Deák Bamba

DEÁK  FERENC „Bamba”

(Budapest, 1922 – Budapest, 1998) labdarúgó, edző

Labdarúgói pályafutását 1936-ban a Szentlőrinci Atlétikai Clubban, Pestszentlőrincen kezdte. 1947-ben ismert futballistaként igazolt át a Ferencvárosi Tornaclubhoz, hiszen a megelőző két évad gólkirálya volt. Az 1945-46-os idényben rúgott 66 góljával abszolút gólrekorder, teljesítményével bekerült a rekordok könyvébe is. A Ferencvárosnál is folytatta gólszerző pályáját: 1948–49-ben ismét gólkirály lett, s csapatával az Országos Bajnokság I. helyét szerezte meg. A SZAC színeiben 74, az FTC-ében 83 bajnoki mérkőzésen vett részt.

1946 és 1949 között 20 alkalommal volt magyar válogatott. 1955-ben edzői oklevelet szerzett.

Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, őrnagyi rangot kapott. A Kormányőrség tagja volt 1950-től 1973-ig.

Szobrát 2002-ben avatták a kerületben.

TUDTAD-E, HOGY…

… Deák Ferenc „Bamba” hat testvérével rendkívül nagy szegénységben nőtt fel? 

Szülei házmesterként dolgoztak, s gyakran megvonták maguktól az ételt, hogy a gyerekeknek jusson. Ahogy a “Pál utcai fiúk”, Deák Ferenc életében is legfontosabb a grund volt. Itt a környékbeli gyerekekkel rendszeresen fociztak rongylabdával (bőrre nem telt).

… 6 osztályt végzett? 

Tanulmányi eredményei sem voltak túl jók, szükség volt a keresetére is, így elszegődött egy pékségbe inasnak. Jelentkezett a helyi futballcsapatba, a Szentlőrinci Atlétikai Clubba. Kortársai közül kitűnt hatalmas termetével, ezért először kapusként próbálták ki. Ezzel majdnem véget is ért futballista karrierje. Véletlenül úgy fejbe rúgták, hogy elájult, szülei el is tiltották a pályáról. A pálya szélén rúgta a labdát (éppen toborzót tartottak, amire nem mert jelentkezni), így fedezte fel egy jó szemű edző, aki a szülőket is meg tudta győzni fiuk tehetségéről.

… a SZAC Pestszentlőrinc legnagyobb futballklubja volt? 

Elnöke Danninger János, jól menő hentes és mészáros felkarolta Deák Ferencet. Magához vette, segédként alkalmazta, és fanatikusan hitt abban, hogy hamarosan nagy focista lesz belőle. Deák rengeteget edzett, hétvégeken gyakran három meccsen is pályára lépett, az ifiben, a tartalék és az első csapatban is. A csapat szegény volt, Danninger felesége mosta-vasalta a szerelést, a csapattagok építették a pálya kerítését, ragasztották a plakátokat.

… a „Bamba” becenevet azért kapta, mert a futballpályán csak a góllövéssel törődött?

Se látott, se hallott a pályán, csak egyfelé, az ellenfél kapuja felé törekedett…Gólrekordját senki sem tudta túlszárnyalni.

… Pongrácz György: A Bamba. Deák Ferenc élete című kötete 1992-ben jelent meg?

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.