Aki ma az Üllői úton Pestszentlőrincre érkezik, annak a XIX. és XVIII. kerület határát jelentő sorompó elhagyása után szembetűnik egy környezetéből kiemelkedő, tégladíszes, emeletes, manzárdtetős épület. A házat a Continental Szalagszövőgyár Rt. építette a tisztviselői, munkásai számára.
-
Vörös Hadsereg útja 8-10. (Fotó: Leinwéber József) -
Üllői út 288. (Fotó: Pápai Tamás László)
A Continental Szalagszövőgyár Részvénytársaság[1] alakuló közgyűlése 1921. július 25-én ült össze. A társaság alaptőkéjét ekkor 12 millió koronában határozták meg, melyet hatvanezer részvény testesített meg. A főrészvényesek a kispesti Hungária Jacquard Szövőgyár Részvénytársaság (16 000 darab), a Kohner Adolf fiai bankház (5800 darab), illetve az Elberfelder Textilwerke Aktiengesellschaft (Etag)[2] voltak, utóbbi egymagában a részvények felét birtokolta. Az alapszabályban kikötötték, hogy a régi részvénytulajdonosokat új részvénykibocsátáskor kedvezményes elővásárlási jog illeti meg. A július 25-én megválasztott tizennégy fős igazgatóságban felerészt németek ültek, s közülük öten a textilgyáros Frowein család tagjai voltak.[3]
A társaság tárgya „szalagszövő és mindenfajta más textilipari gyárak felállítása és üzembentartása, mindenféle szalagok és egyébb más textiláruk gyártása, behozatala, kivitele és forgalombahozása, valamint részvétel más hasontárgyú bel- vagy külföldi vállalkozásban.”[4]
A gyár számára a megalakulást követően azonnal megvásároltak Pestszentlőrincen, az Üllői út mellett, a lajosmizsei vasúthoz közel egy nagyméretű telket.[5] Az Üllői út – József utca – Egressy Gábor utca által határolt telek (Üllői út 8–10. ma Üllői út 288.) korábban Dosztál Antal kispesti szalámigyárosé volt, aki mindössze egy kis üzletet építtetett ide még 1913-ban.
Az építkezést is azonnal megkezdték, 1921. július 28-án már be is nyújtották az építési kérelmet a községhez. A társaság első másfél éve az építkezéssel és a gyár felszerelésével telt, mégis már az első év folyamán közel 100.000 korona nyereséget könyvelhettek el.
„Az 1921. július hó 21-től 1922. december hó 31-éig tartott első üzletévünk túlnyomó részét a gyértelepünk létesítése és berendezése vette igénybe. Közvetlenül megalakulásunk után sikerült Pestszentlőrinc község területén egy 2936 □öl kiterjedésű és úgy fekvésénél, mint alakjánál fogva céljainknak megfelelő ingatlan tulajdonjogát megszereznünk, amelyen gyártelepünket, még a magyar korona akkori kedvező árfolyamának idejében építhettük fel.
A Németországból beszerzett gépek szállítása és felszerelése utóbbi munka természeténél fogva hosszabb ideig tartott, – úgy hogy gyárunk csak 1922 őszén kerülhetett üzembe.
Az üzembehelyezés óta eltelt rövid idő azonban elegendő volt arra, hogy gyártmányainkat a magyar piacon bevezethessük és örömmel jelenthetjük, hogy azok minőségüknél és kivitelüknél fogva már most közkedveltségnek örvendenek.
A magyar korona vásárló erejének folytonos romlása az alakulásnak idejében jegyzett árfolyam alapulvételével megállapított eredeti alaptőkénket hamar kimerítette, úgy hogy kénytelenek voltunk az első üzletév folyamán alaptőkénket több részletben 12.000.000 koronáról 50.000.000 koronára felemelni – mely alaptőke emelések minden egyes esetben a részvényeseinknek megadott elővételi jog gyakorlása által sikeresen lettek keresztülvíve.”[6]
Az ügyvezető igazgató Cleve Ervin[7] lett, a gyárigazgatónak Leu Alajost[8] nevezték ki. 1926-ban Kozma Géza főkönyvelő is cégjegyzési jogot kapott. A gyár hamar egyeduralkodó lett a hazai piacon. A termelést kalapszalagokkal kezdték, majd miután októberben mind a hatvan szövőszéket üzembe helyezték, mindenféle női taft-, műselyem- és írógépszalagokra kiterjesztették a gyártást. Mivel olyan cikkeket állítottak elő, amelyekből Magyarország exportra szorult, a kereskedelemügyi miniszter a gyár üzembe helyezésétől, 1922. október 9-étől számolva 10 évi adókedvezményben részesítette a vállalatot.[9]
Az 50 millió koronára felemelt alaptőke sem bizonyult azonban elegendőnek, a további fejlesztések érdekében 1923-ban újabb 125.000 darab részvényt kellett kibocsátani, melyeket a régi részvényesek mindegyszálig lejegyeztek, az alaptőke így 75 millióra nőtt. 1923-ban 70 millió koronás nyereséget értek el. „Vállalatunk második üzletéve alatt is minden igyekezetünket arra fordítottuk, hogy gyártmányaink közkedveltségét kiérdemelve a magyar piacot a külföldi áruk behozatalától minél jobban mentesítsük. E célból összes szövő- és segédgépeinket fokozatosan üzembe helyeztük és ez alkalommal is örömmel jelenthetjük, hogy gyártmányaink minősége a második üzletév folyamán lehetőleg még javult, a gyártott mennyiség pedig minden tekintetben kielégítő volt.”[10]
1924-ben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Az év folyamán felépítették a gyár Üllői útra néző emeletes bérházát. Az épület kivitelezését a Bálint Zsigmond Építési és Faipari Rt. végezte. A benyújtott kérvény szerint nyolc lakást (13 szobával) terveztek kialakítani, a későbbi állapot szerint a házban összesen 14 lakás (21 szobával) volt, és a manzárdban további négy szobát helyeztek el.[11] „A Bálint-cég más építkezésnél is sok mulasztást és hibát követett el. Például a Continental szövőgyár építkezésénél hallatlanul fölületes módon erősítették föl a folyosó és lépcsőház rácsozatát, úgy hogy az építtetőknek utólag kellett nagy költséggel a rácsozatot megerősíttetni.”[12]
Ugyanebben az évben tovább növelték gépeik számát és új gyártási ágat is megcéloztak, megalapozták a vállalat csipkegyártási profilját. A csipkeverő gépek 1925. január 25-én álltak üzembe, erre a fejlesztésre szintén 10 éves adókedvezményt kapott a vállalat.[13]
Ezenkívül 1924 januárjában megalapították az Etaggal és a Hungária Jacquard Szövőgyárral közösen a Magyar Bélésszövetgyárat, amelynek épületei a Continental gyártelepe mögött, a József utca és az Egressy Gábor utca sarkán épültek fel, de amely csak tíz évvel később, új vezetés alatt kezdett termelni.
„Harmadik üzletévünket gyárunk kibővítése és gyártmányaink tökéletesítésére használtuk fel. Szalagszövőszékeink számát 16 drb. legmodernebb szövőszékkel emeltük fel, amelyek az év folyamán fokozatosan üzembe helyeztetvén, termelésünk emelkedéséhez járultak hozzá. Ezenkívül csipkeverőgépeink felállítását is elhatároztuk, mely célból gyártelepünk kibővítése vált szükségessé, amit kedvező körülmények közt tudtunk keresztülvinni. A csipkeverő gépek a harmadik üzletév végéig fel is lettek állítva, üzembehelyezésük, azonban már a következő üzletévre maradt. Örömmel jelentjük, hogy gyártmányaink minősége vevőink körében a harmadik üzletévben is kivétel nélkül elismerésre talált. Ennek folyományaként gyárunk egész éven át megszakítás nélkül üzemben volt, kintlévőségeink incassoja terén pedig számottevő nehézségek nem merültek fel.”[14]1924-ben 243 millió korona nyereséget értek el, amiből már osztalékot is tudtak fizetni a részvényeseknek.
