Dora József 1886. május 9-én született a Baranya megyei Kiskőszegen (ma Batina, Horvátország). Apja a bezdáni születésű Dora Péter molnár, anyja a batinai Merscher Magdolna volt. Középiskolába 1897–1901 között a zombori állami főgimnáziumban, 1901–1902-ben a bajai római katolikus főgimnáziumban, 1902–1904-ben ismét Zomborba járt, majd 1904–1905-ben Dr. László Mihály budapesti nyilvános főgimnáziumában tett érettségi vizsgát. 1905-től a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvostanhallgatója lett, 1911-ben abszolvált. 1911 nyarán a szabadkai közkórház belgyógyászati osztályán volt gyakornok, majd 1912. január 1-jétől 1914. augusztus 1-jéig dr. Simonyi Géza községi orvos mellett volt a betegsegélyező pénztár orvossegédje Pestszentlőrincen.

Neve már 1908-ban felbukkant a helyi sajtóban, ekkor Prokopp Sándorral közösen főrendezője volt a kispesti egyetemi hallgatók báljának.[1] 1912-ben a szentlőrinci tenisztársaság rendezett ismerkedési estet a Tündérkertben, ezt követően a társaság vigalmi bizottságának tagja lett dr. Dora József is.[2] 1913 első félévében befejezte egyetemi tanulmányait,[3] és az 1913-ban alakult Pestszentlőrinczi Athletikai és Football Club kluborvosa lett.[4]

1914. szeptember 1-jén vonult be katonának, mint egészségügyi hadnagy, 1918 őszéig harctéri szolgálatot teljesített. 1918-ban, szolgált a 18. kórházvonaton, majd a 4. gyaloghadosztály kötelékében. Harctéri szolgálatáért arany érdemkereszttel tüntették ki.

1916-ban még mindig csak orvosjelölt, amikor kispesti lakosként feleségül vette Berényi Margitot. A férj tanúja Simonyi Géza pestszentlőrinci orvos, a feleségé Szurmay Sándor kispesti méhész volt.[5] Fiúk, Péter Budapesten született 1917. szeptember 29-én.[6]

1918. október 1-jén tizenkét hét tanulmányi szabadságot kapott és ismét beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem orvostudományi karára, ahol többek között Verebély Tibor tanította. Egyúttal a 1918. szeptember 25-től az Országos Munkásbiztosító Pénztár kezelőorvosai is lett Pestszentlőrincen. az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt is Pestszentlőrincen élt.

1919. augusztus 1-től Soroksárpéterin lakott – a mai Pestszentimre, Címer utca 77. szám alatt – és pénztári kezelőorvosként dolgozott. 1919. április 11-én első, 1920. június 10-én második, 1920. november 18-án harmadik orvosi szigorlatát is letette. Habár a diploma kiadását egy évi kórházi gyakorlathoz kötötték, Dóra József a katonai szolgálat következtében szenvedett nagyobb mérvű tanulmányi veszteségre való tekintettel kórházi gyakorlati évének kötelező kitöltése nélkül megkapta diplomáját 1920. november 29-én.

1921. június 3-ától Soroksárpéteri községi orvosa (Soroksár község másod orvossa) lett. Társadalmi szerepet is vállalt, 1921-ben MLSz tanácstag-jelölt a Soroksárpéteri TK jelölésében, 1922–1924 között a nemzetgyűlési képviselő-választók állandó névjegyzékének összeíró küldöttségének tagja.[7] 1922. március 19-én Budapesten megszületett második gyermeke, Dora Márta Piroska.[8]

1924 nyarán megvásárolta dr. Simonyi Gézától a pestszentlőrinci Kubinyi Imre utca 2. (ma Kubinyi Imre utca 4.)[9] számú telket és a rajta álló házat, melyet két udvari szobával toldott meg és miután 1925-ben elkészült az építkezés, a Dora család átköltözött ide.[10]

1924. március 6-tól Pestszentlőrinc ügyvezető orvosa.[11] 1925 júniusában a megalakuló Kispesti Szülésznők Fiókegyesületének (Országos Magyar Bábaegyesület Kispesti Fiókja) alelnökévé választották.[12] Ellenőrző orvosa volt a Kispesti Önkéntes Mentőegyesületnek, és mint községi tisztviselő, tagja a pestszentlőrinci képviselő-testületnek:[13] „Dr. Dóra József a legmelegebb szívű emberbarát és kitűnő orvos”.[14]

1927 májusában megalakult az Országos Stefánia Szövetség anya- és csecsemővédő pestszentlőrinci fiókja, ügyvezető igazgató Dóra József volt, míg feleségét számvizsgálóvá választották.[15]

1927 nyarán lakóházát Straubinger József pestszentlőrinci kőművesmesterrel villaszerűvé alakította: 159 m²-en úri és gyermek- és hálószoba, ebédlő, cseléd- és előszoba, fürdőszoba, WC, konyha, valamint rendelő és várószoba alkotta a lakást.[16] „Dr. Dóra József szentlőrinci községi ügyvezető főorvos, mint említettük a Kubinyi-utca 2 szám alatti régi rendelőjét újonnan alakítja át. Rendeléseit az átalakítás ideje alatt is ezen házban végzi.”[17]

1927 decemberében Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézet valamint az Újpesti Tüdő és Veteránbetegek Gondozójának pestszentlőrinci szerződtetett orvosává nevezték ki.[18]

1927-ben a Szentlőrinci FC kluborvosa, 1928-ben a Szentlőrinci AC tiszteletbeli elnöke, 1930 januárjában az SzNSE, 1930 decemberében az SzRTC, 1934-ben a Pestszentlőrinci Önkéntes Tűoltó és Mentő Egyesület, 1936-ban a Pestszentlőrinci Jótékony Egylet orvosa lett.[19] 1934-ben fiával együtt játszott az orvosok és diplomások labdarúgó mérkőzésén az SzRTC-pályán, ő volt az orvosok csapatkapitánya.[20]

1928-ban bekerült az újonnan alapított Pestszentlőrinci Hírlap szerkesztő bizottságába – melynél az első években kiadóként is szerepelt. 1930-ban alelnöke volt a „Huba” Pestszentlőrinci Polgári Lövészegyesületnek, 1934-től ügyvezető alelnöke a lőrinci Úri Kaszinónak.[21] 1931-ben a Pestszentlőrinczi Hitelszövetkezet igazgatósági tagja, az Országos Orvosszövetség kispesti fiókosztályának elnöke („a világ legbályosabb (sic!) embere”) lett.[22] Ugyanakkor 1931-ben – míg a család ebédelt – az irodájában egy betörő és kifosztotta az iratszekrényt.[23]

1929-ben intenzíven képezni kezdte magát. Januárban egyhetes belgyógyászati továbbképzésen vett részt, júniusban sebészet, szemészet, szülészet, nőgyógyászat orvosi továbbképző tanfolyamot végzett. 1929 szeptemberében tisztiorvosi képzéséhez a képviselő-testület 1600 pengő tanulmányi segélyt szavazott meg a számára, 1930-ban Dora József a kilenc hónapos tisztiorvosi tanfolyamon nyert képesítést.[24] „A község elöljáróságának kívánságára Dr. Dóra József ügyvezető orvos is jelentkezett erre a tanfolyamra és felvétele érdekében a község elöljárósága hivatalosan is közbelépett és közérdekű szempontokkal indokolta a felvétel szükségességét. […] Közegészségügyi tekintetben számtalan olyan kérdés merül fel, amelyeknek helyes és szakszerű megoldása tisztiorvosi képesítést igényel. Községünkben több mint 20 magánorvos folytat orvosi gyakorlatot és ez a körülmény is szükségessé tette, hogy a község főorvosa tisztiorvosi képesítéssel rendelkezzék. Ezek az indokok szolgálhattak okul arra, hogy a tanfolyamra községünk ügyvezető orvosa is felvétetett.”[25]

1930 őszén Budapesten patkányirtási szakértekezletet tartottak. „Dóra József pestszentlőrinci községi orvos Pestszentlőrinc képviseletében szólalt fel. Felhívta a figyelmet a pestszentlőrinci szeméttelepre, amely elárasztja az egész környéket patkánnyal. Az volna a leghelyesebb, ha ezt a szeméttelepet teljesen eltakarítanák.”[26]1936-ban előbb városi ügyvezető orvos volt, majd július 1-jén magyar királyi tisztorvossá is kinevezték.[27]

1939 szeptemberében a pestszentlőrinci honvédkiegészítő parancsnokság állandó sorozóbizottságának tagja, 1940-ben a Magyar Családvédelmi Szövetség Házassági Tanácsadó és Gondozó helyi állomásának egészségügyi rész vezetője, 1941-ben az Országos Egészségvédelmi Szövetségnek társelnöke volt.[28]

Az 1940-es években a fertőző betegségek és a tej vizezésének megelőzése érdekében rendszeresen tartott tejrazziákat. Már kezdettől ellátta a polgári és középiskolák tanulóinak egészségügyi felülvizsgálatát, 1934-től egészségtant (havi 1-3 óra) tanított a kereskedelmi középiskolában, előadásokat tartott gyerekeknek, felnőtteknek. Például 1941 februárjában az Országos Tuberkulózis Hét keretében beszélt a gümőkórról és a Tuberkulózis Elleni Országos Szövetség tevékenységéről.[29]

1941. májusában Dóra József tisztiorvos és Horn Nándor magántisztviselő kijárta a pestszentlőrinci közgyűlésnél, hogy szülőfalujuknak, Kiskőszegnek országzászlót adjanak. Az ünnepélyes átadásra 1941. június 1-jén került sor. „A díszebéd alatt […] dr. Dóra József, a Kiskőszegről Pestszentlőrincre elszármazott vendég szólalt fel, mondott felköszöntőt. Mint volt kiskőszegi üdvözölte a pestszentlőrincieket a régi otthonában, mint új pestszentlőrinci üdvözölte régi otthonát.”[30]

A magyar királyi tisztiorvosi hivatal 1942-ben a Herrich Károly (ma Városháza) utca 16. szám alatt, vagyis a városházán, 1944-ben pedig a Batthyány Lajos utca 86. szám alatt működött.[31] A II. világháború követően dr. Dora József a tisztiorvosi hivatalt a saját házában (Kubinyi Imre utca 4.) indította újra, 1945. március 1-jén már ismét működött.[32] A hivatalt Dora saját házából 1947 szeptemberében helyezte át a Batthyány Lajos utca 78. alatti városi melléképületbe.[33]

Dóra József 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, és a pestszentlőrinci szervezet vezetőségi tagja volt és továbbra is a képviselő-testület tagja maradt. Elnöke volt a Vöröskereszt pestszentlőrinci szervezetének is.[34] 1946-ban bejelentette a szülőotthon és a mentőállomás megszervezését. 1948-ban tisztiorvos és rendőrorvosként tüntették fel a telefonkönyvben.[35] 1948. május 1-jén Galgahévízen este 18 órakor hirtelen hunyt el szívbénulásban, a pestszentlőrinci öreg temetőbe temették.[36]

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2026. március 6–11.

(Kutatás 2025. november 20. – 2026. március 11.)

A cikk kutatószolgálati megkeresésből született. Dora Márta hagyatékáért (képek, családi iratok) köszönetet mondunk Bárdossy Csanádnak.

Legenda a halpaprikásról:

Dora József híres volt a halpaprikásáról, melyre többször meghívta ismerőseit, a település vezető embereit. Így például 1934-ben az Úri Kaszinó „Buday-vacsoráján”[37], 1935 nyarán, amikor a Magyar Jövő Szövetség pestszentlőrinci szervezetének alakuló közgyűlése után hívta meg a vendégeket a specialitására, illetve 1938. november 10-én a Pestszentlőrinci Úri Kaszinó ünnepi vacsorájának egyik fogása volt a tisztiorvos által saját kezűleg elkészített kitűnő halpaprikás.[38]

De a helyi sajtó által megörökített legemlékezetesebb halpaprikását 1927 nyarán készítette el:

„[…] mindenekelőtt dr. Dora József községi ügyvezető orvos hőstettéről lesz szó, aki ha halottakat nem is tud támasztani (nem ment el a jó dolga!), ahoz mindenesetre ért, hogy nem élő halakból eleven halpaprikást tud csinálni.
De tartsunk sorrendet. Dr. Dora József úgyis mint szalma, úgyis mint Kuszenda Lajos barátja, a múlt hét egyik napján a főjegyző vendége volt, ebédre. Revansálni akarván magát, amit házilag – szalma létére – nem tehetett meg, másnap estére saját készítményű halpaprikásra hívta meg Kuszenda Lajost és néhány közös barátjukat a szemeretelepi Szólády-vendéglőbe. Ügyvezető orvosunk t. i. azt képzeli magáról, hogy ő csinálja – ó! ne tessék rosszra gondolni: nem a spanyolviaszkot, hanem a világ legjobb halpaprikását. A meghívottak kikötötték, hogy csakis élő halból szabad a paprikást csinálni. Dr. Dora megesküdött és az urak hittek. Dr. König Zoltán, szemeretelepi orvos öccse vállalkozott, hogy megvásárolja az élő halakat a budapesti vásárcsarnokban. Éltek is a halak, mikor korareggel megvette őket, de bizony, mire megérkeztek Szemerére, a szegény pikkelyes lények kiszenvedtek. Elképzelhetni, mi lett belőlük a kánikulai hőségben estére, mire dr. Dora József vendégeivel kiérkezett, hogy elkészítse a világ legjobb halpaprikását. Nem mondjuk, hogy oszlottak-bomlottak, de egy kis szaguk – pardon illatuk – már volt. De mire való a fűszer, a szegedi paprika? És ha egy orvos bőrhántással el tudja tüntetni a szeplőt az arcról, nem is kell orvosnak lenni ahoz, hogy eltüntessünk egy kis kánikulai halszagot. De minek szaporítani a szót? Dr. Dora József halpaprikása a világ legjobb halpaprikása lett, csak egy kicsit túlságosan paprikás volt, de annál jobban ízlett a vendégeknek. Csak egy dolog tűnt fel, hogy dr. Dora József a készítő, meg sem kóstolta az asztalnál. Mikor megkérdezték tőle, miért nem eszik belőle, azt mondta, hogy – mint minden szakács és szakácsnő – jóllakott a szaggal. És hogy ezzel a színigazságot mondta, azt Manó bácsi ezennel megerősíti.”[39]

[1] Kispest-Szentlőrinczi Lapok, VIII. évf. 11. sz. 1908. március 15. 3. o.

