Az iskolai viseletek közé nemcsak a sokunk által jól ismert iskolaköpenyek, hanem az egyenruhák és ünneplőviseletek is beletartoznak. Az intézmények használatukkal a diákok összetartozás-tudatát akarták erősíteni, valamint egyfajta egyenlőséget szerettek volna kifejezni vele. Az iskolai egyenruhák használata, amely az iskolai hagyományok ápolásának fontos részét képezte, a XX. század első felében terjed el Magyarországon.

Az ünnepi viselet egyik jellegzetes darabja a nagy, fehér csíkos kék gallérral díszített matrózblúz volt. A ruhadarab viselése az I. világháborút követő időszakban honosodott meg Magyarországon, amerikai mintát követve. Az ünnepi ruhát a lányoknak a sötét szoknya, fiúknak pedig a sötét nadrág tette teljessé.

Az iskolaköpeny viselése az 1950-es években terjedt el a hazai iskolákban. Bevezetését, az új, szocialista ideológia szolgálata mellett elsősorban a praktikum indokolta, hiszen a köpeny védte az alatta található ruhát. A kezdetben vászonból, majd az 1970-es évektől egyre inkább műszálas anyagból készült, sötétkék színű ruhadarabok eleinte egyszerű szabásúak voltak, az idő előrehaladtával azonban megjelentek az egyre divatosabb szabású darabok is. Viselésük az 1980-as években kezdett fokozatosan háttérbe szorulni, majd a ’90-es években végképp kiment az iskolai divatból. A legtöbb diák számára ma már csak a szülei, nagyszülei meséiből ismerős az iskolaköpeny, de ha szeretnék nekik megmutatni a közös múltunknak ezt a szeletét, jöjjenek el a Múzeumsarokba, ahol az iskolai egyenruhák és köpenyek mellett a 18. kerületi iskolák emblémáival díszített viseletelemekből (mandzsetta gombok, felvarrók, nyakkendők stb.) is láthatnak egy történeti ízelítőt.

The post Az iskolai viseletek first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A mozgalom a két világháború közötti időben élte fénykorát. A II. világháború után a Magyar Kommunista Párt megszüntette a cserkészmozgalmat, és helyébe az úttörőmozgalmat állította. Csak 1989-ben – a rendszerváltozáskor – indult újra a cserkészet.

A 18. kerület cserkésztörténete is gazdag múltra tekint vissza. 1932-ben döntöttek arról, hogy X. cserkészkerület (amely a pestkörnyéki csapatokat fogta össze) cserkészháza a pestszentlőrinci Hargita téren épüljön fel. 1936–1937-ben fel is épült a cserkészház, ünnepélyes felavatására csak 1937. május 23-án került sor.

A Pestszentlőrinci Újság 1937. május 22-i száma így tudósított az eseményről: „A tábori szentmise áldozatot a Hargita-téri feszületnél dr. Kemenes Illés, a pestkörnyéki tankerület főigazgatója, a Magyar Cserkész Szövetség társelnöke mutatja be, míg a protestánsok részére Széky Endre ref. lelkész tart tábori istentiszteletet. A felavató beszédet dr. Papp Antal ny. államtitkár, a Magyar Cserkész Szövetség országos elnöke mondja. A pestkörnyéki cserkészkerület nevében Semsey Aladár, Újpest város polgármestere veszi át a cserkészházat, mint a X. cserkészkerület elnöke.”

A cserkészház falán elhelyezett emléktábla – melyet Csürke Károly adományozott a múzeumnak – ma a Múzeumsarok kiállítóhelyünkön tekinthető meg, ezzel is megemlékezve a két világháború közötti ifjúsági mozgalomról. A ház első vezetője az a Haraszti Sándor volt, aki pedagógusként már az építés kezdeményezéséből is kivette a részét.

Az elegáns épület és kertje nemcsak a cserkészek találkozóhelye volt, hanem a kertvárosi közösségi élet egyik fontos színtere is: rendezvényeknek, közgyűléseknek és családi eseményeknek adott otthont. Ma az épület magánkézben van, lakóházként használják.

A 18. kerületben a cserkészet 1989-ben, a rendszerváltozást követően indult újra a ma is létező 173. számú Kemény Zsigmond Cserkészcsapat megalakulásával.

The post Cserkészek a 18. kerületben first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A repülőtér építése ugyan csak közvetlenül a második világháború előtt kezdődött, ám maga a terület története a XVIII. századig nyúlik vissza. 1799-ben vette ugyanis bérbe Mayerffy Xavér Ferenc sörfőzőmester, szőlész és borász a Grassalkovich családtól. A terület későbbi névadója szőlőiskolát hozott létre a területen, ahol 675 fajtát gondozott.

