Petőfi utca, Cziffra György utca és Varjú utca által határolt területen szintén szőlőültetvények voltak, melyeket 1903-ban Varjú Kálmán kispesti birtokos vásárolt meg.
1876 novemberében volt az első olyan torony iránt való lóversenyt, melyet a rákosmezei lóversenytérről indítottak, és a szentlőrinci Gloriette-ig, meg vissza kellett az utat megtenni. A tizenkét versenyző 27 perc alatt teljesítette a távot.[25] 1880-ban szintén nagy hadgyakorlatot tartottak, a Cséry-kastélyt és a Lónyay-nyaralót kellett elfoglalni. Edelsheim-Gyulay főparancsnok a Gloriette-ből irányította a hadmozdulatokat.[26]
Az újabb Gloriette felé tervezett torony iránt való lóversenyeket 1909 és 1910 novemberében már kifejezetten huszárversenyként hirdették meg, melyen a modern hadviselés tapasztalatai alapján ismeretlen, nehéz terepen a mének teljesítőképességének kipróbálását tűzték ki célul. 1909-ben két szám volt, lassabb és sebesebb futás, mindkettő távja hét kilométer. A Soroksári 117-es magassági ponttól (ma Péterimajor terül el itt) vizes árkokon, nádasokon és a lajosmizsei vasútvonalon keresztül kellett a pusztaszentlőrinci Gloriette felé tartani, a cél a lőrinci 119-es magassági pontnál volt (nagyjából a mai Közdűlő út–Ipacsfa utca sarkánál). „Gyönyörű idő kedvezett a nevezetes és mindvégig érdekes sporteseménynek, a mely nagy közönséget csábított ki a szent-lőrinci gloriettehez.”[27] 1910-ben tíz kilométeres távot tettek meg homokos, buckás talajon, árkokkal, erdőcskékkel tarkítva Soroksár vasútállomástól a Gloriette felé.[28]
1895-ben az épület már nem volt éppen jó állapotban: „Elhagyatva, düledezőben és sokak által nem is sejtve áll történelmünknek, községünknek területén lévő egyetlen emléke, a három császár találkozásának emlékére Grassalkovich herczeg által emelt «Gloriette» a p.-szt.-lőrinczi Cséry-féle majorban. Most csőszháznak is csak nyáron jó.”[29]
Valószínűleg ezt követően a birtok tulajdonosai, Herrich Károly leányai, és különösen Leonie férje, az építész Kiss István felújították az elhagyatott épületet, talán ekkor került rá a korábbi kis erkély helyett a századfordulós képeken szereplő körerkély is.
1898-ban, amikor Herrich Károly örökösei döntöttek a birtok házhelyekre osztásáról és létrehozták a mai Bókaytelepet, a parcellázás nagyobb sikere érdekében ismertető füzetet is megjelentettek, melynek címlapjára a „Három Császár Gloriette” – a megnevezést ekkor használták egyedül – képét nyomtatták, melynek „magaslatáról pedig a legszebb panoráma nyílik az üde, tiszta levegőn keresztül a főváros tornyaira s a kéklő budai hegyekre”.[30]
A Gloriette-et a Herrich örökösöktől 2281 forintért Krepuska Géza orvosprofesszor vásárolta meg 1898. július 28-án.[31] Ő továbbra is présházként hasznosította, de időközben fel is újította. Az ablakokra spalettákat helyeztetett, a korábbi egyszerűbb tető helyett rézlemezzel borított csúcsos tetőt készíttetett, melyet négy oldalon kis míves szellőzőkkel díszítettek.
1913-ban itt alakult meg a budai Ferencesek 4. számú Budai Ifjúsági Kongregációk cserkészcsapata. A lóversenyek mellett 1913 novemberében motoros szántógép bemutatót is tartottak a Gloriette melletti Szemere-birtokon.[32]
Az I. világháború idején az épület jelentős károkat szenvedett, igaz nem a harci cselekményektől. 1914 őszén Budapest védelmére erődítéseket építettek, melyek nyomvonala érintette a Gloriette környékét is, az itt lévő szőlőket kipusztították. „Két ízben, 1915. február 19-én, s egy pár héttel később kombinált támadással gyakorlatot tartottak. Ropogott a fegyver, csörgött a gépfegyver, s bömböltek az ágyúk. A környéken az ablakok mind betörtek, sőt a Gloriett ablakrámája is kirepült.”[33]
„A forradalmi időkben pedig, ami elmozdítható volt, mindent elhordtak a toronyból, és hogy a falakat nem bontották le, az talán csak annak köszönhető, hogy a régimódi, nagy építőköveket nem tudták használni.”[34]
1924 őszén Pestszentlőrincen elterjedt a híre, hogy dr. Krepuska Géza engedélyt kapott arra, hogy a Gloriette-et átalakíthassa, ezért a lakosság küldöttséget menesztett Némethy Jenő főszolgabíróhoz, hogy a további építkezést tiltassa be.[35] Valójában a leromlott állagú műemléket és a környező szőlőt Krepuska Gézától már 1924. április 30-án megvásárolta Partsch Ferenc és felesége 75 millió koronáért – és ők fontolgatták a műemlék lebontását.
