(1900 Csáca – 1960 Budapest) festőművész
A Felvidéken született Bene Géza rajzolás iránti szenvedélye már négyéves korában megnyilvánult. Édesapja vasutas munkája miatt többször költözött a család, először Ruttkán, majd 1910-től Iglón éltek, ahol sokszor kijárt a közeli hegyekbe festeni. Gyakran megfordult Csontváry Kosztka Tivadar egykori patikája környékén. Inspirálta a művész, aki otthagyta a gyógyszerészetet azért, hogy festőművész lehessen. Tízévesen első díjat nyert festményével egy müncheni rajzversenyen. 1918-ban Iglón leérettségizett, majd tanítói oklevelet szerzett, az első világháború utolsó hónapjaiban besorozták katonának.
A háború után Pestszentlőrincre költözött a család az apai nagyszülőkhöz. 1920-ban, miután sikeresen felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, Budapestre költözött. 1921-ben ösztöndíjat kapott a Főiskolán, ahol Vaszary János és Olgyai Viktor növendéke volt. 1922-ben római ösztöndíjat nyert, azonban nem élt a lehetőséggel. Ekkoriban ismerkedett meg későbbi feleségével. 1926-tól tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KUT), 1927-től az Új Művészek Egyesületének (UME), melyek a két világháború között a hazai progresszív művészetet képviselték, a naturalizmus és az absztrakció határai között mozogva. Kiállításaikon rendszeresen szerepelt. Ezenkívül rendszeresen állított ki a Tamás Galériában, amely a haladó művészeti tendenciák fontos színhelye volt. 1928-ban megrendezte első önálló kiállítását a Mentor Könyvkereskedés Szalonjában. A harmincas években a francia kubizmus és az art deco jellegzetességei fedezhetőek fel művészetében. Ekkoriban kedvelt képtémái voltak a csendéletek, valamint az aktok.
Miután 1934-ben házasságot kötött Ravasz Ilonával (becenevén Babyval) a Szent Imre-kertvárosi Kézdivásárhely utca 6. szám alá költöztek. Főbérlőjükkel, Gönyei Sándor néprajzkutatóval nyaranta Nógrád megye falvait járták, miközben Bene kompozíciós vázlatokat készített. 1935-től közel tíz évig – megélhetésük biztosításáért – a pestszentlőrinci Gulner utcai és Szemere-telepi Állami Elemi Népiskolában rajzot tanított. 1944 novemberében, a II. világháború végén elvitték a frontra, ahova felesége is követte. Hadifogságba estek, de végül szerencsésen túlélték a háború borzalmait.
A kommunista kultúrpolitika nyomása és a szakma felől érkező atrocitások hatására 1948-ban teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. 1949-ben a Békásmegyeri Általános Iskolában elsőként rendezett gyermekrajz-kiállítást tanítványai munkáiból. Ezután zuglói lakhelyének közelében, a Telepes utcai Általános Iskolában tanított élete végéig. A rajztanítás mellett kizárólag a festészetnek szentelte idejét. Művészetében egyre jellemzőbbé válta természet szürrealisztikus átírása. Közel tízéves elzárkózás után, az utolsó pillanatban érkezett meg az olyannyira várt elismerés: 1958-ban élete első és egyben utolsó önálló gyűjteményes kiállítását rendezték meg a Műcsarnokban, amely hatalmas sikert aratott. Bene Géza másfél évvel a tárlat után, 1960. május 22-én elhunyt.