Bár 1925-ben csekély mértékben ugyan növelni tudták nyereségüket, érezhető volt a gazdaságot, különösen a textilipart sújtó válság. „Az elmúlt negyedik üzletévünkben az egész gazdasági életünkre súlyosan ránehezedő pangás vállalatunkat sem hagyta érintetlenül. Bár üzemünk elfoglaltsága – az év utolsó hónapjaitól eltekintve – várakozásunknak megfelelt, vevőközönségünk vásárló képességének gyöngülése minket is bizonyos üzemi korlátozásokra és költségeink lehető csökkentésére kényszerítettek. A hosszantartó és különösen a textilszakmában érezhetővé vált gazdasági pangással járó kedvetlenség dacára nemcsak a gyártás, hanem cikkeink eladása és kintlévőségeink behajtása is az egész évben kielégítő volt. Egyrészt üzemünk minden ágában keresztülvitt takarékosságnak, másrészt azonban a piac helyzete által indokolt óvatos hitelezésnek köszönhető, hogy a tisztelt Közgyűlés elé terjesztett mérleg […] 248.778.957.- korona, azaz 19.902.27 pengő tiszta nyereséget mutat ki.”[15]
A gazdasági nehézségek ellensúlyozása, a forgalom emelkedéséhez szükséges tőke bevonása és a tartozások csökkentése érdekében 1926 nyarán ismét tőkeemelést hajtottak végre, 7500 részvényt bocsátottak ki. A részvények névértékéből 112.500 pengő folyt be, így az alaptőke 562.000 pengőről (37.500 részvény) 675.000 pengőre (45.000 részvény) emelkedett, s további 20.000 pengő a tartalékalapot gazdagította. A részvényesek közül a Hungária Jacquard jegyzett jelentős mennyiséget, továbbá adósság fejében az amsterdami Texmaat, a Kohner Adolf fiai cég és Berczely Harry kapott részvényeket. 1926-ban növelni tudták a nyereséget (10.000 pengő), de az enyhe fellendülés nem adott okot a tartós derűre, ezáltal ebben az évben sem az osztalékot, sem az igazgatóság díjazását nem fizették ki.
„Ötödik üzletévünkben vállalatunk foglalkoztatása gazdasági életünk jelenségeihez alkalmazkodott. Az első félévben még érezhető pangást a második félévben jelentős fellendülés követte, ami vevőközönségünknél úgy a vásárló-, mint a hitelképesség megerősödésében nyert kifejezést. Gyárunk termelése annak folytán az 1926. évben emelkedő irányzatot mutat, ez azonban a gazdasági viszonyok megváltozása mellett gyártmányaink minőségének és közkedveltségének, valamint szállítóképességünknek is köszönhető. Forgalmunk fejlesztésén kívül minden igyekezetünk tartozásaink csökkentésére irányul és ezt a célt szolgálta az 1926 év második felében sikeresen keresztülvitt alaptőkeemelés is, ami lényegesen hozzájárult a kamatteher kisebbedéséhez.”[16]
Az 1920-as évek második felében a hullámzó gazdasági helyzet ellenére jelentősen nőtt a részvénytársaság tiszta nyeresége (1927-ben 79.000 pengő, 1928-ban 64.000 pengő, 1929-ben 75.000 pengő), így amellett, hogy 8-10 százalékos osztalékot fizettek, a fejlesztésre is gondolhattak.
„Az elmúlt 1927. évre vetett visszapillantás élénk tevékenységről tesz tanúságot, amit vállalatunk egyrészt a termelésben, másrészt a gyártmányok elhelyezésében kifejtett. A termelés úgy a szalag-, valamint a csipkegyárban lényegesen emelkedett. Gépeinket részben idényrendelések teljesítése, részben pedig időszerű cikkek gyártása teljesen igénybe vette. A piaci helyzet kielégítő volt; az előző évvel való összehasonlítás általában erőteljesebb felvevőképesség képét adja, mi állandósulásának esetében, a hazai magángazdaság fokozatos erősödésének tünete gyanánt is értékelhető. A fizetésképtelenségi esetek szemmel látható csökkenése is ezen prognózis mellett szól. Esetleges visszaesések azonban az ez idő szerint szilárdnak még nem tekinthető általános gazdasági helyzet mellett, egyáltalán nincsenek kizárva, sőt ilyenekkel számolni kell. Vevőink akadálytalanul folyamatos kiszolgálásának kérdése, csipkeverő gépeink szaporítására indított bennünket és tekintve, hogy gyártmányaink úgy minőség, mint kivitel szempontjából minden bírálatot kiállanak, azt reméljük, hogy ez a befektetés hasznosnak fog bizonyulni.”[17]
Úgy tervezték, hogy bővítik a szalagszövödét, valamint a meglévő 75 darab csipkeverő gép mellé további 40-45-öt állítanak fel, ezáltal munkásaik számát 200 főre emelhetik.[18] Ugyanekkor az Elberfelder Textilwerke érdekeltsége megszűnt a vállalatnál, részvényeit a Kohner Adolf fiai cég, illetve a Gebrüder Frowein cég[19] vette át.[20]
„Az 1928 évi zárszámadások kapcsán tisztelettel jelentjük, hogy az elmúlt esztendő legnagyobbrészt oly gazdasági depressió jegyében telt el, melynek kihatásai alól a mi iparunk sem vonhatta ki magát. A széles rétegek vevő erejének csökkenése folytán az általános felvevőképesség az 1927 évi mögött maradt. Az eladási lehetőségek óvatos kihasználása mellett főtörekvésünk arra irányult, hogy üzemünket egy várt erősebb igénybevételre felkészülten tartsuk. E fellendülés előjelekép értékeljük a legutóbbi kormányintézkedéseket, amelyek az építőtevékenység fellendítésével hivatottak növelésére.”[21]
Habár a nagy gazdasági világválság kezdődátumaként 1929. október 24-ét (az úgynevezett fekete csütörtököt) szoktuk megjelölni, mint láthatjuk, Magyarországon már ezelőtt sem volt fényes a gazdasági helyzet, noha a világválság csak 1931-ben, a bécsi Creditanstalt bukása után gyűrűzött be igazán. A Continental igazgatósági jelentéseiben is rendre felbukkant a válság, hiába reménykedtek 1929-ben is a javulásban:
„Az évek óta tartó gazdasági válság a jelentésünk keretét adó időszakban sem enyhült s hazai lakosság széles körei felvevőképességének további gyengülése következett be. Az eladás minden tekintetben nehezebbé vált, és a csökkent vásárlókedv mindinkább az olcsó gyártmányok felé fordult. Ha mindezen viszonyok ellenére is sikerült a forgalmat az 1928 év forgalmi szintjén tartanunk, úgy ez annak tudható be, hogy termelésünkbe számos új cikket iktattunk be. A pénz megolcsóbbodása, valamint a kormánynak legközelebbi megvalósításra kerülő gazdasági programmja remélnünk engedi, hogy eljutottunk a válság mélypontjáig és ezentúl az ipar és a kereskedelem lépésenkénti gyógyulásával fogunk számolhatni.”[22]
1929-ben az igazgatóság egyik oszlopos tagja, aki a vállalat alapításában és fejlesztésében tevékenyen részt vett, margittai dr. Neumann Miksa ügyvéd, bankár, kormányfőtanácsos elhunyt. Helyét az igazgatóságban fia dr. Neumann János foglalta el, akit 1932-ben további öt évre megválasztottak, azonban „nem sikerült dr. Neumann János igazgatósági tag aláírását sem beszereznünk, mert ő mint a berlini egyetemen rendes tanár mathematikai előadások tartására Amerikába lett meghíva és a Németországba küldött iratokat neki csak utólag tudtuk eljuttatni.”[23]
1930-ban a korábbi évekhez képes már érezhetően csökkent a nyereség, 38.000 pengőt tett ki, mégis 4%-os osztalékot (összesen 27.000 pengő) fizettek ki a részvényekre. „A szalagüzletben a magas értékű minőségek forgalmának – már a múlt évi jelentésünkben is jelzett – fokozatos csökkenése s ezzel szemben az olcsóbb minőségű gyártmányok térfoglalása további előhaladást tett. Ennek a folyamatnak lényegileg az volt a jelentősége, hogy termelés, amely mennyiségben emelkedésnek a jegyében állott, eladás szempontjából visszafejlődést alig mutatott. A csipkeüzletben az árak jelentősebb visszaesést szenvedtek, a mi részben az anyagárak olcsóbbodására, részben pedig a belföldi gyári vállalatok versenyére vezethető vissza.”[24]