[2] Pestszentlőrincz, III. évf. 28. sz. 1912. július 7. 2. o.

[3] A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja az MCMV-MCMVI. tanévre. Budapest, 1906., A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja az MCMXII-MCMXIII. tanévre. Budapest, 1913.,

[4] Kispest-Szentlőrinczi Lapok, XIII. évf. 15. sz. 1913. április 13. 3. o. A klub alelnöke Simonyi Géza pestszentlőrinci orvos volt.

[5] Kispesti polgári házassági anyakönyv, 242/1916.

[6] Dora Péter (1917–1999) szintén pestszentlőrinci orvos volt. Halálig a Kubinyi Imre utca 4. lakója volt. Városkép, 1999. február. 16. o.

[7] PML soroksárpéteri választói jegyzékek 1923–1924., Sporthírlap, XII. évf. 8. sz. 1921. január 27. 3. o., Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, XX. évf. 12. rendkívüli szám, 1922. március 16. 139. o., XXII. évfolyam 2. rendkívüli szám, 1924. január 8. 22. o.

[8] Dora Márta (1922–2003) 1929–1933-ban a rendessytelepi elemi iskolába, majd 1932–1935-ben a pestszentlőrinci polgári leányiskolába járt, melyet végül Zsámbékon fejezett be. 1936–1941-ben elvégezte a zsámbéki tanítónőképzőt. 1941–1945-ben hivatalnokként dolgozott a Kistextben, illetve a városházán. 1945-ben először az Állami lakótelepi napközi otthonban kezdett oktatni. 1946-től tanítónőként dolgozott a ganztelepi, illetve az Apponyi (ma Hengersor) utcai általános iskolában. Majd 1948-től 1960-ig a Kund utcai általános iskolában oktatott. 1951. augusztus 25-én férjhez ment Radics Ferenc gimnáziumi tanárhoz, és a VIII. kerületbe költöztek. 1952-ben a Pedagógiai Főiskola esti tagozatán földrajz-biológia szakos tanári oklevelet szerzett. 1960-tól 1977-es nyugdíjba vonulásáig a XV. kerületi Bocskai utcai iskolában tanított.

[9] A ház száma 1929-1930-tól Kubinyi Imre utca 4.

[10] Simonyi valószínűleg még 1923-ban épített ide egy háromszobás épületet. Pápai Tamás László: Pestszentlőrinci villatelep. Tomory Lajos Múzeum, Budapest, 2022. 93. o.

[11] Pestszentlőrinci Hírlap, IX. évf. 6. sz. 1936. február 8. 1. o.

[12] Kispest-Szentlőrinc, IV. évf. 27. sz. 1925. július 4. 3. o. 32. sz. 1925. augusztus 8. 2. o.

[13] Pesti Hírlap, XLVII. évf. 283. sz. 1925. december 15. 11. o., Kispest-Szentlőrinc, XXX. évf. 2. sz. 1926. január 9. 1. o., 4. sz. 1926. január 23. 1. o.

[14] Kispest-Szentlőrinc, XXX. évf. 7. sz. 1926. február 13. 1. o.

[15] Kispest-Szentlőrinc, XXXI. évf. 23. sz. 1927. június 4. 2. o.

„Dr. Dóra anya- és csecsemő intézeti főorvos havi 80 pengő tiszteletdíjban részesül, míg maga az intézet 1928-ra 2796 pengő segélyt kap.” 1927.szeptember 10. 1. o.

[16] Pestszentlőrinci építési jegyzékek, 1927/170.

[17] Kispest-Szentlőrinc, XXXI. évf. 24. sz. 1927. június 11. 3. o.

[18] 8 Órai Újság, XIII. évf. 296. sz. 1927. december 30. 5. o., Magyar Hírlap, XXXVI. évf. 297. sz. 1927. december 31. 6. o., Kispest-Szentlőrinc, XXXII. évf. 1. sz. 1928. január 7. 2. o.,

[19] Nemzeti Sport, XIX. évf. 15. sz. 1927. január 30. 3. o., XX. évf. 43. sz. 1928. március 2. 4. o., XXII. évf. 3. sz. 1930. január 5. 6. o., 254. sz. 1930. december 29. 5. o., Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 20. sz. 1934. augusztus 4. 2. o., Pestszentlőrinci Hírlap, IX. évf. 6. sz. 1936. február 8. 3. o.

[20] Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 13. sz. 1934. szeptember 15. 4. o.

[21] Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 17. sz. 1934. április 28. 1. o.

[22] Kispest-Szentlőrinc, XXXV. évf. 20. sz. 1931. május 9. 3. o., Központi Értesítő, LVI. évf. 31. sz. 1931. július 30. 524. o.

[23] Kis Újság, XLIV. évf. 50. sz. 1931. március 3. 7. o.

[24] Kispest-Szentlőrinc, XXXIII. évf. 38. sz. 1929. szeptember 21. 3. o., Pestszentlőrinci Hírlap, III. évf. 27. sz. 1930. július 4. 3. o., Budapesti Közlöny, LXIV. évf. 247. sz. 1930. október 28. 1. o.

[25] Pestszentlőrinci Hírlap, III. évf. 3. sz. 1930. január 17. 3. o.

[26] Magyarország, XXXVII. évf. 240. sz. 1930. október 22. 7. o.

[27] Pestszentlőrinc közgyűlése 1936 februárjában választotta meg élethossziglan az ügyvezető tisztiorvosi állásra. A magyar királyi tisztiorvosok rendszerét szintén 1936 februárjában vezették be, ők állami tisztviselők lettek. Pestszentlőrinci Hírlap, IX. évf. 6. sz. 1936. február 8. 1. o., Magyarország, XLIII. évf. 40. sz. 1936. február 18. 11. o., Budapesti Hírlap, LVI. évf. 149. sz. 1936. július 2. 6. o.

[28] Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, XXXVII. évf. 37. sz. 1939. szeptember 14. 529. o., Városok Lapja, XXXV. évf. 12. sz. 1940. június 15. 148. o., Pestszentlőrinci Újság, XV. évf. 6. sz. 1941. február 8. 1. o.

[29] Pestszentlőrinci Újság, XV. évf. 8. sz. 1941. február 22. 2. o.

[30] Mohácsi Hírlap, XXX. évf. 23. sz. 1941. június 8. 2. o.

[31] Baross Endre – Takács József (szerk.): Magyarország közhivatalainak cím- és adattára, 1942. 866. o., Pestszentlőrinci Újság, XVIII. évf. 3. sz. 1944. január 15. 2. o.

[32] Városi Értesítő, I. évf. 1945. március 10. és 1945. június 10. 6. o.

[33] Szabad Lőrinc, III. évf. 38. sz. 1947. szeptember 28. 4. o. és 41. sz. 1947. október 19. 4. o.

[34] Budapesti közéleti névmutató 1945-1950 II. Budapest, 1988. 51. o.

[35] A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora 1947. január (Budapest) 36. o.

[36] Szabad Lőrinc, IV. évf. 19. sz. 1948. május 9. 3. o.

[37] „Buday Aladár, a pestszentlőrinci úri kaszinó tekepályáján ötvenszer ütött kilencet. Ez a nem gyakran hallott teljesítmény az egész kaszinó érdeklődése melleit történt s ennek megünneplésére a kaszinó Tekebizottsága Buday vacsorát rendezett, melyet az elmúlt szombaton tartottak igen szép számú és lelkes résztvevőkkel. A vacsora maga speciális volt. Halpaprikás, mely ugyan megszokott és nem épen ritkaságszámba menő étek, de ez a halpaprikás minden más paprikásokat felülmúlt abban, hogy ez dr. Dora-módra készült s községünk közkedveit főorvosa tevékenyen is közreműködött annak »létrehozatalában«. Később ugyanilyen tevékeny módon a »megsemmisítésében« is.” Pestszentlőrinci Hírlap,VII. évf. 34. sz. 1934. szeptember 8. 3. o.

[38] Nemzeti Figyelő, IX. évf. 27. sz. 1935. július 7. 5. o., Pestvidéki Élet, II. évf. 46. sz. 1938. november 17. 1. o.

[39] Manó bácsi közleményei. Pestszentlőrinci Újság, I. évf. 15. sz. 1927. augusztus 27. 2. o.

The post Dora József, Pestszentlőrinc első tisztiorvosa first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Még egyetemi hallgató volt, amikor – már mint okleveles gazdászt – 1911 novemberében a földművelésügyi miniszter kinevezte a Kassai M. Kir. Gazdasági Akadémiára ideiglenes minőségű gazdasági gyakornoknak.[3] Egy év múlva gazdasági akadémiai tanársegéddé léptették elő.[4] Ezt a tisztséget viselte 1917 végéig. 1918 januárjától segédtanár Kassán, azonban már nem sokáig.[5] Az 1875-től működő gazdasági akadémia a csehszlovák uralom alá került Kassán 1920-ban jogutód nélkül bezárta kapuit.

Szekeres Endre jogi diplomáját az 1918-ban letett államtudományi szigorlatai után kaphatta kézhez,[6] innentől kezdve használta a dr. titulust. Kassáról a Debreceni M. Kir. Gazdasági Akadémiához került, ahol 1921-ben rendkívüli, majd rendes tanárrá nevezték ki.[7] 1925-ben elkészítette a debreceni felső mezőgazdasági iskola tervezetét.[8] 1928-tól tanszékvezető.[9] 1924. augusztus 20-án vette feleségül Debrecenben Király Katalint, akitől öt leánya született.[10]

1926. május 7-én az Országos Magyar Gazdasági Egyesület irodalmi és tanügyi szakosztályi gyűlésén a szakoktatás kérdéseiben foglalt állást, a középfokú gazdasági iskolák létesítését elsőrendű feladatnak látta.[11] A gazdaságpolitikába 1928-tól kapcsolódott be intenzíven. Mint mezőgazdasági szakember és jogi doktor több cikket és kiadvány megjelentett a honi gazdálkodók felkarolásáról.[12] 1928 elején egy jogi tankönyvet adott ki a gazdák és az akadémia tanulói számára „Gazdasági jogismeret” címmel,[13] júliusban pedig pályázott az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatói állására.[14] 1929-ben törvényjavaslat-tervezetet készített a gazdasági felügyelőkről. „Neki az az alapkiindulása, hogy a mezőgazdaságunk átszervezését egy központi vezérlő, irányító szervnek kellene végrehajtani, amelynek közegei, mint községi gazdasági felügyelők fejtenének ki decentralizált működést.”[15]

A kisgazdákat segítő nézeteit hosszú cikkekben fejtette ki a Köztelek és Magyarság hasábjain. 1931-ben figyelme az eladósodó gazdák felé fordult, előadásokat tartott a földbérlet külföldi szabályozásáról és hazai jogi hátteréről, és ezek tartalmát könyv alakban is megjelentette „A földhaszonbérlet reformja Magyarországon” és „Mezőgazdaságpolitikai tanulmányok” címmel.[16] Folytatta az eladósodás témáját a következő évben megjelent új könyvében, a „Földbirtokszanálás” címűben is, melynek alcíme a „Kötelező földteherrendezés” volt.[17] Hogy könyveinek sajnos nem volt érdemi hatása a magyar agrárpolitikára, azt jól mutatja, hogy ugyanezt a két témát (földhaszonbérlet és agrár-közigazgatás) járta körül 1936-ban és 1937-ben a Magyar Szemlében megjelent cikkeiben is.[18] 1939-ben tanulmányt írt az egyesített Szatmár-Ugocsa-Bereg vármegye állattenyésztéséről.[19] 1940-ben még Nemzeti Munkaközpont debreceni szervezetének tanfolyamán volt előadó.[20]

Már mint nyugalmazott gazdasági akadémiai tanár került a M. Kir. Közélelmezési Hivatal 4. ügyosztályára, ahol 1940-ben a zsír- és tejellátás koordinálásával foglalkozott.[21] Ekkor költözött föl Debrecenből Budapest mellé, Pestszentlőrincre és bérelte ki a Szemere-majort, hogy ott gazdálkodhasson, valamint Erdélyi Ferenc festőművész Rákóczi úti (ma Margó Tivadar utcai) villáját. Felmerült, hogy meg is vásárolják, erre azonban már nem került sor.[22]

1944 novemberében a háborús helyzet miatt Pestszentlőrinc Vecsés felé eső részét a mai Városház utcáig kiürítették. Szekeres is Budapestre költözött a családjával.[23] Mikor a háború után visszatértek, egy kifosztott villa várta őket, amibe már új lakók is költöztek. Az épületet az államosítás után hat szociális lakásra osztották. A Margó Tivadar utca 120. felé eső sofőrlakásban megmaradt Hámán András (1896–1966), akit még Erdélyi Ferenc fogadott fel. Hámán András neve onnan lehet ismerős, hogy kommunista ellenállás és a Vörös Segély egyik ismert alakja, Hámán Kató (1884–1936) öccse volt.[24]

