A helytörténész 6 éves kora óta Pestszentlőrincen élt, itt végezte el iskoláit, itt dolgozott, itt alapított családot. Hosszú évtizedeken keresztül a kerület iskoláiban tanított magyar irodalmat, s az 1970-es évektől iskolaigazgatóként is tevékenykedett. Emellett a helyi vöröskereszt ifjúsági tagozatának vezetőjeként is szerepet vállalt a közéletben.

Már a tanítás mellett is érdeklődött a helytörténeti kutatás iránt, amely 1975 óta képezte az élete részét, de kiteljesedésére csak 1993-as nyugdíjazása után került sor.

Tanári pályafutásának befejezése után egészen 2000-ig a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársaként dolgozott. Önéletrajza szerint: „Helytörténészi munkásságomról, a teljesség igénye nélkül, a következőket mondhatom. 2010-ig mintegy 100 cikkem jelent meg múltunkról, főleg helyi újságokban, legfőképpen a Városkép számaiban. […]” Emellett önálló kiadványok sorát írta, számos helytörténeti könyvet szerkesztett és lektorált. Mindebben pedig végig meghatározó társa volt felesége, Téglás-Hajós Éva, akivel szerzőtársak voltak többek között a Pestszentlőrinc krónikája című tanulmánykötetben is. A kötet megjelenése után munkájukat Pro Urbe díjjal jutalmazta a kerület. A Pro Urbe kitüntetés mellett más elismerések is mutatják helytörténeti munkájának jelentőségét: a Budapestért emlékjelvény, Kultúráért kitüntetés, Millenniumi-díj, és a számos dicsérő oklevél mind ezt bizonyítják. Mi pedig a Múzeumsarokban látható kiállításunkban állítunk emléket elévülhetetlen érdemeinek.

The post dr. Téglás Tivadar first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Haraszti Bernolák Máté, a kerület első patikusa Besztercebányán született 1869-ben. Az egyetemet már Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el és itt is nyitotta meg első, „Aranykereszt” elnevezésű gyógyszertárát, amely a Nádor utcában volt. A pestszentlőrinci gyógyszertár jogát 1897-ben kapta meg, és még az év november 1-jén meg is nyitotta Magyarország Védasszonyához nevű patikáját az Üllői úton. A ma is patikaként működő, mostani számozás szerint Üllői út 425. szám alatt található gyógyszertárába 10 évvel később, 1907-ben költözött át. 1927-ben az földszintes épületre emeletet építtetett, ahol hat szobás lakását rendezte be – ez volt a lőrinci Üllői út egyik első emeletes épülete.

Bernolák helyi közéletben betöltött tisztségei mellett a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Pestvidéki kerületének elnöke is volt 1922-ig. A patikus a község közügyeiben is jelentős szerepet vállalt: 1898-tól 40 éven keresztül volt tag a helyi képviselőtestületben. Emellett a társadalmi élet terén is kiemelkedő tevékenységet végzett: részt vett a helyi katolikus egyház megszervezésében és a katolikus templom megépítésében. Több más társadalmi szervezet mellett a Pestszentlőrinci Kaszinó megszervezésében is jelentős szerepet vállalt, majd örökös díszelnöke volt. De elnöke volt például a Vöröskereszt helyi csoportjának, díszelnöke a Pestszentlőrinci Országzászló Bizottságnak is. Bernolák Máté 1938 januárjában hunyt el. Az üzletet még 1937-ben fia, dr. Bernolák János vette át és üzemeltette egészen az államosításig.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön egy díszes vénnyel és egy gyógyszeres tégellyel emlékezünk meg Pestszentlőrinc első patikusairól és patikájáról. A széles kerettel díszített vényen, a gyógyszertár nevére utalva megjelenik Szűz Mária képe a kisdeddel.

Ha kíváncsiak a kerület történelmével kapcsolatos további érdekességekre is, jöjjenek el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre és nézzék meg kiállításainkat!

