A Tomory Lajos Múzeum minden kerületié. A kerület múzeumát bárki magáénak tekintheti.
Ahová bárki elmenekítheti megőrizni vágyott tárgyait, dokumentumait, emlékeit, amelynek adományozhat, amit támogathat, ahol önkénteskedhet, ahol nosztalgiázhat, és amire kerületiként büszke lehet.
Ahol lehetőségekhez mérten mindent megtesznek azért, hogy az érdeklődő választ kapjon a múlttal, a kerülettel kapcsolatos kérdéseire, és ahol megpróbálják a településünkre, a közös múltunkra vonatkozó tudást minden erővel összegyűjteni, megőrizni, közzétenni.
És ahová – amikor nyitva lehetünk – bárki eljöhet, és minőségi időt tölthet, beszélgethet, üldögélhet, randizhat, pozitív energiákat gyűjthet, akár egyedül, akár barátaival, szeretteivel.
Budapest százezer lakosú XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc–Pestszentimre egyetlen kerületi fenntartású közgyűjteménye a Tomory Lajos Múzeum, amelyet 1956-ban Tomory Lajos iskolaigazgató alapított. 2018 óta önálló intézmény. A Tomory Lajos Múzeum feladata: látogatóját ráébreszteni a XVIII. kerület, Pestszentlőrinc–Pestszentimre történelmi, kulturális és közösségi értékeire. Célja, hogy a helyi közösség múltját és identitását reprezentáló múzeumként tartsák számon. Kulturális örökségünk fontos elemeként a takarékos, környezetünket óvó szellemű gondolkodásra nevel. Kiemelt feladata, hogy – az épített mellett – természeti környezetünk megismerését és megőrzését is szolgálja.
- A klasszikus múzeumi funkciók mellett az intézmény aktív és innovatív helyismereti és helytörténeti tudományos/szakmai bázis, komplex feladatvégzéssel.
- Az önkormányzat helytörténeti és helyismereti kérdésekben rendszeres kutatómunkát végző és információszolgáltató háttérintézménye.
- A pozitív településképet és a lokálpatriotizmust erősíti (önállóan és másokat támogatva).
- A kerület kulturális, természeti és épített örökségét feltárja, bemutatja, közreműködik a megőrzésében, újító megoldásokat és hozzáférést biztosít minél szélesebb körnek.
- Nyitott múzeum minden személy és közösség számára: a fizikai terek mellett a digitális térben is. Nyitott az együttgondolkodásra, együttműködésre.
- Jó a szakmai beágyazottsága, országos elismertségnek örvend. (Év kiállítása – 2019, Családbarát Múzeum – 2020, Trianon 100 – 2020)
- A kerület speciális, nagy értékű ingó- és ingatlanvagyonának kezelői feladatát látja el. Műtárgyvédelemmel és digitalizálással foglalkozunk.
- Kiállítóhelyek, kiállítások és műtárgyraktárak tekintetében belsőépítészettel, beruházással és kivitelezéssel foglalkozunk.
- Komplex projekteket fejlesztünk. Folyamatosan pályázunk, közreműködünk önkormányzati pályázatok társadalmasításában.
Az intézmény a gyűjtés és nyilvántartás mellett állandó és időszaki kiállítások, hagyományos és digitális kiadványok készítésével, kutatószolgálattal és kutatómunkával foglalkozik. Kiemelten fontos tevékenysége a múzeumpedagógia, a helyismereti, helytörténeti és tudományos ismeretterjesztés minden korosztálynak.