Franz Josef Partsch 1883-ban született a morvaországi Mährisch Karlsdorfban (ma Moravský Karlov, Csehország). 1911-ig az alföldi-bánáti térségben működő 43. császári és királyi gyalogezredben volt számvivő tiszthelyettes. Ekkor hadnagy-számvivőnek léptették elő és a budapesti 2. számú ruharaktárhoz helyezték át. 1912-ben mint császári és királyi főhadnagy vette feleségül Durdik Annát Budapesten. Az I. világháború idején is a 2. számú ruharaktárnál szolgált, 1915-ben főhadnaggyá léptették elő, 1918 márciusában a háború ideje alatti kitűnő szolgálata elismeréséül kitüntették az arany érdemkereszttel a vitézségi érem szalagján.[36] „Később nemzeti hadseregbeli főhadnagy, gazdászati tiszt”[37] volt. A Nemzeti Hadseregből – „csaknem 18 évi katonai szolgálati idejét Magyarország területén töltötte el”[38] – 1920 május végén bocsátották el. Később tisztviselőként dolgozott. 1918 novemberében folyamodott a magyar állampolgárságért, melyet 1924. július 10-én nyert el.[39] 1920 körül Rákosszentmihályra költözött, ahol feleségével együtt az 1920-as évek elején lelkesen támogatták a helyi plébániát. Partsch Ferencné az 1940-es évek elején a Szent József ebédeltetési akciót is támogatta adományaival. Partsch Ferenc élete végéig, 1954-ig rákosszentmihályi lakos maradt.[40]
Partsch Ferenc először el akarta bontani az ósdi tornyot, hogy helyére családi házát felépítse. Wimmerth Béla plébános azonban felvázolta neki a Gloriette történeti jelentőségét és rábeszélte a restaurálásra. Így végül az új tulajdonos a történelmi jelentőségű tornyot Gercsár Rezső építésszel több mint 100 millió korona (8000 pengő) költséggel restaurálta. „A területet modern vasrácsos kerítéssel övezte körül, a Gloriettet óriási költséggel helyreállíttatta, meghagyva annak szabadon álló voltát, csodaszép ívelésű vörösréz tetőzetű kupoláját.”[41] A Gloriette földszintje házi kápolna lett és „a mesés hajlású csigalépcsőn az emeletre feljutva, ott parkettázott pihenőt talál a szemlélő”[42]. Mellé őrlakást is épített, „oly díszes formában, hogy az villának is beillik”[43]. Jellegzetes építménye volt az épületcsoportnak a szélkerék, mely a szőlészet vízellátásáért felelt, ennek segítségével húzták fel a kútból a vizet.
Partsch jelentősen átalakította az épület megjelenését. A megrongált körerkélyt, és a tető alatti csipkedíszt megszüntette, a bejáratot egy masszív előtérrel, felette kőkerítéses erkéllyel bővítette. Ide, a bejárat fölé felíratta a „Gloriette” feliratot, illetve az építés (1813) és a felújítás (1924) dátumát. Az erkélyen és a tetőcsúcson is megjelent a kápolnára utaló kereszt. A Szent Anna tiszteletére berendezett kápolnát Wimmerth Béla esperes-plébános 1924. augusztus 31-én szentelte fel, és az alkalomból beszédet is tartott a Gloriette történelmi jelentőségéről. Később Partsch – Bódy János műszaki tanácsos kérésére – márvány emléktáblával örökítette meg a 110 évvel korábbi jeles napot.[44]
„A kápolna felett toronyszobácskában a három uralkodó arcképét helyezték el. Vadászati trófeák díszítik egyébként a kis szobácskát, amelynek ablakaiból még ma is nagyszerű kilátás nyílik a fejlődő községünkre.”[45] A Gloriette-re 1925. január 14-én szabad látogatási, bejárási, hozzá férhetési szolgalmi jogot jegyeztek be a pestszentlőrinci római katolikus egyház javára.[46]
A kápolnában havi egyszer tartottak istentiszteletet. Partsch Ferencet 1925 húsvét hétfőjén – más források szerint ekkor volt a kápolna felszentelése is[47] – a pápa által adományozott „pro ecclesiae et pontifice” rendjellel tüntetették ki az egyház iránt tanúsított bőkezű áldozatkészségért. Ezt Wimmerth Béla plébános tűzte a mellére a pápai elismerő okirat átadásával együtt.[48]
A Gloriette mellett Partsch 1924 decemberében szintén Gercsárral egy 130 m2-es, emeletes háromszobás, fürdőszobás épületet – ezt később Anna-villának is nevezték –, illetve házmesterlakást épített.[49] Az 1920-as években a Gloriette-ben, illetve a mellette álló villában Hörcher László magántisztviselő és családja lakott.[50]
