Múzeumsarok kiállítóhelyünkön számos mezőgazdasághoz köthető tárgyat tekinthetnek meg, amelyek elődeink mindennapjainak részét képezték. Van itt marokszedő, fejőszék, gereblye, kolomp, birkanyíró olló, faragott hordólap. Mind-mind a pusztai, földműveléssel töltött életre emlékeztetnek.

Április 24-e, Szent György napja az ő életükben is jelentős szerepet tölthetett be, hasonlóan Európa nagy részéhez. Ezt a napot a tavasz kezdeteként tartották számon, és sok hiedelem, szokás kötődött hozzá. Az állatokat ekkor hajtották ki először a legelőre, ekkor szegődtették a pásztorokat meg a béreseket, akiknek a szerződése általában Szent Mihály napig (szeptember 29.) volt érvényben. Több helyen tartottak állatáldást, hogy az állatok egészségét és termékenységét biztosítsák az elkövetkező időszakra. György napon kezdődött a földművelési szezon, amikor az állatok kihajtása mellett a veteményeket is elültették.

The post Szent György napja first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Az 1777-ben Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis, a magyar oktatásügyet szabályozó rendelet említi először az iskolák feladataként, hogy félévkor és tanév végén minősítsék és rangsorolják a tanulókat. Az előírás értelmében a diákok összes tantárgyban elért eredményét egyben kellett értékelni, de még nem jeggyel, hanem szöveges módon. A tantárgyankénti osztályozás csak majdnem egy évszázaddal később, 1863-ban, a Helytartótanács rendelete alapján vált általánossá a népiskolákban és a középiskolákban.

De mit jelentettek az egyes érdemjegyek régebben? Vajon miért örültek régen a kisdiákok az egyesnek? A válasz nagyon egyszerű: egészen a XX. század közepéig az érdemjegyek értéke fordítottan működött a maihoz képest, tehát az egyes (jeles) volt a legjobb, az 5-ös pedig a leggyengébb osztályzat. Két évig volt hétfokozatú osztályozás is, majd a ma is ismert ötfokozatú tanulói értékelést 1950-ben vezették be egységesen minden magyarországi iskolában.

Napjainkban a szülők és diákok leginkább az elektronikus felületeken, a KRÉTA rendszerén keresztül tájékozódnak az érdemjegyekről, eredményekről, iskolai tudnivalókról. Nem is olyan régen azonban még az ellenőrző könyvek lapjairól és a félévi és év végi bizonyítványból informálódtak a diákok és szüleik. Emlékeznek még arra, amikor a tanár a napló és az ellenőrző bejegyzéseit, jegyeit egyeztette? Vagy arra, amikor a napló véletlenszerű helyen történő kinyitásával választotta ki a felelőt és mindenki feszülten figyelt, hogy vajon ma kinek „kedvez” a szerencse és milyen jegy kerül az ellenőrzőbe?

Ha szeretnék felidézni iskolai emlékeiket, jöjjenek el a Múzeumsarokba! Hozzák el magukkal gyermekeiket, unokáikat is és meséljék el nekik, hogyan is volt régen….

The post A bizonyítvány first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Az ókori egyiptomiak még hasított végű, nádból vagy gyékényből készült tollakkal írtak. A nádtollat a VII. századtól kezdve lassan felváltotta a penna. Főleg ludak tollait használták írásra, de a gazdagabb emberek a hattyú tollát, míg a szegényebbek a varjú vagy holló tollát is használták írásra.

Az első fémhegyű tollat a XIX. század elején szabadalmaztatták. Használata nem volt könnyű, hiszen amíg meg nem tanultak vele bánni, addig sokszor maszatolt, pecsételt, ráadásul mindig gondosan el kellett törölgetni ahhoz, hogy ne menjen tönkre és a következő alkalommal is használható legyen. Az írást sokszor kezdhették újra amiatt, mert pacát ejtettek a papíron. Ugyanakkor sokáig nem született jobb megoldás erre a problémára.

