100 éve alapították a Magyar Bélésszövetgyárat

A gyártelep történetét elsősorban a bérbeadás és a profilváltás jellemezte. A szalagszövőgyár mögött álló befektetői csoport a gyár mellett, a József utcában 1924-ben a legmodernebb technikával épített fel egy másik üzemcsarnokot, melyben bélésszövetet akartak előállítani. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt azonban a gyártelepet be sem rendezték, a termelés tíz éven keresztül nem indult meg, bélést soha nem gyártottak itt. Teljes vezetőségváltásra és a Filtex korábban elbocsátott agilis igazgatójára volt szükség, aki az 1930-as évek közepén svájci tőkével az üzembe életet lehelt, megindította és Általános Fonó néven rövid időre nyereségessé tette a fonaltermelést. A gyár a II. világháború idején minden igyekezet ellenére veszteséget termelt, majd az államosítást követően a Kispesti Textilgyárhoz csatolták. Az elmúlt évtizedekben díszletgyárként, kulturális központként és raktárként is funkcionált.

Magyar Bélésszövetgyár Rt.

A Magyar Bélésszövetgyár Részvénytársaság 1924. január 26-án tartotta alakuló ülését a Bécsi út 8. szám alatt, a Kohner Adolf és fiai cég irodahelyiségében. A helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen a Kohner bankház adta a gyár anyagi hátterét, amely több hazai és külföldi textilipari vállalat közös alapítása volt, hasonlóan a szomszédos – és az új vállalatban részvevő, annak területet adó – Continental Szalagszövőgyárhoz. Az egymilliárd koronás alaptőke mögött álló egymillió részvényből a Kohner cég (270.000 részvény) és a Continental (90.000 részvény) mellett magyar részről a Magyar Pamutipar Rt. (80.000 részvény) és a Hungária Jacquard Szövőgyár Rt. (60.000 részvény) jegyzett, míg a külföldi tőkét (560.000 részvény) és szaktudást – ahogy a Continental esetében is – az Elberfelder Textilwerke A.G. (Etag) biztosította. Az igazgatóság is jelentős átfedést mutatott a Continentaléval.[1]

A vállalat tárgya: bélésszövetek összes fajainak gyári előállítása, kikészítése, behozatala, kivitele és forgalombahozása, az ezen tevékenységekkel kapcsolatos mindenféle kereskedelmi ügyletek megkötése végül részvétel más hasontárgyú bel- vagy külföldi vállalkozásban.[2]

A vállalat – annak fejében, hogy a telepbe 400.000 aranykoronát invesztál, ötven szövőszéket felállít és száz munkást foglalkoztat – az üzembe helyezéstől számítva tíz évre állami kedvezményekben részesült.

A megalakulás után megkezdték a gyártelep felépítését. Pestszentlőrincen, a Continental Szalagszövőgyár mögött, a gyár tulajdonában éppen akadt egy megfelelő telek a József utca – Egressy Gábor utca – Lenkei utca sarkán. Ide építették fel egy új bélésszövetgyár számára Quittner Ervin műépítész tervei és munkavezetése mellett az üzemcsarnokokat és a kétemeletes igazgatósági lakóházat. Quittner új típusú, oszlopokat nélkülöző gyárcsarnokot szervezett, a megoldást Magyarországon először itt alkalmazta.

„Egy új gyárnál is számítani kell tehát arra, hogy a gép felállítása nem lesz örökéletű. E gondolatból alakult ki a shedépület legújabb formája, amelyet Magyarországon először a Magyar bélésszövetgyár rt. kispesti gyártelepén építettem az elmúlt hónapokban és amelynél a shedszerkezet elveinek teljes fenntartása mellett lehetségesnek mutatkozott az oszlopokat úgyszólván teljesen kiküszöbölni. Az oszlopokat fő rácsos tartó helyettesíti. Lehetővé vált, ellentétben az eddigi 5—8 m. távolsággal, minden 25 méter távolságban egy tartóoszlopot felállítanunk, amely senkinek nincs útjában. Az oszlop nélküli shed a mai időkben azért bír fokozottabb jelentőséggel, mert míg régebbi időben a meghajtás kizárólag transmissiók útján történt, manapság igen gyakori és mondhatnék közkedvelt az elektromos egyes, vagy csoport meghajtás, mely a régi, néha 100 méteres transmissiók és kötélfolyosók alkalmazását teljesen kiküszöböli.

Anélkül, hogy szerénytelen óhajtanék lenni, bátorkodom megjegyezni, hogy néhány nappal ezelőtt Budapesten jártak e gyár amerikai üzleti barátai, akik az Egyesült Államok egyik legelőkelőbb textilgyárának vezetői. Az amerikai szakemberek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak erről az épületről és elmondták, hogy tanulmányi utazásukon ezideig 42 textilgyári épületet tekintettek meg, de ennél szebbet még nem láttak. Praktikus amerikai létükre nem merültek ki az elismerő szavakban, hanem egyúttal néhány fényképet is vittek magukkal, hogy esetleg Amerikában hasonló szerkezetű gyárakat építsenek.”[3]

A különleges, oszlopnélküli shed vasszerkezetet és a „wema” ragasztóanyag nélküli felülvilágítókat a Haas és Somogyi Speciális Üveg-Vasszerkezetek Gyára budapesti cég készítette el.

Az első évben az alapítási költség 100 millió koronát, a gyárépítés 2,25 milliárd koronát (mintegy 360.000 pengőt) emésztett fel. Az első üzletév teljes egészében a gyártelep felépítésére ment, a berendezésre azonban már nem került sor.

„Ámde az inflátiót és a koronánk vásárló képességének állandósulását követő, de előre nem látott gazdasági krízis már 1925 év elején különösen a hazai textilszakmában olyan erővel kezdett kibontakozni, hogy az összes tényezők leglelkiismeretesebb mérlegelése után célszerűbbnek véltük gyártelepünk berendezésével és üzembehelyezésével addig az időig várni, amikor már a legnehezebb idők elvonulása biztosan megállapítható.