„Ha az ember a Mária Terézia-laktanyától induló 42-es villamos végállomásán, Szentlőrincen leszáll s végigmegy a Petőfi-utcán, egy kis domb tetején, szőlőktől és dús lombú fáktól körülvéve találja a Gloriette-kápolnát. Gondozott kert közepén áll az emeletes, körlépcsős és erkélyes, tornyos épület, amely mögött telek a tulajdonosának csinos villája bukkan elénk a fák ágai között. Szép, vaskerítés szegélyezi és udvarias kérésre szívesen beengednek mindenkit, annál is inkább, mert a kápolnában vasárnaponként van mise is.”[51] Több mint 110 évvel Ferenc császár látogatása után, az 1930-as években a Gloriette környékének romantikájához tartozott az is, hogy „most udvarosszemű nagyszarvú magyar ökrök ballagnak az eke előtt”.[52]
S. Koósa Antal így emlékezett vissza az 1930 körüli berendezésre: „Szent István napján aztán meghívást kaptunk Fukszékkal együtt, hogy az esti tűzijátékot a három császár balkonjáról végignézzük. A balkon Pestre nézett, így végig gyönyörködhettük az egész káprázatot. Nagyanyám is velem volt. Először megnéztük a kicsiny kápolnát. Szép miseruhák sorakoztak a fogason. A csillogó oltáron ott állt az aranyozott kehely, antik misekönyv, fölötte régi oltárkép. Aztán faragott csigalépcsőn felmentünk a tanácsterembe. A hatalmas tárgyalóasztal mellett ódon trónszékek sorakoztak. A falakon komor vadásztrófeák és a három uralkodó megfeketedett arcképe ékeskedett.”[53]
1935 május-júniusában az egri érsek vásárolja meg a Ferences Mária gondozó Nővérek Társulata számára a műemléket 23.000 pengőért, a mellette lévő épületben a Szent Ferenc rendi gondozónővérek kezelésében egy Egri Norma szegénygondozó intézmény kapott elhelyezést.[54] Ugyanebben az évben a Gloriette mögötti Szemere-erdőben tartotta a Szociáldemokrata Párt pestszentlőrinci pártszervezete egész napos erdei ünnepélyét.[55]
A 1938-ban a cserkészek visszatértek ide, hogy 25 éves jubileumukat megünnepeljék: „Az alakulás színhelyén, a pestszentlőrinci műemléknek nyilvánított Gloriette kápolnánál kezdődött jubileumi ünnepségeik nyilvános része. A csapat összes cserkészei, öregek, fiatalok, farkaskölykök megújították fogadalmukat. A Gloriette kápolna emlékszobájában jubileumi emlékokmányt helyeztek el, melyen a következő 25 év célkitűzéseire aláírással ellátott fogadalmat tettek. A csapat tisztikara es öregcserkészei adományából a műemléket és kápolnát gondozó ferencrendi nővérek iránti tisztelet jeléül értékes áldoztató kelyhet adományozott a vezetőség a szegényeket gondozó kedvesnővéreknek.”[56]
Szükség is volt az adományra, ugyanis 1938 elején egy betörtek az épület kápolnájába, az oltárt összetörték, a kegyszereket elvitték.[57] 1938 őszén vitorlázó repülő gyakorlatokat tartottak a Gloriette melletti „bagoly dombon” – vagyis feltehetőleg a Sas-hegynek is nevezett részen.[58] 1937-ben Szemere István parcellázni kívánta a Gloriette környéki területeit is. Ezt végül 1942-re sikerült keresztül vinnie, az első házak 1943-1944-ben épültek az ONCSA-telephez (mai Gyékény tér környéke) közelebb eső részeken.
Az 1940-es évek elején nagyobb figyelem hárult az épületre, több különböző újságban is cikk jelent meg a Gloriette történetéről, legendáiról, 1941. augusztus 3-án a Nyilaskeresztes Párt szervezett gyermeknapot a Gloriette mögötti kiserdőbe.[59]
Igaz, az 1940-es évek elején már lakatlanul romladozott.[60] Végül a II. világháború pecsételte meg a sorsát. „Pestszentlőrincen is elhelyeztek egy pár száz katonát. Itt a Glorietten légi megfigyelő állomás van” – írta Wimmerth Béla 1939 őszén.[61]
1944. november elején a német csapatok Budapest védelmének érdekében – több Galamb utcai házzal egyetemben – felrobbantották. „A Glorietet novemberben robbantották fel. Miértjére sohasem kaptam választ. A következő tavasszal jártam végig a vidéket Minczinger Károly festőművész barátommal. A romokat benőtte a fű. A torony teljesen elpusztult.”[62]
„A mesebeli »3 király« találkozóhelyén azért ma is így beszél a nép, hogy sétáljunk ki a Glorietthez, s azt mindenkinek tudnia kell – aki ad arra, hogy őt lőrincinek tartsák –, hogy ez a »láthatatlan emlékmű« a Petőfi utca végén a Sallai utca kereszteződésénél állt.” [63]
A Gloriette – és különösen az uralkodói látogatás – emlékét és legendáit az utóbbi évtizedekben Kelenváry János László[64] és Búza Péter[65] több cikkében is felelevenítette, az épület megjelenik Györffy László[66] írásaiban is.