A nagy fordulatot az írás történetében a magyar származású Bíró László József által tökéletesített és 1938-ban szabadalmaztatott golyóstoll hozta, amit még mai is használunk. Az ötletet a legenda szerint a véletlen adta: amikor íróasztalán felborult egy tintásüveg, s az ott tartott apró golyók végigszaladtak a tintán, nyomot rajzoltak az asztalra. Innen jött az ötlet a golyóstoll megalkotásához, amely aztán meghódította a világot. Az olajalapú tinta és a forgó golyó forradalmasította, egyszerűvé és megbízhatóvá tette az írást.

Az egykor a mindennapok részét képező mártogatós tollakkal, tintatartókkal, itatósokkal ma a Múzeumsarok kiállítóhelyünkön találkozhatnak. A fémhegyű mártogatós tollak, a töltőtollak, a velük írt füzetek, az itatóspárnák egy letűnt korszak írásoktatásának állítanak emléket.

A toll azonban több, mint egyszerű eszköz: a gondolataink, érzéseink és kreativitásunk közvetítője. Legyen szó tanulásról, munkáról vagy alkotásról: az írás mindig is az emberi kultúra egyik alapköve marad.

The post Az íróeszközök története first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Magyarországon már a századforduló előtt megjelentek az első filmszínházak. Budapest első mozija az Andrássy úton nyílt meg 1896-ban, amely azonban egy hónap múlva érdeklődés hiányában bezárt. A századelőn még csak néhány állandó moziépület létezett. A számuk azonban az 1910-es évekre rohamos tempóban növekedett.

A Japán mozgó megnyitása is ebbe a sorba illeszkedett alig két évvel a nagyközség önállóvá válása után, 1912. szeptember 15-én. Építtetője a Schwarzer család volt. Nekik köszönhetően, az elegáns homlokzatú, Maletics Illés által tervezett épületben létesült településünk első kulturális célú intézménye. Eredeti nevét a homlokzatát és belső tereit díszítő távol-keleti motívumokról kapta. A 300 férőhelyes mozi évtizedeken át szolgálta a közönséget, miközben több néven is ismert volt és a férőhelyeket is folyamatosan bővítették. 1918-tól Herrich mozi, később Turul mozgó, majd 1945-től Unió filmszínház néven működött. A Schwarzer család után 1921-ben Székely Henrik vette át a mozi üzemeltetését. Az épület az idők során többször is átalakult: eredeti formáját az 1930-as évekig őrizte meg. 1939-ben Bauhaus stílusban építették át, mai formáját 1945 után nyerte el.

A II. világháborút követően az épület funkciója is megváltozott: 1953-tól működik benne a Rózsa Ferenc Kultúrotthon, mely jelenlegi nevét –Rózsa Művelődési Ház – 1991-ben vette fel. Így az épület ma is a kultúra szolgálatában áll, csakúgy, mint bő 100 évvel ezelőtt. Az épület, amelyben egykor filmszalagok peregtek, ma számtalan kulturális és közösségi programnak ad helyet.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön egy fotóval emlékezünk meg a Japán mozgó történetéről, de a vitrinekben felbukkannak más kulturális, közösségi épületek emlékei is. Ha még több történetre kíváncsiak, látogassák meg kiállításunkat!

The post A Japán mozgó first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Deák Ferenc – vagy ahogy a szurkolók ismerték, „Bamba” – 1922-ben született, iskoláit Pestszentlőrincen végezte, és pályafutását a 1908-ban alapított Szentlőrinci Atlétikai Clubnál (SZAC) kezdte. Iskolái elvégzése után egy pékségben kezdett inasként dolgozni, és már ekkor élénken érdeklődött a foci iránt. Pályafutása kezdetén kapus pozícióban játszott, miután Berkessy Elemér egy toborzás során kiválasztotta őt a SZAC-ba.

Az 1945–1946-os, valamint az 1946–1947-es idényben a SZAC, az 1948–1949-esben pedig már az FTC színeiben lett a magyar bajnokság gólkirálya. 1950-től négy éven keresztül az Újpestben, akkori nevén a Budapesti Dózsa SE-ben játszott. Pályafutása végén a Bp. Spartacus (1955), a VM Egyetértés (1956–57) és a Siófok (1958) csapatában játszott. Legnagyobb sikerét az 1945–46-os szezonban érte el a SZAC színeiben, amikor 34 meccsen 66 gólt lőtt – ez ma is világrekordnak számít.