Hámán András Gyula 1896. december 16-án született Hatvanban, ahol édesapja vasúti lámpakezelő volt. Hámán András fémmunkásként dolgozott, harcolt az I. világháborúban, majd kommunista kapcsolatai miatt börtönben is ült. 1926-ban Szentesen vette feleségül Molnár Erzsébetet (1893–1971). Az 1950-as években a pocsaji, majd a perbáli gépállomás vezetője 1954-es nyugdíjazásáig, a XVIII. kerületi munkásőrség tagja.[25] „A valamikor szövetkezeti múltja után érthető, hogy mai nyugalmas éveiben még mindig részt vesz a termelésben. Az egyik lőrinci szövetkezetben serénykedik nem csak szakértelmével, de politikailag is. […] A HÁZ, ahol 1937 óta él, valamikor nevezetes művész otthona volt. A haladó gondolkodásáról ismert Erdélyi Ferenc festő művész műterem villája. A világot járó művész annak idején meghívta háza gondnokául Hámán Andrást, a politikai múltja miatt számontartott vasast, aki ma is ott él, a kerület tiszteletétől övezve.”[26]Mind ő, mind a felesége a villa lakója volt még halálakor is.[27]

A mellette lévő középső lakásban laktak Szekeresék, míg a Makói utca felőli emeletes részben, amelyben eredetileg az ebédlő és a műterem volt, további négy lakást alakítottak ki. A felső emeletet csak 1966-ban szeparálták el teljesen az ott lakó Szilvásiék Szekeresék lakrészétől, addig közös bejáraton osztoztak.[28]

Dr. Szekeres Endre 1946-ban talán még földművelésügyi minisztériumi dolgozó volt, 1954-ben könyvtárosként jelentették be.[29] 1958. június 13-án hunyt el az örökké bérleményként megmaradt épületben.[30] Legfiatalabb lánya, Szekeres Klára (Debrecen, 1938. december 28. – Budapest, 2023. január 2.) 2022 karácsonyáig szociális bérlakóként az épület lakója maradt.

Az épület lakói az 1950-60-as években: Sinka István HÉV-kalauz, Szabó Jánosné Fülöp Ida háztartásbeli[31], Hámán András gépállomás igazgató, Hámán Andrásné Molnár Erzsébet, Rónyai Júlia, Simon Péter felvevő, Simon Péterné Somogyvári Margit, Somogyvári Ferenc gyári munkás, Somogyvári Ferencné Farkas Julianna, Szabó Pál technikus, dr. Szekeres Endre könyvtáros, dr. Szekeres Endréné Király Katalin posta alkalmazott, Szekeres Erzsébet tanuló, Szekeres Mária tisztviselő,[32] Szilvási Lajosné[33], Berecz Gábor előadóművész[34], Schniffert László[35].

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2018. szeptember 1./2023. február 18./2025. május 9.

[1] Szamos, 1908. június 28. 2. o.

[2] Köztelek, 1910. április 20. 974. o.

[3] Budapesti Hírlap, 1911. november 10. 22. o. és Északkelet, 1911. 5. o.

[4] Budapesti Hírlap, 1912. december 29. 19. o.

[5] Budapesti Közlöny, 1917. február 7. 5. o. és 1918. január 27. 5. o.

[6] Hivatalos Közlöny, 1919. 17. sz. 159. o.

[7] Budapesti Közlöny, 1921. december 13. 1. o.,

[8] Egyetértés, 1925. február 22. 4. és 1925. február 28. 4. o.

[9] Budapesti Közlöny, 1928. július 5. 1. o.,

[10] Debreceni polgári házassági anyakönyv, 457/1924.

[11] Köztelek, 1926. május 16. 667-669. o.

[12] Községi gazdasági felügyelőség. In: Köztelek, 1929. március 7. 414-415. o., Gazdajegyző vagy gazdasági felügyelő? In: Köztelek, 1929. június 13. 1062-1063. o., Mit tehet a gazda az alacsony gabonaárakkal szemben? In: Magyarság, 1929. július 3. 17. o., Mezőgazdálkodásunk új útjai es a községi gazdasági felügyelők. In: Magyarság, 1929. november 21. 15. o., Az eladósodott föld megmentése. In: Pesti Napló, 1931. január 18. 47. o.

[13] Köztelek, 1928. augusztus 12. 1373. o.

[14] Pesti Napló, 1928. július 13. 18. o.

[15] Pesti Napló, 1929. szeptember 22. 27. o.

[16] Budapesti Hírlap, 1931. március 10. 14. o., 1931. március 25. 17. o., Az Est, 1931. július 28. 16. o., Budapesti Hírlap, 1931. november 27. 2. o., Pesti Napló, 1931. május 10. 52. o.

[17] Budapesti Hírlap, 1932. október 22. 9. o., Az Est, 1932. október 23. 12. o., Pesti Napló, 1932. szeptember 25. 42. o.

[18] Katolikus Szemle, 1936. október. 663-664. o., Magyar Szemle, 1936. szeptember. 15-23. o., Magyar Szemle, 1937. november. 221-227. o.

[19] A csonka vármegye állattenyésztése. In: Fábián Sándor (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 28. Szatmár, Ugocsa és Bereg K. E. E. vármegyék 1924-1938 (Budapest, 1939) 150–162. o.

[20] Új Magyar Munkás, 1940. szeptember 21. 5. o.

[21] Magyarország tiszti cím- és névtára 1941.568. o. 

[22] Debreceni házát (Könyök u. 4.) 1943-ban adta el. Debreczen, 1943. március 28. 10. o.

[23] Köztelek, 1944. november 5. 794. o. és 1944. november 12. 802. o.

[24] Dr. Nagy József: Hámán Kató. Az Egri Pedagógiai Főiskola évkönyve VIII. Eger, 1962. 369. o.

[25] (Hajdu-Bihar megyei) Néplap, 1951. március 6. 1. o., Mezőgazdasági Értesítő, 1954. július 20. 608. o., Népszabadság, 1966. szeptember 4.10. o.

[26] Peremváros, 1965. június.

[27] Budapest XII. kerületi polgári halotti anyakönyv, 1630/1966. (1966. szeptember 1.) és Budapest X. kerületi polgári halotti anyakönyv, 1501/1971.

[28] BFL XV. 37. d. 329. 150.234. hrsz.

[29] Világosság, 1947. január 5. 1. o.

[30] Budapest XVIII. kerületi halotti anyakönyv, 167/1958.

[31] BFL XXIII. 118. 1950. választói névjegyzék

[32] BFL XXIII. 119. 1954. választói névjegyzék

[33] Magyar Nemzet, 1968. február 20. 8. o.

[34] Magyar Nemzet, 1968. november 12. 14. o., Esti Hírlap, 1978. április 1. 10. o.

[35] Autó-Motor, 1977. június 6.

The post Egy mezőgazdasági reformer Pestszentlőrincen – Szekeres Endre (1888–1958) first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Mandel Menyhért, a kispest–szentlőrinci kerékpározás legjellegzetesebb alakja Debrecenben született 1855. május 5-én.[1] Iskoláit Debrecenben és Budapesten végezte, 1878-ban katonaként vett részt Bosznia okkupációjában, tizenegy ütközetben harcolt.[2] 1895-től volt a Lőrinci Téglagyár tisztviselője, pénztárosként dolgozott. Kezdetben a színművészet érdekelte, a századfordulón a gyárban műkedvelő kört alakított, előadásokat rendezett, főszerepeket játszott. Az 1898-ban alakult Kispesti Műkedvelők Köre elnöke volt, a társaság 26 tagja születésnapja alkalmából zenekarral köszöntötte fel „az alakoskodás nagy mesterét”[3]. 1902-ben a kispesti színházban telt ház előtt lépett fel, 1912-ben ő rendezte a pestszentlőrinci jubileumi ünnepségeket. „Csak a művészetben hittem, a sportolókat lenéztem és a biciklizőket röviden köszörűsöknek hívtam.”[4] Ezt követően a tánc lett a szenvedélye, majd miután az 1890-es évek végén először biciklire ült, megtalálta élete sportját.

Megalapításától lelkes szervezője volt a Kispest–Szentlőrinci Kerékpár Körnek, melynek előbb kapitányi, majd 28 éven át elnöki tisztét[5] is ellátta, illetve a klub képviseletében tagja volt a Magyar Kerékpáros Szövetség tanácselnökségének is, amelynek közgyűlését 1911-ben Kispestre invitálta.[6] Már a kör 1901-es házi versenyén is veteránként versenyzett, de rendre eredményesen szerepelt. 1902-ben a kispesti virágkorzón arany turul madárral díszített ezüst érmet nyert kerékpárjával, „mely nemzeti színben volt szegfűvel-margarettával díszítve, a félköralakú díszítés fölött egy galamb, csőrében nemzeti szalaggal”.[7] 1903-ban már a tizenegyedik ezüstérménél járt.[8] Az első tíz évben tizennyolc díjat nyert, hat első helyezést ért el, és a századfordulón kétszer nyerte el az évi túra-díjat 10.000 kilométerrel. 1910-ben nagy ünnepélyt rendeztek a tiszteletére, a kör két példányban festtette meg az arcképét, egyiket a kör székhelyén akasztották ki, a másikat az elnöknek adták ajándékba. „Mandel Menyhért keze alatt egy egész új sportgeneráció nevelődött fel, amely elnökének buzdítására szorgalmasan részt vesz a versenyeken.”[9] 1914 nyarán a millenárison győzött a 2000 méteres versenyben, ezt követően csapattársai vállukra véve ünnepelték a közel 60 éves sportembert.[10] Emellett 1928-tól a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Kispesti Atlétikai Club számvizsgálója volt, a KAC kerékpáros szakosztályának elnöke, valamit számos jótékony egyesület tagja.[11]

Már 1901-ben és 1907-ben is gyűjtést rendezett a téglagyári dolgozók körében a szegények kenyérosztása érdekében.[12] Az I. világháború idején továbbra is rendszeresen vett részt kerékpárversenyeken: például 1915 áprilisában 5 kilométeren a negyedik lett, „a vállalkozó kedvű öreg sportembert a közönség meleg ovációban részesítette”[13], augusztusban pedig zajos tapsot kapott, amikor „fiatalos hévvel előzte fiatalabb ellenfeleit”[14], és első lett a szeniorok közt a millenárison rendezett jótékony célú versenyen. Mindeközben 1916-ban gyűjtött az erdélyi menekülteknek, vállalta egy erdélyi menekült gyerek befogadását a házába,[15] főfelügyelőként csatlakozott a pestszentlőrinci önkéntes őrsereghez és szabad idejében sok gondot fordított a kispesti Hofherr-gyárban berendezett kisegítő hadikórházban ápolt sebesült katonák ellátására. 1916 januárjáig 109[16], az egész háború alatt összesen 482 súlyosan sebesült katonát hozatott haza és gondoskodott a kórházi ápolásukról. 1915-ben Kuszenda Lajos főjegyző és Linczinger Tamás bíró önzetlen emberbaráti szeretetéért levélben köszönetét és nagyra becsülését fejezte ki, Wimmerth Béla lőrinci plébános pedig még a Historia Domusban is megemlékezett róla:

„Van itt községünkön egy zsidó ember, Mandel Menyhért, megérdemli, hogy nevét e lapon megörökítsem. Arany szíve van. Mióta a kórházunk megnyílt, minden szabad idejét a sebesültek között töltötte. Újságot kocsiszámra, könyveket hordott a számukra, gramophont szerzett, s azzal mulattatta a hőseinket. S mivel különféle ajkúak is voltak közöttük, bejárta az összes budapesti üzleteket, s nem nyugodott addig, míg egy-két lemezt nem talált, amely a saját nyelvükön szólott hozzájuk. Velük kártyázott, vigadott. Ellátta őket cigarettával, süteménnyel. Az orvos engedelmével csoportonként kirándulásra vitte, jól meguzsonnáztatta, s úgy bánt velük, hogy jobban az édesapa sem becézheti a kedvenceit, Így rótta le háláját, mivel ő, lévén hatvanon felül, ténylegesen részt nem vehetett a világháború fergetegében.”[17]

A sebesült katonák érdekében tett erőfeszítéseiért IV. Károly 1917-ben a III. osztályú ezüst hadi érdemkereszttel tüntette ki. Bízott a monarchia győzelmében, ezért a házát eladta, és az érte kapott harmincezer koronát hadikölcsönbe fektette.[18] 1921 májusában elvesztette első feleségét, Grosz Tinit, de még az év decemberében újra házasodott.[19]

1921-ben megnyerte a Magyar Kerékpáros Szövetség által rendezett virágkorzó szenior díját. Ekkoriban már az ország legöregebb versenykerékpárosaként emlegették, de továbbra is rendszeresen részt vett a tornákon. 1925-ben nehéz betegségből gyógyult fel, de a kerékpárkör közgyűlésén örült, hogy a sporttársak között lehetett és újra életet lehelt a körbe. Ugyanebben az évben első lett az öregurak 1000 méteres és 5 kilométeres versenyében, 1926-ban 89 díjáról írtak az újságok.[20] Jubileumi versenyén, 75 évesen szerezte meg a 97-dik érmet, majd 1930-ban érte el a vágyott századik versenydíját – erről az alkalomról a kerékpáros szövetség díszes oklevéllel emlékezett meg. Ekkor ünnepelte hivatali szolgálatának 35. évfordulóját is, amely alkalomból a gyár vezetősége is kitüntette.[21] „És sok jót tettem embertársaimmal. Ennek örülök még ma is a legjobban.”[22]

A legöregebb magyar kerékpáros, Mandel Menyhért, aki még 76 évesen is nyeregbe pattant, összesen 103 érmet szerzett több mint három évtizedes biciklis pályafutása során.[23] Utolsó éveit Kispesten töltötte, 1932. február 5-én fejezte be életét.[24]

Pápai Tamás László

2025. május 5.