A mesés történetek felbukkantak helytörténeti irodalmunkban: a Séták a XVIII. kerületben című kiadványban – címlapján a körerkélyes Gloriette-tel, és a Pestszentlőrinc krónikájában is. A Helytörténeti olvasókönyvben – itt is a Gloriette-tel a címlapon – Téglás Tivadarné már kritikai szemmel fordult a legendákhoz, és ilyen tartalmú írást tett közzé a Városképben is:
„Úgy tűnik, hogy az 1820-as gazdálkodási bemutató mozzanatai is, mint az 1814-es uralkodói találkozó programja rögződtek a köztudatban. Ez érthető, hiszen a »császártalálkozóként« emlegetett ünnepség nemzetközi esemény programja volt. Ha azonban józan szemmel vizsgáljuk a dolgot, meg kell látnunk, hogy egy viszonylag rövidre szabott hadgyakorlat eseménysorába kevéssé illett volna be a népies hangulatú állatbemutató.”[67]
Gilice tér
A mai körforgalmon belüli terület több háború előtti részből állt össze. A Gloriette és az Anna-villa kertje a terület közepét adja, ettől nyugatra – a mai kör középpontjától kicsit nyugatabbra – az 1970-es évekig egy kereszteződés volt, amelyben északnyugatról a Turul, illetve Sallai Imre (ma Cziffra György) utca kanyaradott kelet felé, ehhez kapcsolódott északról a Petőfi utca – melynek eladatlan parcellái a mai teniszpályáig nyúltak –, valamint délnyugat felől a mai Közdűlő utca. A mai kör nyugati és déli felét 1933-ban vásárolta meg Szemere István földbirtokostól a Magyar Királyi Kincstár, hogy a magaslatra a térség vízellátását biztosító vízmedencét építhessen.[68]
1928-ban kezdtek komolyabban gondolkodni a pestszentlőrinci vízvezeték kiépítésén. A tervek szerint – miután Kispest ellátását biztosították – 1931–1932-ben a csepeli víznyerőhelyről a Gloriette-ig kellett a főnyomócsöveket kiépíteni, és a magaslaton egy 5000-6000 m3-es földbe épített betonmedencét építeni, mely nem csak Pestszentlőrinc alacsonyabban fekvő részeit látta volna el ivóvízzel, de biztosította volna Pesterzsébet és Kispest számára is a víznyomást és a tartalékvizet.[69]
Valószínűleg a víztározó építésével kapcsolatosan találták meg azokat a kalandozáskori sírokat, amelyek tárgyai 1929-ben kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba, de az építkezés során a környékbeliek a sírok ember- és lócsontjait, leleteit széthordták.[70]
A 6000 m3-es – 6 millió literes – vízmedence építése állami forrásból 1933–1934-ben folyt az Államépítészeti Hivatal megbízásából. A terveket Sabathiel Richárd műegyetemi magántanár készítette, a kivitelezést a Teleky–Katona–Varjas cég végezte, de több helyi mesterember – köztük Pécsi József vízmű szerelési vállalkozó – is munkát kapott.
„Mint egy hatalmas, mondhatjuk azt is: gigantikus csontváz meredezik az égnek a vízmedence vasszerkezete. Körülötte nagy a sürgés-forgás, 150 ember dolgozik éjjel-nappal, mert a medencének még ez évben készen kell lenni.”[71]
Az eredeti elképzelés szerint a medence Pestszentlőrinc alacsonyabban fekvő részeit szolgálta volna ki ivóvízzel, míg a magasabban fekvő részeknek egy, a Gloriette-nél építendő víztorony biztosította volna a víznyomást. Pestszentlőrinc azonban végül nem csatlakozott a víziközmű-társulathoz, így a víztorony sem épült fel.
Az elkészült medence védelmére a Wekerletelepi Kincstári Vízmű 1934 nyarán kerítést, majd 1942-ben az Wekerle Állami Munkástelep Építési Vezetősége a terület Garay utca felé eső részén (a mai teniszpályák helyén) kétlakásos őrházat, a mai Dráva utca és Péterhalmi út felé eső részén óvóhelyet épített. 1943-ban ugyanide tervezték a víztornyot is felépíteni, azonban erre a háború miatt már nem került sor.[72]
A vízmű területét a 1950-ben a Fővárosi Vízművek vette át, mely 1951-ben egy őrházat és melléképületet épített. Már az 1950-es években szó volt a vízmű fejlesztéséről. Tervezték a szigetszentmiklósi kitermelést bővíteni, és egy új főnyomócsövet építeni, azonban ahhoz, hogy a kapacitás Kőbányára is eljusson, bővíteni kellett volna a Gloriette medencét, illetve toronymedencét és gépházat kellett volna építeni – ezek költségét azonban 1953-ban teljesen kivették.[73] A magaslaton ekkoriban, 1952-ben épült fel a vízmedence közelében, a mai Péterhalmi útnál a Marczell György Főobszervatórium épületegyüttese is.