1931-ben csupán 8800 pengős nyereséggel zárták az évet, a forgalmuk jelentősen visszaesett. „Az 1931-ik év egy mind élesebben kiható, súlyos gazdasági válság jegyében telt el, aminőre nézve eddig minden történelmi tapasztalat hiányzik. E válság, valamint az általa előidézett viszonyok következményekép a mi üzleti forgalmunk is visszafejlődött, jóllehet általánosan elismert mintagyűjteményünk új cikkekkel való gazdagítása révén vevő körünket még a gazdasági pangás idejében is bővíteni sikerült. Ez a forgalmi csökkenés – az általános válságon és az ebből eredő fogyasztási erőapadáson kívül – abban leli magyarázatát és indoklását, hogy gyártmányaink nem tartozván az elsőrendű életszükségletekhez, e válságos időkben az előirányzott beszerzésekből való törlés rendjének legelső sorába kerültek, másrészt pedig abban, hogy a kereskedelem nagyarányú leépítést foganatosított raktárállományaiban s ezzel kapcsolatban szükségleteit csak rövid időközökre és egészen rendkívüli óvatossággal fedezi.”[25]
A válság időszakában az 1932-es év volt a legrosszabb, ekkor nemhogy nyereséget, hanem veszteséget (6000 pengő) termelt a gyár, melyet az előző évi nyereségből fedeztek. „A rosszabbodásnak a főokát az képezi, hogy az elsőrendű szükségleti cikkeket nem képező gyártmányaink az általános elszegényedés, illetve keresetcsökkenés közepette gyengült kereslettel találkoztak, amit a divat kedvezőtlen alakulása még súlyosbított. Eladási forgalmunk ezen felül az árak lemorzsolódása révén is szenvedett jelentős visszaesést. Az így bekövetkezett fogalomapadást a folyó évben gyártási körünknek főképen olcsó árucikkekre való kiterjesztésével kívánjuk behozni. Reméljük, hogy az újonnan létesített szélesáru-üzemünk jelentős mértékben fog hozzájárulni forgalmunk emelkedéséhez és lehetővé fogja tenni, hogy már a folyó évről kedvezőbb jelentéssel léphessünk a Tisztelt Közgyűlés elé.”[26]
1933-ban további 23 darab szövőgépet állítottak fel[27], és végre megérkezett a várva várt javulás: ha szerény mértékben is, de nyereséges évet (8000 pengő) zárhatott a gyár. „Évek során át tartott várakozás után végre a beszámolónk tárgyát tevő 1933. esztendőben észlelhetők első ízben a hazai gazdasági helyzet javulásának bíztató tünetei. – Vállalatunknál ez a fordulat abban jutott kifejezésre, hogy áruforgalmunk – habár egyelőre csak szerény mértékig – valamennyi cikkünkben emelkedést mutatott. Jóllehet a vásárlóképesség némileg erősbödött, mégis rá kell mutatnunk azokra a fölötte nyomasztó terhekre, melyek a nyersanyagok beszerzésénél a vámdíjakból, valutakülönbözetekből és a magas phasisadóból keletkeznek és jórészt előidézői annak, hogy ez idő szerint úgyszólván csak az egészen olcsó gyártmányoknak van kelendőségük. A gazdasági viszonyok további gyógyulásától reméljük, hogy az értékesebb áruk elhelyezési lehetősége is emelkedni fog, különöskép azonban azt, hogy a hazai eredetű természetes selyem a külföldről behozni kényszerült műselyemmel szemben nagyobb szerephez fog jutni a gyáripari termelésben.”[28]
1934-ben végre túladtak a be sem indított Magyar Bélésszövetgyárban lévő részesedésükön, ebből 12.600 pengő folyt be, ami a Continental befektetésének csupán a felét jelentette. Az évre 16.600 pengős nyereséget könyvelhettek el, valamint az előző évről is áthoztak 10.000 pengőt, így összesen 20.000 pengőt osztottak ki a részvényesek között. „Az egyes üzemágakra vonatkozólag arról számolhatunk be, hogy szalaggyárunk évi forgalma a hanyatló árirányzat dacára összegszerűleg szinte változatlan maradt; csipkegyárunk forgalma – a keresleti viszonyok javulásának hatása alatt – emelkedést ért el; nyakkendőszövetekben és szélesárukban pedig jelentős forgalomszaporulat következett be, bár az ezekben a cikkekben jelentkező túltermelés káros kihatásaival számolnunk kell.”[29]
A válság azonban megroppantotta a vállalat hátterét, a Kohner Adolf fiai cég felszámolás alá került, s 1937-ben Kohner Adolf is elhunyt.[30] Kohnerék részvénypakettjét mások vették át. Valószínűleg a vagyon kezelője volt 1779 részvénnyel dr. Párkány Frigyes, aki 1935-ben a közgyűlésen vitatta a készáruk felértékelését és a tőketartalék mértékét, ellenben nagyobb osztalékfizetést javasolt, majd 1936-ban Berczeli Harry közel 20.000 darab részvénnyel jelent meg az igazgatósági ülésen az Angol–Magyar Bank Erzsébetvárosi fiókja képviseletében.
1935-ben, 1936-ban és 1937-ben is a gazdasági helyzet javulásával, fellendülő kereslettel számolhattak, 20-29.000 pengős nyereséget értek el. S habár a készáru profitja nem növekedett, hanem csökkent, mégis a nyersanyag ára lassú, de állandó emelkedést mutatott. Az 1930-as évek közepén a gyár 165-170 munkással dolgoztatott, a tisztviselők létszáma 30 fő volt.[31]
1936-ban – talán a Kohner cég felszámolása okán is – tőkeleszállítást határoztak el. „Vállalatunk alaptőkéje az 1921 július 25-én megtartott alakuló közgyűlésen 12.000.000.- koronában nyert megállapítást és az évek folyamán beállott szükségletnek megfelelőleg új részvényeknek több ízben történt kibocsátása által 675.000.- pengőre lett felemelve. Gyártmányainknak megfelelő áron való elhelyezése azonban az utolsó évek gazdasági pangása következtében oly nehézségekbe ütközött, hogy jelenlegi alaptőkénk viszonyainkhoz mérten túl magasnak, annak megfelelő kamatozása pedig lehetetlennek bizonyult.
Ezért már régebben foglalkoztunk jelenlegi alaptőkénk megfelelő leszállításának gondolatával és kötelességünknek érezzük a tisztelt Közgyűlés elé terjeszteni a hozzánk beérkezett azt az ajánlatot, mely szerint 11.600 darab vállalati részvényünk az üzem folytatásához szükséges forgótőke sérelme nélkül névértéken volt visszaszerezhető. Ezen ajánlat elfogadása lehetővé tenné alaptőkénknek 675.000.- pengőről 501.000.- pengőre való leszállítását, mellyel minden tartozásunknak továbbra is változatlanul eleget tudunk tenni, […].”[32]A fölös részvényeket végül csak 1938. március 13. után semmisítették meg, ugyanis azok egy része külföldi tulajdonosok zárolt letétjében feküdt.
A változó világpolitikai környezet egyre jobban hatott a vállalat eredményeire is. 1938-ban előbb visszaesett a kereslet, majd a megnövekedett Magyarországon már a Continental termékeire is nagyobb igény jelentkezett, ami 1939-ben még fokozódott. „A nagykereskedelem – a világháború idején szerzett tapasztalatok nyomán – raktárkészleteinek lehető kiegészítését tartva szem előtt, lényegesen felfokozta megrendeléseit, amelyeknek teljesítése azonban – a gyártási berendezéseknek szinte változatlanul maradt teljesítőképessége miatt – csakis készárukészleteink igénybevételével vált lehetővé. A megnövekedett eladási forgalomból önként értetődőleg, kedvező üzleti eredmények keletkeztek.”[33] Így a gyár nyeresége a háború alatt is egyre növekedett.[34] 1940-ben még a kormányzat biztosítani tudta a nyersanyagellátást, „termelésünknek ennek dacára is bizonyos nehézségekkel kellett megküzdenie, mégis az elmúlt évben teljesen kihasználhattuk üzemünk termelőképességét, amire szükség is volt, mert hazánk területének megnagyobbodása folytán gyártmányaink elhelyezési lehetősége várakozásunknak megfelelőleg emelkedett”.[35]
1941-től aztán már pótanyagokkal kellett dolgozni, de még azokat is nehéz volt beszerezni, a helyzetet szénhiány is súlyosbította. Ennek ellenére a gyár leállását, a dolgozók elbocsátását sikerült elkerülni. 1942-ben a nehézségek miatt a megrendeléseket már csak nagyjából tudták kielégíteni, majd 1943-ban „némely gyártmányt a vonatkozó hatósági intézkedések értelmében meg kellett változtatnunk s a gyártott áruk minőségének a rendelkezésre álló anyagokhoz kellett igazodnia, – mindezen nehézségek dacára az elmúlt év eredménye is kedvező volt”.[36] 1941-ben a tartalékokból tőkeemelést (501.000 pengőről 835.000 pengőre) hajtottak végre, 1942-ben a tisztviselők részére a Hungária Jacquard Szövőgyárral közösen nyugdíjalapot hoztak létre, melyhez 50.000 pengős tőkét biztosítottak. 1942-ben munkásaik számára megvásárolták a Lenkei utca 7. számú és az Üllői út 6. (ma Üllői út 286.) számú lakóházakat is.[37]