Kutatás és írás: 2024. március 6-7.

[1] Apja, Mandel Ignác szintén Kispest ismert polgára volt. A Szabolcs megyei Gyürén született 1824-ben. 1848-ban honvédként harcolt, majd a szabadságharc leverése után Vácon volt fogoly. Negyed évszázadig szolgálta zsidó kántorként a híveket. Szintén Vácon csatlakozott az önkéntes tűzoltókhoz 1876-ban, s ezt a foglalkozást még nyolcvanéves kora felett Kispesten is folytatta. Magas kort ért meg, polgári foglalkozása 1900-ban takarékpénztári szolga, később cipészmester volt. „A jó Isten csakis ezért áldott meg hosszú élettel és erővel, hogy halálom órájáig képes legyek segélyül szolgálatot tenni.” Kispest–Szentlőrinczi Lapok, VI. évf. 37. sz. 1906. szeptember 9. 4. o. és VIII. évf. 38. sz. 1908. szeptember 20. 3. o.

[2] Kispest–Szentlőrinczi Lapok, VIII. évf. 30. sz. 1908. július 26. 5. o.

[3] Kispest–Szentlőrinczi Lapok, III. évf. 129. sz. 1903. május 9. 1. o.

[4] Az Est, XX. évf. 130. sz. 1929. június 12. 14. o.

[5] Igaz, 1912-1913 fordulóján egy nézeteltérés miatt Mandel Menyhért lemondott az elnökségről, és a klubból is kilépett, de hamarosan visszatért, és ismét elfoglalta az elnökséget. Sporthírlap, IV. évf. 2. sz. 1913. január 13. 10. o.

[6] Kispest–Szentlőrinczi Lapok, 1911. január 15. 3. o.

[7] Kispest-Szentlőrinczi Friss Újság, 1902. július 15. 1. o.

[8] Kispest–Szentlőrinczi Lapok, III. évf. 157. sz. 1903. június 6. 1. o.

[9] Sport-Világ, XVI. évf. 48. sz. 1910. szeptember 5. 3. o.

[10] Tolnai Világlapja, XIV. évf. 31. sz. 1914. augusztus 2. 13. o. és Érdekes Újság, II. évf. 31. sz. 1914. augusztus 2. 32. o.

[11] Pest-Pilis-Solt-Kiskun-vármegye általános ismertetője és címtára. IV. körzet. Főszerk: F. Szabó Géza. Budapest, 1931. 302. o.

[12] Pesti Napló, LII. évf. 31. sz. 1901. január 31. 5. o.

Mandel Menyhért gyűjtéséhez hozzájárultak: „Mandel Menyhért 1 korona, Linczenpolcz József 1 korona, Jancsics Nándor 1 korona 06 fillér, Niksim József 46 fillér, Wegner Ármin 10 fillér, Kohaut Rezső 46 fillér, Filipszky Manó 20 fillér, Manhal József 20 fillér, Lassia Vince 20 fillér, Havas Ferenc 20 fillér, Goldhammer József 20 fillér, Fuják Ferenc 20 fillér, Chvoszta Vencel 20 fillér, Chvoszta Ferenc 20 fillér, Dobos András 20 fillér, Willita Ferenc 20 fillér, Muszter János 20 fillér, Kerstner Rudolf 20 fillér, id. Lupa József 10 fillér, ifj. Lupa József 10 fillér, Kovács Ferenc 10 fillér, Konyecsnyi József 10 fillér, Mihalovszky János 10 fillér, Knapek Mihály 10 fillér, Sputnik János 10 fillér, Pasternák Szaniszló 10 fillér, Muráth Béla 10 fillér, Miroha Antal 10 fillér, Luka József 10 fillér, Zahemszki Tamás 10 fillér, Szőke György 20 fillér, Novara János 10 fillér, Alexi Sebestyén 10 fillér, Miroha Vavrinecz 10 fillér, Szaga József 10 fillér, Muha Jakab 10 fillér, Brinkusz József 10 fillér, Nedospil Ferenc 10 fillér, Birdusz József 10 fillér, Klima Ferenc 10 fillér, Willita Vencel 14 fillér, Frányik János 14 fillér, Kozák János 8 fillér, Vármusz Vojtek 8 fillér, Spirka József 6 fillér; magánadakozók: Gross Helenke 20 fillér, Weisz Lipót 40 fillér, Postahivatal 50 fillér, Lipthay Ágoston 50 fillér, Cseh Ede 40 fillér, B. F. 50 fillér, Berleg Jenő 40 fillér, Kuzen János 20 fillér, Sarkady János 20 fillér, Herkner Vince 20 fillér, Weisz Sándor 60 fillér. Összesen 13 korona 36 fillér.”

Pesti Napló, LVIII. évf. 26. sz. 1907. január 30. 9. o.

Mandel Menyhért gyűjtéséhez hozzájárultak: „Mandel Menyhért 2 kor., Kohaut Rezső 1 kor., Szraga József 0.50, Tnyák Ferenc 0.40, Chfála Ferenc 0.20, Ptoszkonka József 0.20, Kurdás János 0.20, Mrovetz János 0.20, Kumarek József 0.20, Simainszky János 0.20, Dudzsiák János 0.20, Luka József 0.20, Csíz Szaniszló 0.20, Knapek Ferenc 0.20, N. N. 0.20, Goldhamer József 0.40, Zahemszky Tamás 0.40, Müller János 0.70, Hickl József 0.40, Viliha Ferenc 0.30, Viliha Vencel 0.40, Viliha József 0.20, Neszrabda József 0.20, Oszvald Kamilló 0.40, Zsiska András 0.40, Murath Béla 0.20, Klima Ferenc 0.20, Horváth János 0.10, Kohaut János 0.20, Márkus János 0.20, Student Mátyás 0.20, Hívos András 0.20, Hivos András 0.20, Chvoszta Ferenc 0.40, Prybil Ferenc 0.20, Lednyiczky János 0.20, Kerstner József 40 fillér.”

[13] Szenior kategóriában az első helyet a pestszentlőrinci Lovrek Bertalan nyerte el, szintén a kör színeiben. Budapesti Hírlap, XXXV. évf. 108. sz. 1915. április 19. 6. o.

[14] Pesti Hírlap, XXXVII. évf. 220. sz. 1915. augusztus 9. 9. o.

[15] Pesti Napló, LXVII. évf. 246. sz. 1916. szeptember 4. 5. o., 250. sz. 1916. szeptember 8. 10. o.

[16] Tolnai Világlapja, XVI. évf. 2. sz. 1916. január 13. 18. o.

[17] Idézi Wimmerth Béla lelkész levele nyomán: Egyenlőség, XXXIV. évf. 44. sz. 1915. október 31. 30. o. és Egyenlőség, XXXV. évf. 21. sz. 1916. május 21. 7. o.

[18] Az Est, XX. évf. 130. sz. 1929. június 12. 14. o.

[19] Pestszentlőrinci halotti anyakönyv 63/1921 és Budapest IX. kerületi házassági anyakönyv 1008/1921.

[20] Uj Idők, XXXII. évf. 38. sz. 1926. szeptember 19. 339. o., Nemzeti Sport, XVIII. évf. 157. sz. 1925. augusztus 17. 10. o. és 167. sz. 1925. augusztus 31. 12. o.

[21] Az Est, XX. évf. 130. sz. 1929. június 12. 14. o. és Az Est, XXI. évf. 29. sz. 1930. február 5. 13. o.

[22] Az Est, XX. évf. 130. sz. 1929. június 12. 14. o.

[23] Az Est, XXIII. évf. 30. sz. 1932. február 7. 6. o.

[24] Budapest VIII. kerületi halotti anyakönyv, 369/1932.

The post Mandel bácsi, „a legöregebb magyar kerékpáros” first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Bujk Béla 1890-ben született a Szilágy megyei Zilahon (ma Zalău, Románia). Apja, idősebb Bujk Béla (Bágyogszovát, 1856–Karcag, 1935) pályafutása során számos helyen tanított – köztük 1888–1890 között Zilahon. 1895-től 1928-as nyugdíjazásáig a református főgimnázium mennyiségtan-természettan tanára volt Karcagon. Megbecsült polgárrá vált, amelyet mutat, hogy címzetes igazgatói címmel ruházták fel.[1]

Ifjabb Bujk Béla a középiskolát Karcagon végezte, majd 1909–1913 között a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem bölcsészettani hallgatója volt.[2] 1913-ban Karcagon kezdte meg tanári pályáját, mint alapvizsgát tett gyakorló tanár. Még Karcagon ismerte meg későbbi feleségét, Aiben Jankát (1889–1964), aki a MÁV-nál volt pénztáros. 1914–1916 között Sárospatakon volt helyettes tanár. Apjához hasonlóan mennyiségtant és természettant tanított a gimnáziumban, munkájában szorgalmasnak, lelkiismeretesnek, buzgónak ismerték meg.

Ekkor kezdett el az újságírással is foglalkozni, 1913-ban a Pesti Hírlap mellékletében a karcagi nagy-kun múzeumról („Egy vidéki múzeumról”) szóló írása jelent meg, majd 1915-ben az Uránia című lapban tudományos cikke „Háborús idegek” címmel. 1916-ban a Darwin című természettudományi folyóirat állandó munkatársa lett.[3]

Következő állása a Hunyad megyei szászvárosi (ma Orăștie, Románia) református főgimnázium volt 1916-tól. 1916 nyarán tagja lett a Természettudományi Társulatnak, 1918 tavaszán az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek.[4] Az világháború idején egészségügyi okok miatt nem kellett bevonulnia.

„Amikor a románok betörtek 1918-ban, és elfoglalták a várost, ott megszűnt a tanítás, ezért tovább költözött Nagyváradra – menyasszonya akkori szolgálati helyére, ahol szintén középiskolai állást kapott. Nem hosszú időre…”[5] Így már Nagyváradon (ma Oradea, Románia) házasodtak össze 1920. április 1-jén. A házasságból két gyermek született, Béla (1921) és Ibolya (1922). Bujk Béla a kezdeti munkanélküliség után polgári iskolai tanárként tudott elhelyezkedni, ez néhány évre biztosította a családnak a jólétet – a villanegyedbe költözhettek, nyaranta fürdővárosokban (Püspökfürdő, Félixfürdő, Tusnádfürdő) erősödtek. Munkája közben több cikket írt az erdélyi lapoknak (pl. Cimbora, illetve 1923–1924-ben a kolozsvári Vasárnapi Újság, Keleti Újság), de jelent meg cikke 1926 végén a Pesti Hírlapban is.

 Azonban a román állam hűségesküt követelt meg pedagógusoktól, melyre Bujk Béla nem volt hajlandó, így négy év után állásából minden anyagi kárpótlás nélkül elbocsátották. Ekkor vissza kellett venni az életszínvonalból, szűkös idők jöttek. Végül 1926-ban Fehér Dezső főszerkesztő főállású újságíróként alkalmazta a Nagyváradi Naplónál, de dolgozott más helyi lapoknál is, az újságíró szervezet titkárává is megválasztották.[6] Cikkeit – félve a román hatóságok felelősségre vonásától – gyakran álnéven írta. Ebben az időszakban anyagi biztonságot biztosíthatott családjának, a gyerekeket, kikerülve a román oktatási rendszert, magántanulóként Berettyóújfalun vizsgáztatták.

„Bujk Béla pár évvel ezelőtt még e városban rótta egymás mellé a sorokat. Az egyik helybeli lap szerkesztőségének volt tagja, pontos, lelkiismeretes újságírót ismert meg a közönség benne és hűséges fegyvertársat a kollégái. Ezért történt, hogy egyidőben az újságíró szervezet tagjai titkárukká választották. S amilyen pontos és lelkiismeretes, hűséges volt, mint a toll egyszerű katonája, éppen ilyen maradt akkor is, amikor a kari érdekért kellett harcolni és újságíró társainak csekély jogait kellett védelmezni.”[7]

„A rádiózás magyarországi megindulásakor, 1925-ben arcképes igazolványt kapott, amelyben a Magyar Rádió erdélyi tudósítójaként szerepel.”[8] 1929-ben a budapesti Magyar Rádió Újság bízta meg azzal, hogy tudósítsa a magyarországi olvasókat a romániai és erdélyi rádióéletről. 1930-ban a nagyváradi kongresszusán az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságírók Központi Szervezete jegyzőnek választotta.[9] „Jókai a kunok között” című írását 1930 őszén elfogadta a budapesti stúdió, így azt 1931. május 8-án a rádióban is felolvashatta.