Az elmúlt 1925 év azonban mindvégig nem nyújtott erre nézve biztató jeleket, sőt a legelőször csupán a textilszakmában beállott pangás az ipar és kereskedelem összes ágaira is átterjedt. Ily körülmények közt a második üzletévben egész tevékenységünk csupán a meglévő gyártelepünk gondozásában merült ki” – vázolják a helyzetet az 1926-os igazgatósági jelentésben.[4]

Ugyan 1926 második felében volt némi fellendülés, de a vásárlóerő továbbra is alacsony maradt és a külföldi konkurencia is számottevő volt, így ekkor sem indították el az üzemet. Hasonlóan telt az 1927-es év is.

„A hazai ipar és kereskedelem terén 1927. év folyamán erőteljesen folytatódott fellendülés minket is látszólag a legkedvezőbb eredményekkel kecsegtetett – a vállalatunk célját képező különleges gyártmányoknak világpiaci ára és eladási lehetőségei azonban nem biztattak pestszentlőrinczi gyártelepünk berendezésére és az üzem felvételére.

A kereskedelmi szerződések ugyanis annyira megkönnyítették e gyártmányok terén a külföldi behozatalt, hogy utóbbi hatása alatt elérhető eladási árak a gazdasági fellendülés előrelátható tartalmából gyártelepünk berendezéséhez szükséges huzamosabb idő levonása után megmaradt résznek megengedett, de egyúttal a gyártelepünkbe befektetett tőkével arányban álló kiaknázását lehetetlenné tették.”[5] Mindeközben a karbantartásra a takarékosság jegyében a legminimálisabb összegeket (1000–1500 pengő) költötték.

1927 augusztusában felröppent a hír, hogy a cseh Chr. Geipel & Sohn cég megvásárolná az üzemet, melyben gyapjúszövőt rendezne be és 200 szövőszéken nőiruha-szövetet állítana elő, azonban októberre a jól haladó tárgyalások megszakadtak, a Geipel anyagi okokra hivatkozva visszalépett a gyárnyitástól.[6]

A vállalatnak már kezdetektől volt egy 400 millió koronás – később 280 ezer pengőre értékelt – részvénypakettje az érdekeltségi körbe tartozó pesterzsébeti Magyar Vasfonagyár Rt.-nél, melytől a német és a magyar érdekeltséggel folytatott tárgyalásokat követően 1929-ben megszabadult. Azonban a bélésszövetgyár így sem járt jól, sőt éppen ellenkezőleg. Ugyanis a tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a vasfonalgyár tartozását magukra kellett vállalni, így a teljes részvénypakett értéke elúszott, a mérlegben kénytelenek voltak 280.000 pengő veszteséget leírni – ez ekkor megfelelt a lőrinci gyártelep teljes értékének.

A német és magyar tárgyalásoknak valószínűleg az is a része volt, hogy 1929-től az Etag helyét a részvényesek között Kammgarnspinnerei Stöhr & Co. A.G. lipcsei nagy textilgyár foglalta el és az igazgatóságban helyet kapott ennek igazgatója, Walter Cramer is.

1930-ban az el nem számolt építkezésekben rejlő tartalékkal még sikerült a veszteséget húszezer pengővel csökkenteni és 1931-ben a gyártelep egy részét is sikerült bérbeadással hasznosítani, így 4000 pengő bevételt értek el, mérsékelve a fenntartási költségeket.

„A meglévő gyárépület jelenlegi állapotának fenntartása terén is a lehető legnagyobb takarékossággal jártunk el, minek eredményeként csupán 1094.68.P kiadásunk merült fel. Ezenkívül viselnünk kellett a gyártelepünkkel szomszédos József utcának Pestszentlőrincz községgel egyetértésben 6000.- pengőben megállapított burkolási költségét.”[7]

1932-ben azonban új adót hoztak be, melyet az üzletévüket veszteséggel záró vállalatoknak az alaptőkéjükből kellett befizetni, ezért a bérbeadás ellenére ez évben a veszteség 2000 pengő fölé, 1933-ban 4000 pengő fölé kúszott. 1934-ben 260.000 pengős összveszteséget mutattak ki – ez kitette a 600.000 pengőre értékelt alaptőke közel felét –, a telek ekkor 68.000 aranypengőt, az épületek 272.000 aranypengőt értek. A soha üzembe nem helyezett gyárat végül 1934-ben Jossua Richárd vásárolta meg.

Jossua Richárd

Ricardo Jossua 1904-ben született Szmirnában (ma Izmir, Törökország). Apja, Alberto – vagy magyarosan Albert – az Oszmán Birodalomból, Szalonikiből (ma Thesszaloniki, Görögország) származott spanyolországi eredetű szefárd zsidó családból. Vagyonát szőnyegkereskedelemmel alapozta meg Görögországban, illetve Konstantinápolyban és Szmirnában. Bécsben az I. világháború idején kezdett textillel üzletelni, majd saját céget alapított (Jossua & Cie). 1920-ban már palotája volt a városban. Az 1920-as évek elejétől Genfbe szállított textíliát és főrészvényese lett a Société Financière et Commerciale-nek. Budapesten 1923-ban alapította meg textilkereskedelmi vállalkozását, a Tessuto Rt-t, majd ehhez hozzákapcsolta a Filatorigáti Textilműveket és a pestszentlőrinci Magyar Textilműveket és létrehozta 1926-ban a „Filtex” Egyesült Magyar Filatorigát–Pestszentlőrinci Textilművek és Tessuto Rt.-t. Miközben Alberto Jossua továbbra is főként Bécsben és Svájcban kereskedett textillel, az egyesített cégnek fia, Ricardo Jossua lett a vezérigazgatója.[8]

Ricardo Jossua a Filtex élén mind üzletileg, mind a magánéletében rendhagyó életet élt. A vállalatot műszaki újításokkal (műselyem) és harsány reklámhadjáratokkal rövid úton az élvonalba emelte, mindeközben háborút folytatott a többi nagyvállalattal – elsősorban a piacvezető Goldbergerrel –, melynek során felmondta a pamutkartellt, kilépett a Magyar Textilgyárosok Egyesületéből, ugyanakkor 1930-ban a Filtexet kiszorították a Nemzeti Vásárról. A vég kijátszotta az üzletfeleit – a filatorigáti gyárat alapító Weiszberger Ferencet és a Tessutóban résztvevő Hassid Sebestyént –, és adóelkerüléssel is megvádolták. Jossuát a „pesti éjszaka császárának” nevezték, „mulatozásairól, költekezéseiről legendákat beszéltek”[9], a Budapesten töltött évei alatt milliós vagyon halmozott fel. 1933-ban vette feleségül Mészáros Paulette színésznőt, akivel közösen Csobánkán kastélyt is vásároltak.