The post Bernolák patika first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A morvaországi születésű Krautschneider József és felesége az 1880-as években alapítottak kocsilámpagyárat Budapesten, amit aztán a századfordulón Szentlőrincre költöztettek. Úttörő munkát végeztek az új iparág, a kocsi-, majd később automobil-lámpák gyártásában. A minőséget és a sikereket mi sem bizonyítja jobban, mint a számos rangos elismerés, amit az évtizedek során kaptak: az 1896-os ezredéves kiállításon például millenniumi nagyéremmel tüntették ki Kratuschneideréket. A pestszentlőrinci gyár a mai Kossuth Lajos utca és Vasvári Pál utca sarkán épült fel, ahol 1902 májusában megkezdhették a munkát a Budapestről érkező munkások. A gyár termékeinek minőségét dicsérte az a megtiszteltetés is, hogy 1916-ban IV. Károly koronázási díszhintójára az ezüst lámpákat Krautschneiderék készítették.

Krautschneider József nemcsak gyára okán töltött be jelentős szerepet településünk életében, hiszen ide költözésüktől kezdve kivette a részét a helyi közélet alakításából. 1903-ban a Szentlőrinci Polgári Kör alelnökévé választották és ugyanettől az évtől kezdve 10 éven keresztül községi képviselő is volt. Számos más egyletben vállalt szerepe mellett, katolikus vallásúként, a hitélet terén is tevékenykedett: imatermet szereltetett fel a Wlassics utcai elemi iskolában, és gyűjtést rendezett a lakosság körében egy kápolnaépület felépítésére.

Krautschneider József és felesége 1920-ban, alig fél esztendő különbséggel hunyt el Pestszentlőrincen. A település lakói jó szívvel emlékeztek rájuk: 1929-ben utcát is elneveztek a családfőről (ma Nagy Jenő utca), ami 16 évig őrizte az emlékét.

Miután az egyedi kocsilámpákkal kapcsolatos kereslet egyre csökkent, fiuk, Károly jéggyárat alapított a kocsilámpagyár helyén, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 1930-ban eladták. Az épületet a község vásárolta meg, amelyben iskola, szakrendelő és postahivatal is működött az elmúlt évtizedek során.

The post Kocsilámpagyár Pestszentlőrincen first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A cipő története egészen a jégkorszakig nyúlik vissza. Szerepük ebben az időben azonban még csak annyi volt, hogy védelmet nyújtsanak a hideg és a sérülések ellen. Az évszázadok előrehaladtával azonban egyre inkább kifejezte a vagyont és a társadalmi helyzetet is, csakúgy, mint a ruha.

Hazánkban az évszázadok során több mesterség is köthető volt a cipőkészítéshez: például a tímárok, akik elsősorban a bőr kikészítésével foglalkoztak, vagy a csizmadiák is készítettek lábbeliket.

A cipész általában vagy maga készítette a cipőket, vagy azok javításával foglalkozott. A folyamat hosszadalmas és bonyolult volt: a bőr előkészítésétől és a kaptafa kialakításától, a varráson keresztül a talp elkészítéséig nagy szakértelmet igényelt. A 19. század során az egyre intenzívebb iparosodás elkezdte háttérbe szorítani a hagyományos cipőkészítést, de a javításra még hosszú időn keresztül szükség volt. A cipész szakma pedig szerencsére még ma sem tűnt el. A mai cipészmesterek modern eszközökkel, de a régi technikák tiszteletben tartásával dolgoznak, egyedi darabokat előállítva, a szükséges javításokat minőségi módon elvégezve.

Ha kíváncsiak a vándorcipész ládájára, valamint a kerület 20. századi cipészműhelyeiben előállított lábbelikre, szeretettel várjuk Önöket a Múzeumsarokba!

The post Egy ládányi műhely first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A „gyógyvíz” fogyasztása a kortársak körében hamar népszerűvé vált. Ennek és a gépi gyártás elterjedésének köszönhetően a szikvízgyártás már a múlt század elejére kisipari mesterséggé vált országszerte. A szikvízgyártó iparosok száma gyors növekedésnek indult és az 1940-es években már erős, országos, önálló ipartestületben védték jogaikat és írták elő a termék gyártására és szállítására vonatkozó kötelezettségeket.

