Ars poetica:
„A geometrikus művészet számomra a művészi kifejezés szabadságát és lehetőségét adja. Minden kép egy-egy újabb kisérlet a tökéletesség megközelítésére. Festményeim az arányokkal, színekkel és formákkal, a szépség és a harmónia tengelyében születnek meg. A képeim kvázi meditációs táblák a lét örök törvényei felett.” (Dévényi János)
A Konstruktív geometria című kiállítás katalógusában Feledy Balázs a következő szavakkal vezeti be a modern művészet és Dévényi János festészete iránt érdeklődőket a Nemcsics Emlékház Színország Galériájában eléjük táruló látványba:
„A geometria önként mond le a világ látható megjelenítéséről, hogy a maga által szabott keretekben új erőre kapjon és kiteljesedjen. Lélekemelő rendet teremt a szellem világában, hogy el tudjunk igazodni benne, de mindez csak akkor sikerülhet, ha elfogadjuk a kép által szabott belső törvényeket. A geometria elsősorban elvont gondolatok vizuális megjelenítésére alkalmas, de különös módon, konkrét festői eszközökkel (színek formák, kompozíció) teszi mindezt láthatóvá. A geometria nem matematikai feladvány – hanem univerzális látásmód – mindenkihez szól, aki nyitott és befogadó szívvel közelít hozzá.”
Dévényi János eszmefuttatása vezet el bennünket festői stílusához, amely ár ellenében halad kitűzött célja felé, mert a geometrikus alkotásmód (ma is!) avantgárd szemlélete nem tartozik a közönség által könnyen befogadható irányzatok közé. A kortárs művész egyéni látásmódja mellett, kiemelten fontos az elméleti tudás és ismeret megszerzése, az esztétikai minőségek és képi üzenetek tudatos alkalmazása. …
… Fontos szerepet kapnak [Dévényi] művészetében a mértani alapformák, a négyzet, a háromszög és a kör, valamint ezek harmonikus egységbe szerkesztése. A már megfestett kompozíciókat időnként újra előveszi és eddig nem látott színdinamikai összefüggésekben feldolgozza. A festő képeit tanulmányozva, feltűnő azok elkészítésének míves kivitelezése és a tematikus színsorozatok következetes megalkotása. Igaz, ez ebben a festői felfogásban szinte alapkövetelmény, de esetében mégis szembeötlő a gondosan alapozott hordozó felület, a festői technika megválasztása (a vászon finom textúrája, az akrilfestés precizitása), a vakítóan tiszta fehér felületek elmélyült kezelése (festészete egyik jellemzője a fehér alaprétegre, színre történő építkezés!), a színek türelmes munkával több rétegben történő felvitele, a telítettség és fedettség problémáinak szinte maximalista megoldásai. A festő szín alkalmazásai az elmúlt évtizedekben elmélyültek, meditatív érzékenységű használatukat ismerjük fel. …
Feledy Balázs értő írása teljes egészében elérhető a Dévényi János kiállításának képeihez készült online lapozható katalógusban, a https://online.fliphtml5.com/gggym/fbme/ címen.
Mindenkit szívesen lát a Színország Galéria.