Alberto Jossua 1933-ban eladta részvényeit a Filtexben, majd 1934. február első napjaiban Ricardo Jossua is lemondott a vállalat éléről.

Ricardo Jossua 1934-ben többfelé folytatott tárgyalásokat egy új fonoda létesítésére. Felmerült, hogy azt a magánvagyonából finanszírozná, de az is, hogy a tőkét a Soroksári Textilipar és a Győri Textilművek biztosítaná. Egy 20.000 orsós fonoda berendezése ugyanis ekkoriban 2–2.4 millió pengős befektetést, valamint további 7–800.000 pengő forgótőkét igényelt. Jossua 1934. október 1-jén a bélésszövetgyárra kéthetes opciót kapott a tulajdonosoktól (Stöhr-konszern, Gyapjúmosó, Continental, Hungária Jacquard, Magyar Pamutipar)[10]. Az opció értelmében Jossua 150.000 pengőért vásárolhatta meg a 340.000 aranypengőt érő gyártelepet, amely addig több mint negyedmillió pengő veszteséget termelt. Jossua élt az ajánlattal, lefizette a vételár első részletét, továbbá október közepén megvásárolta egy leszerelt cseh pamutfonoda gépeit is.[11] A gépek beszerzését a Compagnie de Financement Textile svájci cég finanszírozta.[12]

1935 januárjában Jossua folyamodott az Országos Ipartanácson keresztül az új gyárnak megadható állami kedvezmények iránt. Az Ipartanács azonban – elsősorban a konkurensek szavazatával – megtagadta a jóváhagyást arra a később cáfolt érvre hivatkozva, hogy „a meglévő kilenc pamutfonógyár az ország teljes szükségletét fedezi”[13]. Az ügy mögött rögtön ipari numerus clausust véltek felfedezni, tekintve Ricardo Jossua külföldi zsidó származására és a korábbi években tanúsított rendhagyó üzletpolitikájára. A hivatalos miniszteri rendelet alapján az olyan fonodák, melyek 1935. január 1-je előtt nem dolgoztak, nem kaphattak nyersanyag kiutalást. Végül a kereskedelmi miniszter július elején megadta a kedvezményeket Jossua gyárának.

A régi vezetőség az 1935. áprilisi közgyűlésen mondott le, helyükre ekkor az igazgatóság élére Ricardo Jossua, valamint három ügyvéd, dr. Elischer Vilmos, dr. Gombos László és dr. Lévy Béla került, azonban a részvények felett kizárólag Jossua rendelkezett. Csereszerződéssel rendezték az ingatlan kérdését is, ugyanis a gyártelep a Continental Szalagszövőgyár tulajdonában álló telkekre épült. A bélésszövetgyár megkapta a saját telkeit, cserébe a szalagszövőgyárhoz került a Lenkey utca mellé épült transzformátorház.[14]

Jossua azonnal megkezdte a gyár átalakítását, 1935 februárjában már a gépeket szerelték.[15] A gyárat villanyerőre rendezték be, a villanymotorokat 1935 elején a Laub elektromosgyár szállította.[16] Az átalakításokra és a gyártás beindítására hitelből több mint 1 millió pengő költött. „Ezen munkálatok folyományaként 1935. évi július havában a gyártás részleges kapacitása megkezdhető volt, viszont az építkezési és felszerelési munkálatok tovább folytak és azoknak zöme még az év végén sem volt befejezhető. Az építkezés és berendezés ezen elhúzódása nem tette lehetővé, hogy az üzleti évben a gyár kapacitása kihasználható legyen, ami viszont az üzem gazdaságosságának vált rovására.”[17]

Mire a gyár üzeme megindult, jelentősen romlottak a feltételek a textiliparban, a piac telítődött, a nyersanyag (pamut) beszerzése, különösen a devizakiutalások – orsónként évi 10 angol font – miatt akadozott, a gyárak júniusban kénytelenek voltak öt napra csökkenteni a heti munkavégzést – így a gyár a konkurencia részéről heves ellenzést váltott ki.[18]

A gyár megnyitására 4850 orsóval 1935. július 8-án került sor az induláshoz szükséges 150 bála pamutot Jossua nem az állami kontingensből, hanem kapcsolati révén közvetlenül külföldről szerezte. Az átadáson megjelent Spanyolország magyarországi nagykövete és Pestszentlőrinc elöljáróság – ellenben a szakma bojkottálta az eseményt, sőt Ricardo Jossua még Szurday Róberttel, a Magyar Pamutipar vezérigazgatójával, a Textilgyárosok Országos Egyesületének elnökével is lovagias ügybe keveredett, ugyanis Szurday egy hivatalos szakmai értekezleten, ahol a bélésszövetgyár anyagellátásáról és a spanyol követ beavatkozásáról tanácskoztak, vitatta Jossua spanyol állampolgárságát. Az év folyamán a gyár 8000 orsóra bővítette a termelést, s bejelentette igényét a nyersanyaghoz állami valuta kiutalásra, valamint az év végéig további 15000 orsó külföldről való behozatalára, s kéréseit a kormányzat teljesítette.[19] A folyamatos szereléseknek köszönhetően a gyár novemberre elérte a 12.000 orsó, amelynél 600 fő dolgozott két műszakban.[20] Így az 1935-ös évet – bár félmillió pengőnyi árut termeltek – végül 150.000 pengős veszteséggel zárták.