„A Nagyváradi Naplót – mint a többi magyar újságot is – cenzúrázták a román hatóságok. Egy alkalommal a cenzor egy cikket – a magyar érdekeket védő hangvétele miatt – kifogásolt, és kérte az író nevét pontosan megjelölni. Fehér Dezső behívta a szobájába nagyapámat és rábeszélte, hogy vállalja magára a cikk megírását, mert annak szerzője már kapott cenzori figyelmeztetést, így majd el kell bocsátani, és családos emberről van szó… Nagyapám elvállalta – a cenzori ítélet pedig azonnali elbocsátás lett! Ezen kívül, ahogy azt később érzékelte, feketelistára tették, és nem alkalmazták sehol.”[10]

Nem maradt más megoldás, mint hogy családjával együtt 1930-ban kérvényezte a repatriálást a magyar külügyminisztériumnál. A kérvényt pozitívan bírálták el, 1931 nyarán települhettek át Romániából.

A pestszentlőrinci Állami lakótelep 109/3. számú lakásába költözhettek be. Bujk eleinte a Statisztikai Hivatalban dolgozott, de hivatalosan hírlapíró volt. Talán statisztikai hivatali és újságírói állásával is összefüggésben volt, hogy összeállította és 1934 februárjában kiadta a Pestszentlőrinci Útmutató (zsebnaptár) című hiánypótló kiadványát, mely március végétől minden trafikban kapható volt. Az 50 filléres, A5-ös méretű 32 oldalas kiadványon nevét – hogy apjától megkülönböztesse – Zilahi-Bujk Béla alakban tüntette fel.[11]

„Pestszentlőrinci Útmutató címmel bocsátom útnak ezt a kis könyvecskét, amelyet közhasznú tájékoztató és ismertető gyanánt állítottam össze a legújabb viszonyok szerint, a hivatalos adatokra támaszkodva. Maga a kezdeményezés is új, mert ilyen természetű kiadvány még eddig nem jelent meg Pestszentlőrincről. Úgy gondolom, hogy a benne foglalt adatokat érdeklődéssel olvasgathatja községünk minden polgára, s egyben remélem, hogy hasznára is lesz nem egy alkalommal. A keretek sajnos szűkek, amelyekben a mai nehéz viszonyok mellett mozognom lehetett és dióhéjba kellett mindent összevonnom, hogy mégis eleget tudjak nyújtani s lehetőleg mindenről.”[12]

A kiadvány mintegy folytatója volt az 1910–20-as években kiadott – Budapestre és környezetére kiterjedő – Czím- és Lakásjegyzékeknek. Rövid áttekintést adott Szentlőrinc múltjáról, felsorolta a település vezetőit, statisztikai adatait. Leírást közölt az Állami lakótelepről, az iparról és kereskedelemről, a kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) helyi szervezetéről, felsorolta az egyesületeket, egyházakat, telefon-előfizetőket, valamint (a kiadás támogatása érdekében) több hirdetést is felvett – és ahol módjában állt, címeket is közölt.

Pestszentlőrincen már korábban megválasztották a Hadirokkantak Szövetsége titkárának. Zilahi-Bujk Bélát 1934. április 16-án jelölték a pestszentlőrinci ipartestület jegyzői tisztére. „A megválasztott jegyző tehetséges, szorgalmas ember, akinek a választás, tekintve nehéz anyagi körülményeit valósággal megváltás volt.”[13] 1934 augusztusában titkár lett Pestszentlőrincen a Nemzeti Munkahét ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági kiállításának végrehajtó bizottságában is. Hamarosan átköltözhetett a Batthyány utca 53. szám alá.

Azonban Bujk Bélának alig egy év adatott, hogy bizonyítson az ipartestület vezetőségében, ugyanis 1935. április 22-én rövid szenvedés után elhunyt – halálát gyermekkorában szerzett szívbetegsége okozta.

Így már nem teljesülhetett a Pestszentlőrinci Útmutató bevezetőjében kifejtett reménye, hogy „a következő esztendőben a viszonyok remélt javulásával bővebb, teljesebb és részletesebb ismertetőt fogok tudni kiadni Pestszentlőrincről” – melyben talán az iparosság is hangsúlyosabb szerepet kapott volna.

„Zilahi-Bujk Béla rövid idő alatt is sokat dolgozott községünk iparossága érdekében s nem kis része volt a múlt évi iparkiállítás megszervezésében.”[14]

Pápai Tamás László

2025. április 2.

A cikk kutatószolgálati megkeresésből született. A kiegészítő információkat és a képeket köszönjük Fejér Zoltánné Szuchy Ibolyának.

A kiadvány eredeti példányát Kiss Attila adományozta a múzeumnak 2017-ben.

[1] Schwirián László: Bujk Béla 1856–1935. In: A Karcagi Református Nagykun Gimnázium értesítője az 1935—36. iskolai évről. Szerk.: Dr. Gaál László, Karcag, 1936. 5–8. o.

[2] A Budapest Magyar Királyi Tudományegyetem almanachja az MCMXII—MCMXIII. tanévre. Budapest, 1913. 269. o.

[3] A Sárospataki Ref. Főiskola értesítője az 1915—1916-ik iskolai évről. Szerk.: Rohoska–Ellend. Sárospatak, 1916. 25. 29. 83. 88. o.

[4] Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, L. évf. 1-2. sz. 1916. október 1. 58. o. és LI. évf. 13-14. sz. 1918. március 1. 450. o., Természettudományi Közlöny, XLVIII. évf. 651-562. sz. 1916. június 1-15. 418. o.

[5] Szuchy Ibolya: Töredékek Trianonról. In: Újlaki Hangok. 2020. július. 4. o.

[6] Erdélyi Magyarság, IV. évf. 118. sz. 1935. április 29. 7. o. és Bujk Gábor: Adalékok Ligeti Ernő és családja életrajzához. In: Korunk, III. évf. 6. sz. 2023. 82–88. o.

[7] Uj Magyar Szó, I. évf. 53. sz. 1935. április 27. 2. o.

[8] Fejér Zoltánné Szuchy Ibolya, Zilahi Bujk Béla unokájának szíves közlése. (Budapest Főváros Levéltára XIII.94.)

[9] Nagybánya, XXII. évf. 22. sz. 1929. június 2. 3. o. és Berey Géza: A magyar újságírás Erdélyben 1919-1939. Szeged, 1940. 45. o. Csoportkép a Nagyváradi Újságíró Kongresszus tagjairól, 1930. (Bujk Béla leghátsó sor bal szélen)

[10] Szuchy Ibolya: Töredékek Trianonról. In: Újlaki Hangok. 2020. július. 4. o.

[11] Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 13. sz. 1934. március 31. 3. o.

Zilahi-Bujk Béla neve ebben a formában 1926-ban tűnik fel a Pesti Hírlapnak írott cikkében. Apja nem sokkal ifjabb Bujk halála után, 1935. szeptember 2-án hunyt el Karcagon.

[12] Pestszentlőrinci Útmutató (zsebnaptár). Szerk.: Zilahi-Bujk Béla. Pestszentlőrinc, 1934.

[13] Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 16. sz. 1934. április 21. 2. o.

[14] Pestszentlőrinci Újság, IX. évf. 17. sz. 1935. április 27. 3. o. (A család Bujk Béla halála után a Vasvári Pál utca 18/b. alá költözött.)

The post 90 éve hunyt el a Pestszentlőrinci Útmutató szerzője first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Cseh István 1909-ben született Pestszentlőrincen az egykori Vaselin Gyár közelében (ma Üllői út 379-381.) Cseh Imre és Balogh Júliánna harmadik gyermekeként. Az elemi iskolát a Rendessy telepi állami népiskolában (ma Piros iskola) járta ki. Iskolai füzetei margójára szeretett rajzolgatni, tanárai nem szóltak rá, nyugtázták tehetségét. A polgári iskolában egy ideig Diákkürt, majd Iskola néven lapot szerkesztett, Csiti álnéven pedig írt. A polgári után családja bíztatására géplakatos inasnak állt a MÁV Gépgyárba. Eközben eljárt Török Pál utcai Iparrajziskola esti rajztanfolyamára. 1927-ben csatlakozott a MÁV Gépgyár 13-as Ezermester cserkészcsapatába. 1933-tól 1937-ig az Iparművészeti Főiskolán tanult, először grafika szakon, majd kérésére átvették szobrászok közé. 1937-ben Párizsban, az Ècole des Beaux-Arts-on tanult két évet. 1940 és 1944 között a Képzőművészeti Főiskolára járt, kezdetben Bory Jenő, majd Ferenczy Béni volt mestere. 1944 május 3-án bevonult katonának Bajára. 1945 január 19-én elvitték orosz hadifogságba, 1948. május 23-án szabadult Debrecenben. Az Üllői út 53-as számú házba tért haza, ahol akkoriban édesanyja élt.

1950-ben kiállították a Műcsarnokban a Kötéldobó folyamőrt ábrázoló szobrát. 1952-ben felvették a Magyar Képzőművész és Iparművészek szövetségébe. 1956-ban megformázta Marczell György meteorológus szobrát, amely ma a 18. kerületi Meteorológiai Intézet udvarán áll. 1959-ben készült el játékos csikót ábrázoló köztéri szobra, amely a 10. kerületi Szárnyas utcai lakótelepen került elhelyezésre. Sirályok című bronzszobrát 1964-ben állították fel a Balatonföldvári Motel előtt egy szökőkút medencéjének közepén, később Siófokra helyezték át, ma is ott látható. A hagyományos szobrászati munkák mellett, számos épületplasztika restaurálásában részt vett, többek között dolgozott a Szépművészeti Múzeum homlokzati díszein és a Margit híd domborművein. 1979-től foglalkozott éremkészítéssel. Több csoportos, és egyéni kiállításon szerepelt. Utoljára 1993-ban állította ki alkotásait a Kondor Béla Közösségi Házban.

Cseh Istvánt vonzotta a monumentalitás, szoborban, plasztikában, és rajzban egyaránt. Főiskolásként, és későbbi éveiben számos alaktanulmányt készített, amelyekre a robosztusság, az erőteljes plasztikus megformálás jellemző, ezzel együtt mégis kecsesség és harmónia árad belőlük. Lazúrozott, finoman árnyalt alakjaiban egyszerre érzékelhetjük a tömegszerűséget, és a mozdulatok áramlását.

The post Cseh István first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Gál Dezső festőművész közel négy évtizeden át élt és alkotott a XVIII. kerületi Dolgozó utca 6. szám alatt. Elkötelezett rajztanári pályája mellett csöndesen, ám kitartóan gyakorolta művészi hivatását, ami a későbbiekben magas színvonalú képzőművészeti munkásságában vált láthatóvá. Sokrétű életművét születésének 100. évfordulója alkalmából mutatjuk be.

Gál Dezső 1924. július 17-én született Geszten. Művészeti tanulmányait 1946-ban a Derkovits Gyula Képzőművész Népi Kollégiumban kezdte, majd 1948-tól az Iparművészeti Főiskola grafika szakán tanult Bortnyik Sándor és Miháltz Pál vezetése alatt. 1949-ben átment a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Domanovszky Endre és Hincz Gyula festőművészek voltak a mesterei. 1953-ban festő-rajztanári diplomát szerzett. 1954-től rendszeresen szerepelt kiállításokon. Ezután 30 éven keresztül a rajzpedagógiának kötelezte el magát. Tanított Esztergomban, Tatán, majd 25 éven át kispesti általános és középiskolákban. 1965-től nyugdíjba vonulásáig a kispesti rajztanárok munkaközösségének vezetője volt, majd nyugdíjaztatása után a kispesti Művelődési Ház felnőtt és ifjúsági képzőművészeti szakkör vezetőjeként tevékenykedett 20 éven át. Hivatástudattal, odaadóan végezte munkáját, azonban az alkotóművészet is folyamatosan jelen volt életében. Festészeti tanulmányutakon járt Rómában, Firenzében, Párizsban, Prágában és Szentpéterváron. Sorra látogatta a múzeumokat, hogy a nagy mesterek műveit eredetiben tanulmányozhassa. Életében számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, többek között a XVIII. kerületben is.

Gál Dezső festményein és rajzain egy olyan szürrealisztikus világba nyerhetünk betekintést, ahol a valóságos látvány személyes érzelmeinek, tapasztalatainak szimbolikus motívumaival egészül ki. Alkotásain megjelennek utazásainak emlékképei, hazai és mediterrán vidékek, emberi kapcsolatok és az idő múlását feldolgozó témák (Volt és lesz). A lírai hangvétel és a drámai, feszültséggel teli megfogalmazás egyaránt megfigyelhető víziószerű kompozícióin, amelyeken egyéni, mégis egyetemes érvényű képzettársításokkal él. Ahogy ő fogalmaz ars poeticájában: „A természet, a tárgyi világ és az ember kapcsolatai érdekelnek. Olyan gondolatok kivetítésére törekszem, amelyek egyéni élményeimet tükrözik, de az általános emberi tartalmak, hangulatok tolmácsolói is lehetnek. Nem lefesteni akarok valamit, hanem asszociált emlékképek összességét sűrítetten képpé formálni.”  Érzékeny lelkülete, elmélyült személyisége egyértelműen tükröződik az emberi sorskérdések és a transzcendens témák expresszív, érzelemgazdag megjelenítésében, ahol félelmei éppúgy kifejezésre jutnak, mint vágyai (Egyedül), olykor pedig kendőzetlenül tárja elénk az alkotói lét rejtett világát. (Műterem)

Utolsó kiállítására, amelyet 2004-ben a Rózsa Művelődési Házban rendeztek meg, saját kezűleg válogatta grafikáit, a megnyitón azonban már nem lehetett jelen. Kiemelkedő munkásságát 2007-ben a XVIII. kerületi Önkormányzat posztumusz Művelődésért Díjjal ismerte el.