Eközben egyre-másra érték a gyárat a súlyos személyi veszteségek is. Az igazgatóság tagjai közül 1938-ban elhunyt Szurday Róbert, 1940-ben Maximilian Heitmann[38]. 1943-ban meghalt Leu Alajos gyárvezető is, aki „a pestszentlőrinci gyárunk létesítésénél és fejlesztésénél elismert szaktudásával, sok évi tapasztalataival és lankadatlan lelkesedéssel működött közre, távozása tehát vállalatunknak súlyos veszteséget jelent”.[39]
A háború közvetlenül is megnehezítette a gyár vezetését. Egyre nehezebb volt a kapcsolattartás a németországi részvényesekkel, és akadályozta az újonnan megválasztott igazgatósági tagok részvételét. Harald Frowein a nyugati fronton, Rolf Frowein Revalban teljesített katonai szolgálatot. Böszörményi András Londonban ragadt, ezért 1942-ben lemondott, míg Kohner Imre Istvánt Franciaországban érte a háború, ő 1941 nyarán haza tudott jönni. 1942 végén a zsidótörvények miatt igazgatósági tagságáról le kellett mondania Drucker Gézának, Hajdu Dezsőnek és báró Kohner Imre Istvánnak,[40] valamint Kozma Géza főkönyvelőnek[41] is el kellett hagynia a céget. Végül 1944 áprilisában Hevesi Béla, a Hungária Jacquard gyárigazgatója is kénytelen volt lemondani a Continentalnál betöltött igazgatósági tagságáról, majd a nyár folyamán deportálták, és a holokauszt áldozata lett. A háborús évek nehézségeit így foglalták össze az igazgatósági jelentésben:
„Az 1944. évben a fennállott különféle korlátozó intézkedések dacára termelésünk és eladásunk az év közepéig még teljesen rendben folytatódott és az előző évek azonos hónapjainak eredményeivel szemben alig mutatott visszaesést. A második félév eseményeinek kihatásai nálunk is érezhetőkké váltak és az év végével vállalatunk működésének teljes leállására vezettek. A Budapest felszabadítását megelőző 1945. évi háborús események gyárépületünket sem kímélték meg. Budapest ostroma alatt gyártelepünket bombatalálat és hatrendbeli belövés érte, vállalatunk jelentős károsodását elsősorban a budapesti irodánknak és raktárunknak 1945. január 22-e és 26 között bekövetkezett kifosztása okozta, mely alkalommal nagy mennyiségű fonal, szalag és csipke szinte pótolhatatlan minőségben került idegen kézre. [42] A harcok folyamán a gyárhoz tartozó Lenkei utca 7. számú lakóház is erősen megsérült. A vállalat háborús kára az első becslés szerint mintegy 200.000 forintra rúgott.[43]
A gyár vezetése már rögtön 1945. április 9-én kérte a cégbíróságot, hogy töröljék Abraham, Rolf és Walter Froweint, mert a vállalat létérdeke, hogy az igazgatóságban német állampolgárságú személyek ne legyenek. A német tulajdonú részvényeket (Frowein & Co., 13.730. darab) a háború után a Szovjetunió kapta meg, a németek helyét az igazgatóságban – a Szovjetunió Magyarországi Textilvállalatait Kezelő Vállalat képviseletében – oroszok vették át: Nyikolaj Kalosin, Pjotr Ramodin, Viktor Oszipov, Szergej Szkulanov, Todor Tichomirov.[44] A magyarok részéről megmaradt a Hungária Jacquard részvénytulajdonosként (14.974 darab) és az igazgatóságban Széll József, Berczeli Harry, Cleve Ervin, visszatért Hajdu Dezső, illetve megválasztották tagnak Hevesi Béla özvegyét, Werkner Jozefát is.[45] Kozma Géza is visszatért és 1945. június 19-én ismét cégjegyzési jogot kapott.[46]
„[…] az 1945. év első négy hónapja kizárólag a gyártelepen szükségessé vált helyreállítási munkálatokkal telt el, melyben a visszatért régi kipróbált munkavállalóink vállvetve irodai alkalmazottainkkal sikeresen részt vettek. A szalagok gyártását megmaradt csekély anyagkészletünkkel 1945 május havában, a csipkék gyártását pedig az erre vonatkozólag fennállott tilalom folytán csak 1946 év második felében vettük fel.”[47] 1946-ban hatvan fő volt az átlagos munkáslétszám, habár összesen 226 volt a betölthető munkahelyek száma.[48]
1948-ban a vállalatot államosították,[49] március 26-án az iparügyi miniszter Galambos Tibor személyében vállalatvezetőt rendelt ki a gyár élére, aki májusban Cleve Ervin ügyvezető igazgatónak és Kozma Géza főkönyvelőnek továbbra is biztosította a cégjegyzési jogot. A vállalat élén 1948 augusztusában Galambost[50] Horváth Lajos, majd 1949 decemberében Lovas Sándor váltotta. Cégjegyzési jogát végül Kozma Géza gazdasági vezető[51] 1949 júniusában, Cleve Ervin kereskedelmi vezető 1949 decemberében veszítette el. A gyár életében ezzel egy nagy korszak zárult le.
Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyár
1950 elején ide koncentrálták az ország összes csipkeverőgépét, s az üzem neve ezzel együtt Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyárra változott. Ugyanekkor a gyár megkezdte írógépszalagok előállítását, melyből addig az ország importra szorult.[52]
-
Balázsi Etel -
Csipke Rózsa
Emellett persze folytatták a háború előtti termékek gyártását is. „A Lőrinci Szalag- és Csipkegyárban 4 gép előtt sürög-forog Molnár Tóth Béláné, sztahanovista szövőnő. Az egyik gépen ötféle szélességű, kétszínű taftszalagot sző. A másik kettőn férfi és női kalapokhoz ripsz szalag készül. Ezeken a gépeken gyakran kell tölteni a hajót. Az egyik spulniról éppen elfogyott a szál. A másikon talán még fél méter van. Azon a gépen, ahol a kislányok hajába való négyujjnyi széles piros, sötétkék és rózsaszín taftszalag készül, az egyik hajónál eltört egy kis porcelán karika.”[53] De 1955-ben például selyemből készült rózsákat készítettek a szovjet hadseregnek.[54]
1951-ben az Üllői úti (ekkor Vörös Hadsereg útja) lakóépületet átalakították, a lakások helyett a földszinten irodákat, az emeleten kultúrtermet hoztak létre.
Az 1950-es években egy zuglói II. számú gyáregységet[55] is a csipkegyárhoz csatoltak, 1953-ban a Rövidáruipari Igazgatóság a gyár tervosztályvezetőjét, Ottó Károlyt mint az igazgatósági legjobb tervét készítő vállalat alkalmazottját, dicséretben részesítette.[56] 1954-ben azonban nem tudták teljesíteni az exporttervet – ennek talán oka lehetett az is, hogy a túlterhelt gyárnak felsőbb utasításra soron kívül 1000 négyzetméter függönyt kellett legyártania a Rege utcai SZOT-üdülőbe.[57]
Az 1956-os forradalom harcai a stratégiai pont (lajosmizsei sorompó) mellett fekvő épületet sem kímélték. A gyár kapualjában húzódtak meg a sorompónál emelt barikád védői, és innen támadták a szovjet egységeket. Az épület több belövést is kapott, a károk kijavítása 218.000 forintba került.[58]
A gyár már 1955-től próbálkozott újításokkal: Szatmári József művezető megoldásával gépesítették az olaj kenőpárnák gyártását, de még ennél is fontosabb volt, hogy Tihanyi Marcell főmérnök, Botond Frigyes mintatervező és Kis Sándor, a Habselyemárugyár mérnöke olyan hőrögzítő-gépet szerkesztett, amellyel lehetővé vált a nylon használata a rövidáruiparban. „A szintetikus szálakkal készített gyártmányokat azonban úgynevezett hőrögzítésnek kell alávetni. Például a nylon-harisnyát megfelelő formákon rögzítik, hogy elveszítse merevségét s a lábhoz simulhasson. A rövidáruiparban nem lehet formákon rögzíteni a gyártmányokat, speciális gépre volt szükség. Enélkül a nylon-írógépszalag is nagyon merev lenne és nem versenyezhetne a természetes szálakból készített gyártmányokkal. A hőrögzítés során, az írógépszalagot egy fűtött kamrába vezetik, utána lehűtik. Ezáltal a szalagban a műszálak lágyabbak, hajlékonyabbak lesznek. Az új hőrögzítőgép automatikusan működik, a rögzítés hőfokát elektronikus vezérléssel pontosan szabályozza.”[59] Az újítással a csipkegyár hozzákezdhetett a nylon írógépszalag gyártásához.