Az 1936-os év elejére mind a 15.000 orsót beállították és teljes üzemmel dolgoztak. 1936-ban a gyár nevében Vajda Ödön megvásárolta a szomszédos Hercz és Mautner üzemet a Lenkei utca 9–11. alatt, melyet a gyártelephez csatoltak. 1936 júliusában[21] a két igazgató, Radó Jenő[22] és ifj. Vajda Ödön[23] cégjegyzési jogot kapott és részt vettek a közgyűlésben is.

Persze az év folyamán még akadtak építkezések, átalakítások – raktárak, kerítések – melyekre 100.000 pengőt költöttek. Az év folyamán 140.000 pengő tiszta nyereséget értek el. Az 1936. novemberi közgyűlésen dönteni kellett arról, mivel a vállalat tőkéjének több mint felét elvesztette, hogy fenntartják-e továbbra is – válasz természetesen igen volt, és azt határozták el, hogy a veszteség megszüntetésére nem az alaptőként csökkentik, hanem azt a nyereségből fokozatosan tüntetik el. Ekkor a cég nevét és profilját is megváltoztatták: az Általános Fonó- és Textilipari Rt. mindennemű textiláru, ilyenek melléktermékeinek, valamint alapanyagainak, különösen mindennemű fonalaknak előállítására és forgalomba hozatalára vállalkozott.

„A körlevélben, amely a cégváltozást tudtul adja, jóleső elégtétellel mutat rá a cég arra, hogy gyártmányai igen nagy keresletnek örvendenek, amit legjobban az bizonyít, hogy a pestszentlőrinci gyártelep éjjel-nappali üzem mellett naponként 24 órát dolgozik.”[24]

Általános Fonó- és Textilipari Rt.

A pamutárak esése ellenére 1937-ben még 100.000 pengős nyereséget értek el, azonban 1938-ban szükségessé vált a változtatás. Amíg az 1937. novemberi közgyűlésen Ricardo Jossua a részvények összességét birtokolta, addig 1938 áprilisában már Radó és Vajda is birtokolt egy jelentős (5900 darabos) részvénypakkot. Ekkor új igazgatóságot kellett választani, ugyanis Elischer elhunyt, Gombos pedig lemondott. Helyettük bekerült az igazgatóságba a két igazgató, Radó és Vajda, báró Urbán Pál, valamint Bokor Lajos dr. szolgálaton kívüli rendőrkapitány és vitéz Koncz Sándor nyugalmazott altábornagy. A másik pedig az volt, hogy most már szükségessé vált az alaptőke leszállítása 600.000 pengőről 300.000 pengőre, melyet 1940-re vittek keresztül.

1938-ban egy labdarúgócsapattal megalakult a vállalat sportegyesülete, melynek vezetője és elnöke Vajda Ödön volt.[25]

1938-ban 120.000 pengős nyereséget értek el, így végül teljesen eltüntették a könyvekben mutatkozó veszteséget. „Az év első felében a hanyatlás oly nagymérvű volt, hogy a textilgyárak termelése erősen csökkent. Így mi is kénytelenek voltunk az előző évi három szakmányos termelésről két szakmányos termelésre áttérni. Az év harmadik harmadában azonban nagy javulás mutatkozott, ily módon mégis sikerült az 1938-as üzletévre megfelelő eredményt elérnünk.”[26]1939-ben 35.000 pengős nyereséget könyvelhettek el, ugyanis az 1938-as fellendülés 1939-ben is tartós maradt, ugyanakkor az Árkormánybiztosság[27] a háborúra készülve 1939. augusztus 26-án rögzítette az árakat. „Ezzel szemben a nyers pamut beszerzési ára, a fuvar és helyi költségek, a háborús és elkobzási biztosítás horribilisan emelkedett. […] Tekintettel arra, hogy az Árkormánybiztosság december óta mind a mai napig az árakat nem engedte emelni és a fent említett drágulási [körülmények] még mindig fennállanak, továbbá a nyersanyagbeszerzési nehézségek valószínűsége is fennáll, minek következtében lehetséges, hogy a következő üzletévben nem tudjuk az üzem teljes kapacitását kihasználni az 1940. üzletév kilátásai nem a legkedvezőbbek.”[28]Ennek megfelelően 1940-re már 1 milliós forgalom mellett 33.500 pengő veszteséget könyvelhettek el, ráadásul a gyárat hadiüzemnek nyilvánították. 1940 őszén a svájci Compagnie de Financement Textile a befektetése védelme érdekében Budapestre küldte Peter Zürchert[29], aki helyet kapott az igazgatóságban.

Ricardo Jossua viszont hamarosan elhagyta befektetését és Magyarországot is. 1939-től egyre többet utazott, járt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Spanyolországban, szervezte a kitelepülését. Utoljára az 1941 júniusában vett részt a vállalat közgyűlésén, ekkor még egy évre megválasztották az igazgatóság tagjának, de októberben már huzamosabb ideje külföldön tartózkodott, címeként decemberben Barcelonát adták meg.[30] A részvénytöbbség képviseletét innentől kezdve Radó Jenő és Vajda Ödön képviselte.

1941-ben 62.000 pengő veszteségük volt, ugyanis a cég minden igyekezete – 1941 júliusában kérelmet terjesztettek be – ellenére az Árkormánybiztosság nem emelte az árakat. A háború jelentősen megnehezítette a pamut importját, ezért az Általános Fonó – a Kispesti Textilgyárhoz hasonlóan – a pamut felhasználás csökkentésére a kotonin nevű pótanyaggal kísérletezett, melyhez nagy reményeket fűztek. A kotonizálás során a ken- és lenrostokat vegyi úton szálakra bontották, ezeket a szálakat aztán már önmagukban, vagy pamuttal keverve pamutfonógépeken fel tudták dolgozni. A kotonin sem hozott azonban megváltást az Általános Fonó számára, ugyanis 1942-ben közel 120.000 pengő veszteséget termeltek.