Mivel a mátyásföldi reptér az 1930-as évek közepére már nem volt alkalmas a polgári repülés kiszolgálására, új területet kezdtek keresni. Ekkor merült fel először Ferihegy neve, ám ekkor még elvetették, és 1937-ben Budaörsnél építették fel az új közforgalmi repülőteret – ám ez hibás döntésnek bizonyult, új helyet kellett keresni. A ferihegyi síkot különböző meteorológiai méréseket követően jelölték ki erre a célra. Az épület tervezésére kiírt pályázatot 1939-ben ifj. Dávid Károly nyerte meg, így az ő tervei alapján kezdődött az építkezés. A tervező által Ferihegyre megálmodott épület különlegessége, hogy felülnézetből repülőgépet formál. A repülőtérhez vezető gyorsforgalmi utat 1943 november elején adták át és időközben az aktív légi forgalom is megindult, ám a II. világháború miatt ez mindössze katonai légi forgalmat jelentett.

A repülőtér építése a II. világháború alatt abbamaradt. Csak 1947-ben kezdték újra és végül 1950. május 7-én adták át a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret. 1950-től a Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság (MASZOVLET), 1954-től pedig a Magyar Légiforgalmi Vállalat (Malév), valamint egyéb külföldi légitársaságok szállították az utasokat Ferihegyről.

Működése első évében 7133 utas használta a repteret, a forgalom pedig dinamikusan fejlődött az évtizedek során. Emiatt a repülőteret folyamatosan fejlesztették és 1983-ban vette kezdetét egy új terminál építése. Ez lett a 2-es terminál, amely 1985. november 1-jétől fogadta az utasokat. 1997-ben újabb bővítés következett: megindult a 2B terminál építése, majd 1999-ben új, légi irányító központot adtak át. 2011-től pedig Liszt Ferenc nevét viseli a repülőtér.

Ha kíváncsiak még több, a Ferihegyi repülőtérrel kapcsolatos érdekességre, látogassanak el hozzánk a Múzeumsarokba!

The post A Ferihegyi repülőtér first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A mai 18. kerület területén az 1890-es évektől kezdve több gyár és üzem működött. Volt itt többek között téglagyár, kocsilámpagyár, hordókészítő üzem, mozdony- és vagongyár és nem utolsó sorban textilgyártással foglalkozó üzemek.

A Filtex a Gyömrői út 85–91. szám alatt működött. Az 1895-ben eredetileg hordógyárnak készült épületet 1900-ban a cseh alapítású Magyar-Amerikai Northrop Szövőszék- és Textilgyár Rt. vette át. A második világháborúig folyamatosan működő és dinamikusan bővülő üzem az 1930-as évekre Lőrinc legnagyobb éjjel-nappali üzemmel dolgozó gyára volt. 1923-ban a fejlesztésekhez cseh és svájci tőkét vontak be, majd 1934-ben a vállalat összes tőkéje svájci tulajdonba került. A II. világháború alatt azonban az alapanyag beszerzése és a kapcsolattartás nagyon megnehezült, ezért a svájci befektetők 1942 elején eladták a gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak, amely hamarosan megszüntette azt. Helyén 1943–1944-ben repülőgépeket szeretek össze, majd 1947–48-ban hozták létre a Lőrinci Fonót.

A Kispesti Textilgyárat (Fáy u. 2.) 1907-ben alapította Propper Samu, Klein Gyula, valamint Popper Károly és Popper Hugó. A kezdetben 150-200 főt foglalkoztató gyár nevében ott maradt a Kispesti elnevezés, dacára annak, hogy ténylegesen Lőrinc területén volt található, mivel Pestszentlőrinc 1909-ig közigazgatásilag Kispesthez tartozott. 1921-ben csatlakozott a céghez Ágoston Manó, Popper Károly veje. Az ő szakértelmének köszönhetően, a kezdetektől nyereséges üzem az 1930-as években tovább fejlődött. Termékei (pamut méteráruk, abroszok, ágyneműk stb.) külföldön is ismertek és elismertek voltak. 1935-ben vezették be a „Kistext” márkanevet és a „farkas” védjegyet. A gyár II. világháborúban nem szenvedett jelentős károkat és a háborút követő átrendeződés eredményeként 1948-ban az Ágoston-Popper család tulajdonából államosították. A Kistextben 1950-től megindult a mintatervezés és a filmnyomó részleg, valamint a gyár mind jobban átállt a műszálból készített nyomott áruk exportjára. Az elavult gépparkot az 1960-as évek elején korszerűsítették. Az 1980-as években elsősorban ágyneműt, konyharuhát, abroszt és pamutalapú méterárut állítottak elő. Az 1990-es években egyre nagyobb adósságot felhalmozó céget végül 2000-ben privatizálták, majd 2003-ban elindították a felszámolását.

