1776-1845
Édesanyja Viemer Teréz, édesapja Franz Mayer voltak. A családfő Franz Mayer Bajorországból, a Lech folyó menti Landsbergből, régi sörfőző családból származott. Budára vándorolva a Sas-hegy lábánál vásárolt magának hozományából földet, ahol először bortermeléssel és borkereskedéssel foglalkozott. Mint szőlőterület birtokosa, budai polgárjogot nyert. A sörfőzést kézműves szinten művelte, nagyra becsülte és tevékenyen részt vett benne: eszközeit jórészt Bajorországból szállíttatta át Magyarországra. Szorgalmas munkájából meggazdagodva hamarosan feleségül kérte a budai polgárcsaládban nevelkedett Viemer Terézt. Öt fiuk és két lányuk született.
A gazdálkodást folytatva, bérlőként kezdte művelni és fejleszteni a Grassalkovich-birtok Csörögi-pusztát. Vagyonos ember lévén mindenből a legjobbat tudta megvásárolni az új terület számára. Mindehhez alapos előkészülettel látott neki: könyveket olvasott és birtokokat nézett végig. A puszta szélére fényűző kúriát emeltetett, ahonnan ellátott óbudai szőlőföldjére is. Egy alkalommal vendégül látta I. Ferenc császárt (1792-1835), akitől ő és családja 1796-ban magyar nemesi címet kapott.
1805-ben halt meg. Gyászolta őt szülővárosa, Landsberg is: emlékezetére egy képmás küldését kérték az özvegytől, amit a városháza tanácstermében kívántak kifüggeszteni.
A Mayerffy család 1799-ben kapcsolódott be kerületünk történetébe: a család bérleményeként – hivatalosan akkor még a családfő Mayerffy Ferenc Reginaldus neve alatt – kezdte el a gazdálkodást Szentlőrinc pusztán az egyik Mayerffy fiú, Xavér Ferenc.
„… mintegy negyedórányira a pesti határcsárdától, az országúttól jobbra egy eléggé széles, nagyobb részt kanadai nyárfákból álló fasorba ér, amelynek távlatában kis, alacsony tornyú templom és több épület tűnik fel… Ott van a csodálatosan bájos hely: Szentlőrinc…”
„Pompás kéjlak áll itt a parkban, amott majorság, itt fácános, amott Magyarországon párját ritkító méhészet, itt a legszebb pavilonok, elrejtett lugasok, amott a legcélszerűbb gazdasági és lakóépületek…”
A földművelésben váltógazdaságot alkalmaztak, a legmodernebb technikával és módszerekkel látták el az állatokat is.
Az állatok számára épült négyszögletes épület egy-egy oldalán cselédlakások álltak. A kapuval szemben hercegi uzsonnázót és kisebb szobákat húztak fel. A fehérre meszelt bolthajtásos istállóban 24 svájci tehén, 4 verestarka, fehér és fehértarka bika élt. A tejhozam elég gyenge volt, a befektetett pénz és energia nem térült meg, így a tehenészet inkább kedvtelésnek számított.
Mayerffy Xavér Ferenc borkereskedelemmel is foglakozott: szőlőbirtoka volt Budán, a Sas-hegy alján, illetve Vecsésnél létesített szőlőfajtákból mintagazdaságot. Ez utóbbi területet róla nevezték el Ferihegynek.
A család ősi sörfőző mesterségét ő is gyakorolta: 1812-től bérleményként használta a Leopold utcai „Serfőzőházat”. A kor színvonalának megfelelően felszerelt létesítményekre vágyott. Vetélytársával, Petz Jánossal közösen elérte, hogy a régi, romos épületek helyére újakat emelhessenek: egyet északra Mayerffynak, egyet délre Petz Jánosnak. 1813-ban új szerződést kötöttek, egy-egy saját tulajdonú, modern, jó állapotú sörfőző házról, ám a sörfőzés jogát bérelték, összesen 18 évre. Ez a változás a gyáripar kezdeményeinek számított.
A sörfőzde elhelyezkedése két fő szempontot vett figyelembe: a Duna, illetve az árpa- és komlómezők közelségét. A Duna, mint vízi útvonal megkönnyítette a sörfőzés alapanyagainak: az árpa, a komló és a különféle eszközök szállítását.
1815-től Buda város a serfőzőházakat megszüntette és a sör behozatalának jogát adta ki bérbe. A monopoljogot Mayerffy Xavér Ferenc kapta meg, aki Pesten főzött sörét budai vendégfogadókba és seres-csapszékekbe szállította. 1820-ban ezt a jogot átíratta testvérére, Mayerffy Károlyra.
A híres Határcsárda, amely Pest és Szentlőrinc határán állt, 1808-tól 1811-ig volt Mayerffy Xavér Ferenc bérleménye.
Mayerffy Xavér Ferenc kedvelte a céllövészetet is, ezért Szentlőrincen létrehozott egy saját lövöldét. Itt minden vasárnapon és minden ünnepnap alkalmával lövészetet tartott, meghívott vendégei számára.
A lótenyésztést és a lóversenyzést is szerette és támogatta. Széchenyi István gróffal gyakran értekezett ebben a témában. A falkavadászatban és agarászatban is részt vett. A vadászat a XIX. századra átalakult: lényege a „fair play”, a sportszerűség és a szép lovaglás volt, ezzel együtt megmaradt a legdrágább szórakozási formának.
Mayerffy Xavér Ferenc gyermektelenül hunyt el, vagyonát testvérei: József, Alajos, Károly, Ferenc Seraphicus, Terézia és Mária Anna örökölték.
Alajos, aki szintén budai szőlőbirtokos, a Sas-hegy alján gazdálkodott. 1811-ben halt meg huszáralezredesként. Utódja nem született.
Ferenc Seraphicus szintén katonaként szolgált. Feleségül vette Regelsberg Jozefát, két gyermekük született. Családja halálát követően, 1840-ben ő is elhunyt.
József Gödpusztán juhokat tartott és komlót termesztett. Győrben serfőzőházat bérelt. Felesége Speckner Antónia volt. Három fiúgyermekük született. 1824-ben hunyt el.
Károly, szőlész-borász, serfőző mester, téglaégető kemencét alapított Kőbányán és csatlakozott egy kovácscéhhez is. Nevéhez fűződik egy 15 000 literes vörösmárvány hordó elkészíttetése. Első felesége Krausz Katalin, második Sassai Sass Mária volt. Összesen nyolc gyermeke született. 1871-ben halt meg.
Terézia és Mária Anna, 1791-ben születtek és ikertestvérek voltak. Terézia 1843-ban hunyt el, férje Okenfuss Jakab volt.
Gábor Fruzsina