1956 után új vezetéket terveztek, az úgynevezett Gloriette körvezeték – 600 és 500 mm-es csővezetékekkel és a kispesti gépházzal – 1960-ban készült el, mely jelentősen javította Pestszentlőrinc vízellátását, illetve X., XVIII., XIX. és XX. kerület nyomásviszonyait.[74] Időközben 6600 m3-es bővítették a régi medencét is. Közel a tározóhoz – a főobszervatóriummal szemben – a mai Péterhalmi út és Fogoly utca sarkán is építettek egy bunkert gondnoki lakással, melyet a Polgári Védelmi Parancsnokság még az 1980-as évek közepén is fejlesztett. Az addig névtelen közterületet 1962-ben – a környék madárnevű utcanév-bokrához illeszkedve – Gilice térnek nevezték el.[75]
A terület nagymértékű fejlesztése az 1970-es években indult meg. 1973-ban az egykori Gloriette és Anna-villa telkére víztározó építéséhez jegyeztek be területfoglalást. 1977–78-ban a kispesti lakótelep és pestszentlőrinci állami (1978-tól Havanna-) lakótelep építése kapcsán megindult a Gilice téri szivattyúház és a Gloriette medence bővítése, illetve 1980 májusában az ország első első 10.000 m3-es tárolómedencéjének építése is. Ez utóbbit a Fővárosi Vízművek és MÉLYÉPTERV szabadalma alapján 96 darab, a vízművek csepeli csőgyárában előre gyártott 8 méter magas, 30 centiméter vastag betonelemből állították össze, a kivitelezést a Mélyépítési Vállalat végezte.[76]
„A daru különös formájú, római egyeshez hasonló, vasbeton idomokat emel a helyére. Az elemeken levő furcsa hornyoknak és lyukaknak az összeerősítésnél és a tökéletes vízszigetelésnél van szerepük. […] az építéshez felhasznált elemeket előregyártják a vállalat csőüzemében. A helyszínen csak szerelni és feszíteni kell azokat. Ezáltal az építési idő és az élőmunka ráfordítás jelentősen lecsökken.” – tudósított a sajtó a Gilice téri medence építéséről és a Fővárosi Vízművek szabadalmáról.[77]
Az eredeti – 1977 eleji – tervek szerint a nyomócsőnek és a szivattyúháznak 1979-ig, a félig földbe süllyesztett medencének 1981-ig kellett volna elkészülnie, illetve szintén 1981-re felépítették volna a régen tervezett víztornyot – de már új helyszínen, a Lakatos úti lakótelepen.[78]
Az új gépház 1981 májusában lépett üzembe, a téglalap alakú medencében októberben végezték a nyomáspróbát, 1982. június 1-jén helyezték üzembe.[79]
1948 után magántulajdonosok birtokába került az egykori Gloriette és – a vélhetően épen maradt – Anna-villa területe, ahol az 1970-es évekig gyümölcstermesztést és üvegházas mezőgazdasági termelést folytattak. Az épület a körülötte folyó munkálatok ellenére még 1979-ben is állt.
Egészen az 1970-es évek végéig a közlekedési rend sem változott, vagyis a Sallai Imre (ma Cziffra György) utca kanyarodott a tér közepén, és itt csatlakozott belé a Petőfi utca és a Közdűlő utca is. A körforgalom kialakítására a nagy vízmedence megépítése után, 1981-ben került sor – de a körforgalmi közlekedési rendet („körbeforgalom”[80]) csak 2015-ben vezették be.[81] A tér környezete az 1980-as és 1990-es évek folyamán fokozatosan beépült.
1963-ban felmerült, hogy a három császár találkozójára emlékezve a Gloriette-ről is nevezzenek el utcát a kerületben.[82] Végül a régi telepnevek felélesztésével együtt a nevezetes épület emlékére 1990-ben a korábbi ONCSA-telepből, az 1980-as években épült Sallai utcai lakótelepből, a Méta utcai ipartelepből, illetve a Bókaytelep egy részéből, melyet olykor nem hivatalosan Madártelepnek is neveztek, álló Gilice tér – ahol a Gloriette állt – környéki területi egységet Gloriett-telepnek, a Sallai utcai lakótelepet pedig Gloriett-lakótelepnek nevezték el.[83]
Pápai Tamás László
Tomory Lajos Múzeum
2024. augusztus 22. – 2024. október 26.