The post Gál Dezső first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Testvérei: Ilona (1914) és Mária (1921). Harmacon járt elemi iskolába. 1923-ban Rimasimonyiba költözött a család. Tomory Lajos 1931-ben érettségizett a rimaszombati gimnáziumban. 1935-ben elvégezte a pozsonyi tanítóképzőt, 1938-ban pedig polgári iskolai tanári oklevelet szerzett.

1931-től tanított, először Balogiványiban, majd 1935-től Rimasimonyiban, ahol még azon az őszön feleségül vette Gál Bőd Jolánt. Leányuk, Viola 1937-ben született. Tomory a rozsnyói evangélikus fiú- és leányiskolába került. Innen hívták be tényleges katonai szolgálatra 1944/45-ben.

Szülőföldjén 1945 után lehetetlenné vált a helyzete. Több környékbeli tanítóval együtt „feketelistára” került, csak a szökés segíthetett. A magyarellenes szlovák politika, az állástalanság és a kényszermunka fenyegető veszélye űzte 1946 végén Magyarországra. Volt rozsnyói igazgatója szerzett neki állást Pestszentlőrincen, az Erzsébettelepen. Itteni vezetőjének, Lessó Gyulának a leánya, Ilona lett Tomory Lajos második felesége. Majd’ 50 évig éltek nagy szeretetben, boldogságban.

Lelkes naplóíró volt. II. világháborús katonanaplója és az 1956-os eseményeket bemutató lőrinci naplója mellett kiváló kortörténeti dokumentum az a 12 éven át (1984–1996) vezetett krónika is, melyben a gyűjteményt érintő feladatok, kérdések mellett a kerületi élet fontos eseményeivel, számtalan életmódtörténeti aprósággal ismertet meg minket a szerző.

A tanár

Egykori tanítványai és kollégái szerint kedves, szelíd, határozott, jó humorú pedagógus volt. Derűs jókedv, sziporkázó tudás, végtelen egyszerűség, mély emberség jellemezte.

Igen kreatív volt, remekül rajzolt. Rimasimonyiban számos segédeszközt készített (térképeket rajzolt, növényeket, állatokat szemléltető képeket festett). Tankertet állított, itt ismertette meg kisdiákjait a meteorológiával, a természet, a virág- és gyümölcstermesztés szeretetével. Maga is nevelt speciális csemegeszőlő-fajtákat. Kántorkodott, férfikórust vezetett, alkalomadtán helyettesítette a lelkészt.

1947-ben a Kond utcai iskolában, a Vajk-sziget iskola elődjében kezdte XVIII. kerületi tanári pályafutását, majd a Nagyenyed utcában (a Brassó iskola elődintézményében), később az Ady utcai, illetve a Kassa utcai iskolában tanított.

A Hengersor utcai iskolában, a Vörösmarty iskola elődjében már iskolaigazgatóként dolgozott. 1956-ban már a Bajcsy-Zsilinszky utcai (most Sztehlo) iskola igazgatójaként hirdette meg szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak: gyűjtsenek régiségeket. A Hengersor utcában iskolai krónikát szerkesztett. Számos rajza maradt fenn, melyeket kollégáiról, kollégáinak készített. A kerületi természetjáró szakkör vezetője, nyári táborok szervezője is volt. Számos helytörténeti sétát vezetett.

1957–1972 között a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának kerületi vezetője. 4 évig a budapesti, majd 8 évig az országos vezetőség tagjaként, az Ifjúsági Vöröskereszt című lap főszerkesztőjeként országos hírnévre tett szert.

Az első gyűjtemény

Rimasimonyi községben – ahol fiatal tanítóként dolgozott – falumúzeumot hozott létre. Az egyetlen tanterem mellett lévő kis helyiség lett a „múzeum”. A néprajz, népművészet a szívügye volt: végigjárta a falut, begyűjtötte a ládákat, rokkákat, festett korsókat, tányérokat, kézimunkákat. Amikor Rozsnyóra került, utódja gondozta az anyagot a világháború végéig. Rimasimonyiban maradt családja az orosz katonák elől, amit tudott, megmentett. Néhány szép darab ma is a család tulajdonában van.

A gyűjteményalapító

„Így kezdődött: 1956 szeptemberében határoztam el, hogy ennek a településnek /a Szemeretelep!/ régi és jelenlegi emlékeit összegyűjtöm, s az iskolában helytörténeti múzeumot létesítek. Azt terveztem, hogy a lakosság fokozatos letelepedését (honnan, mikor jöttek?) feltérképezem, régebbi épületeiről, csütörtöki kis piacáról fényképeket készíttetek, a tárgyi és szellemi értékeket összegyűjtöm…”

Egyre gyarapodó gyűjteményét egyik helyről a másikra kellett költöztetnie. Mindig talált alkalmat arra, hogy kiállításokat rendezzen, bemutassa a település történetét, iskolahálózatának kialakulását, a régi taneszközöket, tankönyveket. A helytörténet kiváló szakemberévé vált.

Tomory Lajos 1981. január 2-án nemes gesztussal a kerületnek ajándékozta 25 éve gondozott, féltve óvott gyűjteményét, melynek eszmei értékét akkor 500 000 forintra becsülte.

A kerületi múzeumban ma is jelen van Tomory Lajos több évtizedes fáradhatatlan munkája. A könyvek, melyek nevét és munkáját őrzik: Pestszentlőrinci képeskönyv (1957); Séták a XVIII. kerületben; Budapest XVIII. kerülete történetének bibliográfiája; Pestszentlőrinc Krónikája; Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról.

Tomory Lajos Pestszentlőrinc kiemelkedő személyisége, a „Budapestért” emlékérem tulajdonosa volt. Polgáraink közül ő az egyetlen, aki két ízben kapta meg a „Pro Urbe Pestszentlőrinc–Pestszentimre” címet: 1996-ban életművéért, 1997-ben a Pestszentlőrinc Krónikája egyik szerzőjeként.

Tomory Lajos neve az utolsó évtizedekben „megváltozott”. Egyszerűen, ám tisztelő szeretettel „Lajos bácsi” lett. Utolsó munkahelyétől, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjteménytől 1997. december 31-én vált meg. Gazdag élet zárult le 1998. május 17-i halálával. A lőrinci temetőben nyugszik.

Utódai tisztelettel őrzik emlékét. A 2000-es évek elején dr. Schmidt Jánosné kezdeményezésére avatták fel a Tomory-termet, mely az oktatástörténeti kiállításnak adott helyet. A 2011-ben megnyílt új állandó kiállítás is továbbvitte ezt a hagyományt.

2012-ben, születése 100. évfordulóján, a XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény felvette alapítója nevét. 2016-ban területi múzeum besorolást kapott, 2018. március 19-től önálló intézményként működik a Tomory Lajos Múzeum.

The post Tomory Lajos (1912–1998) first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Zöld Sándor a háromszéki Illyefalván (ma Illieni, Románia) született 1862-ben. Református vallású székely nemesi családból származott, öt fivére született, apja, Zöld József földbirtokos, bíró, illyefalvi városi hivatalnok volt.[1] A Kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképezde tanfolyamát 1877 és 1880 között végezte el, majd Budapesten polgári iskolai tanárképzőbe járt.[2] Végzése után két évig Balatonfüreden oktatott.[3] A baróti (Háromszék vármegye, ma Baraolt, Románia) gazdasági felsőnépiskolához tanítónak 1883. december 27-én nevezték ki, ahol élénken belevetette magát a közösségszervezésbe.[4] Hamarosan bekapcsolódott a helyi vöröskereszt fiókegylet munkájába, a baróti református egyház pénztárnokává, az olvasóegylet pedig titkárává, majd később pénztárnokává választotta.[5] Az erdővidéki református egyházmegyében tanácsbírává választották.[6] Helyettes titkára és pénztárnoka volt az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egylet (EMKE) erdővidéki fiókegyletének.[7] Az 1885. március 15-én megalakult szövetkezeti Erdővidéki Népbank aligazgatójává választotta, de segédtisztviselője volt az Erdővidéki Takarékpénztár Rt-nek is.[8] Tagja, 1891-től alelnöke, 1899-től elnöke volt az Erdővidéki Tanítóegyesületnek.[9]

Szociális érzékenysége is már korán megmutatkozott. Kiemelkedő szerepe volt a Baróton a szegény és árva gyermekek felruházására alakult bizottság munkájában és gyűjtésében,[10] majd az erdővidéki kórház intéző bizottságában lett jegyző és a kórház-egylet javára rendszeresen gyűjtött.[11]

1886 végén jegyezte el a 1869-ben, neves baróti családba született Incze Etelkát, és mint jegyespár léptek fel 1887. április 16-án a baróti községházán, a Baróton létesítendő erdővidéki kórház javára rendezett hangversenyen. Az estet Incze Etelka nyitotta meg egy zongorán játszott indulóval. Ezt követően Zöld Sándor Gyulai Pál „Éji látogatás” című versét adta elő menyasszonya zongorakísérete mellett, majd több más szám után a kisasszony Addison P. Wymantól az „Ábránd”-ot zongorázta el.[12] Zöld Sándor és Incze Etelka házasságából hat gyermek született: Sándor (1888) Ernő (1890), Etelka (1893–1901), László (1897), István (1897), Mária (1903).[13]

Zöld Sándor rendszeresen megjelentette írásait (pl. a tankönyvekről, az erdővidéki cukorrépa-termelésről, baróti népiskoláról, Comeniusról) a Székely Nemzet hasábjain, valamint a rendezvényeken szavalt, felolvasott. „Iskola és társadalom” című terjedelmes értekezését a népiskola fejlődéséről az Erdővidéki Tanítóegyesület 1892-es közgyűlésén olvasta fel. „A kitűnő s élvezetes felolvasásért Zöld Sándornak jegyzőkönyvileg szavazott köszönetet a gyűlés.”[14]

A baróti felsőnépiskola az 1895/96-os tanévben állami polgári fiúiskolává alakult át, Zöld Sándor innentől kezdve polgári iskolai tanító volt. Emellett anyakönyvvezető-helyettes volt, igazgatója az alsó fokú iparos-tanonciskolának, és megbízták a meteorológiai állomás megfigyelésével is.[15]

Zöld Sándor 1902. január 23-án lemondott az Erdővidéki Tanítótestület elnökségéről és egyúttal kilépett az egyesületből.[16] Úgy tűnik, ezt követően visszavonult a közszerepléstől, s csak elvétve említik nevét iskolai ügyekben.

1905 nyarán a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Szamosújvári M. Kir. Állami Polgári Leányiskolához[17] helyezte, ahol a matematika tanítása mellett az igazgatói teendőkkel is megbízta, majd 1908-ban igazgatóként megerősítette.[18] A polgári leányiskolához kapcsolt internátus vezetője felesége volt, aki egyúttal a német és francia nyelv oktatásáért is felelt.[19]

Az I. világháború után a megszálló román hatóságok zaklatták, bebörtönözték, így menekülnie kellett Szamosújvárról (ma Gherla, Románia). Zöld Sándort 1920. június 18-án négy családtagjával Aszódon regisztrálták menekültként. 1920 nyarán a Kispesti Állami Polgári Fiúiskolához osztották be, ám még a tanév megkezdése előtt az újonnan szervezett Kispesti II. számú Állami Polgári Leányiskola vezetésével bízták meg. „A kispesti állami polgári leányiskolát – nagyobb népessége folytán – az 1920/21. tanévtől kezdődőleg a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium 17121/1920. sz. a. k. r. kettéválasztotta s a bérházakban elhelyezett II. sz. polgári leányiskola vezetésével Zöld Sándor volt Szamosújvári áll. polgári leányiskolai igazgatót bízta meg s a tanárokat a megfelelő számban az I. számú polgári leányiskolától áthelyezte. A bérhelyiségekben öt osztály nyílt meg és pedig két első-, egy második-, egy harmadik-, és egy negyedik osztály.”[20] 1922-ben tanfelügyelőnek nevezték ki, így több Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyei polgári iskolában (Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas) is járt a tanévben.[21]

Kispesti igazgatóként meggyőzte a hatóságot, hogy Pestszentlőrincen polgári iskolát állítsanak fel, s őt bízzák meg a létesítendő Pestszentlőrinci Állami Polgári Leányiskola megszervezésével és vezetésével.[22] Az iskola megszervezése úgy történt, hogy az általa vezetett Kispesti II. számú Állami Polgári Leányiskola tisztán pestszentlőrinci tanulókból álló I. és II. osztályát helyezték át Lőrincre, ahol szeptemberben az oktatás a Wlassics Gyula utcai elemi iskola épületében indult, majd 1923 januárjától az Állami lakótelep egykori gépházában (20. számú épület) folytatódott. Zöld Sándort hivatalosan 1922 novemberében helyezték át Kispestről, és az iskolával együtt, 1923 januárjában költözött az Állami lakótelepre, az iskolával szomszédos 28. számú épületbe. Alapítóigazgató volt, az első tanév végén nyugalomba vonult.[23]

Miként az Erdővidéken, Pestszentlőrincen is a református egyház presbitere volt.[24] A székely megmozdulások, ünnepségek lelkes résztvevője, 1925-ben, amikor a hargitaiak gyűltek össze a pestszentlőrinci Herrich mozgóban, ő tartotta az üdvözlő beszédet.[25] Rendszeresen felszólalt az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület gyűlésein, rámutatva az aktív tanárok mellett a nyugdíjas pedagógusok, özvegyek, árvák fájdalmas sorsára is.[26]

