Asztagosné Ármai Jolán

1925. november 3., Nagysáp –

textiltervező, rajzoló

A Kispesti Textilgyárban dolgozott 1947-től 1980-ig. Mint textiltervező gyakornok kezdte pályafutását és műteremvezető-helyettesként ment nyugdíjba. Sikerekben és derűben gazdag éveket töltött itt, tehetséges rajzolóként-tervezőként többször részesült elismerésben.

Az elemi iskolát Pestszentimrén és Felsőpakonyban végezte, a polgári iskolát Ócsán. Fontos évek voltak az életében, mikor Palotayné Horváth Jolánnál tanult festő tanulóként az Iparművészeti Akadémián 1941-1942-ben.

1950-ben házasodott Asztagos Károllyal, 1954-ben született gyermekük, Klára. 1956-ban Kispestre költöztek.

A Kistextben töltött évei alatt többször vett részt továbbképzésen: rajzot és festészetet tanult a Veres Pálné Gimnáziumban két alkalommal (akt, drapéria és csendélet szerepelt az elsajátítandó témák között). Szakmai utakat tett, Párizsba, majd a Frankfurti Nemzetközi Vásárra delegálták.

Tehetségét mutatta, hogy 1952-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége bírálóbizottsága az ő tervét választotta az 1953-as bukaresti Világifjúsági Találkozó női formaruhájának mintájaként. Újabb sikere, amikor az 1973-as vállalati pályázatra, darabáru kategóriában, „szirom” jeligére beküldött munkái elnyerték az első, második, harmadik és a különdíjat is. Két ízben jutalmazták Kiváló dolgozó kitüntetéssel: 1973-ban és 1980-ban. 1977-ben terveiből és textíliáiból kiállítás nyílt a Pataky István Művelődési Központban. A tárlatot 1960 fő nézte meg. Másodízben a Tomory Lajos Múzeumban kapott lehetőséget munkái bemutatására, az időszaki kirakat kiállítást 2022. június 22-étől lehet megtekinteni a lőrinci Kossuth téren.

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

Fenntartó

Támogatók

Múzeumsarok

Cím: 1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 2.
Megközelíthető: Határ úti metrótól: 50-es villamossal 20 perc
Köki Termináltól: 282E/193E/93A busszal 25 perc, 50-es villamossal 20 perc

Havanna Kiállítóhely

Cím: 1181 Budapest, Havanna u. 9.
A kiállítóhely az épület felújítása miatt ZÁRVA tart. Megközelíthető: Határ úti metrótól: 194M busszal 20 perc, vagy az 50-es villamossal, 12 megálló, 25 perc. Köki Termináltól: 136E/182 busszal 15 perc, 50-es villamossal 25 perc

Herrich - Kiss Villa

Cím: 1181 Budapest, Margó Tivadar u. 116-118.
Megközelíthető: 

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.

Tervezte és fejlesztette: DESIGNCORP Hungary