[1] A bécsi kongresszus 1814 szeptembere és 1815 júniusa között zajlott.
[2] Elképzelhető, hogy az épület alapját egy szélmalom adta, ugyanis egy 1810-es évekre datált térképen két szélmalmot jelöltek ezen a helyen.
[3] Hazai ‘s Külföldi Tudósítások, 35. sz. 1814. október 29. 272–273. o. Hagyomány szerint ezt az október 27-i hadijátékot tekintjük a szentlőrinci látogatásról szóló beszámolónak, mely alkalomból a Gloriette keletkezett. Mint a későbbi versenyek kapcsán látjuk, Rákosmező és Szentlőrinc nem volt túl messze egymástól.
[4] Ifj. Szinnyei József: A szövetséges fejedelmek Budapesten. In: Vasárnapi Újság, XXII. évf. 9. sz. 1875. február 28. 137. o.
[5] Galgóczy Károly: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája. III. kötet. Budapest, 1877. 396. o.
[6] Vasárnapi Újság, L. évf. 19. sz. 1903. május 10. 304. o.
[7] Borovszky Samu: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1. kötet. Budapest, 1910. 112. o. és Chobot Ferenc: A váci Egyházmegye történeti névtára. 1. rész. Budapest, 1915. 311. o.
[8] Kispest-Szentlőrinc, 1924. szeptember 6. 4. o.
[9] Természetesen ezek a történetek régebbről gyökereznek, csupán később jelennek meg az épületről szóló megemlékezésekben.
[10] Kispest-Szentlőrinc, 1926. április 10. 2. o.
[11] Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, Budapest, 1931. 255. o.
[12] „A lőrinciek nagyon sokat tudnak mesélni a Glorietteről. Várkastély, háború és vér a rege magva, konkrét adatokat azonban senki sem tud. Illetve tudnak, de csak a plébánián. Wimmert Béla, Szentlőrinc közszeretetben álló prépostplébánosa összegyűjtötte a város történelmi múltjára vonatkozó adatokat és az ő távollétében Kiss István és Bárány Jenő káplán urak szíves készséggel ismertették a prépost úr feljegyzéseit a Gloriettről, amely búcsú járóhely is.” Kár, hogy Elek Boldizsár nem hallgatta meg őket, akkor nem írt volna olyanokat, hogy a négy vadászkastély pusztulása után fakápolnát építettek, majd helyére 1929-ben készült a kőkápolna… Elekes Boldizsár: Ahol megszületett a Szent Szövetség. Nemzeti Újság, XIII. évf. 203. sz. 1931. szeptember 8. 14. o.
[13] Kubinyi Vilmos: A pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935. évig. Pestszentlőrinc, 1935. 8–10. o.
[14] Herein Károly: Kispest megyei város. In: Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre. Budapest, 1937. 12–13. o. Később megnevezve: kecskeméti Kecskés András, akit az uralkodók arannyal jutalmaztak meg. Függetlenség, 1942. augusztus 9. 8. o.
[15] Dr. Haltenberger Mihály: Budapest elővárosai. In: Városi Szemle, XXX. évf. 1944. 212. o.
[16] Amikor ránk figyelt Pécs és Buda. In: Városkép, 1995. november 3. o.
[17] Minden valószínűség szerint az utókor emlékezetében az 1820-as császárlátogatás látványosságai összemosódtak az 1814-es hadijátékkal vagy vadászattal.
[18] Magyar Kurir, XXXIV. évf. 28. sz. 1820. október 6. 219. o.
[19] Hazai ’s Külföldi Tudósítások, 27. sz. 1820. szeptember 30. 206–207. sz. és 28. sz. 1820. október 4. 214–215. o.
[20] Kubinyi Vilmos: A pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935. évig. Pestszentlőrinc, 1935. 64–66. o.
[21] A két birtok lőrinci határa a mai Puskás Ferenc utca – Barta Lajos utca – Kinizsi Pál utca – Margó Tivadar utca – Cziffra György utca nyomvonalát követte.
[22] Ez ma a Marczell György Főobszervatórium területe.
[23] PML VII. 1. Pvd. tvsz. 104. Szentlőrinczpuszta 9. doboz. 1887-1888. 104/6.
[24] Itt ma a Városgazda18 telephelye működik. Pestszentlőrinci Hírlap, 1934. március 6. 1. o. és 1934. március 13. 4. o., Népszava, LXVII. évf. 29. sz. 1939. március 1. 11. o., Pestszentlőrinci építési lajstrom 1939/425.
[25] Fővárosi Lapok, XIII. évf. 273. sz. 1876. november 28. 1283. o.
[26] A Hon, XVIII. évf. 234. sz. 1880. szeptember 8. 2. o.
[27] Budapesti Hírlap, XXIX. évf. 272. sz. 1909. november 17. 16. o.
[28] Budapesti Hírlap, XXX. évf. 271. sz. 1910. november 15. 31. o.