A köztiszteletben álló nyugalmazott polgári iskolai tanfelügyelő-igazgató 1927-ben vállalt ismét közéleti szerepet. Szűkebb pátriájában megszervezte a Pestszentlőrinc Állami Lakótelepi Kultúr Egyesületet, melynek 1927. február 2-án elnöke lett, majd májusban települési szintű szerepet is vállalt, a község közgyámjává választották.[27] Nehéz munka volt ez, a legszegényebb családok gyermekeit kellett az állami menhelyre beutalnia. „Az új közgyám körülbelül 10 hete van hivatalában, s azóta mintegy 70 gyermeket utaltatott be az Állami Menhelyre! Az összes pestszentlőrinci beutaltak száma 400! Ezeknek legnagyobb része az Állami Telepről kerül ki, amely valóságos melegágya a nyomornak és ahol a szegénységet valósággal centralizálták. […] Humánus intézkedés, hogy a beutalt gyermekeket az Állami Menhely meghagyja a szülőknél, kiknek a gyermek 2 éves koráig havi 12 pengő tartásdíjat fizet. 2 éven felül 4 pengőt. Kap azután a gyermek évenként 1 ruhát és  inget. Az iskolakötelesek tankönyvsegélyben is részesülnek.”[28] A ruhaosztást 420 szentlőrinci gyermek részére 1927. november 17–19. között Zöld Sándor ellenőrizte, 1928-ban már 612 gyermek részére osztottak ruhát, amely – mivel egy óra alatt csak 10 gyermekkel foglalkoztak – több mint egy hétig tartott, de Zöld Sándor ellenőrizte a községházán a szegények részére összeállított karácsonyi ajándékcsomagok (liszt, cukor) kiosztását is.[29] 1931-ben ő osztotta ki a többgyermekes anyáknak a „Magyar Anyák Szentistvánnapi Bizottságának” pénz- és okiratjutalmát.[30]

Zöld Sándor közgyámi feladatokon túl is részt vett a közösség életében. Tagja volt a községi képviselőtestületnek, részt vett 1928 elején a Pestszentlőrinci Hírlap alapításában és szerkesztésében, az 1929 őszi helyhatósági választáson a választási bizottság helyettes elnöke volt.[31] 1929 februárjában – miután a községháza hivatalnokainak többsége beteg lett – ő helyettesítette Balla Mihály bírót.[32]

1929 novemberében az iskolánkívüli népművelés ügyvezető gondnokává választották meg. „Zöld Sándor polgári iskolai igazgató, felügyelő ugyanis 42 évi tanári, igazgatói és felügyelői közszolgálata alatt igen kiváló, dolgozni, szervezni és alkotni tudó tanférfiúnak bizonyult és már a világháború előtt, amikor még a népművelés nagy nemzeti hivatását senki nem ismerte, foglalkozott az ő régi hazájában, Erdélyben a népműveléssel. Zöld Sándor alakította meg az állami lakótelepi kultúregyesületet, amelynek jelenleg is elnöke, és amely egyesület számára a kormány az állami lakótelepen kultúrházat épített. Ez a kultúregyesület Zöld Sándor irányításával eddig is kiváló tevékenységet fejtett ki és eredményeiben messze túlszárnyalta a községbeli népművelési tevékenységet.”[33] Mint az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság ügyvezető gondnoka, 1930-ban részt vett Horthy Miklós kormányzó 10 éves jubileumi ünnepségének helyi megszervezésében, valamint a Pestszentlőrinci Kaszinóban a Széchenyi emlékünnepen tartott előadást a legnagyobb magyarról.[34]

1930 decemberében tagja lett az ínségbizottságnak is: „Zöld Sándor községi közgyám, mint az állami lakótelep alapos ismerője pontos adatokkal megjelölt memorandumot dolgozott ki az állami lakótelep ínségeseinek megsegítésére, amelyet írásban nyújtott át az ínségbizottság a népjóléti miniszter helyettesének, Pettkó Szandtner népjóléti államtitkárnak.”[35] Majd az Állami lakótelepen is Szociális Bizottságot alakított, amely közel 1000 ember napi étkeztetését biztosította. Ennek elnöki tisztségéről 1932 tavaszán mondott le.[36]

Ezek után nem is csoda, ha „Zöld bácsi”-ként tisztelték, szerették, s nem feledkeztek meg sem a név- sem a születésnapjáról. „Minden szerénytelenség nélkül úgy véljük, hogy a legszebb Sándor nap részese mégis a mi köztiszteletben és megkülönböztetett szeretetben álló »Zöld bácsi«-nk részesült. Ugyanis minden hivatalos előkészület és intézkedés nélkül fenti ünnepelttel szemben táplált érzelmeknek megható megnyilvánulása az a mindenki részéről megható köszöntési mód volt, melyben a mi kedves »Zöld bácsi«-nk részesült. Az állami telepi ínség akció vezetősége özv. Krauthacker Emilné alazredesné társelnökkel az élén üdvözölte Zöld Sándor nyug. lévő polg. isk. felügyelő igazgatót, mint az ínségakció elnökét. Jóllehet az üdvözlő szavak melegsége és őszintesége mindenesetre megható volt, de megkapóbb volt a lakásba be nem férő nagy tömegnek örömteli üdvözlési módja.”[37] 

1931. július 25-én pedig a község színe-java köszöntötte őt az úri kaszinóban 70. életéve alkalmából. „A zártkörű ünneplés középpontjában a még most is délceg szeretett közgyám, meghatva tapasztalhatta, hogy egy életen át elöltött szorgalmas munkásság miként találja meg a szívekhez az ajtót. Mert az igazi szívből fogant felköszöntők egymást érték ezen az esten.”[38]

1933-ban az ő javaslatára megszüntették a kevéssé látogatott női kereskedelmi szaktanfolyamot, majd az év végén már nem vállalta tovább a közgyámi hivatalt, hivatkozván arra, hogy öregember és talán csak napjai vannak hátra. 1928. január 2-án elvesztette a feleségét, ezt követően az Állami lakótelepről a Kossuth Lajos utca 142. szám alá költözött.[39]

1934 februárjában úgy tűnt, hogy könnyebb betegséget kapott, azonban ez hamarosan végzetes lett számára, 1934. február 22-én rövid szenvedés után agyguta (agyvérzés) következtében otthonában elhunyt. Február 24-én a pestszentlőrinci temetőben a községi elöljáróság nevében Balogh Géza helyettes főjegyző, a képviselőtestület nevében Déry József táblabíró, valamint Gyárfás Károly polgári iskolai igazgató, és a presbitérium elnöke, Magdika Dezső búcsúztatta.[40]

„Tanítványainak mindenkor szeretett igazgatója, atyja volt, a leánykák panaszos szívét mindig megértette és enyhítette, s ha szükségesnek találta a szülői hajlékot is felkereste, hogy a baj gyökerét megkeresse. Szülők mindenkor szíves fogadtatásra találtak nála, akár az irodában, akár lakásán s gazdag tapasztalata, mély paedagógiai tudása mindenkinek rendelkezésére állott. A tanártársi szeretet nálánál talán senkinél sem volt nagyobb s ezt nemcsak iskolájában, de az egész szakfelügyelői kerületében érezték. Talán azért tudott annyira megértő és résztvevő lenni, mert őt is sok csapás érte.”[41]

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2022. október 28–29–30.

A cikk kutatószolgálati megkeresésből született. Az arcképet köszönjük Zöld Sándornak.

[1] Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai. Sepsiszentgyörgy, 1901. 479. o.

[2] Bátyja, Zöld József szintén a kolozsvári iskolát végezte el 1878-ban, s Gyalun lett tanító, később Lugoson iskolaigazgató. Értesítvény a kolozsvári m. kir. állami tanítóképezde hetedik évéről, Szerk.: Paal Ferenc. Kolozsvár, 1878. 36. o. és 40. o., Értesítvény a kolozsvári m. kir. állami tanítóképezde tizedik évéről, Szerk.: Paal Ferenc. Kolozsvár, 1881. 31. o.

[3] A pestszentlőrinci m. kir. áll. polgári leányiskola értesítője az 1933–34. iskolai évről. Szerk.: Dankóné Vargha Jolán. Pestszentlőrinc, 1934. 3–4. o.

[4] Székely Nemzet, II. évf. 6. sz. 1884. január 10. 2. o. Budapesti Közlöny, XIX. évf. 47. sz. 1885. február 27. 3. o. és Hivatalos Közlöny, III. évf. 24. sz. 1895. december 15. 8. o.

[5] Székely Nemzet, III. évf. 5. sz. 1885. január 8. 3. o., 9. sz. 1885. január 15. 3. o. és V. évf. 151. sz. 1887. október 6. 2. o.

[6] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, XLIV. évf. 34. sz. 1901. augusztus 25. 540. o.

[7] Magyar Polgár, XIX. évf. 114. sz. 1885. május 19. 2. o.,

[8] Központi Értesítő, X. évf. 65. sz. 1885. augusztus 16. 504. o. és Mihók-féle Magyar Compass 1895/6. Szerk.: Dr. Nagy Sándor. Budapest, 1895. 174. o.

[9] Székely Nemzet, III. évf. 18. sz. 1885. január 31. 2. o., IX. évf. 20. sz. 1891. február 5. 3. o., XVII. évf. 167. sz. 1899. november 8. 3. o. 

[10] Székely Nemzet, IV. évf. 3. sz. 1886. január 5. 3. o. 

[11] Székely Nemzet, VII. évf. 45. sz. 1889. március 19. 3. o.

[12] Székely Nemzet, IV. évf. 2012. sz. 1886. december 30. 3. o., V. évf. 53. sz. 1887. április 7. 3. o. és 60. sz. 1887. április 23. 3. o.

[13] Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai. Sepsiszentgyörgy, 1901. 479. o. (a család által pontosítva) és Székely Nemzet, XIX. évf. 36. sz. 1901. március 8. 3. o. és Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára. Főszerk.: F. Szabó Géza, Budapest, 1931. 345. o.

Mind a négy fia részt vett a világháborúban. Zöld Sándor adóhivatali tiszt volt, majd az I. világháború elején eltűnt. Zöld László orvosnak tanult, 1924-ben Pestszentlőrincen vette feleségül a csíkszentsimoni születésű Nagy Irént. Az 1920-as években az Állami lakótelepen lakott. Zöld Mária 1939-ben tisztviselő volt, a Wlassics Gyula utca 159. szám alatt lakott.

[14] Székely Nemzet, X. évf. 169. sz. 1892. november 7. 3. o.

[15] Budapesti Közlöny, XXXIV. évf. 265. sz. 1900. november 18. 2. o., Székely Nemzet, XVIII. évf. 82. sz. 1900. június 1. 3. o. és XVII. évf. 16. sz. 1899. január 30. 3. o.

[16] Székely Nemzet, XX. évf. 15. sz. 1902. január 29. 2. o.

[17] Az iskolát 1898-ban magán polgári leányiskolaként alapította Domonkosné Solti Mária igazgatónő. 1901-ben az állam átvette az intézmény működtetését, melyben Domonkosné tanítónő maradt.

[18] Budapesti Közlöny, XXXIX. évf. 181. sz. 1905. augusztus 8. 1. o., Budapesti Hírlap, XVIII. évf. 193. sz. 1908. augusztus 12. 17. o.

[19] https://tortenelmimagazin.ro/allami-polgari-leanyiskola-rovid-tortenete-1912-1913-as-tanev/ (megtekintve, 2022. október 30.)

[20] https://trianon100.hu/menekultek?filters%5Bq%5D=z%C3%B6ld&filters%5BFromPlace%5D=&filters%5BToPlace%5D=, A kispesti m. kir. állami polgári fiúiskola értesítője az 1918/19., 1919/20. és 1920/21. iskolai évekről. Szerk.: Reőthy Vladimir. Kispest, 1921. 16. o. és A kispesti II. számú m. kir. állami polgári leányiskola értesítője az 1920/21. tanévről. Szerk: Zöld Sándor, Kispest, 1921. 3. o.

[21] Hivatalos Közlöny, XXX. évf. 23. sz. 1922. december 1. 431. o.

[22] Az alapításban és az alsó két osztály oktatásában részt vett Domonkosné Solti Mária is, aki szintén a szamosújvári polgári leányiskolából menekült és 1919 és 1921 között a kispesti I. számú polgári leányiskolában oktatott. 1925-ben ment a lőrinci iskolából nyugdíjba.

[23] A pestszentlőrinci m. kir. áll. polgári leányiskola értesítője az 1933–34. iskolai évről. Szerk.: Dankóné Vargha Jolán. Pestszentlőrinc, 1934. 3–4. o., Kispest–Szentlőrinc, I. évf. 1. sz. 1922. szeptember 2. 2. o., I. évf. 10. sz. 1922. november 4. 1. o., II. évf. 2. sz. 1923. január 13. 3. o.

[24] Kispest–Szentlőrinc, XXXIV. évf. 20. sz. 1930. május 17. 2. o.

[25] Magyarság, VI. évf. 31. sz. 1925. február 8. 21. o.

[26] Budapesti Hírlap, XLV. évf. 289. sz. 1925. december 22. 8. o.

[27] Egyben árvagyám is volt az Állami lakótelep 155. számú épületben.

Kispest–Szentlőrinc, XXXI. évf. 20. sz. 1927. május 14. 1. o., Rendőrségi zsebkönyv. Budapest, 1929. 571. o. és https://archives.hungaricana.hu/hu/archontologia/57401/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcInpcdTAwZjZsZCBzXHUwMGUxbmRvclwiIiwgInNvcnQiOiAiUkVDTlVNIn0

[28] Pestszentlőrinci Újság, I. évf. 12. sz. 1927. augusztus 6. 2. o.

