Az évszázadok során folyamatosan változott, hogy az adott korszak emberei mit hogyan viseltek, mi volt az, ami éppen divatos. A 19. és 20. század fordulóján a szecesszió nem csak az építészetben és művészetekben, hanem a ruházatban is megjelent és egyben elindította a múlt század racionális, funkcionalista divatját. Ugyanakkor a ruhák továbbra is sok mindent elárultak viselőjükről.

A Múzeumsarokban két, a 20. század elejéről származó női viseletet nézhetnek meg az érdeklődők. Az egyik egy Pestszentimréről származó cselédlányruha, aminek készítésekor elsősorban a praktikusság szempontjait vették figyelembe. A virágmintás, pamutcsipkével díszített, ünneplő öltözet úgy készült, hogy különböző korosztályok, akár több generáción keresztül is tudták hordani.

A másik, a tanítókisasszony könnyed nyári csipkeblúza, amely Tomory Lajos gyűjtéséből származik. A ruha finom, vékony csipkéből készült, állógallérral és a szecessziós divat által megkívánt, enyhén buggyos mellrésszel. Ez az öltözet, ellentétben a másikkal, szabásának és anyagának köszönhetően nem öröklődött generációról generációra, csak az tudta viselni, akinek készítették.

Ha kíváncsiak még hasonló életmódtörténeti érdekességekre, látogassanak el Múzeumsarok kiállítóhelyünkre és az ott kiállított tárgyak segítségével fedezzék fel a régi Pestszentlőrinc történetét!

The post Miről mesél a ruha? first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Kiállítóhelyünk első vitrinjében olyan személyes tárgyait nézhetik meg, amelyek talán közelebb hozzák alakját: személyi igazolványa, fésűje, bérlete, vagy éppen egyik Pro Urbe kitüntetése is helyet kapott a tárlat anyagában. Kerületünkben ő az egyetlen, aki kétszer is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy átvehette a kitüntetést: 1996-ban életművéért, 1997-ben pedig helytörténészi munkásságáért, a Pestszentlőrinc krónikája egyik szerzőjeként. A Múzeumsarokban azonban nemcsak néhány személyes tárgy őrzi emlékét, hanem számos olyan darab is, mely az ő gyűjtése és kutatása nyomán került a múzeum tulajdonába, valamint a Tomory-terem is, mely az oktatástörténeti kiállításnak ad helyet.

A Gömör vármegyében született, tanítóként dolgozó Tomory 1946-ban kényszerült elhagyni szülőhazáját. Új otthona Pestszentlőrinc lett, ahol először Erzsébettelepen kapott tanári állást, majd a Nagyenyed utcában (a Brassó utcai iskola elődintézményében), később az Ady utcai, illetve a Kassa utcai iskolában tanított. A Hengersor utcai iskolában (a Vörösmarty Mihály utcai iskola elődje) már iskolaigazgatóként dolgozott.

A helytörténti múzeum alapjait 1956-ban tette le, amikor a Bajcsy-Zsilinszky utcai iskola igazgatójaként (ma Sztehlo) a pedagógusokkal, tanítványaival és szüleikkel régiségek gyűjtésébe kezdett. A gondolat nem volt új, hiszen a rimasimonyi iskolában már volt hasonló kezdeményezése.

A gyűjtemény évről évre gyarapodott, számtalanszor költözött, ő pedig fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy mindig legyen hol bemutatni azt. Kiváló helytörténeti szakember lett, aki gyűjteményét 1981-ben a kerületnek ajándékozta. Utolsó munkahelye is a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény volt, ahonnan 1997 végén vonult nyugdíjba.

Munkásságának köszönhetően jött létre az a gyűjtemény, amely ma is fontos szerepet játszik a helyi múlt megőrzésében és bemutatásában. Így a kerületben élők jobban megismerhetik településük történetét, ezáltal erősödhet kötődésük lakóhelyükhöz.

The post Tomory Lajos first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A Múzeumsarok vitrinjeiben is bemutatott, az alsó tagozatos oktatásban még ma is alapvetőnek számító eszközök egy része (számolókorong, pálcikák) már a 20. század első felében használt és ismert volt a hazai iskolákban. A repertoár aztán az 1960-as években tovább bővült Varga Tamás tantervi és módszertani kísérletének köszönhetően. Valamennyi iskolában elkezdték használni például az alapvető matematikai műveletek oktatására a színes számoló rudakat és a logikai készleteket. Ettől kezdve a tantárgy alsó tagozatban történő oktatása nem szűkült le a számolás és az alapvető mérések tanítására, hanem a kísérletezés örömtelivé tette és teszi mostanáig is a matematikával való foglalkozást. Nosztalgiázzunk együtt a Múzeumsarokban kiállított tárgyainkkal! Melyikkel szerettek a legjobban dolgozni matematika órán?