„Bamba” a magyar labdarúgó-válogatottban ennél jóval kevesebbszer, mindössze hússzor léphetett pályára 1946 és 1949 között. Ez idő alatt összesen 29 gólt szerzett a nemzeti csapatban. Nem véletlen, hogy a mai napig minden idők egyik leggólerősebb magyar futballistájaként tartják számon.

Deák Ferenc „Bamba” nevét 2015 óta a Thököly úti Sportcentrum őrzi a kerületben.

Habár idén magyar nem került be a világbajnokságon játszó csapatok közé, izgalmas meccsekből biztosan nem lesz hiány. A meccsek között pedig látogassanak el a Múzeumsarokba és idézzék fel a magyar foci hőskorát a 18. kerületi futball emlékét őrző tárgyak segítségével!

The post Deák Ferenc, „Bamba” first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A Szentgálról származó szabó, Zsebők Bálint és Kornblüh Zsófia 1907-ben házasodtak össze Budapesten, gyermekeik is itt születtek. A családi közös életet azonban már a fejlődő településen, Lőrincen építették fel. Szép lassan otthont teremtettek maguknak – az apránként felépített Vércse utcai házban még ma is felfedezhetők a Fedák villa ajtó- és ablakkeretei.

A Zsebők család két olyan személyiséget is adott a kerületnek, akikre ma is büszkék lehetünk.

Zsebők Zoltán neve sokak számára ismerős lehet: a Múzeumsarok mögött található szakrendelőt róla nevezték el. Az orvos és radiológus 1945 után kulcsszerepet töltött be a pestszentlőrinci orvosi ellátás helyreállításában. A kifosztott Ráday utcai épületet rendbe hozták, orvosi műszerekkel töltötték fel és még egy röntgengép is került ide. Később egy speciális intézmény, a budapesti Röntgenklinika igazgatója lett.

Testvére, Tekes Sándorné Zsebők Kornélia, a XVIII. kerület díszpolgára és egyik legnevesebb krónikása, aki tanítóként nemzedékek egész sorát kísérte végig első iskoláséveiken a kerület több iskolájában. Helytörténeti kutatómunkáját az 1930-as évek második felében, a Gulner utcai iskolában kezdte meg a hiányzó környezet- és lakóhelyismeret tananyag pótlására. Mi sem igazabb a munkásságára, mint amit évtizedekkel később Dr. Tóth Arnold mondott, a korábban már idézett megnyitóbeszédében a helytörténeti kutatások kapcsán. „A helytörténet, helyi identitás fontossága ma talán még meghatározóbb, mint a korábbi évtizedekben […] olyan új megközelítések válnak ma már általánossá világszerte, mint az új várostörténet (New Urban History), a mikrotörténelem, a régiótörténet, a történelem alulnézetből, a városbiográfia, a személyes emlékezet kutatása, vagy a szóbeli történelem, az oral history […]. A történetírás leginkább emberközpontú, leginkább emberarcú ágazata lett a helytörténet.” Az a helytörténet, aminek feltárását Zsebők Kornélia egész élete során szívén viselte, és aki gyűjteményünket is pótolhatatlan anyagokkal, fotókkal, képeslapokkal, iratokkal, írásokkal gyarapította.

A történelem nemcsak nagy eseményekből áll, hanem mindennapokból. Családi ebédekből, apró-cseprő eseményekből, dolgos hétköznapokból és emberi sorsokból.

A Múzeumsarok vitrinében bemutatott tárgyak – Pestszentlőrinci Szent Imre Telep Közlönye, meghívók és belépők, étkészlet, ékszerek, hajtűk, orvosi recept, gyógyszeres tégely, sőt még egy ház alaprajza is – bepillantást engednek egy átlagos pestszentlőrinci család életvitelébe. Ezek az apró emlékek együtt rajzolják ki egy hétköznapi család életét, ahol a dolgos mindennapok mellett a kultúrának, művelődésnek, szórakozásnak is akadt hely a XX. század első felében.

