SZÉCSI MARGIT
(Budapest, 1928 – Budapest, 1990) költő
Pünkösd vasárnapján született Pestszentlőrincen, Szélig Margit néven. Édesapja Szélig Ferenc asztalosmester, édesanyja Pálfi Margit. A család eleinte Pestszentlőrincen, a Villany utcában majd az Endrődi utcában, egy pincelakás-műhelyben élt. Első osztályos korában költöztek át az Üllői út 40. szám alá, egy szoba-konyhás kis lakásba. Gyermekkorát a természet közelében eltöltött napok, a családi fészek biztonsága, a szabad játék öröme jellemezte. Az elemi iskolát a Rendessy-telepi iskolában (ma Piros Iskola) végezte.
1938-ban megszületett öccse, Szélig Ferenc György. 1938 és 1942 között a Pestszentlőrinci Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskola (ma Sztehlo Gábor Gimnázium) növendéke volt, majd elvégezte a női kereskedelmi szaktanfolyamot. 1945 és 1948 között tisztviselőként dolgozott, 1948-tól 1951-ig népi kollégistaként egyetemi tanulmányokat folytatott. Nagybátyja, Szélig Imre londoni emigrációja miatt, 1949-ben családi nevét Szécsire változtatta, és megjelentek első versei az Új Idők és a Csillag című irodalmi lapokban. Utóbbinak szerkesztője is lett.
1952-ben férjhez ment Nagy László költőhöz, akivel szellemi és lelki társként harmóniában éltek és alkottak együtt. Férje bulgáriai tartózkodása idején Pécsett kultúrházvezetőként dolgozott egy évig. 1953 január 25-én megszületett fia, András, (Nagy András grafikusművész) aki iskolás koráig a lőrinci nagyszülőknél nevelkedett, mivel Szécsi Margit és Nagy László albérletben laktak. 1953-tól kizárólag az írásaiból élt. Háromszor nyerte el a József Attila-díjat: 1957-ben, 1968-ban és 1977-ben. Első verseskötete 1955-ben Március címmel jelent meg. Ebben az évben férjével egy zuglói tanácsi lakásba költöztek.
Költészetének elsődleges forrását a lőrinci évek szegény, de csodákban gazdag időszakából merítette. Verseiben olvasóit arra buzdította, hogy merjenek álmodni, és ne féljenek álmaikat megvalósítani. Női érzékenységgel, de élesen szólalt fel kora rendszere ellen, és hirdette az ember mindenkori szabadságát. Nem véletlen, hogy az 1950-es évektől folyamatosan jelentettek róla, és a rendszerváltásig megfigyelték.
1956-ban egészségét tüdővérzés rendítette meg. 1959-től népdalgyűjtő és természetjáró utakat tettek férjével a Börzsönyben és a Somló környékén. 1967-ben az albérletből saját lakásba költöztek Óbudán. Az 1970-es években szívesen látogatta a táncházakat, kedvelt helye volt a Kassák klub. Itt ismerkedett meg Sebő Ferenc zeneszerzővel és népzenekutatóval, a táncházmozgalom egyik elindítójával, aki számos versét megzenésítette. Járt Bulgáriában, a Rodope-hegységben, valamint néhány alkalommal a Fekete-tengernél, mely tüdő betegségére enyhülést hozott. Miután Nagy László 1978-ban meghalt, nagy odaadással gondozta hagyatékát.
1988-ban elnyerte a Magyar Művészetért díjat. 1990-ben, hosszú betegeskedést követően halt meg. Nagy Lászlóval közös sírban nyugszik a Farkasréti temetőben. Szécsi Margit 2005-ben posztumusz Magyar Örökség címet kapott.
