Képzőművészeti gyűjtemény

A 2015-ben megalapozott képzőművészeti gyűjtemény törzsanyaga elsősorban olyan XX. századi és kortárs képzőművészek alkotásait foglalja magában, akik valamilyen vonatkozásban – lakóhelyük vagy munkásságuk révén – a XVIII. kerülethez kötődnek. Közéjük sorolható többek között Gál Dezső (1924–2004), Huller Ágoston (1944–2019) és Forintos Anna (1937–2021).

Forintos Anna: Édesanyám kredenc mellett, farost, olaj, 1989

A folyamatosan gyarapodó állomány az évek során további jelentős művészek alkotásaival bővült. Így mostanra a kollekció kiemelkedő részét képezi a pestszentlőrinci születésű Kondor Béla (1931–1972) grafikus, festőművész és költő angyalos témájú rézkarcai, valamint Bene Géza (1900–1960) festőművész és művészetpedagógus egy főiskolai és egy kései grafikai alkotása, valamint Nemcsics Antal (1927–2019) színtervező, festőművész, környezettervező, egyetemi tanár 1956. október 23. című, nonfiguratív festménye, amely munkásságának kései szakaszát képviseli.

Kondor Béla: Daidalosz és Ikarosz (Angyalok bukása), papír, rézkarc, 1957
Nemcsics Antal: 1956. október 23. nyírfalemez, akril, 2006

A gyűjtemény 2021-ben Zala Tibor, pestszentlőrinci grafikusművész és művésztanár 279 tételből álló hagyatékával bővült, mely leginkább sokszorosított és egyedi grafikákat, valamint dekoratív, művészi igénnyel megfogalmazott plakátokat tartalmaz.

Zala Tibor: Az égig érő fa, papír, rézkarc, 1980

Ezen kívül számos kortárs grafikus- és festőművész alkotását őrizzük, különös tekintettel a 18. kerületi Művészeti Egyesület tagjainak munkáira.

Ruttkay Sándor: Patakparti piknik, papír, fapác, tus, 2015

FENNTARTÓ

TÁMOGATÓK