Minden bizonnyal ehhez a körhöz tartozott Dreilinger Lajos (1891–1943) szikvízgyártó is, aki eredetileg gépészként dolgozott. Pestszentimrén szikvízgyártó iparát 1934-ben váltotta ki, műhelyét 1935 nyarán építette fel az Apponyi (ma Bányai Júlia) utca 21. szám alatt. Halála után a gyártást özvegye folytatta 1947-ig.

Dreilinger Lajos szódavizes palackja Múzeumsarok kiállítóhelyünkön őrzi a helyi szikvízgyártó kisiparosok emlékét.

Kíváncsiak rá, milyen kisipari mesterségek voltak még jelen az elmúlt évszázadban a 18. kerületben? Jöjjenek el a Múzeumsarokba és nézzék meg állandó kiállításainkat!

The post Egy magyar hungarikum, a szódavíz first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Az évszázadok során folyamatosan változott, hogy az adott korszak emberei mit hogyan viseltek, mi volt az, ami éppen divatos. A 19. és 20. század fordulóján a szecesszió nem csak az építészetben és művészetekben, hanem a ruházatban is megjelent és egyben elindította a múlt század racionális, funkcionalista divatját. Ugyanakkor a ruhák továbbra is sok mindent elárultak viselőjükről.

A Múzeumsarokban két, a 20. század elejéről származó női viseletet nézhetnek meg az érdeklődők. Az egyik egy Pestszentimréről származó cselédlányruha, aminek készítésekor elsősorban a praktikusság szempontjait vették figyelembe. A virágmintás, pamutcsipkével díszített, ünneplő öltözet úgy készült, hogy különböző korosztályok, akár több generáción keresztül is tudták hordani.

A másik, a tanítókisasszony könnyed nyári csipkeblúza, amely Tomory Lajos gyűjtéséből származik. A ruha finom, vékony csipkéből készült, állógallérral és a szecessziós divat által megkívánt, enyhén buggyos mellrésszel. Ez az öltözet, ellentétben a másikkal, szabásának és anyagának köszönhetően nem öröklődött generációról generációra, csak az tudta viselni, akinek készítették.

Ha kíváncsiak még hasonló életmódtörténeti érdekességekre, látogassanak el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre és az ott kiállított tárgyak segítségével fedezzék fel a régi Pestszentlőrinc történetét!

The post Miről mesél a ruha? first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Kiállítóhelyünk első vitrinjében olyan személyes tárgyait nézhetik meg, amelyek talán közelebb hozzák alakját: személyi igazolványa, fésűje, bérlete, vagy éppen egyik Pro Urbe kitüntetése is helyet kapott a tárlat anyagában. Kerületünkben ő az egyetlen, aki kétszer is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy átvehette a kitüntetést: 1996-ban életművéért, 1997-ben pedig helytörténészi munkásságáért, a Pestszentlőrinc krónikája egyik szerzőjeként. A Múzeumsarokban azonban nemcsak néhány személyes tárgy őrzi emlékét, hanem számos olyan darab is, mely az ő gyűjtése és kutatása nyomán került a múzeum tulajdonába, valamint a Tomory-terem is, mely az oktatástörténeti kiállításnak ad helyet.

A Gömör vármegyében született, tanítóként dolgozó Tomory 1946-ban kényszerült elhagyni szülőhazáját. Új otthona Pestszentlőrinc lett, ahol először Erzsébettelepen kapott tanári állást, majd a Nagyenyed utcában (a Brassó utcai iskola elődintézményében), később az Ady utcai, illetve a Kassa utcai iskolában tanított. A Hengersor utcai iskolában (a Vörösmarty Mihály utcai iskola elődje) már iskolaigazgatóként dolgozott.

A helytörténti múzeum alapjait 1956-ban tette le, amikor a Bajcsy-Zsilinszky utcai iskola igazgatójaként (ma Sztehlo) a pedagógusokkal, tanítványaival és szüleikkel régiségek gyűjtésébe kezdett. A gondolat nem volt új, hiszen a rimasimonyi iskolában már volt hasonló kezdeményezése.

A gyűjtemény évről évre gyarapodott, számtalanszor költözött, ő pedig fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy mindig legyen hol bemutatni azt. Kiváló helytörténeti szakember lett, aki gyűjteményét 1981-ben a kerületnek ajándékozta. Utolsó munkahelye is a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény volt, ahonnan 1997 végén vonult nyugdíjba.