[29] Kispesti Hírlap, I. évf. 19. sz. 1895. december 19. 1. o.
[30] Magyarország, V. évf. 193. sz. 1898. július 24. 6. o.
[31] BFL XV. 37. d. 149157. hrsz.
[32] Köztelek, XXIII. évf. 90. sz. 1913. november 19. 3058. o.
[33] Dr. Vereczkey (Wimmerth) Béla: Historia Domus 1910-1954. Budapest, 2022. 44. o.
[34] Kubinyi Vilmos: A pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935. évig. Pestszentlőrinc, 1935. 64–66. o. és hasonló szavakkal Rákos Vidéke XXV. évf. 16. sz. 1925. április 19. 4. o.
[35] Kispest-Szentlőrinc, 1924. szeptember 6. 4. o.
[36] Budapesti Közlöny, XLVI. évf. 255. sz. 1911. november 7. 2. o., XLXI. évf. 46. sz. 1915. február 25. 2. o., LII. évf. 63. sz. 1918. március 15. 3. o.
[37] Jelentés az 1927-28. évi zárszámadásról. 325–326. o.
[38] Uo.
[39] Uo.
[40] Budapest VIII. kerületi halotti anyakönyv, 2224/1954.
[41] Kispest-Szentlőrinc, 1924. szeptember 13. 3. o.
[42] Uo.
[43] Uo.
[44] Uo.
[45] Kubinyi Vilmos: A pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935. évig. Pestszentlőrinc, 1935. 64–66. o.
[46] BFL XV. 37. d. 149157. hrsz.
[47] Rákos Vidéke XXV. évf. 16. sz. 1925. április 19. 4. o. és Kubinyi Vilmos: A pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935. évig. Pestszentlőrinc, 1935. 64–66. o.
[48] Partsch Ferenc 1925. április 20-án Hanauer István váci püspöknél tett látogatást, hogy „a pápai rendjel adományozása alakjában őt ért szép kitüntetésért köszönetét mondjon”, erre az útra Wimmerth Béla is elkísérte. Rákos Vidéke, XXV. évf. 17. sz. 1925. április 26. 3. o.
[49] Pestszentlőrinci építési jegyzékek
[50] PML IV. 406. c. Pestszentlőrinci választási jegyzék 1927-1928. Hörcher László 1927. március 6-án a Petőfi utca 48. szám alatti otthonában elhunyt. Pestszentlőrinci halotti anyakönyv, 39/1927.
[51] Elekes Boldizsár: Ahol megszületett a Szent Szövetség. Nemzeti Újság, XIII. évf. 203. sz. 1931. szeptember 8. 14. o. A cikk rámutat a Gloriette egykori dicső múltja, illetve aCséry-telep korabeli szemetes jelene között feszülő ellentétre.
[52] Nemzeti Újság, XVIII. évf. 262. sz. 1936. november 15. 11. o.
[53] S. Koósa Antal: A Gloriet. In: Magyar Újság, LXX. évf. 11. sz. 1980. március 20. 4. o. (USA)
[54] Pestszentlőrinci Újság, IX. évf. 35. sz. 1935. augusztus 31. 3. o.
[55] Népszava, LXIII. évf. 176. sz. 1935. augusztus 4. 18. o.
[56] Nemzeti Újság, XX. évf. 70. sz. 1938. március 29. 8. o.
[57] Magyarország, 1938. január 28. 13. o.
[58] Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. október 8. 2. o. és Pestszentlőrinci Újság, 1938. november 5. 3. o.
[59] Tolnai Világlapja, XLIII. évf. 33. sz. 1941. augusztus 13. 20. o., Magyarság, XXIII. évf.298. sz. 1942.május 31. 10. o., Függetlenség, X. évf. 82. sz. 1942. április 12. 9. o. és 180. sz. 1942. augusztus 9. 8. o.,
[60] „A Gloriette-kápolna az elmúlt 126 évben volt már présház, lakóház, csárda, cserkészotthon, most pedig lakatlanul mereng arról a múltról, amikor falai között egyszerre három császárt láthatott vendégül.” Tolnai Világlapja, XLIII. évf. 33. sz. 1941. augusztus 13. 20. o.,
[61] Dr. Vereczkey (Wimmerth) Béla: Historia Domus 1910-1954. Budapest, 2022. 150. o.
[62] S. Koósa Antal: A Gloriet. In: Magyar Újság, LXX. évf. 11. sz. 1980. március 20. 4. o. (USA)
[63]„ A kiürítési parancs szerint 5-én déli 12 óráig kellett elhagyni mindenkinek a várost (a Béke tértől a Városház utcáig), 6-án reggel csendőrőrjárat pásztázta az utcákat, hogy ellenőrizze, megtörtént-e a kitelepülés. Nyomukban megjelent egy SS »műszaki alakulat«, aláaknázták a Galamb utca páros oldalát, a vágóhidat, s a Gloriettet is. Hatalmas detonáció rázta meg a levegőt, cserépdarabok, téglák, üvegszilánkok, por lepte el a környéket. Eltűnt a műemlék!” „A láthatatlan műemlék” In: XVIII. Kerületi Tanács Híradója, III. évf. 6. sz. 1962. november 8. o.