Ha szeretnének még több ehhez hasonló történettel megismerkedni, látogassanak el a Múzeumsarokba!

The post Régi idők hétköznapjai first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint a tolltartó: „Rendsz. fából, esetleg bőrből v. más (mű)anyagból készített, hosszúkás, keskeny doboz, tartó, amelyben az iskolásgyermekek írószereiket tartják.” De ennél ma már több: generációk egész sorának az iskolai emlékek szerves részét képezi.

A XIX. századi tolltartók többnyire fából készültek és toló, vagy elfordítható tetejük volt. Ekkor jelentek meg az első, kifejezetten diákok számára készített darabok. Majd – azért, hogy könnyebb legyen a nyitásuk – a XX. század első felében megszülettek a redőnyös fa tolltartók. Még később az új anyagok és megoldások kerültek előtérbe: megjelentek a textilből és a műanyagból készült tolltartók, melyek cipzárral vagy patenttel záródtak, lehettek henger vagy téglalap alakúak, egy- vagy akár több szintesek is.

A tolltartók kinézete sokat változott az évtizedek során. Múzeumsarok kiállítóhelyünkön igazi retró tolltartókkal találkozhatnak, az 1940-es évektől az 1980-as évekig. A már említett kétszintes, fa, redőnyös tolltartó, melynek alul kihúzható fiókja volt, már az 1950-es évek elején megjelent a magyar iskolákban is, de akkor még igazi ritkaságnak számított. A vitrinekben emellett láthatunk még virágmintás, mesefigurás díszítésű fa tolltartót, és egy füzet mögül – tolltartó funkciót felvéve – kikandikál a ’80-as évek egyik legkedveltebb játékfigurája, a Moncsicsi is. A diákok tolltartói mellett a tanárok számára készült, minőségi bőrből varrt tolltartók is megbújnak a tárlókban.

Ha kíváncsiak milyen eszközöket használtak még régen az iskolákban, látogassanak el a Múzeumsarokba!

The post Tolltartó-történet first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A művész több mint 30 éven át, 1947-től 1980-ig dolgozott a Kistext textiltervezőjeként és rajzolójaként. Szebbnél szebb munkái többször is különböző szakmai elismerésekben részesültek az évek folyamán. 1952-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége bírálóbizottsága az ő tervét választotta az 1953-as bukaresti Világifjúsági Találkozó női formaruhájának mintájaként. 1973-ban pedig egy vállalati pályázatra, darabáru kategóriában, „szirom” jeligére beküldött munkái elnyerték az első, második, harmadik és a különdíjat is.

„A textil nagyon fontos az ember számára, végigkíséri egész életét. Nekünk, tervezőknek, az a feladatunk, hogy vonzóvá tegyük ruházatunkat, kellemessé, otthonossá környezetünket a színek és minták segítségével… Az otthonunk hangulatának kialakításában is nagy szerepe van a textilnek a függönytől az abroszon át a törlőruhákon keresztül a naptárig.” – írja Emlékeim a Kistextről című könyvében. És valóban: ki ne emlékezne az ’60-as, ’70-es, ’80-as évek falinaptáraira, virágmintás abroszaira, konyharuháira vagy kötényekre? Ezek nemcsak használati tárgyak voltak, hanem a lakások díszei is, az otthon melegségét, egyediségét teremtették meg.

Asztagosné Ármai Jolán munkái ezt a korszakot idézik fel. Várjuk Önöket szeretettel a Múzeumsarokban, hogy együtt elevenítsük fel az emlékeket!

The post Textilbe szőtt emlékek – Asztagosné Ármai Jolán munkássága first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Budapest és a XVIII. kerület utcáin sétálva érdemes néha megállni egy-egy utcanévtábla előtt. Vajon kiről, miről nevezték el közterületeinket? Mit őriz a múltból? Mit mesél a jelennek? Múzeumsarok kiállítóhelyünkön négy utcanévtáblán keresztül fedezhetik fel az érdeklődők kerületünk történetének különböző fejezeteit.