Munkásságának köszönhetően jött létre az a gyűjtemény, amely ma is fontos szerepet játszik a helyi múlt megőrzésében és bemutatásában. Így a kerületben élők jobban megismerhetik településük történetét, ezáltal erősödhet kötődésük lakóhelyükhöz.

The post Tomory Lajos first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A Múzeumsarok vitrinjeiben is bemutatott, az alsó tagozatos oktatásban még ma is alapvetőnek számító eszközök egy része (számolókorong, pálcikák) már a 20. század első felében használt és ismert volt a hazai iskolákban. A repertoár aztán az 1960-as években tovább bővült Varga Tamás tantervi és módszertani kísérletének köszönhetően. Valamennyi iskolában elkezdték használni például az alapvető matematikai műveletek oktatására a színes számoló rudakat és a logikai készleteket. Ettől kezdve a tantárgy alsó tagozatban történő oktatása nem szűkült le a számolás és az alapvető mérések tanítására, hanem a kísérletezés örömtelivé tette és teszi mostanáig is a matematikával való foglalkozást. Nosztalgiázzunk együtt a Múzeumsarokban kiállított tárgyainkkal! Melyikkel szerettek a legjobban dolgozni matematika órán?

The post Matematika élményszerűen first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Habár manapság már bárki azonnal tud fotót készíteni az okostelefonjával, életünk nagy pillanatainak megörökítését (ballagás, esküvő stb.) mégis a mai napig műteremre, profi fényképészre bízzuk.

A 18. kerület egyik legismertebb fotóműhelye a hajdani Kiss fotóműterem volt. Üllői úti üzletének (Üllői út 433.) rekonstruált homlokzatát Múzeumsarok kiállítóhelyünkön tekinthetik meg, számos, a 20. század első felében készült fotóval együtt. A bemutatott családi fotók, egyesületi, iskolai tablók, csoportképek mind egy-egy fontos pillanat őrzői, nagy életesemények emlékei, ma a múlt feltárói.

Kiss István 1927-ben létesített fotóműhelyt Pestszentlőrincen, a Bókay Árpád utcában, mely az évek során az ország legnagyobb fényképészeti műhelyévé fejlődött. Később itt már csak a műhelymunkákat végezték, a felvételeket az Üllő út 117. szám alatt létesített műteremben készítették. Az országos ismertségnek örvendő műterem a II. világháború végéig virágzott, 1952-ben államosították, és megszűnt családi vállalkozásnak lenni. A volt tulajdonosok két kisebb műteremben tevékenykedhettek tovább az Üllői úton: az egyikben Kiss István műterme működött, a másikban fia, Kiss József rádióműszerész dolgozott tovább. Ha szeretnék egy fotográfus szemüvegén keresztül felfedezni a 20. század eleji Pestszentlőrincet és Pestszentimrét, látogassanak el hozzánk a Múzeumsarokba!

The post Kiss fotóműterem first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön számos mezőgazdasághoz köthető tárgyat tekinthetnek meg, amelyek elődeink mindennapjainak részét képezték. Van itt marokszedő, fejőszék, gereblye, kolomp, birkanyíró olló, faragott hordólap. Mind-mind a pusztai, földműveléssel töltött életre emlékeztetnek.

Április 24-e, Szent György napja az ő életükben is jelentős szerepet tölthetett be, hasonlóan Európa nagy részéhez. Ezt a napot a tavasz kezdeteként tartották számon, és sok hiedelem, szokás kötődött hozzá. Az állatokat ekkor hajtották ki először a legelőre, ekkor szegődtették a pásztorokat meg a béreseket, akiknek a szerződése általában Szent Mihály napig (szeptember 29.) volt érvényben. Több helyen tartottak állatáldást, hogy az állatok egészségét és termékenységét biztosítsák az elkövetkező időszakra. György napon kezdődött a földművelési szezon, amikor az állatok kihajtása mellett a veteményeket is elültették.

The post Szent György napja first appeared on Tomory Lajos Múzeum.