„A veszteség okai leginkább a kotonin-üzemágban mutatkoztak és itt sajnálattal kell rámutatni arra, hogy az Árkormánybiztosság nem honorálta azokat érdemeket, melyeket a magyar textilipar és így vállalatunk is azáltal szerzett, hogy a háború okozta nyersanyaghiányon egy új pótanyag megteremtésével segített. Ezen kotonin árát az Árkormánybiztosság ideiglenes érvénnyel P. 6.06-ban állapította meg kg-ként, holott ez a nyersanyag az Árkormánybiztosság által 1942. decemberében lefolytatott kontroll eredménye szerint is 9 pengőnél többe kerül vállalatunknak. Az 1943-as üzletév kilátásai dacára ennek már kedvezőbbek, mert 1943 tavaszán álladóan folytak tárgyalások az Árkormánybiztossággal és a döntés ez év áprilisában, 1943. jan. 1-i hatállyal a kotonin árát visszamenőleg P 9.20-ban állapította meg.”[31]

Radó Jenőnek a zsidótörvények miatt 1943 márciusában igazgatósági tagságától, 1944 áprilisában a cégvezetéstől is meg kellett válnia. Helyére Vajda Ödön rokonai kerültek. A cégjegyzést húga, özv. Garadnai Imréné Vajda Magda, a gyárvezetést sógora, Csepreghy Győző (a képen) [32] vette át.

Mivel az árakról 1943 elején sikerült megegyezni, az 1943-as évet 3000 pengős nyereséggel zárhatták. 1943 végén a befektetések értéke 1.700.000 pengőre, a hitelezők által nyújtott kölcsönök közel 2 millió pengőre rúgtak. A termelés értéke ezekben az években stabilan 1 millió pengő felett volt. 1944-ben a termelést műrost és kotonin keverésű fonalból biztosították, azonban a kotoninos fonalak előállítása 25 százalékkal drágább volt, mint a tiszta pamutfonal gyártása. A gyárat 1944. április 16-án és július 14-én légitámadás érte.[33]

„Az ostromot azért természetesen megsínylette a gyártelep. Egy belövés érte és egy nagyobb méretű bomba légnyomása elpusztította a műhelycsarnokok tetőzetét. A finom gépek hósüvegeket kaptak, aztán végigcsorgott rajtuk a hólé. Bokáig ért a szemét, az üvegszilánk. Az alagsori bálatörőbe vezető kacskaringós vaslépcsőn barrikádot alkotott a falomladék. Az udvaron dombok-völgyek emelkedtek, mintha földrengés lett volna.”[34]

Miután a front átvonult Pestszentlőrincen, és a károkat helyreállították, újra indult a termelés. 1945 májusában Radó Jenő is visszakapta igazgatói címét és cégjegyzési jogát, majd szeptemberben igazgatósági helyét is. Májusban az üzemi bizottság felszólította az összes alkalmazottat, hogy a gyárban jelentkezzen, ugyanis a 1945 márciusában a munkáslétszám mindössze 80 fő volt. „Ez év január és februárban üzemünk szünetelt, márciustól május elejéig a Vörös Hadsereg részére dolgozunk míg májustól decemberig csupán csak belföldi bérmunkával foglalkoztunk. Foglalkoztatottságunk ebben az évben a kapacitásnak csupán 4%-át tette ki.”[35]

1946-ban szinte kizárólag orosz pamutot dolgoztak fel bérmunkában. Fokozatosan, hónapról hónapra emelték a termelést, így érték el év végére a teljes kapacitás 55 százalékát. Az év folyamán a munkáslétszám 274 fő volt, teljes termelés esetén egy műszakban 158 munkás tudtak volna foglalkoztatni.[36] 1946 szeptemberében Csepreghy Győző üzemvezető technikus cégvezetői jogot kapott. A gyárnak ekkor már volt kultúrterme, napközije is.[37]

1947-ben a telket 9265 forintra, az épületeket 961.000 forintra, a berendezéseket 3.457.000 forintra értékelték. 191.771 forint kárigényt jelentettek be, „éspedig két hollandi vállalattal szemben fennálló követelésünket, valamint az 1944. év folyamán elhurcolt 3 drb gépkocsi értékét”[38]1947 májusában 16.180 orsójuk működött.[39]

1948. március 24-én államosították a gyárat, a korábban cégjegyzésre jogosultakat törölték.[40] Március 26-án Csepreghy Győzőt, a korábbi technikust, tervmegbízottat és cégvezetőt nevezték ki vállalatvezetőnek – egészen április 5-ig. Ezt követően gyorsan változtak a kinevezett vállalatvezetők: 1948. április és november között Kiss József korábbi üzemi bizottsági elnök volt a vállalatvezető. „Lekönyveletlen bonok, soha el nem számolt előlegek maradtak utána, akárcsak egy disszidált gyártulajdonos után.”[41] 1948. november és 1949. október között Kurimszky Sándorné Szöllősi Margit korábbi szövőmunkás[42], 1949 októberétől Wolf Gyula, a Goldberger gyár szövőmestere vezette a vállalatot.

1948 szeptemberében cégjegyzési jogot kapott Kövecses Józsefné Kavarnyik Margit[43] előmunkás, üb-elnök és Horváth István igazgató tisztviselő is.

A gyárat az 1948-as újjáépítési kiállításon kitüntették, majd a fonóipari üzemek élüzeme lett. A vállalat gyermekotthonát 1949 májusában nyitották meg a József utcai korábbi igazgatósági épület II. emeletén, ahol az I. emeleten korábban a kultúrtermet is kialakították. „Színpadot állítottak fel, két reflektorral és rivaldafénnyel. Száz új széket vettek. A kultúrcsoport kéthetenkint tart előadást. A kultúrterem mellett, az üvegfallal elválasztott verandán van a könyvtár ahol a legfrissebb kiadványokat is megtalálja az olvasó.”[44] 1950-ben már volt népi tánccsoportjuk és zenekaruk is. 1949–50-ben jelentősen megújították a gépállományt. A vállalat utolsó évében, 1950-ben 563 embert alkalmazott és 34.314 forint értékű árut termelt.[45]

A Világosság 1950 március-áprilisában még hatrészes cikksorozatban mutatta be az Általános Fonó elmúlt öt évét, azonban még az év folyamán fel is számolták a gyárat. 1950 decembere és 1951 márciusa között a fonógépeket átszállították a Kelenföldi Textilgyárba (Keltex), a Kispesti Textilgyár pedig 1950-ben elfoglalta a megüresedett gyártelepet, és hat hónap alatt ide költöztették át a hulladékfonó-üzemet.[46]