[64] Az elmúlt idő nyomában Pestszentlőrincen, In. Függetlenség, 1942. augusztus 9. 8. o., Ahol három nagyhatalom uralkodója imádkozott a békéért. In: Ujság, 1943. augusztus 22. 18. o., illetve Ország–Világ, XXXIII. évf. 30. sz. 1989. július 26. 7. o., Három uralkodó találkozója Grassalkovich herceg birtokán. In: Pest Megyei Hírlap, XXXVII. évf. 264. sz. 1993. november 12. 9. o.
[65] Írásaiban többször felvetette, hogy az 1814-es és az 1820-as látogatás eseményei az utókor emlékezetében összekeveredhettek. Három császár Lőrincre tart… In. Budapest, 1979. 18–21. o. Egy polgár a reformkorban. In. Élet és Tudomány 1981. 1123-1125. o. Három császár Szentlőrincen In: Pest-budai történetek. Rendhagyó városnéző séta. Budapest, 1984. 13–17. o. Találtam egy képet a lőrinci „Gloriette”-ről. In: Képes Újság, XXVII. évf. 21. sz. 1986. május 24. 21. o.
[66] Györffy László: Dénes, a földszellem. In. Lyukasóra XIV. évf. 6. sz. 2005. június 1. 16–17. o.
[67] Amikor ránk figyelt Pécs és Buda. In: Városkép, 1995. november 3. o.
[68] BFL XV. 37. d. 149155. hrsz.
[69] BFL V. 473. c. 501. d. 28. Vízvezeték létesítése 1935. és Pestszentlőrinci Hírlap, 1929. május 24. 2. o.
[70] Dr. Irásné Melis Katalin: Adatok a pesti-síkság Árpád-kori településtörténetéhez. Budapest, 1983. 14. o.
[71] Pestszentlőrinci Hírlap, 1933. december 2. 2. o.
[72] Pestszentlőrinci építési lajstrom 1934/I/162. 1942/130. 1943/89.
[73] BFL XXIII. 102. a. 1. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei, 1953. július 30. 10. p. és 1953. november 12. 280. p. (hungaricana.hu)
[74] BFL XXIII. 102. a. 1. Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei, 1956. április 23-24. 64. p. és 1960. augusztus 10. 179. p. (hungaricana.hu), Esti Hírlap, V. évf. 110. sz. 1960. május 11. 1. o.
[75] Fővárosi Közlöny, XIII. évf. 3. sz. 1962. március 31. 47. o.
[76] Népszabadság, XXXVI. évf. 16. sz. 1978. január 19.8. o. és Magyar Vízgazdálkodás, XX. évf. 3. sz. 1980. március 1. 30–31. o., Szabó István: A Pestlőrinc, Gilice téri 10 000m3-es medence építése In: Mélyépítéstudományi Szemle, XXXII. évf. 5. sz. 1982. 213–216. o.
[77] Újítók Lapja, XXXIII. évf. 6. sz. 1981. március 23. 17. o.
[78] 1977-ben még 6000 m3-es toronnyal számoltak. A 3000 m3-es kapacitású lőrinci csíkos víztornyot 1983 nyarán helyezték üzembe.
Pápai Tamás: Negyven éve adták át az első piros-fehér csíkos víztornyot. (https://pestbuda.hu/cikk/20230820_negyven_eve_adtak_at_az_elso_piros_feher_csikos_viztornyot megtekintve, 2024. október 11.)
[79] BFL XXIII. 102. a. 1. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei, 1977. február 2. 453. p., Népszabadság, XXXIX. évf. 113. sz. 1981. május 16. 6. o. és Esti Hírlap, XXVI. évf. 249. sz. 1981. október 23. 4. o., Hajdú Ferenc–Capdebo Dezső: Pestlőrinc, Gilice téri 10000 m3-es előregyártott vízmedence kivitelezése. In: Magyar Építőipar 1983. XXXII. évf. 4. sz. 198–203. o.
[80] „azért nem körforgalom, mert a Vízművek területéről kihajtás kell a közútra, a körforgalom esetén nincs”. Városkép, XVIII. évf. 7. sz. 2009. április 6. 11. o.
[81] Igaz, pár hétig a buszok még szembe haladtak a forgalommal. Taxisok Világa, XXV. évf. 9. sz. 2015. szeptember 1. 5. o. és 11. sz. 2015. november 1. 6. o.
[82] Hétfői Hírek, VII. évf. 31. sz. 1963. július 29. 3. o.
[83] Fővárosi Közlöny, XL. évf. 6. sz. 1990. május 15. 124. o., és XLII. évf. 6. sz. 1992. június 15. 343. o.,