The post Matematika élményszerűen first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Habár manapság már bárki azonnal tud fotót készíteni az okostelefonjával, életünk nagy pillanatainak megörökítését (ballagás, esküvő stb.) mégis a mai napig műteremre, profi fényképészre bízzuk.

A 18. kerület egyik legismertebb fotóműhelye a hajdani Kiss fotóműterem volt. Üllői úti üzletének (Üllői út 433.) rekonstruált homlokzatát Múzeumsarok kiállítóhelyünkön tekinthetik meg, számos, a 20. század első felében készült fotóval együtt. A bemutatott családi fotók, egyesületi, iskolai tablók, csoportképek mind egy-egy fontos pillanat őrzői, nagy életesemények emlékei, ma a múlt feltárói.

Kiss István 1927-ben létesített fotóműhelyt Pestszentlőrincen, a Bókay Árpád utcában, mely az évek során az ország legnagyobb fényképészeti műhelyévé fejlődött. Később itt már csak a műhelymunkákat végezték, a felvételeket az Üllő út 117. szám alatt létesített műteremben készítették. Az országos ismertségnek örvendő műterem a II. világháború végéig virágzott, 1952-ben államosították, és megszűnt családi vállalkozásnak lenni. A volt tulajdonosok két kisebb műteremben tevékenykedhettek tovább az Üllői úton: az egyikben Kiss István műterme működött, a másikban fia, Kiss József rádióműszerész dolgozott tovább. Ha szeretnék egy fotográfus szemüvegén keresztül felfedezni a 20. század eleji Pestszentlőrincet és Pestszentimrét, látogassanak el hozzánk a Múzeumsarokba!

The post Kiss fotóműterem first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön számos mezőgazdasághoz köthető tárgyat tekinthetnek meg, amelyek elődeink mindennapjainak részét képezték. Van itt marokszedő, fejőszék, gereblye, kolomp, birkanyíró olló, faragott hordólap. Mind-mind a pusztai, földműveléssel töltött életre emlékeztetnek.

Április 24-e, Szent György napja az ő életükben is jelentős szerepet tölthetett be, hasonlóan Európa nagy részéhez. Ezt a napot a tavasz kezdeteként tartották számon, és sok hiedelem, szokás kötődött hozzá. Az állatokat ekkor hajtották ki először a legelőre, ekkor szegődtették a pásztorokat meg a béreseket, akiknek a szerződése általában Szent Mihály napig (szeptember 29.) volt érvényben. Több helyen tartottak állatáldást, hogy az állatok egészségét és termékenységét biztosítsák az elkövetkező időszakra. György napon kezdődött a földművelési szezon, amikor az állatok kihajtása mellett a veteményeket is elültették.

The post Szent György napja first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Az 1777-ben Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis, a magyar oktatásügyet szabályozó rendelet említi először az iskolák feladataként, hogy félévkor és tanév végén minősítsék és rangsorolják a tanulókat. Az előírás értelmében a diákok összes tantárgyban elért eredményét egyben kellett értékelni, de még nem jeggyel, hanem szöveges módon. A tantárgyankénti osztályozás csak majdnem egy évszázaddal később, 1863-ban, a Helytartótanács rendelete alapján vált általánossá a népiskolákban és a középiskolákban.

De mit jelentettek az egyes érdemjegyek régebben? Vajon miért örültek régen a kisdiákok az egyesnek? A válasz nagyon egyszerű: egészen a XX. század közepéig az érdemjegyek értéke fordítottan működött a maihoz képest, tehát az egyes (jeles) volt a legjobb, az 5-ös pedig a leggyengébb osztályzat. Két évig volt hétfokozatú osztályozás is, majd a ma is ismert ötfokozatú tanulói értékelést 1950-ben vezették be egységesen minden magyarországi iskolában.

Napjainkban a szülők és diákok leginkább az elektronikus felületeken, a KRÉTA rendszerén keresztül tájékozódnak az érdemjegyekről, eredményekről, iskolai tudnivalókról. Nem is olyan régen azonban még az ellenőrző könyvek lapjairól és a félévi és év végi bizonyítványból informálódtak a diákok és szüleik. Emlékeznek még arra, amikor a tanár a napló és az ellenőrző bejegyzéseit, jegyeit egyeztette? Vagy arra, amikor a napló véletlenszerű helyen történő kinyitásával választotta ki a felelőt és mindenki feszülten figyelt, hogy vajon ma kinek „kedvez” a szerencse és milyen jegy kerül az ellenőrzőbe?

Ha szeretnék felidézni iskolai emlékeiket, jöjjenek el a Múzeumsarokba! Hozzák el magukkal gyermekeiket, unokáikat is és meséljék el nekik, hogyan is volt régen….