„A gyárépület csendes udvaráról vasajtók nyílnak az üzembe, amelyek a biztonsági szempontokon kívül hangtompítók is. Erre szükség is van, mert a csipkeverő gépek tömegének pokoli zajában még kísérőm szavát sem hallom. A gépgyárak masináinak dübörgésével is versenyre kelnek a pergő orsók százai, a finom fonalakat fűző és kötő különleges gépek. Az egyik teremben mérhetetlen mennyiségű, sokféle színű szalagok, a másikban ágynemű-csipkék gyártása folyik. Az egészségügyi intézmények számára sebkötöző pólyát, az ipar szükségletére pedig szigetelőszalagokat is előállítanak. Egy külön teremben a gyár újdonsága készül: a nylon áru.”[60]
A műszál alkalmazását kiterjesztették más, korábban exportból beszerzett termékekre is: 1958-tól átalakított szalagszövőgépeken pókháló vékony üvegnylon sálakat, a fehérnemű díszítésére szolgáló plisszéfodrokat és gyűrhetetlen nylon nyakkendőket is előállítottak, csipketermelésük 40-50 százaléka exportra ment, elsősorban Belgiumba és Hollandiába.[61] De a legnagyobb kereslet a klöplifüggönyre volt, melyet 1933-tól egyedül itt gyártottak az országban. Az 1950-es években már nem tudták kielégíteni az igényeket, legalább 100 százalékkal kellett volna emelni a termelést, így 1958-ben itt helyezték üzembe a Zuglói Textilgépalkatrészgyár által készített első klöplifüggöny-gyártó csipkeverő-gépet, amelyből a lőrinci gyár (körülbelül 10 millió forint értékben) 80 darabot rendelt.[62] 1959-ben az exporttervek teljesítése érdekében vasárnapi műszakra is berendelték a dolgozókat. Az erőfeszítésnek meg is lett az eredménye, a csipkegyár élüzem lett.[63]
1960-ban jelentős bővítésen esett át az üzem: 20 csipkeszövő- és négy szalagszövőgépet korszerűsítettek, valamint további hat automata sálszövőgépet és nyolc új szövőgépet állítottak fel, 1960 novembere és 1961 novembere között pedig megérkeztek a zuglói függönygyártó gépek is.[64]
Persze a függönygyártásra való egyre nagyobb áttérés miatt egyes termékeket ki kellett venni a palettából. „A Lőrinci Szalagárugyár megszűntette a széles csipkéjű szekrénycsíkok gyártását. Megszűntette, noha a jelzett árucikket továbbra is keresik. A döntésbe valószínűleg gazdasági okok játszottak közre. Vagy az sem kizárt, hogy a kedvezőbb termelői ár késztette a vállalatot arra, hogy szekrénycsíkok helyett klöpli függönycsíkokat gyártson.”[65] 1961-től itt gyártották az orvosi műér alapanyagát is.
Az 1960-as években kevesebb hír szólt a gyárról: a termelés 70 százalékát a gyapjúsál tette ki, és az évtized közepéig jelentősen nőtt az export. 1963. július 1-jén létrehozták a Rövidáruipari Trösztöt[66], amelynek a csipkegyár is része lett. 1964-ben az üzem átszervezése miatt csak a sálszövőgépek maradtak, a szövöde nagy része (50 darab szövőgép) a Debreceni Textilművekhez került. Ezek helyére a II. számú üzemegységből szállítottak át csipkeverő-gépeket.[67] 1964-től csupán három cikket gyártottak: szövött sálat, klöplifüggönyt és csipkét. Utóbbi két terméket – miután az ország 491 darab csipkeverő-gépét ide koncentrálták – egyedül itt állították elő, 1968-ban 418-an dolgoztak itt. „A függönyök 1959-ben és 1963-ban, a mohair sál pedig 1967-ben elnyerte »az év legszebb terméke« címet.”[68] A gyár termékeinek legnagyobb felvevőpiaca a Szovjetunió volt, így miután 1967-ben a szovjet sálrendelés elmaradt, a maradék szövőgépeket is két műszakra kellett állítani.[69]
Az 1969-es év volt a gyár mélypontja, veszteséggel zárt, melynek oka a vásárlói igények változása volt. A gyár ekkor pamut- és nyloncsipkéből 30-40-félét gyártott a fél centiméteres fehérneműcsipkétől a 12 centiméteres függönycsipkéig, változatos mintákban, emellett különböző szín-összeállítású szintetikus gyapjú- és mohersálakat állítottak elő.[70] De gyártottak burgonyatasakokat, hálókat is.[71] Ezeken túl a klöpli, a pamut vert csipkefüggöny volt a lőrinci specialitás. A termék azonban 1969-re eladhatatlannál vált, mindenki a könnyen mosható, gyorsan száradó szintetikus anyagokból készült import csipkefüggönyöket kereste, a hagyományos klöplifüggöny-termelés a harmadára esett vissza.[72]
1969. április 1-jén a vállalat élén Dene Józsefné igazgatót Nyíregyházi Sándor váltotta.[73] Az új igazgató új szemléletet hozott a vezetésbe, és megkezdődött a gyár rekonstrukciója. A régi gépeket nem lehetett egyik pillanatról a másikra lecserélni, úgyhogy azokon kezdték el szintetikus anyagokból gyártani a klöplit. Előtérbe kerültek a szociális szempontok is, 1968-ban üzemorvosi rendelőt nyitottak a gyárban, 1971–72-ben – ekkor 300 dolgozója volt a gyárnak – bővítették a női zuhanyzókat, korszerűsítették az üzemi étkezdét.
1971. augusztus 19-én ünnepelték a gyár fennállásának 50. évfordulóját. Ennek alkalmából 152 dolgozót, a törzsgárda tagjait (a teljes munkáslétszám felét!) jutalmazták, közülük nyolcan még a Continentalnál kezdték pályafutásukat.[74] A gyárban 90 százalékban lányok és asszonyok dolgoztak (többségük betanított és segédmunkás), és – ellentétben például a Lőrinci Fonóval – itt nem küszködtek munkaerőhiánnyal.
Hamarosan 15 millió forint értékben új függönygyártó gépeket rendeltek. A termékpaletta 1975-ben így nézett ki: gyermek-, női és férfisálak, kendők, olajipari szigetelő üvegszalag, körkötött jersey ruhaanyag, sonkaháló, kongré, az Ikarus buszok csomagtartó hálója és ülészsebe, franciaágyra terítő és természetesen a nyloncsipke és a szintetikus függöny. A legnépszerűbb az 1977-ben bemutatott Diolen márkájú, poliészter fonalból készített függönycsalád volt. De 1976-ban itt készültek az Országház ablakaira a klöplifüggönyök, és itt gyártották a martfűi Tisza Cipőgyár világszínvonalú szabadidő-cipőihez a szellős felsőrész-anyagot is.
Exportáltak a szocialista országokon (Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország) kívül Hongkongba, Kuvaitba, Líbiába, hagyományos pamutcsipke ágyterítőik pedig elsősorban Olaszországban voltak keresettek. 1979-től gyermeknadrágokat is előállítottak.[75] A gyárat 1976-ban a kiváló vállalat címmel is kitüntették. 1977-ben Nyíregyházi Sándort Nádasdi Ferencné – a korábbi főkönyvelő – váltotta az igazgatói székben.[76] 1980-ban szintetikus anyagból 55 millió forint értékű függönyt gyártottak, míg 80 gépen negyven munkásnő 8 millió forint értékben állított elő pamut csipkefüggönyt. A hagyományos klöpligyártás ráfizetéses lett, már csak belföldre termeltek, megszűnt az export.
A Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyár szalagot már 1964 óta nem szőtt, 1980-ban beszüntették a csipkegyártást is. A 80 darab csipkeverő-gépet eladták a hernádi Március 15. termelőszövetkezetnek, negyven csipkekészítő asszonyt átképeztek kötőgépre. Az 1983-as év ismét mélypont volt a vállalat életében. Miközben 1979 és 1983 között a forgalmi árbevétel kisebb mértékben csökkent, addig a tőkés export értéke megfeleződött, a vállalati eredmény pedig az 1979-es érték negyede volt csupán. A dolgozói létszám az 1979-es 233 főről 1983-ra 188 főre esett vissza.[77] A fejlesztésre tehát nagy szükség volt. Az 1980-as évek elején három év alatt átépítették a csipkeüzemet, felújították és korszerű világítással, szellőzéssel látták el a körkötőcsarnokot, majd a szövöde régi gépeit cserélték új Jacquard-rendszerű cseh célgépekre.[78] „Lánc- és körkötő gépeket hoztak, kialakult az új szövöde. Amihez kapcsolódott a fűtés- klíma- és csatornarendszer rekonstrukciója is. Ez a többségében saját erőből megvalósuló beruházás már jelentős profilbővülést is hozott. Jelenleg az úgynevezett háttéripari termékek és ruhadíszítő kellékek gyártása a vállalat fő profilja. Ezek hiánycikk, illetve importkiváltó termékek. […] Az alapprofilnak számító szövött sálak, kendők mintegy kilencven százalékát a szocialista országokba szállítjuk, illetve belföldi igényt elégítenek ki.”[79]
Az új gépsorok, melyek 40 különböző mintájú függönyt állítottak elő, a próbagyártást követően 1984. január 1-jén kezdték meg a folyamatos munkát. „Ugyanebben az évben új beruházás révén gumiszalagok és ruhadíszítő kellékek gyártását kezdik el.”[80] 1984. január 16-án a Vörös Hadsereg útja (Üllői út) és a József utca sarkán megnyitották a gyár 1982 óta tervezett mintaboltját. Az üzletet és a készenléti raktárat a főbejárattól jobbra, a portásfülke mellett, egy korábbi irodahelyiségből alakították ki. A boltban függönyt, jersey anyagot, sálat, szőttest, kendőt, abroszt és textil alapanyagú gyermekjátékot lehetett vásárolni. Az üzlet bejárata és a kapu fölé reklámcélból a gyár nevével acélszerkezetű konzolos előtetőt készítettek.[81]
A korszerű gépeknek köszönhetően ismét beindult a függöny- és ágytakaróexport Olaszországba, Franciaországba és Kanadába, de a kivitel negyede a Szovjetunióba ment. Ennek azonban az volt az ára, hogy a belföldi értékesítést visszafogták. „A vállalat ugyanis – export kötelezettségei mellett – a nagy mintaelemű Jacgard-függönyökből csak igen szerény mértékben tudja kielégíteni a hazai vevők igényét.”[82] A gyár terveiben az export szerepelt az első helyen, ennek érdekében 1987-ben exportbővítő hitelre pályáztak, és nyolc új nyugati gyártmányú, Jacquard-rendszerű függönygyártó gépet béreltek.[83]
Az gyár életében a rekonstrukció az 1980-as években folyamatos volt. Még 1981-ben megvásárolták a Kistexttől, az egykori Hercz és Mautner területét (Lenkei u. 9–11.), ahova kisegítő üzemrészt, meót, raktárat telepítettek, folyt az irodaépület felújítása – mindemellett azonban a gépek, világítás, klíma rendszeres karbantartása hiányzott. 1985-ben ismét 220-an[84] dolgoztak itt, „családi vállalatnak szoktuk magunk közt nevezni ezt a gyárat, mert nem vagyunk túl sokan, ismerjük egymást, és a hangulat is családias”.[85] Azonban változó munkakörülmények rányomták bélyegüket a három műszakban dolgozó asszonyok hangulatára, 1985-ben még csak a bérfejlesztést kevesellték, 1989-ben már a fizetésükből sem tudtak kijönni.[86]
A vállalat a függönyök, sálak, takarók mellett még a rendszerváltás előtt kezdett építőipari védőhálót gyártani, majd mezőgazdasági hálók (fácán-, illetve csigatenyésztéshez, zöldség- és virágtermesztéshez, földlabdákhoz) előállítását is vállalták.[87] A széles termékpaletta azonban a rendszerváltást követően problémává vált, a keletre irányuló export megszűnt, a nyugati igényeket nem tudták követni, ezért termékeikből a hazai városokban rendeztek akciós vásárokat 1991-ben.
1990-ben a vállalat kft-vé alakult, és 1992-ben megkapta a jogot, hogy önprivatizációt hajtson végre, vagyis saját maga által választott tanácsadó cég útján egyszerűsített módon folytathassa le privatizációját.[88] A cég 1993 márciusában kezdte el hirdetni a Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyártó Kft. 90,2%-os üzletrészét, azonban az üzem felszámolását már 1994 nyarán elindították, ennek során a gépek nagy részét kiárusították. 1995 júniusában az épületeket is árverésre hirdették. „Az árverésen kikiáltásra kerül: 6353 m2 telekterület, négy üzemcsarnok (3392 m2), irodaépület, szociális épület, varrodaépület és segédanyagraktár (1794 m2), az épületekben tárolt kötő- és szövőipari szakgépek, anyagok, segédanyagok és felszerelési tárgyak.”[89] Az épületekbe különböző vállalatok költöztek be. A főépületben a földszinti helyiségek átalakításával a Hansa-Hellas-Hunnia Kft. 1996-ban öt kereskedelmi üzletet (például divatáru nagy- és kiskereskedést, belsőépítészeti bemutatótermet) alakított ki. 1997-ben a szövöde helyén építőanyag kis- és nagykereskedést nyitottak, a kötödébe egy szabászat, varroda, kötöde és nagykereskedés profillal rendelkező cég költözött, majd 2006-ban nyílt a területen egy pizzasütöde is.[90]
A privatizáció után a Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyárból csupán a függönygyártó gépsor maradt meg. Ezeket a Cortina Brill Függönygyártó Kft. vásárolta meg banki hitelből, s átvállalta a cég 20 millió forintos tartozását is. Leszorították a költségeket és a dolgozói létszámot, így sikerült az adósságot ledolgozni és talpon maradni. A cég az egykori Continental helyén még a 2010-es évekig folytatta a függönygyártást.[91]
A tégladíszes, emeletes, manzárdtetős főépületet, amely az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának kiemelkedő jellegzetessége – egyik dísze –, nem lehet védelem alá helyezni. Fennmaradása már az 1970-es évektől kérdéses, ugyanis azóta tervezik az Üllői út kiszélesítését[92], az 50-es villamos szintbeli kereszteződésének megszüntetését. Ennek állt útjában annak idején – számos egyéb ok mellett – a világszínvonalú csipkegyár.
Az V. ötéves tervben (1976–1980) azzal számoltak, hogy a lajosmizsei sorompó szintbeli kereszteződését felüljáróval váltják ki. „Az építési terület biztosításához a Vöröshadsereg útja páros oldalának szanálása lenne szükséges. Ez 51 lakást, több üzemet, üzletet, sportpályát is érint. A szanálási költségek mintegy 153 millió Ft-ot tesznek ki. Ebben szerepel a Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár főépületének természetbeni kártalanítása is, melynek költsége mintegy 68 millió. […] A távlati fejlesztési elképzelések szerint az északi–déli metróvonal déli végének meghosszabbításakor – a kispesti MÁV állomás rekonstrukciójával együtt – ezen a területen jelentős forgalmi csomópont fog kialakulni. […] A metró szárnyvonalának megépítésekor a Vöröshadsereg úton a villamosközlekedés megszüntetésre kerül, akkor a szerkezet átalakítása nélkül a villamosvágány felszedése után a hídon 2×2 közúti sáv alakítható ki.”[93] Végül úgy döntöttek, „hogy a Vörös Hadsereg útja páros oldalán tervezett nagymérvű szanálások /pl. Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár szanálása/ csökkentése érdekében a programot át kell dolgozni”.[94]
Az 1977-es második változatban csökkentett szélességű híddal számoltak és nem terveztek szanálást, majd az 1978-as harmadik tervben a bizottság „az útvonal páratlan – a városból kifelé haladva jobb – oldalán levő többségében közepes és rossz állapotú lakóházak szanálásának lehetőségét vizsgálja meg […].[95] Ebben a tervben 61 lakás szanálása szerepelt az Üllői út páratlan oldalán 71 millió forint költséggel, és számoltak a MÁV-vonal villamosításával is. A hídépítés befejezését a VI. ötéves terv (1981–1985) keretében 1983-ra tervezték…[96] De az épület szinte teljes egésze beleesik az Üllői út szabályozási vonalába ma is.
Az idén 100 éves csarnoképületet viszont a XVIII. kerületi főépítészi osztály kezdeményezésére 2020-ban fővárosi helyi védelem alá helyezték.
Pápai Tamás László
Tomory Lajos Múzeum
2021. július 11–24.
(kutatás: 2021. február 18–június 24.)
[1] A helytörténeti irodalom hosszú ideig Steiner Adolf Magyar Szalagszövőgyárával azonosította, de a legújabb kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a kettőnek – a szalagszövésen kívül – semmi köze nem volt egymáshoz. Steiner Adolf gyára a mai Teleki utcában működött, s 1911-ben bezárt.
[2] Az Elberfelder Textilwerke (Etag) 1920-ban alakult több elberfeldi (Németország, Rajna-vidék, ma Wuppertal része) textilüzem egyesüléséből.
[3] A Continental első igazgatóságának (1921–1927) magyar tagjai: a Hungária Jacquard Szövőgyár igazgatóságából Dr. Berczeli Harry ügyvéd, Hevesi Béla vezérigazgató, Drucker Géza nagyiparos, a Drucker Mór és Fia férfiruhagyár igazgatója, Hajdu Dezső igazgató és Szurday Róbert kereskedelmi főtanácsos, vezérigazgató, a Magyar Pamutipar és több textilipari vállalat igazgatósági tagja, illetve a Kohner Adolf fiai bankház képviseletében báró dr. Kohner Adolf és dr. Neumann Miksa kormányfőtanácsos, a Herzmann Bertalan gabonakerekedő cég képviseletében pedig Hermányi Herzmann Jenő Tivadar.