Ha szeretnék megtudni, hogy milyen gyárak, kisiparosok működtek még régen Pestszentlőrinc és Pestszentimre területén, látogassanak el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre és nézzék meg állandó kiállításunkat!

The post Textilgyártás a 18. kerületben first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Krepuska Géza, a híres fülészorvos, egyetemi tanár, 1861-ben született Pesten. Édesapja ekkor a Szent Lőrinc pusztai majorságban dolgozott. Édesanyja korai halála után Géza és testvérei hat évre Ipolymagyariba kerültek nagynénjükhöz. Itt végezte el a négy elemi osztályt, és itt szeretett bele a természettudományokba természettan tanárának köszönhetően. 12 évesen került vissza Budapestre, ahol a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban tanult tovább. Középfokú tanulmányai elvégzése után beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem orvosi fakultására, ahol orvosi oklevelét 1888 januárjában szerezte meg.

A fülgyógyászat professzoraként 1898 és 1936 között valamennyi fül-orr-gégész nemzedéket tanította. Hírneve miatt betegek százai keresték fel a Rókus Kórházban, ahol 1911 és 1933 között gyógyított és oktatott. 1897-ben az Igazságügyi Orvosi Tanács tagjává nevezték ki, ezt a tisztséget 40 éven át töltötte be. Új műtéti és gyógyítási eljárásait 1936-ban „Fülgyógyászat” című főművében összegezte.

Az orvostudomány mellett szenvedélyesen érdeklődött a növénytan iránt is. Az 1890-es évek végén Soroksárpéteri (a mai Pestszentimre) határában jelentős méretű területet vásárolt, ahol országos hírű szőlészetet hozott létre. 1896-ban itt építette fel emeletes présházát. Pestszentlőrincen, a mai Gilice tér mellett is voltak szőlői. A péteri pusztai birtokon kísérleti szőlőtelepet létesített, ahol számos homoki szőlőfajtát honosított, ezzel is segítve a filoxéra miatt kipusztult hazai szőlőállomány pótlását. Többholdas szőlőbirtokán állt a legendás Gloriette, Krepuska kedvenc kirándulóhelye, mely ebben az időben présházként funkcionált. Az első világháborút követően azonban eladta a telket, mivel a környék szőlőinek nagy részét elpusztították.

A tudomány és a szőlészet mellett a zene is fontos szerepet játszott az életében. Különösen a magyar és a klasszikus zenét szerette, maga is kiválóan hegedült. Feleségével kilenc gyermeküket nagy szeretetben nevelték fel.

Krepuska Géza 1949-ben hunyt el Budapesten. Érdemei elismeréséül 2008 óta Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára.

Kerületünk történetét Krepuska Gézán kívül számos kiemelkedő jelentőségű személyiség alakította. Ha kíváncsiak az ő történetükre is, látogassanak el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre!

The post Krepuska Géza first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Szentlőrinc – habár már 1847 óta keresztül húzódott rajta a Pest–Szolnok vasútvonal – egészen az 1860-as évekig puszta volt, egyetlen birtokos kezében. Az 1870-es és 1880-as években azonban a főváros közelségének köszönhetően gyors átalakulás indult meg. A korábbi pusztát fokozatosan kertes, udvaros, földszintes házak népesítették be, és egy újfajta, elővárosi jellegű település kezdett kialakulni Pestszentlőrincen és Soroksárpéterin.

Pestszentlőrinc első vasútállomása 1872-ben nyílt meg a Budapest–Szolnok vasútvonal mentén gróf Lónyay Menyhért kezdeményezésére. Lónyay Menyhért felesége, Kappel Emília 1864-ben vásárolt birtokot Szent Lőrinc pusztán, ahol nyaralót építtetett. Annak érdekében, hogy vasútállomás épülhessen a területen, ingyen telket ajánlottak fel a vasúttársaságnak. Így jött létre a vasútállomás, amely a „Szent Lőrincz” elnevezést kapta. Lónyay közbenjárásának köszönhetően a gyorsvonatok is megálltak az állomáson. Az állomás bővítésére 1907-ben került sor. Az épület eklektikus stílusjegyekkel készült: a vágányok felől faoszlopokon álló, díszes ácsolattal készített előtető és ereszalj kapott helyet. A vasútállomás mai formáját egy 2009-es felújításnak és átépítésnek köszönhetően nyerte el.

A Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalból ágazott ki Soroksár felé a kavicsbányai szárnyvonal (Nagy-Burma) 1882-től, 1889-ben pedig átadták a lajosmizsei helyiérdekű vasutat is, amely a fővárost Lajosmizsével kötötte össze, majd 1905-ben készült el a Kecskemétig tartó szakasz. Ezen a vonalon a mai Pestszentimre területén állomást is létesítettek. A lajosmizsei vasút komoly előnyt jelentett a majorságok tulajdonosainak, mivel amit megtermeltek, azt a pesti piacokig tudták szállítani.

1887-ben a lőrinci téglagyár és a mai Nagyvárad tér között helyi érdekű vasútvonalat építettek, amihez a község lakosainak kérésére személyszállító kocsikat is csatlakoztattak. A vasútvonalat azután 1900-ban villamosították, így ezt tekinthetjük az 50-es villamos elődjének.

A vasútépítés, a főváros közelsége és a budapestinél olcsóbb telekáraknak köszönhetően a századfordulón megindult a település rohamos benépesülése, ezzel megalapozva a későbbi 18. kerület létét.

Ha kíváncsiak rá, hogyan fejlődött településünk az elmúlt évszázadban, látogassanak el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre, ahol korabeli képeslapok, fotók, emlékek segítségével még több érdekességet megtudhatnak.

The post Vasút Pestszentlőrincen first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A helytörténész 6 éves kora óta Pestszentlőrincen élt, itt végezte el iskoláit, itt dolgozott, itt alapított családot. Hosszú évtizedeken keresztül a kerület iskoláiban tanított magyar irodalmat, s az 1970-es évektől iskolaigazgatóként is tevékenykedett. Emellett a helyi vöröskereszt ifjúsági tagozatának vezetőjeként is szerepet vállalt a közéletben.

Már a tanítás mellett is érdeklődött a helytörténeti kutatás iránt, amely 1975 óta képezte az élete részét, de kiteljesedésére csak 1993-as nyugdíjazása után került sor.

Tanári pályafutásának befejezése után egészen 2000-ig a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársaként dolgozott. Önéletrajza szerint: „Helytörténészi munkásságomról, a teljesség igénye nélkül, a következőket mondhatom. 2010-ig mintegy 100 cikkem jelent meg múltunkról, főleg helyi újságokban, legfőképpen a Városkép számaiban. […]” Emellett önálló kiadványok sorát írta, számos helytörténeti könyvet szerkesztett és lektorált. Mindebben pedig végig meghatározó társa volt felesége, Téglás-Hajós Éva, akivel szerzőtársak voltak többek között a Pestszentlőrinc krónikája című tanulmánykötetben is. A kötet megjelenése után munkájukat Pro Urbe díjjal jutalmazta a kerület. A Pro Urbe kitüntetés mellett más elismerések is mutatják helytörténeti munkájának jelentőségét: a Budapestért emlékjelvény, Kultúráért kitüntetés, Millenniumi-díj, és a számos dicsérő oklevél mind ezt bizonyítják. Mi pedig a Múzeumsarokban látható kiállításunkban állítunk emléket elévülhetetlen érdemeinek.

The post dr. Téglás Tivadar first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Haraszti Bernolák Máté, a kerület első patikusa Besztercebányán született 1869-ben. Az egyetemet már Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el és itt is nyitotta meg első, „Aranykereszt” elnevezésű gyógyszertárát, amely a Nádor utcában volt. A pestszentlőrinci gyógyszertár jogát 1897-ben kapta meg, és még az év november 1-jén meg is nyitotta Magyarország Védasszonyához nevű patikáját az Üllői úton. A ma is patikaként működő, mostani számozás szerint Üllői út 425. szám alatt található gyógyszertárába 10 évvel később, 1907-ben költözött át. 1927-ben az földszintes épületre emeletet építtetett, ahol hat szobás lakását rendezte be – ez volt a lőrinci Üllői út egyik első emeletes épülete.