The post A bizonyítvány first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Az ókori egyiptomiak még hasított végű, nádból vagy gyékényből készült tollakkal írtak. A nádtollat a VII. századtól kezdve lassan felváltotta a penna. Főleg ludak tollait használták írásra, de a gazdagabb emberek a hattyú tollát, míg a szegényebbek a varjú vagy holló tollát is használták írásra.

Az első fémhegyű tollat a XIX. század elején szabadalmaztatták. Használata nem volt könnyű, hiszen amíg meg nem tanultak vele bánni, addig sokszor maszatolt, pecsételt, ráadásul mindig gondosan el kellett törölgetni ahhoz, hogy ne menjen tönkre és a következő alkalommal is használható legyen. Az írást sokszor kezdhették újra amiatt, mert pacát ejtettek a papíron. Ugyanakkor sokáig nem született jobb megoldás erre a problémára.

A nagy fordulatot az írás történetében a magyar származású Bíró László József által tökéletesített és 1938-ban szabadalmaztatott golyóstoll hozta, amit még mai is használunk. Az ötletet a legenda szerint a véletlen adta: amikor íróasztalán felborult egy tintásüveg, s az ott tartott apró golyók végigszaladtak a tintán, nyomot rajzoltak az asztalra. Innen jött az ötlet a golyóstoll megalkotásához, amely aztán meghódította a világot. Az olajalapú tinta és a forgó golyó forradalmasította, egyszerűvé és megbízhatóvá tette az írást.

Az egykor a mindennapok részét képező mártogatós tollakkal, tintatartókkal, itatósokkal ma a Múzeumsarok kiállítóhelyünkön találkozhatnak. A fémhegyű mártogatós tollak, a töltőtollak, a velük írt füzetek, az itatóspárnák egy letűnt korszak írásoktatásának állítanak emléket.

A toll azonban több, mint egyszerű eszköz: a gondolataink, érzéseink és kreativitásunk közvetítője. Legyen szó tanulásról, munkáról vagy alkotásról: az írás mindig is az emberi kultúra egyik alapköve marad.

The post Az íróeszközök története first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Magyarországon már a századforduló előtt megjelentek az első filmszínházak. Budapest első mozija az Andrássy úton nyílt meg 1896-ban, amely azonban egy hónap múlva érdeklődés hiányában bezárt. A századelőn még csak néhány állandó moziépület létezett. A számuk azonban az 1910-es évekre rohamos tempóban növekedett.

A Japán mozgó megnyitása is ebbe a sorba illeszkedett alig két évvel a nagyközség önállóvá válása után, 1912. szeptember 15-én. Építtetője a Schwarzer család volt. Nekik köszönhetően, az elegáns homlokzatú, Maletics Illés által tervezett épületben létesült településünk első kulturális célú intézménye. Eredeti nevét a homlokzatát és belső tereit díszítő távol-keleti motívumokról kapta. A 300 férőhelyes mozi évtizedeken át szolgálta a közönséget, miközben több néven is ismert volt és a férőhelyeket is folyamatosan bővítették. 1918-tól Herrich mozi, később Turul mozgó, majd 1945-től Unió filmszínház néven működött. A Schwarzer család után 1921-ben Székely Henrik vette át a mozi üzemeltetését. Az épület az idők során többször is átalakult: eredeti formáját az 1930-as évekig őrizte meg. 1939-ben Bauhaus stílusban építették át, mai formáját 1945 után nyerte el.

A II. világháborút követően az épület funkciója is megváltozott: 1953-tól működik benne a Rózsa Ferenc Kultúrotthon, mely jelenlegi nevét –Rózsa Művelődési Ház – 1991-ben vette fel. Így az épület ma is a kultúra szolgálatában áll, csakúgy, mint bő 100 évvel ezelőtt. Az épület, amelyben egykor filmszalagok peregtek, ma számtalan kulturális és közösségi programnak ad helyet.

Múzeumsarok kiállítóhelyünkön egy fotóval emlékezünk meg a Japán mozgó történetéről, de a vitrinekben felbukkannak más kulturális, közösségi épületek emlékei is. Ha még több történetre kíváncsiak, látogassák meg kiállításunkat!

The post A Japán mozgó first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Deák Ferenc – vagy ahogy a szurkolók ismerték, „Bamba” – 1922-ben született, iskoláit Pestszentlőrincen végezte, és pályafutását a 1908-ban alapított Szentlőrinci Atlétikai Clubnál (SZAC) kezdte. Iskolái elvégzése után egy pékségben kezdett inasként dolgozni, és már ekkor élénken érdeklődött a foci iránt. Pályafutása kezdetén kapus pozícióban játszott, miután Berkessy Elemér egy toborzás során kiválasztotta őt a SZAC-ba.