A Kistext alatt, 1954-ben bővítették a József utcai gyermekotthont – az épület pincéjében és földszintjén irodák voltak, míg az első, második emeleten és a manzárdban gyermekszobák, óvodahelyiségek, háló. 1979–81-ben a gyárterületen – ekkor már vigogne fonodaként üzemelt, műszálas melegítőket, úgynevezett mackóruhákat is varrtak itt – 25 fő elhelyezésére 176 m2-rel bővítették az óvodát, melyet elkülönítővel, szertárral, óvónői szobával és öltözővel is elláttak.[47]

A Kistext óvodája az Általános Fonóban (Fotó: Tomory Lajos Múzeum / Kiss György)

1985 körül a területet már nem használták, bérbe adták a Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyárnak. Végül a bélésszövetgyár egykori egész gyártelepét átadták a Színházak Központi Műtermeinek (SZKM) 1986 áprilisában.[48] 1986-ban lassan haladt az átalakítási munka, amit a rendkívül hideg 1987-es tél is megakasztott. 1987-ben a korábbi felújítási hibák miatt az acélszerkezetig vissza kellett bontani a tetőszerkezetet. Az átalakítás után 1988. július 21-én kapott használatba vételi engedélyt. Évente 10-12 színház részére 35-40 előadáshoz készítették itt a díszleteket, párhuzamosan két-három díszleten is dolgozhattak. Az oszlopok és falak nélküli hatalmas csarnok ideális volt a nagyméretű berendezések összeállításához. Kialakítottak kasírozó csarnokot, szobrászműtermet, pirotechnikai és asztalos műhelyt, 1200 négyzetméteres világos festőcsarnokot. A megmagasított szerelőcsarnok – ahol a készre szerelést végezték – alapterülete 18×25 méter, magassága 13.35 méter volt, innen összeállítva szállították a műveket a színházba. A telepen 80-120 munkásra – díszletszobrászok, -festők, -asztalosok – számoltak.[49]

A vállalat 1988-ban megvette a kihasználatlan óvodaépületet is, melyben szociális és oktatóközpontot alakítottak ki. 1992-ben azonban már a négyszintes, kisebb felújításra szoruló épület kezelési jogát átadásra, vagy bérbeadásra hirdették.[50]

A Lenkei utca 17–19. alatti épületkomplexumban 1990-es években tető- és gépfelújítást, fűtés korszerűsítést végzett a főváros. Ekkoriban 28 embernek, és sok külsősnek adott munkát a díszletgyár, mely az épület ötödét bérbe adta filmgyári díszletépítőknek, szobrászoknak. A Színházak Központi Műtermei 1999. június 30-ig működött, ekkor a Fővárosi Önkormányzat jogutód nélkül megszüntette az intézményt. Azt tervezték, hogy értékesítik az ingatlant, ez azonban nem sikerült.[51]

A Színházak Központi Műtermei a megszűnés előtti pillanatban, 1999-ben (adt/Népszabadság)

2000 körül a Cootex árult itt függönyt, méterárut, lakástextilt, valamint varrószolgálatot működtetett.[52]

2006-ban a kihasználatlanul álló gyártelepet a Gesztus Műhely Egyesület bérelte ki tizenöt évre. November 30-án háromnapos fesztivállal nyitották itt meg a SÍN Kulturális Központot.[53] „Amúgy egy igazi, gyárszagú loft. A csarnokban óriási a tér, sok a fény és a deszkapadló még csupa festéknyom. A bejáratnál itt hagyott díszletek tornyosulnak: korinthoszi oszlopfő, műszikla, díszletfatörzs. Ezek az előző időkből maradtak – olykor jól jönnek a gyerekműsorokhoz. Többek közt egy Monteverdi-opera díszletflottája vesztegel a csarnok közepén: egy gyerekfoglalkozás mementója.”[54]

Alakulásuk egy éves évfordulóját környezetvédelmi-esélyegyenlőségi programsorozattal ünnepelték 2007 júliusában, illetve három Gesztus Fesztivált is tartottak 2006 áprilisában, 2007 decemberében és 2008 áprilisában.[55] 2007 folyamán 45 előadást mutattak itt be.

2007 decemberében a Kortárs Építészeti Központ még bejárást is szervezett a csarnokba.[56] 2008 nyarára azonban a központ ötmilliós rezsitartozást halmozott fel, így a Fővárosi Önkormányzat szerződést bontott velük.[57]

2013-tól az 5838 m2-es ingatlanban a Budapesti Történeti Múzeum központi raktárbázisa található.

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2023. november 2. – 2023. december 29.


[1] A Kohner és fiai cég részéről báró Kohner Willy és dr. Neumann Miksa, Fái Géza az Első Magyar Gyapjúmosó Rt-től, mely 1933-tól képviselteti magát részvényesként a cégben, a Hungária Jacquardttól Hajdu Dezső, a Magyar Pamutipartól Szurday Róbert, a Continentaltól Hevesi Béla és Cleve Ervin, az Etagtól Paul Boeddinghaus, Georg Carlé, Abraham Frowein, Kurt Frowein, dr. Richard Frowein, Max Heitmann, Ernst Niepmann. Részletesebben az Etagról és a személyekről lásd a Continental Szalagszövőgyárról szóló cikkben.

[2] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[3] Quittner Ervin: A budapesti szövő és fonógyárakról. In: Textil. IV. évf. 23. sz. 1924. december 1. 13–14. o.

[4] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[5] Uo.

[6] Textil, VIII. évf. 15. sz. 1927. augusztus 1. 22. o., 20. sz. 1927. október 15. 21. o., és 21. sz. 1927. november 1. 23. o.

[7] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[8] A Nép, VII. évf. 162. sz. 1925. július 23. 9. o. Prágai Magyar Hírlap, IV. évf. 163. sz. 1925. július 23. 4. o., Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, VII. évf. 4. sz. 1934. február 21. 9. o. és Magyar Hitel, IX. évf. 8. sz. 1935. augusztus. 1-2. o.

