Plakett – első légiutas-kísérő találkozó

A magyar polgári légiforgalom történetében a kezdetektől alkalmaztak légiutas-kísérőket. A Maszovlet jól képzett személyzettel kívánt részt venni a nemzetközi légiforgalomban, így 1947-ben elindította az első magyar stewardess-képzőt. A 150 jelentkezőből 11 fő kezdhette meg a tanulmányait, közülük 4-en váltak alkalmassá a munkába állásra. Belföldi utazás esetén nem repült stewardess az utasokkal. Eleinte a meleg ételeket és italokat ételhordókban, illetve termoszokban tartották melegen a repülőn és abból szolgáltak fel. A szendvicseket is előre elkészített állapotban vitték a fedélzetre.
Az első férfi légiutas-kísérőt 1960-ban képezték ki a Malévnál.

A légiutas-kísérők képzése során a tantárgy a repülőgépek felépítésének, üzemének alapfokú ismerete, szerkezete, működése, a repülésmeteorológia, az útvonalismeret és a legfontosabb, a fedélzeti kiszolgálás technológiája volt.

A napi munka során fontosnak számított az empátia, kedvesség, kulturáltság, ápoltság, a fizikai állóképesség, a határozott fellépés és elengedhetetlen volt az idegen nyelvek ismerete. A szakszolgálati engedélyhez rendszeresen vizsgát kellett tenni, melyen vizsgálták az egészségügyi alkalmasságot, a szaktudást és a technikai képzettséget.

Amikor valaki elhatározza, hogy légiutas-kísérő szeretne lenni, akkor a legfontosabb, hogy teljesen egészséges legyen. Mind pszichésen, mind fizikailag alkalmasnak kell lennie a repülésre. A biztonsági berendezések folyamatos figyelése kiváló látásélességet és színlátást kíván. Szemüveg viselése nem ajánlott, mert sérülést okozhat. Mivel mozgó járművön dolgozik, követelmény a jó egyensúlyérzék, a szédülésmentesség, a jó térlátás. Az ép hallás is fontos, nemcsak az utasoktól és a személyzet többi tagjától származó információkat kell megérteni, meg kell hallani a jármű üzemeltetése közben a legkisebb rendellenességet is.

A műtárgy előző tulajdonosa Róka Kálmán.

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.