Az 1945–1946-os, valamint az 1946–1947-es idényben a SZAC, az 1948–1949-esben pedig már az FTC színeiben lett a magyar bajnokság gólkirálya. 1950-től négy éven keresztül az Újpestben, akkori nevén a Budapesti Dózsa SE-ben játszott. Pályafutása végén a Bp. Spartacus (1955), a VM Egyetértés (1956–57) és a Siófok (1958) csapatában játszott. Legnagyobb sikerét az 1945–46-os szezonban érte el a SZAC színeiben, amikor 34 meccsen 66 gólt lőtt – ez ma is világrekordnak számít.

„Bamba” a magyar labdarúgó-válogatottban ennél jóval kevesebbszer, mindössze hússzor léphetett pályára 1946 és 1949 között. Ez idő alatt összesen 29 gólt szerzett a nemzeti csapatban. Nem véletlen, hogy a mai napig minden idők egyik leggólerősebb magyar futballistájaként tartják számon.

Deák Ferenc „Bamba” nevét 2015 óta a Thököly úti Sportcentrum őrzi a kerületben.

Habár idén magyar nem került be a világbajnokságon játszó csapatok közé, izgalmas meccsekből biztosan nem lesz hiány. A meccsek között pedig látogassanak el a Múzeumsarokba és idézzék fel a magyar foci hőskorát a 18. kerületi futball emlékét őrző tárgyak segítségével!

The post Deák Ferenc, „Bamba” first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

A Szentgálról származó szabó, Zsebők Bálint és Kornblüh Zsófia 1907-ben házasodtak össze Budapesten, gyermekeik is itt születtek. A családi közös életet azonban már a fejlődő településen, Lőrincen építették fel. Szép lassan otthont teremtettek maguknak – az apránként felépített Vércse utcai házban még ma is felfedezhetők a Fedák villa ajtó- és ablakkeretei.

A Zsebők család két olyan személyiséget is adott a kerületnek, akikre ma is büszkék lehetünk.

Zsebők Zoltán neve sokak számára ismerős lehet: a Múzeumsarok mögött található szakrendelőt róla nevezték el. Az orvos és radiológus 1945 után kulcsszerepet töltött be a pestszentlőrinci orvosi ellátás helyreállításában. A kifosztott Ráday utcai épületet rendbe hozták, orvosi műszerekkel töltötték fel és még egy röntgengép is került ide. Később egy speciális intézmény, a budapesti Röntgenklinika igazgatója lett.

Testvére, Tekes Sándorné Zsebők Kornélia, a XVIII. kerület díszpolgára és egyik legnevesebb krónikása, aki tanítóként nemzedékek egész sorát kísérte végig első iskoláséveiken a kerület több iskolájában. Helytörténeti kutatómunkáját az 1930-as évek második felében, a Gulner utcai iskolában kezdte meg a hiányzó környezet- és lakóhelyismeret tananyag pótlására. Mi sem igazabb a munkásságára, mint amit évtizedekkel később Dr. Tóth Arnold mondott, a korábban már idézett megnyitóbeszédében a helytörténeti kutatások kapcsán. „A helytörténet, helyi identitás fontossága ma talán még meghatározóbb, mint a korábbi évtizedekben […] olyan új megközelítések válnak ma már általánossá világszerte, mint az új várostörténet (New Urban History), a mikrotörténelem, a régiótörténet, a történelem alulnézetből, a városbiográfia, a személyes emlékezet kutatása, vagy a szóbeli történelem, az oral history […]. A történetírás leginkább emberközpontú, leginkább emberarcú ágazata lett a helytörténet.” Az a helytörténet, aminek feltárását Zsebők Kornélia egész élete során szívén viselte, és aki gyűjteményünket is pótolhatatlan anyagokkal, fotókkal, képeslapokkal, iratokkal, írásokkal gyarapította.

A történelem nemcsak nagy eseményekből áll, hanem mindennapokból. Családi ebédekből, apró-cseprő eseményekből, dolgos hétköznapokból és emberi sorsokból.

A Múzeumsarok vitrinében bemutatott tárgyak – Pestszentlőrinci Szent Imre Telep Közlönye, meghívók és belépők, étkészlet, ékszerek, hajtűk, orvosi recept, gyógyszeres tégely, sőt még egy ház alaprajza is – bepillantást engednek egy átlagos pestszentlőrinci család életvitelébe. Ezek az apró emlékek együtt rajzolják ki egy hétköznapi család életét, ahol a dolgos mindennapok mellett a kultúrának, művelődésnek, szórakozásnak is akadt hely a XX. század első felében.

Ha szeretnének még több ehhez hasonló történettel megismerkedni, látogassanak el a Múzeumsarokba!

The post Régi idők hétköznapjai first appeared on Tomory Lajos Múzeum.