[9] Délamerikai Magyarság, XXVI. évf. 3647. sz. 1954. február 9. 3. o. és Uj Magyarság, X. évf. 19. sz. 1943. január 24. 5. o.

[10] Más források szerint a Kohner-ház tulajdonában 94, a Magyar Pamutipar Rt-ében 6 százalék volt és az egész alaptőke elveszett. Ujság, X. évf. 60. sz. 1935. március 13.13. o.

[11] Textil-Ipar, VII. évf. 19. sz. 1934. október 5. 3. o., 20. sz. 1934. október 19. 6. o. és Honi Ipar, XXVIII. évf. 3. sz. 1935. február 1. 13. o. De rendeletek gépeket Angliából, a Ganztól, a Hofherr-Schrantztól, a Brown-Boweritól és a Magyar Szellőzőművektől is.

[12] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[13] Honi Ipar, XXVIII. évf. 2. sz. 1935. január 15. 23. o.

[14] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[15] Ehhez tartozott, hogy 1935 májusában átalakították az igazgatósági épületet: a földszinten a lakás helyett irodákat, az első és a második emeleten a két-két lakásból egy-egy lakást alakítottak ki a helyben lakó két igazgató, Radó Jenő és ifj. Vajda Ödön számára. Pestszentlőrinci építési iratok, 1935/II/174.

[16] Textil-Ipar, VIII. évf. 9. sz. 1935. május 10. 13. o.

[17] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[18] Magyarság, XVI. évf. 190. sz. 1935. augusztus 23. 14. o.

[19] Ujság, XI. évf. 152. sz. 1935. július 7. 22. o., 156. sz. 1935. július 12. 7. o. Honi Ipar, XXLIII. évf. 13-14. sz. 1935. július 11. 21. o., 15-16. sz. 1935. augusztus 7. 22-23. o., Esti Kurir, XIII. évf. 157. sz. 1935. július 13. 11. o.

[20] Textil-Ipar, VIII. évf. 22. sz. 1935. november 15. 12. o.

[21] Ricardo Jossua 1936. május 15-én súlyos polyarthritis rheumaticában (sokizületi gyulladás) megbetegedett, még október végén is kezelés alatt állt, és a betegsége áthúzódott az 1937-es évre is.

[22] Radó Jenő (1896–1972) Nyéken (ma Nyékládháza) született. Apja, Radó Vilmos vasúti forgalmi hivatalnok volt. A középiskolát Losoncon végezte, majd mérnöki pályára ment. A kassai és budapesti egyetemen tanult. Az I. világháborúban kis ezüst vitézségi éremmel és Károly-csapatkereszttel tüntették ki. 1920-ban vette feleségül Ring Kornéliát. Tizennégy éven át dolgozott a Filtex cégvezetőjeként, majd 1935-ben átszerződött a Magyar Bélésszövetgyárhoz, korábbi főnökéhez. 1943 márciusában előbb az igazgatóságból, majd 1944. áprilisában a vállalat vezetéséről is le kellett mondania. Cégjegyzési jogát 1945 májusában, igazgatósági tagságát szeptemberben helyreállították. 1945 őszén az iparügyi miniszter a kőbányai Hoppecke Akkumulátorokat Előállító Kft.-hez rendelte ki ügyvezetőnek. 1946-ban tartalékos főhadnaggyá léptették elő.

[23] Vajda Ödön (1903–1957) Fehértemplomban (ma Bela Crkva, Szerbia) született, és ott végezte az iskoláit. Apja, Vajda (Wichmann) Ödön MÁV-segédtiszt volt. Tisztviselői pályafutását 1922-ben kezdte a Filtexnél. 1935-ben szerződött át a Magyar Bélésszövetgyárhoz. 1936 novemberében, miközben az irodájába tartott az Egressy Gábor utcában egy elbocsátott munkás bosszúból (Ádám József, Bélatelep, Botond u. 30) revolverrel megsebesítette. 1940-től az iparügyi minisztérium megbízásából Erdélyben egy textilvállalat szakmai vezetője volt, 1944-ben Kolozsváron vette feleségül Csepreghy Teréziát. 1957-ben főmérnök.

[24] Textil-Ipar, X. évf. 1. sz. 1937. január 15. 5. o.

[25] Magyarországi sportegyesületek története. Szerk.: Pluhár István. Budapest, 1942. II. rész. 382. o.

Az Általános Fonó SK 1949-ben egyesült a Rendessy-telepi TC-vel Fonóipari Munkások Rendessy-telepi SC néven.

[26] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[27] Az Árkormánybiztosságot a győri program keretében, 1938 áprilisában hozták létre. Bizonyos meghatározott árucikkek árát csak az árkormánybiztos engedélyével lehetett megemelni.

[28] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[29] Peter Zürcher (1914–1975), mint a budapesti svájci követség munkatársa, 1944-ben a svájci védelem alatt álló házak zsidó lakóinak ügyében is közbenjárt a nyilas hatóságoknál. 1998-ban megkapta a Világ Igaza címet.

[30] Uo. és Uj Magyarság, VI. évf. 165. sz. 1939. július 22. 5. o.

Jossua feleségét és anyósát – Mészáros Giza színésznőt – is magával vitte külföldre, ám családja később szörnyű véget ért. A zavart üzletember 1953. november 18-án a párizsi Raphaël Luxusszállóban fegyverével agyonlőtte a két asszonyt álmában, majd a fürdőszobában magával is végzett.

[31] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[32] Csepreghy Győző (1918–2014) Fogarason (ma Făgăraș, Románia) született. Bukarestben a textilipari főiskola vegyi szakán diplomázott 1940-ben, 1942-től dolgozott üzemvezetőként az Általános Fonóban. Testvérét 1944-ben vette el Vajda Ödön, az Általános Fonó igazgatója. 1948-ban előbb az Általános Fonó vállalatvezetőjének nevezték ki, majd hamarosan a Kelenföldi Textilművek műszaki igazgatója lett. 1949–1952 között az épülő Szegedi Textilkombinát főmérnöke. Miután egy év alatt beindította a termelést, 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1963-ig a Kaposvári Textilművek főmérnöke, ahol a fonodát állította fel, majd az összevonás után a Pamutfonóipari Vállalat – melyhez a kaposvári üzem is került – vezérigazgató-helyettese lett. 1959–60-ban Egyiptomban, 1976-tól Vietnámban segítette fonodák létesítését. Munkáját több kitüntetéssel jutalmazták.

https://tmte.hu/wp-content/uploads/2023/03/SZOA_Csepreghy-Gyozo_K.pdf (megtekintve 2023. december 28.)

