Mintha. Fura cím ez egy kiállításhoz. Főként egy olyanhoz, amely a színek tudósa, Nemcsics Antal művei közvetlen közelében kap helyet. 2020 óta már megszoktuk, hogy az időszaki kiállításokon jelentős művészek kiváló alkotásait vethettük össze az övéivel, gondolkodhattunk el a modern művészet sokféleségén, döbbenhettünk rá az életünkben fontos szerepet játszó színek és formák mérhetetlen gazdagságára. A keretek ezen a fények és árnyak valóságára felfűzött kiállításon is adottak, de vajon a sokat idézett geometriai formákra, színekre utalás helyett miért lett a címe Mintha? Hallgassuk meg erről az Európa-szerte kedvelt művészt, Kelle Antalt:

„Mindennapjainkban sokszor, a művészetben vagy a tudományos világ precizitásában már csak ritkábban gondoljuk, hogy felismertük a lényeget, és mintha rájöttünk volna az igazságra.
Milyen összefüggést láthatunk egy tárgy és az árnyéka között? Ismert tárgyak esetében van előképünk, tudjuk például, hogy a kockának van négyzetes és a hengernek kör alakú árnyéka. De ha egy hengert oldalról nézünk, akkor szintén lehet négyzet az árnyéka. Tovább bonyolítva a helyzetet: a kockának csak speciális esetben négyzet a vetülete, sokszor téglalap, és általában hatszögek sokasága.

Még nehezebb dolgunk van, ha az árnyképből szeretnénk a tárgyra visszakövetkeztetni: szinte biztosra vehetjük, hogy tévedni fogunk. A síkra vetített árnyék eleve kevesebb dimenziószámú, mint egy test, tehát részleges felismeréseink, sejtéseink még lehetnek, de az egy az egyben megfeleltethetőség – emberek számára – kizárt. Ezt gondolatot tükrözi Platón „Barlanghasonlata” is. Az, hogy valójában mit látunk, attól függ, hogy a dolgokat milyen nézőpontból, milyen előképekkel szemléljük. Tehát egy tárgynak két vagy több különböző vetülete/árnyéka más, és mégis mind a kettő igaznak minősíthető. Ez a gondolat átvitt értelemben kiterjeszthető, azaz a létező valóságnak többféle látszata van. És mi történik, ha az árnyékot tovább manipuláljuk? Pl a negatív/kiegészítő formáját vesszük, valamilyen konkrét anyagba, rozsdássá enyésző acélba ültetjük, de annak is csak egy részét mutatjuk, azaz belenagyítunk? Mintha elveszítenénk minden kapaszkodót.”

Aki 2023. október 4-én 17 órakor eljön a megnyitóra, az „segítséget kaphat a kiállítás létrejöttében meghatározó fontosságú Szilassí Lajos matematikustól, Botos Benedek zeneszerzőtől, valamint Kelle Antaltól, aki olyan mintha egy kinetikus szobrászművész lenne, de valójában artformernek” nevezi magát.

Kelle Antal tehát a tőle megszokott módon most is a szokatlanra és váratlanra épít, de egyúttal fogódzót is nyújt. A természetben létrejövő formákat és mozgásokat felidéző, egyszerűségükben elgondolkodtató alkotásaival arra hívja fel a figyelmet, hogy mekkora szerepe van az egyéni nézőpontoknak, ismereteknek a valóság megítélésében, illetve egy-egy műalkotás létrejötte és értelmezése során.

(Kelle Antal korábbi fontosabb kiállításai: MOMATH-New York/2017, Schöffer Gyűjtemény-Kalocsa/2012, Kinetica Show-London/2017, Aquarium Gallery-Ahmedabad/India/2007, Szépművészeti Múzeum- Budapest/2009, Nemzeti Galéria-Budapest/2010, Miro Gallery-Párizs/2014, Biennale di Venezia-Olaszország/2012, Celle Septichora-Pécs/2010, Bauhaus Meisterhaus-Dessau/2008, Vasarely Múzeum-Budapest/2019, Ars Electronica-Linz/2017)