Bernolák helyi közéletben betöltött tisztségei mellett a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Pestvidéki kerületének elnöke is volt 1922-ig. A patikus a község közügyeiben is jelentős szerepet vállalt: 1898-tól 40 éven keresztül volt tag a helyi képviselőtestületben. Emellett a társadalmi élet terén is kiemelkedő tevékenységet végzett: részt vett a helyi katolikus egyház megszervezésében és a katolikus templom megépítésében. Több más társadalmi szervezet mellett a Pestszentlőrinci Kaszinó megszervezésében is jelentős szerepet vállalt, majd örökös díszelnöke volt. De elnöke volt például a Vöröskereszt helyi csoportjának, díszelnöke a Pestszentlőrinci Országzászló Bizottságnak is. Bernolák Máté 1938 januárjában hunyt el. Az üzletet még 1937-ben fia, dr. Bernolák János vette át és üzemeltette egészen az államosításig.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön egy díszes vénnyel és egy gyógyszeres tégellyel emlékezünk meg Pestszentlőrinc első patikusairól és patikájáról. A széles kerettel díszített vényen, a gyógyszertár nevére utalva megjelenik Szűz Mária képe a kisdeddel.

Ha kíváncsiak a kerület történelmével kapcsolatos további érdekességekre is, jöjjenek el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre és nézzék meg kiállításainkat!

The post Bernolák patika first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A morvaországi születésű Krautschneider József és felesége az 1880-as években alapítottak kocsilámpagyárat Budapesten, amit aztán a századfordulón Szentlőrincre költöztettek. Úttörő munkát végeztek az új iparág, a kocsi-, majd később automobil-lámpák gyártásában. A minőséget és a sikereket mi sem bizonyítja jobban, mint a számos rangos elismerés, amit az évtizedek során kaptak: az 1896-os ezredéves kiállításon például millenniumi nagyéremmel tüntették ki Kratuschneideréket. A pestszentlőrinci gyár a mai Kossuth Lajos utca és Vasvári Pál utca sarkán épült fel, ahol 1902 májusában megkezdhették a munkát a Budapestről érkező munkások. A gyár termékeinek minőségét dicsérte az a megtiszteltetés is, hogy 1916-ban IV. Károly koronázási díszhintójára az ezüst lámpákat Krautschneiderék készítették.

Krautschneider József nemcsak gyára okán töltött be jelentős szerepet településünk életében, hiszen ide költözésüktől kezdve kivette a részét a helyi közélet alakításából. 1903-ban a Szentlőrinci Polgári Kör alelnökévé választották és ugyanettől az évtől kezdve 10 éven keresztül községi képviselő is volt. Számos más egyletben vállalt szerepe mellett, katolikus vallásúként, a hitélet terén is tevékenykedett: imatermet szereltetett fel a Wlassics utcai elemi iskolában, és gyűjtést rendezett a lakosság körében egy kápolnaépület felépítésére.

Krautschneider József és felesége 1920-ban, alig fél esztendő különbséggel hunyt el Pestszentlőrincen. A település lakói jó szívvel emlékeztek rájuk: 1929-ben utcát is elneveztek a családfőről (ma Nagy Jenő utca), ami 16 évig őrizte az emlékét.

Miután az egyedi kocsilámpákkal kapcsolatos kereslet egyre csökkent, fiuk, Károly jéggyárat alapított a kocsilámpagyár helyén, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 1930-ban eladták. Az épületet a község vásárolta meg, amelyben iskola, szakrendelő és postahivatal is működött az elmúlt évtizedek során.

The post Kocsilámpagyár Pestszentlőrincen first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A cipő története egészen a jégkorszakig nyúlik vissza. Szerepük ebben az időben azonban még csak annyi volt, hogy védelmet nyújtsanak a hideg és a sérülések ellen. Az évszázadok előrehaladtával azonban egyre inkább kifejezte a vagyont és a társadalmi helyzetet is, csakúgy, mint a ruha.

Hazánkban az évszázadok során több mesterség is köthető volt a cipőkészítéshez: például a tímárok, akik elsősorban a bőr kikészítésével foglalkoztak, vagy a csizmadiák is készítettek lábbeliket.

A cipész általában vagy maga készítette a cipőket, vagy azok javításával foglalkozott. A folyamat hosszadalmas és bonyolult volt: a bőr előkészítésétől és a kaptafa kialakításától, a varráson keresztül a talp elkészítéséig nagy szakértelmet igényelt. A 19. század során az egyre intenzívebb iparosodás elkezdte háttérbe szorítani a hagyományos cipőkészítést, de a javításra még hosszú időn keresztül szükség volt. A cipész szakma pedig szerencsére még ma sem tűnt el. A mai cipészmesterek modern eszközökkel, de a régi technikák tiszteletben tartásával dolgoznak, egyedi darabokat előállítva, a szükséges javításokat minőségi módon elvégezve.

Ha kíváncsiak a vándorcipész ládájára, valamint a kerület 20. századi cipészműhelyeiben előállított lábbelikre, szeretettel várjuk Önöket a Múzeumsarokba!

The post Egy ládányi műhely first appeared on Tomory Lajos Múzeum.