A Gyöngyvirág utca táblája, a XIX-XX. század fordulójára, Pestszentlőrinc korai fejlődésének szakaszába kalauzol el minket. A XIX. század második felében intenzíven fejlődő főváros hatással volt Pestszentlőrinc és Pestszentimre fejlődésére is. Az addig elsősorban mezőgazdasági célokra használt területen, az 1800-as évek utolsó harmadától kiépülő vasútvonalak mellett, létrehozták a település első lakónegyedeit. Többek között azt a villanegyedet is, amely Pestszentlőrinc legrégebbi lakónegyede és amely a Gyöngyvirág utca két oldalán terült el. A boldog békeidőkben egymás után épültek ezen a területen a nyaralni vágyók igényeit kielégítő, elegáns villák. Volt itt nyaralója a telep névadójának és létrehozójának, Lónyay Menyhért grófnak (Magyarország miniszterelnöke 1871–1872 között), Eötvös Loránd fizikusnak, Margó Tivadar orvosnak, valamint Fedák Sári primadonnának is. A Múzeumsarokban bemutatott tábla éppen azt a helyet jelölte, ahol a híres színésznő villája állt, a Gyöngyvirág u. 24. számot.

A telep úri jellege egészen a második világháborúig megmaradt. 1945 után voltak olyan villák, amelyek új, közösségi funkciókat kaptak, másokat államosítás után bérlakásokká alakítottak. Az egykori villanegyed ma a kerület egyik városrészének, a Lónyaytelepnek a része.

Az utcát kezdetben Csalogány, majd az 1900-as évek elején Lónyay, az 1910-es évektől 1950-ig Gyöngyvirág, 1950–1991 között Ságvári Endre, majd 1991-től újra Gyöngyvirág utcának hívták. A név változásai hűen tükrözik a XX. század történelmi fordulatait.

A Kossuth Lajos, Fiume, Vörösfény (ma Királyhágó és Nemes) utcák névtáblái mind-mind településünk történetének egy szeletét őrzik. Mind egy-egy korszak, egy-egy városrész identitásához tartoznak, boldog és kevésbé kiegyensúlyozott korszakok tanúi, melyek ma már a Múzeumsarokban mesélik történeteiket. Ha kíváncsiak ezekre, látogassanak el kiállítóhelyünkre!

Ha pedig többet szeretnének megtudni a kerület utcaneveiről, keressék fel weboldalunkat:

The post Ha az utcanévtáblák mesélni tudnának… first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A Múzeumsarok kiállítóhelyünkön látható időszaki kiállításunkban a lőrinci születésű, Munkácsy-díjas Zala Tibor grafikusművész, plakátművész és művésztanár lenyűgöző alkotásai kelnek új életre. Köztük azok a női termékeket reklámozó plakátok is, amelyek 1959-ben és 1960-ban elnyerték az év kereskedelmi plakátja díjat.

Az egykor a kerület utcáin és boltjainak kirakataiban is látható hirdetések által szinte megelevenednek a korszak jellegzetes színei, formái és hangulatai, ma pedig kultúrtörténeti dokumentumként szólítják meg a nézőt. A játékos és aprólékos megfogalmazásmódnak köszönhetően az áruk képe szinte kiugrik a plakát síkjából, magukra irányítva a figyelmet.

„hogy egy kultúra fejlődjön, mindnyájunknak hozzá kell tennünk egy életmű eredményeként egy fél téglát, és ha ez sikerül, akkor már nagyon sokat csináltunk! Remélem, hogy nekem is sikerült odatennem azt a fél téglát.” – méltán mondhatjuk, hogy Zala Tibor munkásságával nemcsak egy, a tőle származó idézetben említett fél téglát tett hozzá a kultúra fejlődéséhez, hiszen a korszak meghatározó alkalmazott grafikusa volt, aki a 20. századi plakátművészet terén is maradandót alkotott. Látogassanak el a Múzeumsarokba, és fedezzék fel Zala Tibor fantasztikus alkotásait!

The post Zala Tibor first appeared on Tomory Lajos Múzeum.