[29] Kispest–Szentlőrinc, XXXI. évf. 49. sz. 1927. december 3. 2. o., XXXII. évf. 48. sz. 1928. december 1. 2. o., és XXXII. évf. 51. sz. 1928. december 22. 3. o.

[30] MTI Napi Hírek, 1931. augusztus 24. 14. kiadás. (hungaricana.hu)

[31] Kispest–Szentlőrinc, XXXII. évf. 6. sz. 1928. február 11. 3. o. és Pestszentlőrinci Hírlap, II. évf. 43. sz. 1929. október 25. 1. o.

[32] Kispest–Szentlőrinc, XXXIII. évf. 6. sz. 1929. február 9. 2. o.

[33] Pestszentlőrinci Hírlap, II. évf. 47. sz. 1929. november 22. 2–3. o.

[34] Pestszentlőrinci Hírlap, III. évf. 8. sz. 1930. február 21. 1. o. és III. évf. 16. sz. 1930. április 18. 2. o.

[35] Pestszentlőrinci Hírlap, III. évf. 51. sz. 1930. december 19. 1. o.

[36] Pestszentlőrinci Hírlap, IV. évf. 5. sz. 1931. január 30. 1. o. és Pestszentlőrinci Újság, VI. évf. 13. sz. 1932. április 2. 3. o.

[37] Pestszentlőrinci Hírlap, IV. évf. 1931. március 20. 3. o.

[38] Pestszentlőrinci Hírlap, IV. évf. 1931. július 31. 2. o.

[39] Pestszentlőrinci Hírlap, VI. évf. 1933. augusztus 8. 2. o. és VII. évf. 1934. február 24. 2. o.

Ugyanebben az évben, 1928. július 13-án hunyt el az Állami lakótelep 28. épület 1. lakásában kilencvenéves anyósa, Incze Istvánné Baróthy Beke Mária. Pestszentlőrinci halotti anyakönyv, 1/1928. és 117/1928.

[40] Pestszentlőrinci halotti anyakönyv, 24/1934., Kispest–Szentlőrinc, XXXIX. évf. 8. sz. 1934. február 24. 2. o., XXXIX. évf. 9. sz. 1934. március 3. 3. o. és Pestszentlőrinci Hírlap, VII. évf. 5. sz. 1934. február 24. 2. o.

[41] A pestszentlőrinci m. kir. áll. polgári leányiskola értesítője az 1933–34. iskolai évről. Szerk.: Dankóné Vargha Jolán. Pestszentlőrinc, 1934. 3–4. o.,

The post 90 éve hunyt el Zöld Sándor first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

Elhunyt dr. Téglás Tivadar, a Pestszentlőrinc Krónikája szerkesztője, társszerzője, számos helytörténeti írás és kiadvány szerzője, szerkesztője, a helytörténeti gyűjtemény munkatársa.

A Tomory Lajos Múzeum egy tíz évvel ezelőtt írott önéletrajzával emlékezik rá:

 Szakmai életrajz

            Nevem dr. Téglás Tivadar. 1933. október 7-én Budapesten születtem. Nyugalmazott gimnáziumi igazgató vagyok. Intézetvezetői munkám elismeréseként címzetes igazgató címet […] kaptam. Nős vagyok. Feleségem is egyetemi végzettségű nyugalmazott pedagógus, aki munkája során szaktanárként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóhelyettesként, gyűjteményvezetőként tevékenykedett. Két felnőtt, családos leányunk van. Ágnes jogász, tanácsvezető bíró, Katalin fogorvos. Három unokánk már felnőtt. Kettő diplomás, a legkisebb egyetemi hallgató.

         Hatéves korom óta Pestszentlőrincen élek. Itt végeztem a négyéves elemit és a nyolcosztályos gimnáziumot. Középiskolás koromban nagyon fontos része volt életemnek a versenysport. Rövid ideig edzőként is dolgozhattam. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultam. Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szereztem. 1962-ben cum laude bölcsészdoktori vizsgát tettem. Doktori disszertációmat a bírálók publikálásra alkalmasnak minősítették. Számos fejezete az Akadémiai Kiadó Jókai kritikai kiadás köteteiben jelent meg. Doktori címemet szakmai írásaimnál nem használom.      

        I.

       Aktív pedagógusként 1956-tól 1993-ig a XVIII. kerület különböző iskoláiban dolgoztam nappali és esti tagozatokon szaktanárként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként. Remélem sok ezer diákommal szerettettem meg az irodalmat, alakíthattam esztétikai kulturáltságukat.

         Az életemet meghatározó pedagógusi munka során sokszor ütköztem ellenállásba. A kezdeti másfél évtizedben a kerületi vezetés keményen bírálta Jókaihoz kötődő tudományos tevékenységemet. Úgy vélték, az irodalomtörténeti kutatás akadályoz abban, hogy teljes energiával pedagógus legyek. Az már kevésbé érdekelte őket, hogy jelentős terjedelmű, pedagógiai írásaim is megjelentek a Köznevelés, a Magyartanítás, a Középfokú Szakoktatás, a Pedagógiai Szemle számaiban. Az 1970-es években aztán váratlanul igazgatói munkára is alkalmasnak találtak, amit nyugdíjazásomig megbecsüléssel végeztem. Rövidre szabott szabadidőmben, már aktív koromban is, irodalomtörténeti és helytörténeti kutatómunkát is végeztem. Publikált eredményeimre a hazai és a határon túli szakirodalomban is utaltak.

         Két évtizedig dolgoztam a helyi vöröskereszt ifjúsági tagozatának vezetőjeként. Később a szervezet alelnökévé választott. Sokat tettünk a kerületi fiatalság egészséges életre nevelése területén. Az iskolákban és az ifjúsági vöröskeresztben végzett munkámért a következő elismeréseket kaptam:
Vöröskeresztes munkáért bronz–ezüst–arany fokozat,
Henri Dunant-díj,
Úttörővezetői Érdemérem,
Pedagógus Szolgálati Emlékérem.

    II.

            Nyugdíjazásom után 1993-2000 között a helyi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény alkalmazott. Új munkahelyemen nagyon jól éreztem magam. Ott minden erőmet annak a helytörténeti kutatásnak a folytatására fordíthattam, mellyel 1975 óta foglalkoztam. Elmondhatom, a helytörténet igazi kibontakozása ekkor indult meg.

   III.

      Iskolai és vöröskeresztes munkám mellett többféle közösségi munkát is végeztem. Majd két évtizedig a helyi választási bizottságban, a szociális bizottságban, a közterület elnevezési bizottságban, ahol múltunknak is sikerült emlékeket állítani. A választási bizottságban végzett munkámért belügyminiszteri dicséretben részesültem.

   IV.

       Helytörténészi munkásságomról, a teljesség igénye nélkül, a következőket mondhatom. 2010-ig mintegy 100 cikkem jelent meg múltunkról, főleg helyi újságokban, legfőképpen a Városkép számaiban. Cím szerinti felsorolása lehetetlen. […]

          Cikkeim mellett önálló kiadványok írásában, szerkesztésében, lektorálásában dolgoztam egyedüli szerzőként vagy szerzői közösségben. A kiadványok elkészítésében szerzőként és szerkesztőként feleségem volt a meghatározó munkatársam. A kiadványok a következők voltak: Budapest XVIII. kerület történetének bibliográfiája I. k. (1983), Budapest XVIII. kerülete (1985), Séták a XVIII. kerületben (1986), Budapest XVIII. kerület történetének bibliográfiája II. (1987), Pestszentlőrinc és Soroksárpéteri az I. világháború után (1987), Pestszentlőrinc Krónikája (1996), Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról I. (1996), Helytörténeti olvasókönyv Pestszentlőrinc–Pestszentimre iskolái számára (1998),  Helytörténeti tantervi ajánló (1998), Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról II. (1998), Tanulmányok Pestszentlőrinc-Pestszentimre pedagógusaitól I–IV. k.(2000-2002), Helyi naptárak (2002-2004), Pestszentlőrinc történetének dokumentumtára I. k. (2000), Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról III. k. (2002), Az Államiteleptől a Havannatelepig (2002), Ez a Bókay, úgy látszik, intelligens ember! (2003), Pestszentlőrinc-Pestszentimre képzőművészeti alkotásai (2003), Keresd a nőt! (2009), Pestszentlőrinc évszázada a helyi sajtó tükrében (2009).

         A kiadványok közül többnek nagy visszhangja volt. A Krónikát és az Olvasókönyvet a helyi hírcsatornák mellett olyan országos és fővárosi lapok méltatták elismerően, mint a Köznevelés, a Népszabadság, a Városunk. A feleségemmel közösen írt Helytörténeti Olvasókönyv megjelenését – a munka értékét és a kiadvány fontosságát elismerve – a Soros Alapítvány és a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány komoly összeggel támogatta. Az Ercsiben rendezett országos helytörténeti konferencián Olvasókönyvünket mintaadónak mondták, és mindkettőnket előadásra kértek fel. A könyveket iskoláink oly mennyiségben kapták meg, hogy helytörténeti órára minden tanulónak kézbe adhassák. Az akkori pedagógiai elképzelés szerint 7-8. osztályokban terveztek helytörténeti órákat. […]

     Helytörténészi munkásságomat a következő kitüntetésekkel ismerték el:
Budapestért emlékjelvény,
Kultúráért kitüntetés,
Pro Urbe Pestszentlőrinc–Pestszentimre kitüntetés,
Millenniumi-díj,
Különböző dicsérő oklevelek.

      V.

     Irodalomtörténeti írásaimmal – mintegy 150 alkalommal – rangos helyeken is megjelenhettem. A teljesség igénye nélkül a következő helyeket említhetem:

      Akadémiai Könyvkiadó (20 kötetben), Szépirodalmi Könyvkiadó (2 kötetben), Irodalomtörténeti Közlemények, Pedagógiai Szemle, Magyartanítás, Középfokú Szakoktatás, Köznevelés, Tanító, Életünk (Szombathely), Science Fiction, Budapest Magazin, Népszabadság, Unitárius Élet, Magyar Honvéd, Egyetemi Lapok, Pestszentlőrinc–Pestszentimre évkönyvei, Kerületi iskolák évkönyvei, Tomory emlékkönyv, Kispesti Krónika, Peremváros, Városkép, Lőrinci Polgár, Lőrinci Magazin, Kláris irodalmi és kritikai folyóirat, Tűzedzők.

      A Kláris nívódíjjal és irodalmi díjjal tüntetett ki.

      VI.

       Előadói munkám

     A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság évtizedekig alkalmazott előadónak. Az ELTE BTK és az ELTE JTK vendégelőadónak hívott, illetve felkészítő tanfolyam vezetésére adott megbízást. Egy alkalommal az Írószövetségben is tartottam referátumot. Helytörténetből, helyi irodalom- és kultúrtörténetből számos felkérést kaptam előadások tartására. Címek szerinti felsorolásra nincs lehetőség. Gyakorta zsűrizek helytörténeti vetélkedőkön. A vetélkedőkre való felkészüléshez változatlanul könyveimet jelölik ki.

         Öreg napjaimban, noha életkorommal erőm is fogyóban van, tovább dolgozgatok mind a helytörténet, mind az irodalomtörténet területén. Dolgozom, ahogy időm, erőm, lehetőségeim és sorsom engedi. Asztalfiókomban kiadatlan írások gyűlnek. Sorsuk a jövő kezében van.

        2012. november.                                                                       Téglás Tivadar

[Nyelvi lektor: Frank Gabriella]

The post In memoriam Téglás Tivadar (1933. október 7. – 2022. augusztus 4.) first appeared on Tomory Lajos Múzeum.

textiltervező, rajzoló

A Kispesti Textilgyárban dolgozott 1947-től 1980-ig. Mint textiltervező gyakornok kezdte pályafutását és műteremvezető-helyettesként ment nyugdíjba. Sikerekben és derűben gazdag éveket töltött itt, tehetséges rajzolóként-tervezőként többször részesült elismerésben.

Az elemi iskolát Pestszentimrén és Felsőpakonyban végezte, a polgári iskolát Ócsán. Fontos évek voltak az életében, mikor Palotayné Horváth Jolánnál tanult festő tanulóként az Iparművészeti Akadémián 1941-1942-ben.

1950-ben házasodott Asztagos Károllyal, 1954-ben született gyermekük, Klára. 1956-ban Kispestre költöztek.

A Kistextben töltött évei alatt többször vett részt továbbképzésen: rajzot és festészetet tanult a Veres Pálné Gimnáziumban két alkalommal (akt, drapéria és csendélet szerepelt az elsajátítandó témák között). Szakmai utakat tett, Párizsba, majd a Frankfurti Nemzetközi Vásárra delegálták.

Tehetségét mutatta, hogy 1952-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége bírálóbizottsága az ő tervét választotta az 1953-as bukaresti Világifjúsági Találkozó női formaruhájának mintájaként. Újabb sikere, amikor az 1973-as vállalati pályázatra, darabáru kategóriában, „szirom” jeligére beküldött munkái elnyerték az első, második, harmadik és a különdíjat is. Két ízben jutalmazták Kiváló dolgozó kitüntetéssel: 1973-ban és 1980-ban. 1977-ben terveiből és textíliáiból kiállítás nyílt a Pataky István Művelődési Központban. A tárlatot 1960 fő nézte meg. Másodízben a Tomory Lajos Múzeumban kapott lehetőséget munkái bemutatására, az időszaki kirakat kiállítást 2022. június 22-étől lehet megtekinteni a lőrinci Kossuth téren.

The post Asztagosné Ármai Jolán first appeared on Tomory Lajos Múzeum.