Német tagjai az Elberfelder Textilwerkétől: ifj. Paul Boeddinghaus elberfeldi gyáros, a Wilhelm Boeddinghaus & Cie bélésszövet-gyár (1921-től az Etag része) tulajdonosa, Abraham Frowein, Richard Frowein, Kurt Frowein, Rudolf Frowein és Walter Frowein, az Abraham & Gebrüder Frowein szövőgyár (1920-tól az Etag része) tulajdonosai, Rolf Schlieper, az Elberfelder Tuchfabrik Schlieper & Frowein posztógyár (1920-tól az Etag része) tulajdonosa és Walter Hasenclever expresszionista író, költő.
Historische Firmen in Elberfeld, 2017. http://stadtgeschichte-wuppertal.de/hheyken_bilder/Firmen%20in%20W-Elberfeld.pdf
[4] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d.
[5] A telek 1952-ben újraszerkesztett tulajdoni lapján a vásárlás időpontjának 1922. január 12-ét adják meg, de ez lehet, hogy utólagos elírás. 1924-ben és 1926-ban a telket kibővítették a Lenkei utca felé, megvásárolták a Lenkei utca 13. számú házat és a mögötte lévő kertet. Itt a gyár transzformátorházát építették fel. BFL XV. 37. d. 152437. hrsz.
[6] Uo. igazgatósági jelentés 1923. június 1.
[7] Erwin Cleve (1894–1973) – a magyar kalapszalagipar megteremtője – a németországi Elberfeldben született. Apja, Maximilian Cleve 1922-ben Budapesten hunyt el, Bécsben volt szövőgyár igazgató. Ervin 1921-től igazgatója a gyárnak, 1927-től a vállalat igazgatósági tagja is volt. 1930-tól a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének igazgatósági tagja, 1941-től az egyesület rövidáru szakosztályának elnöke. 1934-ben tett magyar állampolgársági esküt. Öccse, Kurt Cleve (1896–1944), a Hazai Fésűfonó gyári képviselője volt, az 1920-as évektől a Continental felügyelőbizottságában foglalt helyet.
[8] Alois Leu (1874–1943) 1902-ben még a németországi Krefeldben élt. A gyár alapításától volt gyárvezető, a vállalat műszaki igazgatója. Fia, Rudolf szintén gyárvezető volt Kispesten.
[9] A gyárat a minisztérium a kalapszalagokra kivetett magas védővámokkal is segítette.
Magyar Kereskedők Lapja, XLII. évf. 71.sz. 1922. szeptember 2. 3. o., Budapesti Közlöny, LVII. évf. 68. sz. 1923. március 24. 1. o., Magyarország, XXXI. évf. 158. sz. 1924. augusztus 3.
[10] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés 1924. május 10.
[11] Pestszentlőrinci építési jegyzék, 1924/5. (TLM)
1936-ban az Üllői út 286. felé eső négyszoba-konyhás lakóépületet elbontották. Majd amikor a következő évben helyére raktárat és mosókonyhát építettek, az engedélyben kikötötték: „Folyamodó tartozik az építkezéssel egyidejűleg a gyártelep Üllői úti bejárata mellett az előkert kerítését átalakítani, illetve a kilátást akadályozó kerítésrészeket eltávolítani és ezzel a József utca kocsiforgalmának az Üllői útra történő kihajtásnál fennálló veszélyességet megszüntetni.” Uo. 1937/34.
[12] 1926 augusztusában a Hungária Jacquard kispesti telepén a Bálint-cég épített egy emeletes üzemépületet, amely összeomlott, és számos munkást maga alá temetett, akik közül nyolcan életüket vesztették.
Népszava, LIV. évf. 197. sz. 1926. szeptember 1. 3. o.
[13] Budapesti Közlöny, LXI. évf. 123. sz. 1927. június 19. 2. o.
[14] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1925. május 30.
[15] Uo. igazgatósági jelentés, 1926. május 1.
[16] Uo. igazgatósági jelentés, 1927. június 5.
[17] Uo. igazgatósági jelentés, 1928. június
[18] Textil, VII. évf. 22. sz. 1927. november 15. 22. o.
[19] Mint láttuk, Froweinék korábban az Etag képviseletében vettek részt a Continental Rt. igazgatóságában. Nevük 1944-ig többször változott (Gebrüder Frowein, Abraham & Gebrüder Frowein, Frowein & Co.). Abraham Frowein 1763-ban alapította szalagszövödéjét Elberfeldben, majd 1775 körül unokaöccseit is bevonta az üzletbe: Abr. & Gebr. Frowein. 1920-ban több helyi gyárral egyesülve létrehozták az Elberfelder Textilwerke AG-t. Ebből az egyesülésből Froweinék 1927-ben léptek ki (Frowein & Co. AG).
[20] Az igazgatóságban Boeddinghaus, Hasenclever, Richard és Rudolf Frowein, Schlieper és Hermányi helyére 1932-ig Fischer Géza, a Hungáriát képviselő Berkovits Jenő és Kohner Adolf veje, báró Dirsztay Gedeon került. Ekkor a három nagybefektető cég kezében összpontosult a részvények szinte teljes egésze, a többi részvényes kezében jelképes 100 darabos pakettek voltak elhelyezve.
[21] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1929. május
[22] Uo. igazgatósági jelentés, 1930. április 30.
[23] VII. 2. e. 15330/1921 34224 4373. d.
Neumann 1935-ben és 1936-ban is Princetonban tanított, majd Kanadába költözött, végül igazgatósági tagságáról 1937-ben lemondott.
[24] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1931. április
[25] Uo. igazgatósági jelentés, 1932. június 15.
[26] Uo. igazgatósági jelentés, 1933. június 6.
1932-ben új igazgatóságot választottak (1937-ig): báró dr. Kohner Adolf, báró Kohner Willy, báró Dirsztay Gedeon, dr. Neumann János, Szurday Róbert, Berczeli Harry, Hajdu Dezső, Hevesi Béla, Drucker Géza, Cleve Ervin, Abraham Frowein, Walter Frowein és Maximilian Heitmann (1921-től a közgyűléseken ő képviselte az Etagot, majd a Frowein céget).
[27] A gépek valószínűleg a Hungária Jacquard érdekkörébe tartozó, leállított Mohácsi Selyemipar gyárából származtak. Pestszentlőrinci építési jegyzék, 1933/II/74. és Honi Ipar, XXVI. évf. 1. sz. 1933. január 1. 30. o.
[28] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1934. június 1.
[29] Uo. igazgatósági jelentés 1935. augusztus 16.
[30] Veje, Dirsztay Gedeon 1936-ban kikerült az igazgatóságból, de fia, báró Kohner Imre István 1936-tól 1942-ig az igazgatóság tagja maradt. Ugyancsak 1936-tól 1942-ig volt tag dr. Böszörményi András is.
[31] Ipari címtár, 1935. Szerk: Koffler Károly. Budapest, 1935. 151. o. és Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszentimre. Szerk: Ladányi Miksa. Budapest, 1937. 321. o.
[32] A gyárnak belföldi hitelezője nem volt. A tőkeleszállításba az alábbi külföldi szállítók egyeztek bele: Festés- és Kikészítési Társaság azelőtt Clavel & Fritz Lindenmayer (Färberei- & Appretur-Gesellschaft) Basel, Grob & Co. A. G. Horgen (Svájc), The Fine Cotton Spinners’ & Doublers’ Association Limited Manchester, C. W. Piepenbrink Gyapot- és Műselyemfestőgyár Wuppertal-Elberfeld, Egyesült Szalaggyárak Rt. Bécs (Vereinigte Band-Fabriken A. G. Wien), Egyesült Festő- és Kikészítési Rt. Thalwil-Zürich (Vereinigte Färbereien und Appretur A. G.), The London Merchant Bank Limited (London)
BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági indítvány, 1936. december 28.
[33] Uo. igazgatósági jelentés, 1940. június 28.
[34] 1938-ban 43.000 pengő, 1939-ben 63.000 pengő, 1940-ben 83.000 pengő, 1941-ben 118.000 pengő, 1942-ben 208.000 pengő, 1943-ban 199.000 pengő.
[35] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1941. március 17.
[36] Uo. igazgatósági jelentés, 1944. május 23.
[37] BFL XV. 37. d. 152439. hrsz. és 152441. hrsz.
[38] Ő 18 éven át volt a szintén Froweinék által alapított Hazai Fésűfonógyár vezérigazgatója is.
[39] Uo.
[40] 1942. áprilisában választottak új igazgatóságot 5 évre: Abraham Frowein, Harald Frowein, Rolf Frowein, Berczeli Harry, Cleve Ervin, Drucker Géza, Hajdu Dezső, Heves Béla, Kohner Imre István és Széll József volt belügyminiszter részvételével. A lemondottak helyét Gőcze János igazgató, dr. Forgó István és Sibelka Henrik nyugalmazott miniszteri tanácsosok foglalták el. Forgó 1943-ban meghalt, Gőcze és Sibelka 1944-ben lemondott.
[41] A 7140/1941 M. E. rendelet alapján. Helyette Berczeli Harry fia, Berczeli György kapott cégjegyzési jogot.
[42] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1947. július 11.