[33] Oláh András Pál: Az amerikai légierő Budapest elleni légitámadásai a II. világháború idején. 137. o. http://www.belvedere-meridionale.hu/wp-content/uploads/2019/03/07_Olah_2019_03.pdf (megtekintve 2023. december 28.)

[34] Rege Imre: Általános Fonó XVIII., József u. 8–10. In: Világosság, VI. évf. 75. sz. 1950. március 30. 2. o.

[35] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[36] Gyáripari címtár 1946. Budapest, 1948. 125. o.

[37]Az üb.-titkár istállóból átalakított tákolmánynak nevezte azt a kultúrotthont, amit a tőkés adott kényszerből a felszabadulás után. Hasonló volt a helyzet a napközivel. Ma garázsnak használják azt a nyirkos, sötét helyiséget, amit akkor napközinek kellett nevezniük.” Rege Imre: Általános Fonó XVIII., József u. 8–10. In: Világosság, VI. évf. 74. sz. 1950. március 29. 2. o.

[38] BFL VII.2.e. 22462. 1924. Magyar Bélésszövetgyár Rt., 1924-1950

[39] Magyar Technika, II. évf. 8. sz. 1947. augusztus 1. 83. o.

[40] 1946-ban és 1947-ben még elismeréssel nyilatkoztak a Szabad Lőrincben Vajda Ödön kommunista igazgatóról is, aki sokat tett a dolgozókért.

[41] Szabad Nép, VII. évf. 7. sz. 1949. január 9. 15. o.

[42] Szöllősi Margit szövőnő 1902-ben született Rákospalotán, 1924-ben ment férjhez a szintén rákospalotai Kurimszky József Sándor villanyszerelő segédhez. „Világéletemben az volt a vágyam, hogy textilmérnök lehessek. Azonban ez nem sikerült, mert a szüleim munkások voltak, nem volt módjuk engem taníttatni. 14 éves koromban kerültem textilgyárba dolgozni és ott dolgoztam 1945-ig, napi 12—14 órát, mérhetetlen kizsákmányolás közepette. A bérharcok edzettek meg harcos kommunistává. 1931-ben beléptem a szakszervezetbe és mindvégig a baloldali mozgalomban vettem részt. Igen sok textilgyári bérharcot vezettem le. 1945-ben, a felszabaduláskor, a III. kerületi MNDSz szervezője voltam, majd a Köztársaság-téri főtitkárságra kerültem, onnan pedig az MNDSz központba. 1946 februárjában a Textiles Szakszervezet Központi Helyicsoportjának titkára lettem. Ezt a munkát is ugyanazzal a kommunista lendülettel és lelkesedéssel végeztem, mint ahogy a bérharcokat szerveztem annak idején, csak sokkal jobb körülmények között, a Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével s az egyre jobban erősödő népi demokrácia lehetőségi között. 1948 november 1-én Kossa elvtárs, iparügyi miniszter, az Általános Fonó vállalatvezetőjévé nevezett ki.” Vörös Fonal I. évf. 3. sz. 1949. április 30. 2. o.

[43] Kavarnyik Margit valószínűleg Soroksárpéterin született. 1941-ben ment férjhez a soroksárpéteri születésű Kövecses Józsefhez, akivel a pestszentlőrinci Kossuth Lajos utcában laktak.

Sámi Julianna fonónő 1932-ben született Vécsen. 1950. július 22-én ment hozzá a Soroksárpéterin született Lukács Istvánhoz, a Hofherr-gyár géplakatos segédjéhez. Mindketten Pestszentimrén laktak, a házasságot is ott kötötték.

[44] Rege Imre: Általános Fonó XVIII., József u. 8–10. In: Világosság, VI. évf. 78. sz. 1950. április 2. 2. o.

[45] Statisztikai évkönyv, 1950. Budapest, 1951. 74. o.

[46] Népszava, LXXIX. évf. 294. sz. 1951. december 18. 3. o. és Műszaki Élet, XII. évf. 23. sz. 1957. december 12. 11. o.

[47] BFL XV.17.d. 329. 152438. hrsz.

[48] BFL XV.17.d. 329. 152438. hrsz.

[49] Művészvilág, XXXIV. évf. 4. sz. 1988. április 1. 7. o.

[50] Népszabadság, L. évf. 98. sz. 1992. április 25. 14. o.

[51] Népszabadság, 1999. május 15. 17. o.

[52] Lőrinci Magazin, III. évf. 5. sz. 2000. május 1. 5. o.

[53] Városkép, XVI. évf. 1. sz. 2007. január 8. 16. o. és https://nava.hu/id/257018/ (m2 Kultúrház 2006. december 7. 19:20-tól – felkeresve 2023. december 29-én)

[54] Népszabadság, 2007. augusztus 1. 11. o.

[55] Új Magyar Szó, 2007. július 25. 8. o., és https://szinhaz.hu/2008/04/16/iii_gesztus_fesztival_871 (felkeresve 2023. december 29-én)

[56] Népszabadság, 2007. december 10. 14. o., https://fovarosi.blog.hu/2007/12/13/sin_kultkozpont és https://index.hu/belfold/budapest/dizslgy1211/ (felkeresve 2023. december 29-én)

[57] Népszabadság, LXVI. évf. 148. sz. 2008. június 26. 9. o. és https://magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/veszelyben_a_sin_kulturalis_kozpont_-_kisiklas_elott-68933 (felkeresve 2023. december 29-én)

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Cikk elküldése email-ben

FENNTARTÓ

Pestszentlőrinc - Pestszentimre

TÁMOGATÓK

Nemzeti Kulturális Alap logó
Magyar Művészeti Akadémia
Örökségünk

Tomory Lajos Múzeum – Minden jog fenntartva.