[43] Az 1947. január 1-jei mérleg alapján a háborús kárigényt végül 3 millió forintban állapították meg.
[44] Többen közülük más magyar vállalatok igazgatóságban is részt vettek, Kalosin, Ramodin, Oszipov például jelen volt a lőrinci Orenstein és Koppel vállalat igazgatóságában is. Az oroszok aztán hamar cserélődtek, Kalosin, Ramodin és Tichomirov 1947-ben visszatért Oroszországba, helyüket az igazgatóságban Pável Afinogenov, Valentin Vojtov és Leo Vodzinski foglalta el.
[45] Az igazgatósági tagok választására összehívott 1946. március 26-i rendkívüli közgyűlésen javasolták tagnak Drucker Gézát is.
[46] BFL V. 2. e. 201. Cg. 40230.
[47] BFL VII. 2. e. 15330/1921 5642. d. igazgatósági jelentés, 1947. július 11.
[48] Gyári címtár 1946. Budapest 1948. 136. o.
[49] 1949. január 31-én a Magyar Állam 9835 részvénnyel, a Szovjetunió 6865 részvénnyel rendelkezett. Valószínűleg a gyár az 1950-es átalakulás folyamán került teljesen magyar tulajdonba.
[50] Galambos Tibor később is a gyár dolgozója maradt. Világosság, VII. évf. 269. sz. 1951. november 17. 4. o. és Esti Budapest, III. évf. 17. sz. 1954. január 21. 4. o.
[51] Helyette Óváry Edit főkönyvelőt nevezték ki, aki 1973-ban a csipkegyárból ment nyugdíjba, ekkor a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.
[52] Világosság, VI. évf. 64. sz. 1950. március 17. 6. o.
[53] Esti Budapest, III. évf. 276. sz. 1954. november 22. 1. o.
[54] Esti Budapest, IV. évf. 276. sz. 1955. március 9. 5. o.
[55] XIV. kerület, Angol u. 11.
Esti Budapest, II. évf. 266. sz. 1953. november 13. 6. o. és Szabad Nép, XIII. évf. 37. sz. 1955. február 7. 1. o.
[56] Könnyűipari Értesítő, VI. évf. 11. és. 12. sz. 1953. március 18. és 24. 117. és 122. o.
[57] Szabad Nép, XII. évf. 8. sz. 1954. január 8. 2. o. és XIII. évf. 78. sz. 1955. március 20. 1. o.
[58] Kenyér és tank. 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei. Szerk.: Heilauf Zsuzsanna. Budapest, 2016. 86. és 183. o.
[59] Szabad Nép, XIV. évf. 101. sz. 1956. április 10. 1. o.
[60] Esti Hírlap, III. évf. 158. sz. 1958. július 8. 1. o.
[61] Fejér Megyei Hírlap, III. évf. 250. sz. 1958. október 23. 7. o. és Esti Hírlap, III. évf. 291. sz. 1958. december 11. 1. o.
[62] Figyelő, IV. évf. 6. sz. 1960. február 9. 11. o. és Esti Hírlap, VI. évf. 16. sz. 1961. január 19. 1. o.
[63]MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL – XXXV.1.a.4.) 19591959-10-12 62. öe.1959_VB 62/8 és Textilmunkás, III. évf. 9. sz. 1959. szeptember 1. 1. o.
[64] Textilmunkás, III. évf. 12. sz. 1959. december 1. 2. o., Könnyűipari Értesítő, XIII. évf. 10. sz. 1960. március 5. 102. o., A Hazáért, XV. évf. 44. sz. 1960. november 1. 2. o. és Népszabadság, XIX. évf. 270. sz. 1961. november 14. 7. o.
[65] Hajdú-Bihari Napló, XVII. évf. 73. sz. 1960. március 26. 1. o.
[66] Ez 1968. január 1-én megszűnt, a helyére a Rövidáruipari Egyesülés lépett.
[67] BFL XV.17. d. 152437. hrsz.
[68] Ki mit tud a XVIII. kerületről? Segédanyag a Bp. Vetélkedőn szereplő XVIII. kerületi versenyzők részére. Budapest, 1968. 58. o.
[69] Feitl István: A hosszú hatvanas évek. A XVIII. kerület története 1957–1970 között. 36–37. o.
[70] Népszava, XCVII. évf. 31. sz. 1969. február 7. 4. o.
[71] Esti Hírlap, XV. évf. 165. sz. 1970. július 16. 3. o.
[72] Esti Hírlap, XV. évf. 165. sz. 1970. július 16. 3. o. és Népszabadság, XXIX. évf. 194. sz. 1971. augusztus 18. 3. o.
[73] Könnyűipari Értesítő, XXII. évf. 12. sz. 1969. április 21. 1. o.
[74] Textilmunkás, XV. évf. 8. sz. 1971. augusztus 1. 7. o. és Népszabadság, XXIX. évf. 194. sz. 1971. augusztus 18. 3. o.
[75] Esti Hírlap, XX. évf. 278. sz. 1975. november 27. 3. o., Textilmunkás, XX. évf. 7. sz. 1976. július 1. 5. o., XXI. évf. 4. sz. 1977. április 1. 7. o. és Magyar Hírlap, XII. évf. 221. sz. 1979. szeptember 21. 8. o.
[76] Műszaki Élet, XXXII. évf. 8. sz. 1977. április 22. 6. o. Az igazgató asszonyt kitüntették a Munka Érdemrend bronz fokozatával 1983-ban, majd ezüst fokozatával 1988-ban.
[77] 1979-ben írtak 314 fős dolgozó létszámot, illetve 1981-ben, amikor bevezették az ötnapos, 40 órás munkahetet, 245 fővel (ebből 192 fő fizikai dolgozó) számoltak. MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL – XXXV.1.a.4.) 1984_VB 680/26 és1984_VB 680/27 (1/a és 1/b melléklet), illetve 1979_VB 564/233 és 1981_VB 624/124.
[78] Textilmunkás, XXV. évf. 1. sz. 1981. január 1. 3. o., Magyar Hírlap, XIV. évf. 112. sz. 1981. május 15. 7. o., Magyar Ifjúság, XXVII. évf. 2. sz. 1983. január 14. 7. o., Textilmunkás, XXVII. évf. 2. sz. 1983. február 1. 8. o.
[79] Textilmunkás, XXVII. évf. 11. sz. 1983. november 1. 2. o. A cikket a Peremváros is közölte, 1983. novemberi számában.
[80] Séták a XVIII. kerületben. Szerk. Fekete Ferencné. Budapest, 1986. 12. o.
[81] Esti Hírlap, XXIX. évf. 7. sz. 1984. január 9. 6. o. és BFL XV.17. d. 152437. hrsz.
[82] Népi Ellenőrzés, XXVII. évf. 6. sz. 1985. június 1. 36. o.
[83] Esti Hírlap, XXXII. évf. 63. sz. 1987. március 16. 1. o., Népszava, CXV. évf. 200. sz. 1987. augusztus 26. 3. o. Textilmunkás, XXXI. évf. 10. sz. 1987. október 1. 2. o. és Szolnok Megyei Néplap, XXXVIII. évf. 107. sz. 1987. május 8. 3. o.
[84] Más forrás szerint 253-an. Fővárosunk XVIII. kerülete. Szerk.: Fekete Ferencné. Budapest, 1985.
[85] Textilmunkás, XXIX. évf. 6. sz. 1985. június 1. 6. o.
[86] Népszava, CXIII. évf. 221. sz. 1985. szeptember 20. 7. o., Textilmunkás, XXX. évf. 4. sz. 1986. április 1. 3. o., Népszava, CXVII. évf. 93. sz. 1989. április 21. 7. o.
[87] Szabad Föld, XLVII. évf. 19. sz. 1991. május 7. 4. o.
[88] A választott cég a MASZOLG Szervezési és Szellemi Szolgáltató Kft. volt. Világgazdaság, XXIV. évf. 32. sz. 1992. február 15. 3. o. és 43. sz. 1992. március 3. 9. o.
[89] Népszabadság, LIII. évf. 114. sz. 1995. május 17. 20. o.
[90] BFL XV.17. d. 152437. hrsz.
[91]A vállalat ügyvezető igazgatója megegyezett a Hansa-Hellas-Hunnia Kft-éval. A végelszámolását 2012-ben kezdeményezte az ügyvezető igazgató. Budapesti Nap, I. évf. 21. sz. 2002. október 25. 16. o. és Napi Gazdaság, XXII. évf. 140. sz. 2012. július 23. 15. o.
[92] Sőt, talán már a főút 1939-ben készült szabályozási tervében számoltak a gyár Üllői úti frontjának hátrébb tolásával. BFL XV.17.d.322a/261.
[93] Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), 1977. november 9. 22–34. p.
[94] Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), 1978. december 20. 341–351. p.
[95] Uo.
[96] Uo.
